– Akkor figyelj ide – mondta az anya a zavartan álló lányának –, szombatig kiköltözöl a lakásból! Bérlők költöznek be. És ne felejts el mindent alaposan kitakarítani, friss ágyneműt húzni. A ruháidat is szedd össze a szekrényekből, pakold bőröndökbe. Ne maradjon semmi, ami a jelenlétedre emlékeztetne.
– Na, mivel érdemeltem ki én az Istentől egy ilyen lányt? – mondogatta gyakran Larisa, miközben Vaszilinára nézett.
Gyerekkorában Vaszilina azt hitte, az anyja örül. A kislány úgy gondolta, ezek a szavak az égieknek szóló hála kifejezései. Mosolygott, és azt hitte, az anyja a világon a legjobban szereti őt.
De egy nap megtudta az igazságot…
Azt a napot Vaszilina örökre megjegyezte. Egy bevásárlóközpontban történt. Vaszilina éppen rajzolt a gyerekszobában, ahová az anyja vitte be. Larisa közben elment egy találkozóra egy, a játszószoba melletti kávézóba. Hogy randevú volt, azt Vaszilina csak később értette meg.
– Asszonyom, ez az ön lánya? Leöntötte a ruháját festékkel. Kérem, vigye el, hamarosan ebédidő lesz… Már három órája itt van nálunk, mi nem vagyunk bébiszitterek… – mondta a játszószoba egyik dolgozója, miközben kézen fogva berohant a kávézóba Vasziliszát vezetve.
Larisa akkor egy impozáns férfival ült, és a szép, okos nő képe sehogy sem fért össze az ötéves, festékes kislány látványával. Ráadásul a férfi egyáltalán nem tudta, hogy gyereke van.
– Nem, nem az enyém. Összekever valakivel – legyintett Larisa, ügyet sem vetve a lányára.
– Anya?! Hiszen én vagyok! – Vaszilina akkor nagyon megdöbbent, és sírva fakadt. De Larisa tovább beszélgetett a férfival, a kávézó adminisztrátora pedig udvariasan megkérte, hogy vezessék ki a maszatos gyereket a teremből, ne zavarja a vendégeket.
Később a bevásárlóközpont hangosbemondóján eltűnt gyereket kerestek. Vaszilinát leültették egy biztonsági őr szobájában. És csak öt végtelenül hosszú óra múlva jött érte Larisa.
– Anya, miért nem ismertél meg a kávézóban?! – Vaszilina félt sírni. Nem tudta, mivel vétett az anyja ellen.
– Milyen kávézóban? Ne beszélj butaságokat. Egész nap melletted voltam, aztán te elszaladtál… Az egész várost bejártam, hogy megkeresselek! – Larisa dühös volt, kiabált a lányával, azt hajtogatta, hogy hazudik… és Vaszilina végül beleegyezett. Így egyszerűbb volt.
Nem sokkal később a nagymamája elmondta neki a szörnyű titkot.
– Az anyád nem akart téged, ezért nem is szeret – mondta a nagymama, az ötéves gyermeket a tükör elé állítva. Elmagyarázta, hogy az anyja szerint Vaszilisza nem szép: krumpliorra van, ritka, szürkés haja, kicsi szemei és vékony ajkai.
Semmi közös Larissával – a barna bőrű, sötét hajú nővel, aki mindig magára vonta a férfiak tekintetét. Akkor az ötéves kislány sok mindent megértett, és a korához képest túl komollyá vált…
De az anyját nem hagyta abba szeretni. Sőt, a vágya, hogy az anyja kedvében járjon, és bebizonyítsa, hogy méltó a szeretetre, még erősebb lett.
Gondosan takarított a szobájában, megtanult főzni, és igyekezett mindent egyedül megcsinálni. Egyszer még verset is írt az anyjának, és felolvasta neki.
– Anya, annyira igyekeztem, szeretnéd meghallgatni?
– Na, mondd.
Vaszilina hangosan elszavalta a hosszú verset a jó anyáról, és arról, hogy mindig mellette lesz.
Larisa felnevetett:
– Micsoda badarság! Költőnek képzeled magad…
Pedig a versek nagyon szépek és meghatóak voltak, csak Larisa nem tudta értékelni a gyerek tehetségét. A kislány pedig úgy döntött, még jobban kell igyekeznie.
