Az orvosok azt mondták, a műtét elkerülhetetlen. Tovább várni már nem lehetett. A daganat túl gyorsan nőtt. A túlélés esélye mindössze húsz százalék volt. Az orvosok őszinték voltak: vagy most fekszik műtőasztalra, vagy pár hónap múlva már késő lesz. De a nő tudta: lehet, hogy soha többé nem ébred fel. Ezért megkérte őket, hadd láthassa még utoljára a kutyáját.
– Kérem – remegett a hangja. – Hadd lássam a kutyámat… mielőtt elkezdik.
Az orvosok összenéztek. A nő 43 éves volt. Egyedül élt. Sem családja, sem gyerekei nem voltak. Csak egy kutyája – egy öreg, hűséges német juhász, akit Gretának hívtak. Több mint tíz éve éltek együtt. Greta mellette volt a legnehezebb időkben is – amikor elvesztette a szüleit, a válás után, a betegségei alatt.
– Tíz perc – mondta kelletlenül az egyik orvos.
Amikor Gretát behozták, először összezavarodott a szagoktól és a fehér kórházi falaktól, de aztán felismerte a gazdáját, és azonnal odarohant hozzá.
– Szia, kislányom – suttogta a nő, miközben megsimogatta a puha bundát. Könnyei a kezére hullottak. – Bocsáss meg… Bocsáss meg, hogy itt hagylak. Félek, de te ne félj. Okos kicsim, nagyon szeretlek.
A kutya egész testével hozzásimult, megdermedt, majd hirtelen… feszülten figyelni kezdett.
Greta morogni kezdett. Nem félelemtől. A nő zavartan felkönyökölt, amikor látta, hogy hűséges kutyája a testébe veti magát közte és az orvosok közé, akik épp beléptek a hordággyal.
– Greta, mit csinálsz? Csend legyen! – kiáltott fel rémülten. De a kutya tovább morgott.
Az egyik orvos előrelépett, hogy a nőt elvigye a műtőbe, de Greta hirtelen előreugrott – és megharapta az orvos kezét. Soha nem tett még ilyet korábban…
Az orvosok sokkot kaptak, amikor megtudták, miért viselkedett így a kutya.
– Vigyék ki a kutyát! – kiáltották a nővérek.
A nő dermedten figyelte a történteket. Greta ugatott és vonyított, kiszabadulni próbált, mintha valami fontosat akarna elmondani – valami sürgős dolgot, amit rajta kívül senki sem érthetett meg.
És akkor megértette.
– Álljanak meg – mondta nagy nehezen a nő. – Én… lemondok a műtétről. Kérek egy újabb vizsgálatot. Azonnal.
– Ez őrültség – tiltakozott az orvos, miközben a bekötözött karját fogta. – Az életét kockáztatja!
– Érzem… biztosnak kell lennem. Ő… ő érez valamit. A kutyám még soha nem viselkedett így.
Még aznap este újabb vizsgálatokat végeztek rajta. Képeket készítettek. MRI-t.
És nem hittek a szemüknek. Egyik orvos sem.
A daganat eltűnt. Teljesen. Nyoma sem maradt. Mintha soha nem is lett volna ott.
Egy héttel később már Gretával sétált a parkban. Infúzió nélkül. Varratok nélkül. Félelem nélkül.
Letérdelt a kutyája elé, fejét annak mellkasához hajtotta.
– Te megmentettél. Te tudtad. Hogyan?..
Greta halkan felsóhajtott, megnyalta az arcát, majd a fejét a nő vállára hajtotta.
