– Megint várandós vagyok – jelentette be örömmel Zsenya a szüleinek reggelinél. – Nem fogok megszabadulni tőle, hiszen a gyerekek akkora boldogságot jelentenek! – Mit jelent az, hogy várandós? – fulladt bele a rántottába Makszim Mikolajevics. – Zsenya, az első gyereked apa nélkül nő fel, teljes egészében a mi eltartásunkon. Hová még egy másodikat?

– Megint várandós vagyok – jelentette be örömmel Zsenya a szüleinek reggelinél. – Nem fogok megszabadulni tőle, hiszen a gyerekek akkora boldogságot jelentenek!

– Mit jelent az, hogy várandós? – fulladt bele a rántottába Makszim Mikolajevics. – Zsenya, az első gyereked apa nélkül nő fel, teljes egészében a mi eltartásunkon. Hová még egy második?

– És mit javasolsz? – ugrott fel a székéről Zsenya. – Vegyétek tudomásul, ez a gyerek meg fog születni, akármit is mondtok. Sok gyereket szeretnék.

– Zsenya, de nem vagy képes eltartani őket – mondta tanácstalanul az anyja, Margarita Szergejevna. – Apáddal negyvennégy évesek vagyunk, és nem állunk készen arra, hogy másodszor is nagyszülők legyünk. Már így is egy évet voltam miattad gyeden Vovával.

– Anya, ne légy önző! – háborodott fel Zsenya. – Csak magadra gondolsz!

Zsenya a fiatal, haladó gondolkodású szülei egyetlen gyermeke volt. Négy évvel korábban még boldog család voltak. Az egyetemista lány sikeresen haladt a tanulmányaival. A szülők örültek, hogy kifizették a jelzáloghitelt, és végre nem kellett megszakadniuk a munkában. De egy nap a másodéves Zsenya bevallotta a szüleinek, hogy gyermeket vár.

– Hogy történhetett ez, kislányom? – hüledezett Makszim Mikolajevics. – És ki az apa? Egyáltalán tud a gyerekről?

– Az egyik csoporttársam, Viktor – sóhajtott Zsenya. – Kész elismerni az apaságot. De házasodni nem engedi neki az anyja, azt mondja, még túl korai.

– Milyen megfontolt álláspont – lelkesedett Makszim Mikolajevics. – Nekünk is kellett volna neked ezt-azt megtiltanunk. De most már mindegy – nincs visszaút, fel kell nevelni.

– Semmi gond, amikor megszületik a gyerek, anya elmegy vele gyesre – mosolygott Zsenya. – Így is lehet, a lányoknál már volt ilyen. Én meg megszerzem a diplomát, elhelyezkedem.

– Várj csak, milyen alapon kellene nekem egyáltalán gyesre mennem? – kérdezte a lánya Margarita Szergejevna. – Előléptetést ígértek, a te ötleteiddel meg hamarabb kirúgnak, vagy a konkurenciának adják a pozíciót.

– Ugyan, anya, nem akarod, hogy diploma nélkül maradjak, ugye? – kérdezte sértődötten Zsenya. – Ráadásul más szülők örülnek a családbővülésnek. Ti meg csak szidtok engem. Így szabad viselkedni?

Margarita Szergejevna és Makszim Mikolajevics megbeszélték a helyzetet, és beletörődtek. Természetesen egyáltalán nem tervezték, hogy ilyen korán nagyszülők lesznek. De nem volt mit tenni, kénytelenek voltak elfogadni. Zsenya szobáját felújították, vettek egy kiságyat és minden szükséges holmit.

Hét hónap múlva megszületett a kis Vologya. Eleinte Zsenyát lekötötte a fia: játszott vele, sétált, etette. Néhányszor, zavartan mosolyogva, még a „fiatal apa” is megjelent náluk. Vitya hozott némi aprópénzt, egyszer egy csomag pelenkát is. Ez a szerencsétlen apa a lehető legszánalmasabban festett.