Az iskolában Vaszilina csendes és visszahúzódó volt. A kreatív tantárgyak jól mentek neki, az irodalomtanárnő pedig egyenesen rajongott érte, de a kisebbrendűségi érzései nem engedték, hogy legyőzze a félénkségét, és nyilvánosan felolvassa a saját verseit.
Így az iskolai rendezvényeken mindig az osztály szép lányai mondták el a verseit, vastapsot és csodálatot kapva… Vaszilina pedig félrehúzódva állt, és elpirult. Így telt el tizenegy iskolai év. Vaszilina nem vált gyönyörű hattyúvá, megmaradt csúnya kiskacsának.
– Anya, kellene egy ruha a ballagásra… Talán – mondta halkan, maga sem biztos abban, hogy egyáltalán el akar-e menni az ünnepségre.
– Ruha? Neked? Te el tudod magad képzelni ruhában? – nevetett fel Larisa.
– Szerinted nem érdemes?
– Meg se próbáld. Olyan lenne, mintha selymet adnánk egy madárijesztőre. Bár… menj, amiben akarsz. De pénzem nincs a te hóbortjaidra. Alekszejjel nyaralni megyünk, mindent elköltöttem arc- és testkezelésekre.
– Értem.
– És különben is, a gyerekkor véget ért. Ruhát akarsz? Menj, és keresd meg az árát.
Vaszilina arra gondolt, hogy az ő gyerekkora már régen véget ért. Ötéves korában. De az anyja szavait a szívére vette. Munkát kellett keresnie, de kinek kell egy jelentéktelen külsejű lány különösebb tehetség nélkül?
Bár… egy tehetsége mégis volt. Gyakran írt, verseken keresztül öntötte ki az érzéseit.
És most Vaszilina úgy döntött, megpróbál megrendelésre verseket írni. Talált néhány ügyfelet, és a pénz elég volt egy ünnepi ruha bérlésére.
A továbbtanulás kérdése sem volt gond: Vaszilinát felvették a bölcsészkarra. Lassan kapcsolatokra tett szert, és egy nap megkereste egy színésznő, aki városról városra járva önálló esteket tartott.
A nő nagy megrendelést adott le versekre, és Vaszilina nagyon jól keresett vele. Később ajánlás útján egy nagy holdinghoz vették fel szerkesztőnek.
És úgy tűnt, az élete rendben van. Az anyja a férjéhez költözött, és abbahagyta a zaklatását, volt tanulás és munka, de hiányzott az élete legfontosabb része – a szerelem. Ekkor az anyja úgy döntött, kézbe veszi az ügyet.
– Holnap elmész a szalonba, csinálnak belőled valami emberformát – telefonált neki.
– Mi az alkalom? – csodálkozott Vaszilina.
– Bemutatlak Alekszej unokaöccsének. Zsora ígéretes fiú. Itt az ideje, hogy megállapodjon. Eljössz hozzám, adok neked egy ruhát az estére. Ülsz, és hallgatsz, értetted?
– Rendben – sóhajtott Vaszilina. Nem volt szokása vitatkozni az anyjával. Egyszerűbb volt beleegyezni.
A megbeszélt időpontban a lány idegesen babrálta az óráját a csuklóján, mert úgy érezte magát, mintha bíróságon lenne. Zsora nagyon jóképűnek bizonyult. Vaszilina sosem gondolta volna, hogy egy ilyen férfi egyáltalán ránézhetne. És hirtelen… ilyen fordulat.
– Tehát tiszta, ártatlan teremtés? – kérdezte egyszerűen, úgy nézve rá, mint egy versenylóra a nagydíj előtt.
– Erkölcsös, házias, szorgalmas, és egy szót sem szól vissza! – az anya mintha kicserélték volna. Úgy dicsérte a lányát, ahogy soha életében nem tette.
Vaszilinának kínos volt, de igyekezett mosolyogni, és senkire sem nézni.
– Remek. Megfelel nekem. Összeköltözünk, meglátjuk. Ha minden rendben lesz, elveszem feleségül – mondta Zsora.
