– Rita, anyu hívott, azt kérte, hogy szombaton menjünk ki hozzá.
– Menj csak – válaszolta Aleksej felesége.
– Együtt kért minket, hogy menjünk.
– Nem is gondolkodom rajta, Angelinának és nekem megvannak a saját hétvégi terveink.
– Mik?
– Reggel a Ezüst Tavakhoz a strandra, aztán a parkba a vidámparkba, utána ebéd a kávézóban, és haza – felelte a feleség.
– Azoknál az Ezüst Tavaknál úgyis autók vannak körülöttük, és Angelinának hasznos lenne a friss levegőn lenni. Menjünk együtt a faluba?
– Mironov, amikor hozzám mentél feleségül, megígérted, hogy nem fogok dolgozni a falusi ültetvényeiteken. Megígérted?
– Megígértem. De nem is arra hívlak, hogy dolgozz, csak segítesz anyádnak a gyümölcs szedésében, amíg mi apáddal a traktort javítjuk.
– Gyümölcsöt szedni? Anyádnak csak fél hektár eperje van! Emlékszem, tavaly négy órán át kúsztam a sorok között, aztán ő két vödör kosárral felkapta és a vasútállomásra rohant epret eladni.
– Na, és mit akarsz? Ő maga ültette – maga árulja is – válaszolta Aleksej – nem igaz?
– Igaz, teljesen igaz! Ő maga ültette, ő maga árulja. Akkor szedje is ő maga.
– De hát nem tizennyolc éves már! Nehéz neki! – kiáltott Aleksej.
– Ne csináld a mamádból öreg, gyenge nőt, csak ötvenhárom éves. És ahogy fut, simán kiállíthatnánk egy félmaratonra.
– Rita, gondolj a lányunkra is – elmehetnénk a folyóhoz, és a bokorról is ehetne gyümölcsöt.
– Meg is fürödhetünk a tavakban. Ami a gyümölcsöt illeti, tavaly anyád megtiltotta Angelinának, hogy megközelítse a málnát és az epret. És amikor a gyereknek kértem gyümölcsöt, egy tányér savanykás piros ribizlit hozott az unokájának.
– Hogyan magyarázzam el a szüleimnek, hogy csak én jöttem? – kérdezte Aleksej.
– Mondd csak azt: Rita nem akar melózni a ti ültetvényeiteken.
– Ez udvariatlanság! – sértődött meg a férj.
– Pedig udvariasan már hat éve magyarázom: nem tudok, nem szeretek, és nem fogok. Az én szüleimnek soha nem volt nyaralójuk, a szabadságot mindig valahova utazással töltöttük: a tengerhez, a hegyekbe, turistaházakba. Nem tudom megkülönböztetni a sárgarépa zöldjét a gyomnövénytől, és előfordulhat, hogy fiatal fokhagyma helyett nárciszokat tépek.
– Tudod, Rita, lehet, hogy én sem akarok a faluba menni. Én is inkább a strandon heverésznék holnap, fürödnék, a parkban sétálnék, ebédelnék egy kávézóban – mondta Aleksej.
– Mi a gond? Maradj csak. Már régen nem voltunk sehová az egész családdal. A lány örülne – javasolta Rita.
– Nekem, veled ellentétben, felelősségem van a családom felé!
– Megállapodtunk! Akkor mi, Angelinával, nem vagyunk család neked? Előttünk, vagyis először is előttem, a lányunk előtt nincs felelősséged? Minden hétvégén elhagysz minket, rohansz a faluba, és ott javítasz, ásol, szedsz, építesz. Angelina már nem is kérdezi, hogy eljössz-e velünk a cirkuszba vagy a körhintára – tudja, apának nincs ideje, nem rá figyel. Mire észbe kapsz, már késő lesz.
– De valakinek segítenie kell a szüleimnek!
– Segítenie kell. Csak miért mindig neked? A bátyád ásott már legalább egy ágyást?
– Tudod, Henki főiskolára jár, ráadásul csak fél év múlva lesz tizennyolc éves. Tulajdonképpen még gyerek – mondta Aleksej.
– Gyerek? Pedig magasabb nálad a fejjel, és szélesebb a vállban! Gyerek! Sört iszik – az felnőtt, de a kertben dolgozni még kicsi. Na, ne már! Ha akarsz menni, menj. Nem tartalak vissza. De remélem, emlékszel, hogy jövő vasárnap a lányunk születésnapja lesz? Szóval kérlek, ezt az ügyet valahogy rendezd a családoddal.
A következő héten Aleksej pénteken, közvetlenül munka után elment a faluba, még haza sem ment. Ritának azt mondta, hogy szombat este jön vissza, hogy vasárnap együtt legyen a feleségével és a lányával.
De este nem érkezett meg. Rita felhívta a férjét, és megkérdezte, mikor várja.
– Ritám, ma nem tudok eljönni. A szauna kályhája füstöl, holnap reggel meg kell nézni, mi a baj, különben a szüleim egész héten nem tudnak fürödni. Ebédre igyekszem odaérni.
– Kint meleg van! Milyen szauna? Este tusolni is lehet! Anyád kifejezetten neked talál ki munkát?
Rita már sejtette, hogy Aleksej csak este fog érkezni holnap is. Felhívta a szüleit, és megbeszélték, hogy Angelinának ők maguk rendeznek ünnepet, Aleksej nélkül.
A kislány őszintén jól érezte magát, és nem kérdezte, hol van apja.
Rita megsértődött a férjére.
– Hát nem az én hibám, hogy így alakult! Megbeszéltük, hogy este megyek haza. De apám befűtötte a szaunát, és az egész füst a gőzkabinba ment. Mit tehettem volna? – próbált védekezni Aleksej.