Aztán Zsenya beleunt, hogy otthon üljön a gyerekkel. Egyre gyakrabban kérezkedett el az anyjától és az apjától: hol sétálni, hol a barátnőkhöz. Majd hirtelen vissza akart iratkozni az egyetemre. És elköltözött egy barátnőjéhez egy bérelt szobába, Vologyát a nagyszülőknél hagyva.

Eleinte még csak fel sem fogták, hogy Zsenya elköltözött. Mire rájöttek, már késő volt.

– Mit jelent az, hogy te megint tanulsz, és nekem kell szabadságot kivennem a gyerek gondozására? – kérdezte a lányát Margarita Szergejevna. – Tudod, hogy dolgozom.

– Én most már szintén elfoglalt ember vagyok – legyintett Zsenya. – Ti magatok mondtátok, hogy feltétlenül végzettséget és szakmát kell szereznem. Hát ezzel foglalkozom, de nektek megint nem jó semmi.

– Mi abban bíztunk, hogy beadod a gyereket bölcsődébe, és utána folytatod a tanulást – válaszolta ingerülten Margarita Szergejevna. – De úgy látszik, ez hiú ábránd volt.

– Belefáradtam, hogy vele üljek. Vovka rád hallgat, rám meg nem – zárta le Zsenya. – Na, elég a vitából.

– Azonnal költözz haza! – követelte Margarita Szergejevna. – Legalább esténként foglalkozz a fiaddal.

– Ugyan, anya, csak zavar a tanulásban – háborodott fel Zsenya. – Majd néha hétvégén vigyázok rá.

Margarita ránézett a lányára, majd legyintett. Teljesen értelmetlen volt beszélni vele.

Alig húzták ki a bölcsődéig, Margarita Szergejevna még a munkahelyéről is felmondott, hogy az unokájával lehessen. Egy évvel később Zsenya ismét otthagyta az egyetemet, kijelentve, hogy meggondolta magát: nem akar marketinges lenni. Úgy döntött, szemöldökstylist lesz, elvégezve egy egyhetes tanfolyamot a közeli szépségszalonban.

Itt már Makszim Mikolajevics sem bírta tovább.

– Miféle tanfolyamok ezek?! – ordított rá. – Így is anyáddal együtt a nyakunkon élsz, még a gyereket is ránk akasztottad! Te meg hol klubokban lógsz, hol mulatozol!

– El fogok helyezkedni – jelentette ki Zsenya az apjának. – És akkor végre abbahagyhatjátok, hogy a pénzetekkel az orrom alá dörgöljetek mindent.

– Kezdj végre együtt élni a saját gyerekeddel! – követelte Makszim Mikolajevics. – Úgy nő fel, mint egy árva élő szülők mellett. És mi van az apjával? Nem nagyon kapkod, hogy tartásdíjat fizessen, ugye?

– Nem is állapodtunk meg a tartásdíjról, Vitya anyja ellene volt – motyogta Zsenya. – És egy kicsit félek is tőle.

– Jobb lenne, ha inkább attól félnél, hogy ágyba bújsz a fiúkkal – legyintett a lányára Makszim Mikolajevics. – Összességében: a fiadat neked kell eltartanod!

– Az anyád meg egyáltalán nem szerződött arra, hogy éjjel-nappal foglalkozzon vele.

Néhány hónapig Zsenya valóban engedelmesen mintalányt játszott. Otthon aludt, ő vitte a fiát az óvodába, és ő is hozta el onnan.

Egy szomszédos utcában lévő szalonban dolgozott, lassan-lassan ügyfélkört épített. A szülők örültek, hogy Zsenya végre észhez tért.

De aztán megint kikéredzkedett, hogy a barátaival a városon kívülre menjen, este pedig inkább a diszkót választotta a fia unalmas lefektetése helyett.

A szülők aggódni kezdtek, de nem tartották bölcsnek, hogy túlságosan megszorítsák a gyeplőt. Jól tudták, hogy ebben az esetben Zsenya ismét elköltözhet a szülői házból.

Alig tudtak fellélegezni egy kicsit, Zsenya máris újra bejelentette, hogy „érdekes állapotban” van.

