A hölgyek rajongtak érte, a férfiak irigykedtek. Magas volt, daliás, határozott arcvonásokkal. Férfias szépségét sok nő elérhetetlen álomként csodálta. De csak a filmvásznon volt ő az ideális férfi, a rettenthetetlen és feddhetetlen lovag.
Jean Marais valódi élete távol állt a mozivásznon megformált karaktereitől. Karrierjét Jean Cocteau rendezőnek köszönhette, akivel szoros kapcsolat fűzte össze – és ez a kapcsolat korántsem pusztán barátság volt.
A leendő filmsztár különös gyermek volt. Apja állatorvosként dolgozott. Anyjáról viszont azt beszélték, hogy szélhámos vagy egyszerű tolvaj volt – többször is rács mögé került csalásai miatt. Úgy tartják, az asszony nagyon vágyott egy kislányra. De fiút szült. A csalódottság depresszióba taszította egy időre, ám végül belenyugodott a sorsba.
Jean ösztönösen érezte anyja vágyait – és tudat alatt mindig igyekezett megfelelni neki. Gyermekkorában lányruhákba öltözött, kacérkodott kortársaival. A felnőttek sokszor fiatal hölgynek nézték. Ugyanakkor igazi csibész volt: verekedett, lopott, női ruhákban gúnyt űzött tanáraiból – emiatt több iskolából is kizárták.
Egy nap anyja elvitte őt a moziba. Ez az élmény sorsfordító volt a fiú életében. Jean színész akart lenni. Ám az út a sikerig nem rózsákkal, hanem tövisekkel volt kirakva. Hogy tanulmányait finanszírozza, mindenféle munkát elvállalt: festményeket készített, divatmagazinoknak modellt állt. Háromszor próbált bejutni a párizsi konzervatóriumba, és számtalan filmes stúdiónak küldte el a fotóit.
De a francia szívtiprót mindenhol elutasították. Húszévesen végül felvették egy kezdő színészeknek szóló tanfolyamra, ahol részt vett minden iskolai előadásban. Egy ilyen fellépés során figyelt fel rá Marcel L’Herbier rendező, akivel közeli kapcsolatba került. A rendező filmszerepekkel kezdte el támogatni őt.
Ez évekig így ment, mígnem 1937-ben Jean Marais meg nem ismerkedett a híres rendezővel, Jean Cocteau-val. A mester szerelmet vallott a fiatalembernek, és viszonzásért cserébe megígérte, hogy filmsztárt farag belőle. És tartotta is a szavát. Bevezette Marais-t az elit társaságba.
A kezdetben középszerű színészből igazi mestert faragott. Főszerepeket bízott rá szinte minden filmjében és színpadi darabjában. Jean Marais világhírűvé vált. Filmjeit – például Monte Cristo grófja, Fantomas, A vasálarcos – még a Szovjetunióban is szinte mindenki ismerte.
Érdekesség, hogy hajlamai ellenére Marais mégis szolgált a fronton – a nácik ellen harcolt, igaz, csak azután, hogy azok elhagyták Párizst. Bátorságáért kitüntetést is kapott. Néhány évig házasságban élt egy nővel – a színésznő Mila Parelyvel. A házasság azonban nem bizonyult tartósnak. Ellenben Jean Cocteau-val több mint huszonöt évig élt együtt, egészen a rendező haláláig.
Marais-nak soha nem születtek saját gyermekei. 1962-ben azonban örökbe fogadott egy 19 éves cigány fiút, Serge nevűt. Taníttatni akarta, úriemberré nevelni. A fiút azonban csak a pénz érdekelte. Később Marais maga is elismerte, hogy hiba volt az örökbefogadás. Serge hosszú időre eltűnt, majd csak a színész halála után bukkant fel újra – pert indított az örökségért, amit Marais a barátaira hagyott. De ez már egy másik történet.
Azt mondják, a tehetséges ember mindenben tehetséges. Így volt ezzel Jean Marais is. Az 1960-as években, miután mentora elhunyt, elhagyta a zajos Párizst, és a francia Riviérán telepedett le. Vett egy villát, ahol csendben festett és szobrászkodott. Azt mesélik, amikor Pablo Picasso meglátta műveit, csodálkozva jegyezte meg, hogyan pazarolhatja valaki ilyen tehetséggel az életét holmi színészkedésre.
Azok szerint, akik közelről ismerték, Jean Marais a való életben rendkívül szerény és visszahúzódó ember volt. Távol állt a filmjeiben alakított hősöktől. Soha nem hivalkodott másságával – de nem is tagadta azt, ami abban az időben szinte példátlannak számított. A tiltott vonzalmakat már kamaszkorában megismerte – anyja barátján keresztül. Saját visszaemlékezései szerint csak kíváncsi volt.
Amikor azután útjába került egy neves rendező, Marais a filmes karriert választotta. Amit élete vége felé már megbánt. Ha nem találkoznak, talán egészen másként alakult volna az élete. Talán nem színészként, hanem szobrászként, festőként vagy íróként ismerte volna meg a világ. Hiszen tehetségből több életre is futotta volna a férfias szépségű művésznek.