– Összeszedni magad és hazamenni – válaszolta Rita. – Egyébként mikor van a szabadságod?
– Két hét múlva. Megígértem apámnak, hogy segítek neki kaszálni – felelte Aleksej.
– Hmm – mondta Rita.
Két nappal a férj szabadsága előtt Rita előhozott az asztalra egy utazási csomagot Törökországba – két felnőtt és egy gyerek részére.
– Ha megint a faluba mész, akkor Angelinával nélküled megyek nyaralni. De amint visszajövök, beadom a válókeresetet. Ha te falun akarsz élni, szénát kaszálni, traktorokat javítani, kályhát rakni – rajta. Angelinának apára van szüksége, nekem pedig férjre, nem lakóra, aki csak a munkahét alatt jön át hozzánk aludni. Két napod van, gondolkodj el rajta.
Rita nem tudta, hogyan egyeztetett Aleksej a szüleivel, de azt igen, hogy egész családdal együtt repültek nyaralni.
Legjobban Angelina örült, aki először látott delfineket. Aleksej sem unatkozott – a tengeri horgászat önmagában is élmény volt!
Rita hallgatva a férj meséjét megjegyezte:
– Látod, úgy tűnik, vannak más örömök is, mint a kaszálás és a krumpli ültetése.
– Apád hívott. Nem elégedett – idén negyedével kevesebb szénát takarított be – mondta Aleksej.
– Már régóta meg akartam kérdezni: minek annyi széna a szüleidnek? Nincs tehénük. A nyúl és a tyúkok sem esznek ennyit.
– Apám azért szénát takarít be, hogy eladja.
– Figyelj, anyád bogyókat termeszt és árul, zöldségeket, uborkát, paradicsomot, sárgarépát, céklát, krumplit és egyebeket is – és azt is árulja. Amit nem ad el, azt befőzi, amit szintén árul – télen. Nyáron és ősszel gombát gyűjt, pácol, sóz, szárít, és azt is árulja. És hová teszik a pénzt? A házuk egyszerű, a tévéjük is öreg. Nem láttam, hogy anyád ruhát vagy cipőt venne – mind a hat év alatt, amióta ismerjük egymást, ugyanazt hordja. Apád kocsija egy „Zaporozsec” fülekkel – az ilyen ritkaságokat ritkán látni az utcán.
– Nem tudom, ők így szoktak élni – válaszolta Aleksej. – Apám bátyja egyszer tréfált velük, azt mondta, mintha az egész ország pénzét a matrac alatt tartanák. Apám akkor mérges lett a nagybátyára.
Amikor a család visszatért a nyaralásból, Aleksej az első hétvégén a faluba ment, de nem egyedül tért vissza. A szülei is vele jöttek.
Rita nem számított vendégekre, de barátságosan fogadta őket. Azonban aggódott a férje bűnbánó tekintete miatt.
Ebéd és tea után a apósék elkezdték azt a beszélgetést, amiért jöttek:
– Genkének még két éve van az iskolából, de figyelmeztették, hogy kollégiumot nem kap. Megbeszéltük, hogy ezeket a két évet nálatok töltené.
– Nálunk? Hol? – csodálkozott Rita. – Két szobás a lakásunk – az egyikben a gyerekszoba, a másikban mi vagyunk Aleksejjel. Hová tegyük Genkát?
– Angelinát elvihetitek magatokhoz, ő megkaphatja a szobáját – mondta az anyós.
– Ne is reméljétek – utasította el azonnal Rita. – Pontosan tudom, miért vették el Gennagyij kollégiumi helyét, tavaly is fenyegették, hogy kidobják. És azt akarjátok, hogy befogadjunk egy fiút, aki egyáltalán nem tud viselkedni? Vegyetek neki külön szobát vagy lakást.
– Meg vagy őrülve? Mennyi pénzt kellene kifizetni a lakhatásért! Ráadásul a lakásban még akármi rosszat is csinálhatna. Nálatok meg a bátyja felügyelete alatt lenne. Meg lenne etetve, meg meg lenne mosva.
– Nekem még főzni és mosni is kellene neki? – csodálkozott Rita.
– Neked sajnálod Genkének a tányér levest? Na jó, akkor hozunk nektek krumplit és befőttet – mondta a após.
– Nem, régebben is megvoltunk a krumplitok nélkül, most is megleszünk – válaszolta Rita. – Gena itt nem fog lakni.
– És te mit ülsz ott, befogod a szád? – fordult Aleksejhez az apa. – Nem tudod a feleségedet rendbe szedni?
– Apa, már mondtam nektek, hogy a lakás Rita tulajdona, és figyelmeztettem, hogy biztosan nem fogja Genkát befogadni. Pláne azok után a tettek után, amik miatt kidobták a kollégiumból. Szóval nektek csak egy lehetőségetek van: béreljetek neki szobát. Vagy kérjétek meg Slava bácsit – neki kétszintes háza van, talán talál a fiának egy szobát – mondta Aleksej.
– Felhívtam Slavkát – visszautasított, azt mondta, nála tinédzser lányok laknak – felelte az apa, majd a feleségéhez fordult: – Készülj, anyám, megyünk haza, nincs nekünk családunk.
Egészen nyár végéig nem hívták Aleksejt a szülei. Amikor pedig ő hívta őket, nem vették fel a telefont. De szeptember közepén az apa meghívta a fiát krumplit szedni.
– Csak vasárnap tudok jönni – válaszolta Aleksej –, szombatra már más terveink vannak.
Mégis megtanult időt találni arra, hogy jó apa és férj legyen.
