– Nyuszikám, hát az ördög megkísért… – sóhajtott Jurko. – Hiszen ez volt az utolsó éjszaka a szabadságból, érted? Kínos lett volna visszautasítani az ajándékot.
– Juro, hagyd abba a hazudozást, mindent tudok! Hogy tehetted ezt velem közvetlenül az esküvő előtt?
– De hát még nem vagyunk házasok – vont vállat Juro. – Ez egy legénybúcsú volt, hagyomány.
– Hagyomány megcsalni a menyasszonyt, mert valakinek volt annyi esze, hogy fizetős lányt hívjon?! – fakadt ki Alina. – És ha én a lánybúcsún elvonulnék valakivel? Akkor mi lenne?
– Ne hasonlítsd össze. Te nő vagy. A nőknél a tisztaság számít – hárította el kitérően a vőlegény.
– Mondd ezt annak a „hölgynek”, akivel tegnap szórakoztál! Egyáltalán felfogod, mit tettél?
– Nyuszikám, hát az ördög megkísért… – sóhajtott Jurko. – Az utolsó éjszaka volt a szabadságból, érted? Kínos lett volna visszautasítani az ajándékot. Esküszöm, többé nem fordul elő. Kérlek, bocsáss meg.
Alinának minden összeszorult belül. A „bűnbánata” és a bocsánatkérései csak még nehezebbé tették.
…Minden a tegnap esti álmatlan éjszakával kezdődött. Az utolsó pillanatig várta a hívást, várta, hogy Jurko legalább egy hangüzenetet küldjön, és elmondja, hogy elhúzódott a dolog, vagy a szüleihez ment, hogy minden rendben van. De Jurko nem hívott, és a telefont sem vette fel.
Helyette Dasa, Alina barátnője telefonált. A férje ott volt azon a végzetes estén, és már haza is ért.
– Alina… inkább ülj le – remegett Dasa hangja. – Paska olyat mesélt… Csak ne mondd el neki. Megígértem, hogy hallgatok, de mi barátnők vagyunk. Nem tehetem meg ezt veled.
Alina szíve hevesen vert. Már akkor éles szorongást érzett. Világos volt, miről lesz szó, de nem akarta elhinni.
– Dasa… mit akarsz mondani?
– A te Juród… ő… elment, de nem haza. És nem egyedül.
Alina megbánta, hogy nem ült le. A lábai cserbenhagyták. Hallgatott. Nem találta a szavakat. Nem tudta, hogyan reagáljon a hírre.
– Nem lesz esküvő, igaz? – kérdezte reménykedve Dasa. – Alina, hagyd ott. Szerencséd van, hogy ez most történik, még az anyakönyvi kivonat előtt. Vedd jelnek.
Fejben Alina tudta, hogy Dasának igaza van, mégsem tudott rászánni magát. Iszonyúan fájt neki, és ki akarta adni ezt a fájdalmat. Az első Jurko volt.
– Hol voltál éjjel? – kérdezte Alina, amikor hazajött.
– Nyuszikám, hát ittunk egy kicsit. A barátoknál maradtam, ott aludtam. Ahogy felébredtem, azonnal hozzád jöttem – kezdett mentegetőzni.
De Alina tovább szorította, majd egyenesen kimondta, hogy mindent tud. Ekkor Juro megtört.
A pszichológus szerint a kapcsolatoknak bizalomra kell épülniük; a probléma nemcsak Juróban van, hanem az ő komplexusaiban is, és vagy valóban meg kell bocsátania neki, elengedni a helyzetet, vagy beadni a válókeresetet.
Dasa széttárta a kezét.
– Mit vártál? Hogy egy varázspálca suhintására a pszichológus szentté változtatja Jurót, téged pedig érzéketlen Hókirálynővé?
Alina csak sóhajtott válaszul. Dasának igaza volt. Valóban, mire várt? Neki kellett vállalnia a felelősséget a helyzetért, és tennie valamit.
De félni is félt a válástól. Az élet Juróval fájdalmas volt, de mégis stabil. A válás viszont az ismeretlent ígérte.
Továbbra is feszültségben éltek. A légkör egyre izzott. Jurko gyakrabban kezdett idegeskedni, jelszót tett a telefonjára, törölte az üzenetváltásokat. Egyik este pedig egyszerűen összepakolta a holmiját.
– Igen, van egy másik. Mert már elegem van belőled! Te magad taszítottál idegen karokba – mondta, sóhajtott, és idegesen megdörzsölte az orrnyergét. – Elegem van ezekből az örökös kihallgatásokból. Elegem van abból, hogy gyanúsítottként érzem magam a saját otthonomban.
Először Alina elsírta magát. Még arra is kész lett volna, hogy megkérje Jurkót, maradjon, de végül nem tette. Ezúttal nem tudott átlépni a saját büszkeségén.
– Hát mit is mondhatnék. Ügyes vagy! Elérted, amit akartál – vágta oda dühösen az anyja, amikor mindent megtudott.
Dasa viszont épp ellenkezőleg, még örült is a barátnőjének.
– Óó, gratulálok! Most aztán élni fogsz. Nem lett volna boldogság, ha a baj nem segít!
Az első hetekben Alina esténként ide-oda járt a lakásban, mint egy kalitkába zárt madár. Éjszakákon át nem aludt, újra és újra lepörgette magában a múltat, átolvasta az üzenetváltásokat. Belső poklon ment keresztül.
Aztán egyre ritkábban és ritkábban lépett be a régi közös csevegéseikbe és az ő oldalára. Valami furcsa felismerés érkezett: megtörtént az, amitől annyira félt, és a világ mégsem omlott össze.
Először ürességet érzett a lelkében, aztán könnyebbséget. Alina mintha ledobta volna a válláról az évek óta cipelt, megkövült sérelmek sziklatömbjét.
– Anya, mikor jön apa? – kérdezte egyszer Masha, miközben elmélyülten színezett.
És Alina hirtelen rájött, hogy már közömbös számára. Hogy Juro a szívében lévő szilánkból a múlt egyik tényévé vált.
– Szombaton, kincsem – felelte mosolyogva.
Alina nemcsak a lányának mosolygott, hanem saját magának is. Végre lerázta a féltékenység és az idegen hűtlenség bilincseit. Már csak egy dolgot bánt: hogy nem csukta be Jurko előtt az ajtót már az a bizonyos legénybúcsú után.
Mert a bizalom nélküli kapcsolat olyan, mint a futóhomokra épített ház. Előbb-utóbb úgyis összeomlik…
És ti mit gondoltok erről? Írjátok meg a véleményeteket kommentben, és nyomjatok egy lájkot.