Aznap este senki nem kérdezte meg Vaszilinát, hogy ő megfelel-e neki, de amikor meghallotta a „elveszem feleségül” szót, megremegtek a kezei, és elsápadt.
– Akkor figyelj ide – mondta az anya –, szombatig kiköltözöl a lakásból! Bérlők költöznek be. És ne felejts el mindent alaposan kitakarítani, friss ágyneműt húzni. A ruháidat is szedd össze a szekrényekből, pakold bőröndökbe. Ne maradjon semmi, ami a jelenlétedre emlékeztetne.
– És hol fogok lakni? – kérdezte Vaszilina.
– Zsorához költözöl.
– Anya, hiszen alig ismerjük egymást!
– Majd ott megismerkedtek.
– Anya, ez most…
– Hallgass! Inkább hálás lennél! Lábakat kellene csókolnod nekem azért, hogy rendbe teszem az életedet! És te… hálátlan kölyök! Nézz magadra! Kinek kellesz te így? Amíg visznek – menj!
Vaszilina azt hitte, hogy gyermekkorában kisírta magából az összes könnyet az anyai szeretet hiánya miatt. Kiderült, hogy maradt még benne ki nem sírt keserűség.
Most már megértette: az édesanyja nem a lánya boldogságát akarta. Vaszilinát elcserélte a lakásra. Egyszerűen csak ki akarta lakoltatni.
Pakolás közben Vaszilina sírt. Amíg a munkát tanulással kellett összeegyeztetnie, nem engedhette meg magának, hogy rendes lakást béreljen, az utcán pedig nem akart maradni. A nagymama az anya pártját fogta, és nem volt hajlandó befogadni az unokáját.
Pereskedni a családdal sem ereje, sem kedve, sem pénze nem volt. Így oda ment, ahová küldték. Zsorához.
– Itt a konyha, ott a kanapé. Egyelőre aludhatsz rajta – mondta Zsora, úgy nézve Vaszilinára, hogy a lány arca elpirult. – Azt mondták, jól vezeted a háztartást, remélem, nem fogok csalódni. Ebéd, vacsora, reggeli – minden a te dolgod.
Vaszilina megértette, hogy a „vendégszeretetért” fizetni kell, és munkához látott.
A lakás ragyogott, Zsorát mindig finom, házi étel illata fogadta. A ruhái kifogástalanul tiszták voltak, a polcokon egy szem por sem maradt.
Néhányszor Zsora próbált közeledni, de amikor látta, hogy Vaszilina megijed, visszavonult.
– Jó, ha nem akarod, hát nem – mondta ilyenkor. Vaszilina pedig, bár félt, Zsora nagyon tetszett neki, és csak gondolkodott, egyre gondolkodott…
– Én csak… csak… talán randizhatnánk? Mert ez így valahogy furcsa… – bukott ki belőle egy hónap együttélés után.
– Hát jó. Pezsgő van, gyertyák is voltak valahol. Készíts valamit. Hazajövök a munkából, és megkapod a randit.
Vaszilina egész nap tűkön ült. Csodálatos halat készített, szép abroszt terített az asztalra, még ki is sminkelte magát, ahogy tudta…
Nagyon izgult.
Zsora hazajött, beleszagolt a levegőbe, és leült az asztalhoz. Virágot nem hozott. De a vacsora így is különleges volt.
– Mesélj magadról – kérte, miközben megtöltötte a poharát. Vaszilina, aki korábban soha nem ivott alkoholt, ettől egy kicsit bátrabb lett.
Gyertyák, pezsgő, egy jóképű férfi… Rajtakapta magát a gondolaton, hogy beleszeret. És még hálás is volt az anyjának, amiért megismertette ezzel a vonzó férfival.
Azon az estén minden különleges és szokatlan volt Vaszilina számára. Megengedte, hogy Zsora megcsókolja. De a végső lépésig nem jutottak el.
– Még nem állok készen… – mondta zavartan, és bezárkózott a fürdőszobába.
Zsora megvonta a vállát. Nem erőltette.
Aztán üzleti útra ment, egy hétig nem volt otthon, és Vaszilina azon kapta magát, hogy várja őt, és hiányzik neki.
