Kb. 15 évvel ezelőtt éjszaka berohant hozzánk a nővér a sürgősségiről:
– Súlyos beteg a második műtőben!
Rohantam oda. A csapat már összegyűlt, az asztalon egy hatéves forma kislány feküdt. Amíg átöltöztem és fertőtlenítettem, megtudtam a részleteket.
Egy négytagú család autóbalesetet szenvedett: apa, anya és két gyerek – ikerpár, fiú és lány.
A legrosszabbul a kislány járt: a csapódás a jobb hátsó ajtót érte, ott, ahol ő ült.
Anyának, apának és a fiúnak szinte semmi baja nem lett – karcolások, zúzódások. Helyben ellátták őket.
A kislánynak viszont törései, tompa sérülései, szakított sebei voltak és nagy vérvesztesége.
Néhány perccel később megjött a vérvizsgálat eredménye – és vele együtt a hír: harmadik pozitív vércsoportból éppen nincs nálunk. Kritikus helyzet – a kislány „súlyos”, minden perc számít. Azonnal levették a szülők vérét: apának második, anyának negyedik csoportja volt. Eszükbe jutott az ikerfiú – neki persze, hogy harmadik.
A folyosón ültek: az anya sírt, az apa sápadt volt, a kisfiú szemében kétségbeesés. Ruhája csupa vér volt a testvére miatt.
Odaléptem hozzá, leguggoltam, hogy egy szinten legyen a tekintetünk.
– A testvéred nagyon megsérült – mondtam.
– Tudom – hüppögött a fiú, öklével törölgetve a szemét. – Amikor nekicsapódtunk, nagyon megütötte magát. Az ölemben tartottam, sírt, aztán abbahagyta és elaludt.
– Szeretnéd megmenteni őt? Akkor a te véredre van szükségünk.
Abbahagyta a sírást, körülnézett, nehezen vette a levegőt, majd bólintott.
Intettem a nővérnek.
– Ő itt Szveta néni. Elvezet a kezelőbe és leveszi a véred. Szveta néni ebben nagyon ügyes, nem fog fájni.
– Jó. – A fiú mélyet sóhajtott, majd odafordult az anyjához: – Szeretlek, anya! Te vagy a legjobb! – Aztán az apjához: – Téged is, apa, szeretlek. Köszönöm a biciklit.
Szveta elvitte a kezelőbe, én pedig a második műtőbe siettem.
A műtét után, amikor a kislányt már átvitték az intenzívre, visszatartva indultam az orvosi szobába. Útközben megláttam, hogy a mi kis hősünk a kezelőben fekszik a heverőn, takaró alatt. Szveta hagyta pihenni a vérvétel után.
Odamentem hozzá.
– Hol van Katya? – kérdezte.
– Ő most alszik. Minden rendben lesz vele. Te megmentetted.
– És én mikor fogok meghalni?
– Hát… nagyon sokára, amikor már egészen öreg leszel.
Először nem értettem a kérdését, de aztán belém hasított a felismerés.
A fiú azt hitte, hogy meghal, miután leveszik tőle a vért. Ezért búcsúzott el a szüleitől. Száz százalékig biztos volt benne, hogy meghal.
Ő valóban az életét áldozta volna a nővéréért. Értitek, milyen hőstettet vitt véghez?
A legigazibbat.
Sok év telt el azóta, de még most is kiráz a hideg, valahányszor eszembe jut ez a történet…
Az internetről
