A szoba közepén egy megterített asztal állt, rajta mindenféle finomsággal. Az asztalnál pedig, a vendégek között egy harminc év körüli, ismeretlen fiú ült!

„Aha, minden világos! Hát akkor nekem” – gondolta Olga.

Olga belépett barátnője lakásába, körülnézett, és rögtön mindent megértett. Mindezt direkt így tervezték!

A szoba közepén egy megterített asztal állt, rajta mindenféle finomsággal. Az asztalnál pedig, a vendégek között egy harminc év körüli, ismeretlen fiú ült!

– Aha, minden világos! Hát akkor nekem – gondolta Olga.

Köszönt, és bement a konyhába.

– Megkértelek, hogy ne tedd – mondta szigorúan Olga barátnőjének, Natáliának.

– Katyával és Denisszel jött. Semmi ilyesmire nem gondoltam – esküdözött a lány.

– Aha, persze – Olga a mosogatóhoz lépett, hogy kezet mosson.

– Esküszöm neked. Egyébként Jurának hívják.

Nem válaszolt semmit. Törölközővel megtörölte a kezét. Elrontották a hangulatát.

– A csomagban paradicsomos-mozzarellás saláta van. Mondd, mit hozzak még? – kérdezte Olga.

– Majd hívom a lányokat – Natália láthatóan örült, hogy Olga nem kezdett veszekedni vele.

Este kilenc volt. A tévében, ahogy az újévkor lenni szokott, valamilyen koncert ment. Halk zene szólt, színes fényfüzérek villogtak.

Elvileg örülnie kellene, de a jó hangulata valahova eltűnt.

Olga már számolni sem tudta, hányszor próbálták meg a barátnői „összeboronálni” valakivel. És minden alkalommal úgy tettek, mintha az egész véletlen lett volna.

Tíz órára mindenki asztalhoz ült. Az éhes férfiak lelkesen falatozták a házi derelyét.

Ittak egy kis pezsgőt, aztán még egyet – és hamarosan a beszélgetések, viccek és nevetések egyetlen nagy zajba olvadtak össze.

Jura kicsit mulatságos volt, és Olgának egyáltalán nem tetszett. Bár igazából ő maga sem volt egy szépségkirálynő – vállig érő szőke haj, vékony, átlagnál valamivel magasabb termet.

Csak a szeme volt szép – nagy, szürke és tiszta, mint egy erdei forrás.

A vendégek serényen ették a harapnivalókat, Olgának viszont elment az étvágya.

Kevesebb mint egy óra múlva itt az újév.

Eszébe jutott, mennyire szerette ezt az ünnepet gyerekkorában. És hová tűnt azóta a csoda érzése?

Összerezzent, amikor valaki megérintette a vállát.

Hát persze – Jurij táncolni akarja hívni.

Olga kelletlenül felállt az asztaltól. Az új cipője nyomta a lábát.

Jura vállára tette a kezét, és rezzenéstelen arccal lassan mozgott a zene ütemére. Jurij kétségbeesetten próbálta felvidítani, de végül Olga azt mondta, rosszul érzi magát, és visszaült az asztalhoz.

A férfiak kimentek az erkélyre, Olga pedig a kanapén ült, Natália által kölcsönzött kardigánnal a vállán.

– Miért vagy ilyen savanyú? – kérdezte a barátnője.

– Csak nem érzem jól magam.

– Nem tetszett neked, ugye?

– Miért csináljátok ezt? – fordult hozzá Olga.

– Csak azt akartuk, hogy ne unatkozz.

Olga nem felelt, csak sokatmondóan felvonta a szemöldökét.

Öt perccel éjfél előtt kibontották a pezsgőt, és várták az óra ütését.

– Kérlek – kívánt Olga. – Kérlek, bárcsak valami változna jobbra ebben az évben.

Az ég tüzijátékkal virágzott ki. Az utcáról kiabálás hallatszott:
– Boldog új évet!

A vendégek újra táncolni mentek. Jurij felélénkült, közvetlenebb lett, és mindenki csodálatára táncolni kezdett.

Olga csatlakozott a táncoló csoporthoz, de nem bírta sokáig.

– Kimegyek levegőzni – közölte, és kiszaladt a lépcsőházba.

A lépcsőfordulók közötti fekete rés feneketlennek tűnt.

– Amikor kicsi voltam, én sem szerettem a magasságot – hallotta maga mögött. – Még álmodtam is ilyesmiről.

Olga kihúzta magát és megfordult. Jurij állt ott, kezében a kabátjával.

– Arra gondoltam, hogy fázni fogsz.

– Nem lett volna szükséges – felelte Olga, de megengedte neki, hogy a vállára terítse a kabátot.

– Valószínűleg mindketten rosszul érezzük magunkat a bőrünkben – jegyezte meg a fiú.

– Azt hittem, jól érzed magad.

Jurij némán végigmérte.

– Érted, mire gondolok – mondta a tekintete.

A lakásból hangos beszéd és nevetés szűrődött ki.

– Elmegyünk sétálni? – ajánlotta váratlanul Jurij.

– Mit? – nem értette rögtön Olga.

– Sétálunk egyet az utcán? Most nagyon szép.

„Nem akarok” – akarta mondani, de ehelyett valamiért azt felelte:
– Rendben.