Ebben az időszakban hihetetlenül szép szerelmes verseket írt, és elhatározta, hogy összeszedi a bátorságát, és a következő randijukon felolvassa neki.
Az érkezésére pulykát készített.
Zsora azonban késő éjjel jött haza, Vaszilina nem várta meg. Reggel pedig, amikor felkelt, hogy reggelit készítsen neki, kiderült, hogy nem egyedül érkezett.
– Mi lesz reggelire? Ő a házvezetőnőd, ugye? – kérdezte a lány, Zsora ingében ülve a konyhában, és Vaszilinára nézve.
– Valami olyasmi – mondta Zsora, átölelve a lányt. Rá sem nézett Vaszilinára. És érthető volt, miért. A barátnőjéhez képest Vaszilina igazi madárijesztőnek tűnt.
A sértettségtől Vaszilina sírva fakadt, és kirohant.
– Nincs rendben nálad, vagy mi van vele? – kérdezte a lány.
– Igen, egy kicsit. De hát az ilyen embereknek is kell dolgozniuk, nem? – felelte Zsora.
– Te olyan jó vagy, mindenkinek segítesz! Még a szerencsétleneknek is…
És abban a pillanatban Vaszilina megértette, hogy ő valóban szerencsétlen.
Egy igazi, romantikus szerencsétlen, aki beleszeretett egy férfiba, aki félrelép, és esze ágában sincs bármiféle kapcsolat terhét a nyakába venni.
Valójában Zsora Vaszilinát egy ingyenes házvezetőnő szerepére vette fel, az anyja pedig egyszerűen „rabszolgaságba” adta, hogy pénzt csináljon a lakásból.
Megvárva, míg Zsora és a barátnője elmennek, Vaszilina összepakolta a holmiját, és elutazott. Úgy döntött, inkább bérel egy csótányos szobát a város szélén, mintsem feloldódjon egy olyan emberben, aki nem értékeli őt, vagy segítséget kérjen az anyjától.
Amikor Larisa megtudta Vaszilina eltűnését, elkezdte megszakítás nélkül hívogatni, de a lánya kinyomta, végül pedig letiltotta a számát.
Rájött, hogy jobb örökre egyedül maradni, de megőrizni a méltóságát, mint beleegyezni megalázó kapcsolatokba.
És amint Vaszilina ezt tudatosította, amint elfogadta önmagát, megkönnyebbült. Kibérelt egy kis szobát nem messze az egyetemtől, befejezte a tanulmányait, és teljes állásban kezdett dolgozni.
Közben különböző online felületeken, almanachokban és folyóiratokban publikált. Voltak megrendelői verseire, prózát is írt. Később pedig, hogy végleg megszabaduljon a kisebbrendűségi érzéseitől, pszichológushoz fordult, és feldolgozta gyermekkori traumáit.
Ma már Vaszilina maga lép fel a színpadon, és saját verseit adja elő. Többé nem tartja magát csúnya kiskacsának, pedig a külseje nem változott.
Megváltozott viszont a belső világképe és az önelfogadása. Mások is egészen vonzónak látják őt. Amikor pedig Vaszilina a színpadra lép a verseivel…
Akkor válik igazán gyönyörűvé: a bőre mintha belülről ragyogna, a szemében csodálatos fény csillog, miközben átéléssel mondja a verseit, amelyek boldogságot adnak az embereknek.
Larisa továbbra is férfiról férfira ugrál, de senki sem veszi feleségül. Eltartani sem igazán akarja senki. Mostanra anyagi gondjai vannak.
A lakásból sem sikerült pénzt csinálnia: az egyik lakó elfelejtette elzárni a vizet, és elárasztotta az alsó szomszédokat. A felelősséget tagadja, mivel nem volt hivatalos bérleti szerződés.
Larisának magának kell kifizetnie a szomszédoknak okozott kárt, ráadásul a lakás is komoly felújításra szorul. Összességében…
Jobb lett volna, ha ott Vaszilina lakik – de ezt Larisa valószínűleg sosem fogja megérteni. Ahogy mondani szokták: erővel nem lehet megszerettetni magunkat. Szomorú, hogy ez a gyerekekre is igaz…
Ti mit gondoltok erről? Írjátok meg a véleményeteket kommentben, és ne felejtsetek el lájkolni.
