Автор: admin

Szerjózsa volt felesége kedden érkezett. Ljusza aznap elvitte Szenyát az óvodába, majd beült egy kávézóba, hogy megigya a kedvenc mogyorós raf-kávéját, miközben az ablak előtt kavargó, nyárfaszöszre hasonlító hópelyheket leste. Szerette az ilyen napokat: amikor a várost épp csak finoman befedte a hó, és nyers nyirkosság, valamint papírpoharas reggeli kávé illata szállt a levegőben.
Masa elhozta Ilját az árvaházból, mert már mindenki lemondott róla. Masa épp a pszichológia doktori disszertációját írta, így szerzett tudomást a fiúról. A férje természetesen ellenezte a dolgot, és a fia is, de Masa leültette őket magával szemben, és megkérdezte:
— Lara, gyorsan teríts asztalt! — utasított a férjem a vendégek előtt. 12 perc múlva a kezébe nyomtam a kötényt, és elmentem.
– Anyámnak jobban kell az autó, ugrálj csak a szélben! – vetette oda a férjem. Megnyomtam egy gombot az órámon, egy óra múlva pedig már zokogva bilincselték meg.
Berlin, 1945. május 8. Egy orosz tűzszerész betört egy berlini pincébe, és kihozott onnan egy éhező kislányt a család örökségét képező partitúrával együtt – fittyet hányva a hadbíróságra és a teljes parancsnokságra.
A fegyőrök a kémlelőnyíláshoz tapadtak, a leszámolást várva… De nem a javasasszony hátrált meg rémülten, hanem pati, a zárka vezetője.
A lányom esküvőjén az új vejem követelte, hogy a kétszáz vendég szeme láttára adjam át neki a családi gazdaságot.
A férjem bezárt egy fagyasztókamrába -50°F (-100°C) hőmérsékleten, amikor a nyolcadik hónapban voltam a terhességemmel.
Az anyák napja előestéjén a anyósom tovább folytatta a megalázásomat. Amikor válaszoltam neki, a férjem 600 vendég szeme láttára arcul ütött.
A férjem még ki sem hűlt a koporsóban, amikor anyósom már a ház kulcsait követelte. „Csomagolj, inkubátor!”