Hullott a puha hó, egymás után repültek az égbe a tűzijátékok. Olga felfelé nézett, és bámulta az égen virágzó, színes fényekből szőtt különös mintákat.

Jurij hógolyót gyúrt, feldobálta a tenyerén.

– Láttál már sarki fényt?

– Nem – fordult felé Olga. – És te?

– Láttam, párszor. Denisszel egy osztályba jártunk. Iskola után elhatároztuk, hogy Norvégiába megyünk dolgozni, pénzt gyűjteni egy lakásra. Ott éltem…

– És itt hogyan kötöttél ki?

– Meglátogattam a szüleimet. Denis meglátott, és hívott, hogy töltsük együtt az újévet.

– Én valószínűleg nem tudnék ott élni, ahol mindig hideg van.

Jurij szélesen elmosolyodott, és az arca szinte kivilágosodott.

– Ott van egy különleges szépség. Ha az északi vidék a lelkedbe költözik, már nem ereszt. Ott állsz a havas síkság közepén, feletted a sarki fény, és olyan érzés, mintha a galaxis peremére kerültél volna. Mintha egy új világ születésénél lennél. Hihetetlen érzés.

Olga figyelmesen hallgatta, kitágult, tiszta szürke szemekkel.

– Gyere, építsünk hóembert – mondta hirtelen Jurij.

– Mi? – pislogott.

– Hóembert építeni. Tudsz?

„Ezt most nem gondolod komolyan, ugye?” – gondolta Olga.

De néhány perccel később már versenyt görgették a hógolyókat Jurijjal, tíz perc múlva pedig harsányan nevetett, mert a hó a ruhaujába ment, a hóember feje pedig folyton lecsúszott oldalra.

Nem találtak vödröt a fejére, ezért ágakból készítettek neki frizurát.

A hóember viccesen nézett ki, ami még inkább felvidította Olgát.

Hógolyót gyúrt a kezében, és felrakta a hóember orrát – nagy és kerek volt.

– Fázol? – nézett Jurij a kezeire. – Gyere át hozzám, megkínállak forró teával.

Észrevéve a tekintetét, gyorsan hozzátette:
– A szüleimmel lakom, elfelejtetted?

Nem volt messze – csak néhány háztömb. Egy idegen lakás ajtajához érve Olga hirtelen zavarban érezte magát.

„Éjszaka közepén, idegen emberekhez…” – gondolta.

– Boldog új évet, anya, apa – köszönt Jurij, és beengedte a folyosóra. – Ez itt Olya.

– Milyen jókor jöttetek, épp most tettük fel a tortát – örült Jurij anyja.

– Vedd le a kabátod, kislányom – mondta az apja, és puha, meleg papucsot adott Olgának. – Boldog új évet nektek is.

A hangulatos nappaliban ültek az asztal körül, eperlekváros teát ittak és csokis tortát ettek. Jura szülei úgy bántak Olgával, mintha egész életükben ismerték volna. Semmi célzás, semmi vallatás, semmi sokatmondó pillantás. Ebben a családban meleg volt és otthonos – akárcsak a lábán a papucs.

Olga hallgatta a történeteket, és ő is mesélt. Felélénkült, kipirult az arca. Tea után felajánlotta, hogy elmosogat, és nem tiltakozott, amikor a háziasszony marasztalta éjszakára.

Reggel nyolc óra körül ébredt, különleges könnyedséggel és nyugalommal a szívében. Még egy kicsit feküdt, nyújtózkodott, majd elment mosakodni.

Jura anyja a konyhában palacsintát sütött.

– Segíthetek? – kérdezte Olga.

– Persze. Ketten könnyebb.

Amikor a férfiak reggelizni jöttek, már egy egész halom pirosra sült palacsinta díszelgett az asztalon.

Az anya kitette a tejfölt, a lekvárt – és újra kötetlen beszélgetés kezdődött mindenről.

„Milyen kellemes emberek” – gondolta Olga. – Nagyon egyszerűek és szívélyesek.

Jurij is egyre jobban tetszett neki – kedvesnek, gondoskodónak és szellemesnek bizonyult.

Tetszett neki, hogy nem próbálkozik flörtöléssel, hanem úgy viselkedik vele, mint egy régi baráttal.

Fellélegzett, és kényelemben érezte magát.

És ellazult, és jól érezte magát.

Tíz óra körül Olga készülni kezdett az induláshoz. Jurij taxit hívott, és elkísérte őt haza. Olga szívélyesen elbúcsúzott a szüleitől, majd kimentek az utcára.

Pár perc múlva megérkezett a taxi, és fél óra múlva már Olga háza előtt voltak.

– Ma aludd ki magad – mondta Jurij, mielőtt Olga bement volna. – Holnap pedig elhívlak korcsolyázni.

– De hiszen én még életemben nem álltam korcsolyán – nevetett fel Olga.

– Én sem – mosolygott vissza rá…

…Január tizedikén Olga felmondott, három nappal később pedig már együtt ültek a repülőtér fényesen megvilágított várójában, és várták a beszállást a norvég fővárosba, Oslóba tartó járatra.

Olga aludt, fejét Jurij vállára hajtotta, ő pedig szorosan fogta a lány kezét meleg tenyerében.

Olga szeme előtt végtelen fehér síkság terült el, amely felett a sarki fény hatalmas leple lobogott, és hideg színekben csillogott…