Ekkor értették meg a szülők, hogy túl sokáig engedtek a lányuknak. Megbeszélték egymás közt a helyzetet. Este pedig az apja, az anyja, a fia – és az összepakolt bőröndök – várták Zsenyát a munkahelye után.

– Mi ez a demonstráció? – kérdezte Zsenya Margarita Szergejevnát és Makszim Mikolajevicset. – Valahová utazunk?

– Igen. Te és a fiad elmentek a gyerekeid apjához. Mostantól ez az ő gondja lesz, nem a miénk.

– Megőrültetek! – hátrált Zsenya. – Ott az anyja élve felfal majd, még csak félre sem nyeli!

– Nem, te őrültél meg, ha azt hitted, végtelenségig mulathatsz, és úgy szülheted a gyerekeket, mint egy macska – mondta nyomatékosan Makszim Mikolajevics. – Te és Viktor már huszonhárom évesek vagytok. Ideje felelősséget vállalni a tetteitekért.

Beültették a tiltakozó Zsenyát az autóba, betették a csomagokat, és elindultak Vitya címére. Egy magánházban lakott, nem túl messze.

A kaput nem nyitották ki azonnal. Amikor végre kinyílt, egy kifejezetten elégedetlen nő állt ott – Margarita és Makszim korabeli.

– Mit akarnak, és minek hurcolták ide ezt a lányt? – kérdezte. – Vitya nincs itthon.

– Na, ez remek, majd hazajön, és meglepetés lesz – kezdte energikusan kipakolni a bőröndöket Makszim Mikolajevics. – Látja, a lányunk ismét várandós.

– Az ön fiától, ahogy ő maga is bevallotta. Mi azonban nem vagyunk készek egyszerre két unokáért viselni a felelősséget. Ezért rábízzuk ezt a gyerekek apjára – az ön fiára!

– Nekünk itt senki sem kell – háborodott fel a nő, aki Allaként mutatkozott be. – Még mit nem! Ki tudja, hol szedte össze a lányuk azt a hasat.

– Ha elutasítják – nagyszerű, akkor genetikai tesztet csinálunk, már most is lehetséges, még a magzat esetében is, utána pedig számítsanak a bírósági keresetre és a tartásdíjra.

– Ha Viktor nem fizet, kilátásba kerül az országelhagyási tilalom, sőt akár büntetés is. Szép sor lenne az önéletrajzban, szerintem.

– Gyereket csinálni a fiuk már tud – mosolygott Margarita Szergejevna a leendő menyasszony anyjára. – De felelősséget vállalni a tetteiért – azt nem.

– Nem mondjuk, hogy elutasítjuk – hátrált meg Alla. – Hadd éljenek együtt, próbálják meg, hátha sikerül.

– Nem, ezen már túl vagyunk – rázta meg a fejét Makszim Mikolajevics. – Három évig mi neveltük az unokát. Most már csak esküvő és az apaság hivatalos elismerése jöhet szóba. Gondolkodjanak végre a fejükkel!

Zsenya szülei több kifogást nem fogadtak el. Otthagyták a lányukat Vitya házában élni, bár az anyja egyáltalán nem örült ennek. Nem sokkal később Zsenya már a várandósság végén járt.

A gyerek apjával gyorsan összeházasodtak, minden különösebb felhajtás nélkül. Vitya futárként dolgozik, és igyekszik eltartani a fiatal családot.

Zsenyának pedig most már nincs ideje a mulatozásra – az anyósa házában akaratlanul is alkalmazkodnia kellett az új szabályokhoz.

Most nosztalgiával gondol vissza a szüleivel töltött életre. Ők azonban többé nem hajlandók mások felelősségét a vállukra venni…
Szerintetek helyesen cselekedtek a szülők?

Írjátok meg a véleményeteket kommentben, és ne feledkezzetek meg a lájkokról!

💬 Barátok, ha szívesen olvastok még több történetet tőlünk, hagyjatok kommentet és lájkot. Ez inspirál minket arra, hogy tovább írjunk!