Alisa lassan kezdett magához térni, miközben a félelem lassan elárasztotta a testét. A feje majd’ szétrobbant az elviselhetetlen fájdalomtól, a szájában pedig fémes ízt érzett – vér és valami keserű keveréke volt az. A hideg betonpadlón feküdt, amelyet penész és nyirkos lepedék borított. Felettük egy halvány villanykörte pislákolt, baljós árnyakat vetve a szürke falakra.
Megpróbált megmozdulni, de rájött, hogy kezeit és lábait durva kötél szorítja össze, amely fájdalmasan bevágott a bőrébe. A pánik összeszorította a szívét. Hol van? Hogyan került ide? Alisa körbenézett: ugyanazok a szürke falak, rozsdás csövek, egy tócsa víz a sarokban. Egy egyszerű pince, de számára börtönné vált.
Megpróbált visszaemlékezni, mi történt. Képek villantak fel a fejében: Szergej arca, fájdalom a nyakában, sötétség… Könnyek gördültek végig az arcán, amikor felfogta, mennyire reménytelen a helyzete. A gondolatai kuszák voltak, a félelem megbénította a mozdulatait, a hideg veríték végigcsorgott a hátán. Az emlékei mintha ködbe vesztek volna – tompa zúgás hallatszott a fejében, minden lélegzetvétel nehéz volt, mintha a levegő sűrűbbé vált volna.
Három nappal ezelőtt Alisa a vártnál korábban ért haza. Meg akarta lepni a férjét – megvette a kedvenc süteményeit és egy üveg jó bort. Halkan kinyitotta az ajtót a saját kulcsával, és női nevetést hallott a hálószobából. A mellkasa összeszorult, és jeges üresség maradt utána.
A szobában Szergej egy másik nővel volt – egy harminc év körüli, szép szőkével. Annyira belemerültek, hogy először észre sem vették őt. A férfi felugrott, és próbált valamit magyarázni, de Alisa némán indult el kifelé. A süteményes zacskó kicsúszott a kezéből, és a padlóra esett.
– Várj! – kiáltotta a férfi, miközben magára kapott egy köntöst. – Ez nem az, aminek gondolod!
– És akkor mi? – kérdezte Alisa, megállva az ajtóban. A hangja nyugodtan csengett, de acél keménysége volt.
Szergej hezitált, kereste a szavakat, látszott rajta, hogy próbál kikeveredni a helyzetből.
– Hiszen szeretlek!
– Szeretsz? Vagy inkább a pénzt? – nézett rá Alisa keserűen, megvetéssel. – Emlékszel a házassági szerződésre? Ha megcsalsz, semmit sem kapsz. Holnap beadom a válópert.
Kiment, és becsapta maga mögött az ajtót. Szergej ott maradt, arca eltorzult a dühtől. Alisa nem akarta elhinni, hogy ez valóban megtörténik. Belül forrt benne minden, de kívülről megőrizte a hidegvérét.
Beült az autóba, beindította a motort. A kezei remegtek, de az elhatározása sziklaszilárd volt – az ügyvédhez akart menni. Esze ágában sem volt megbocsátani a hűtlenséget. De hirtelen éles fájdalom hasított a nyakába. Alisa hátrafordult – Szergej ott állt mellette, injekcióval a kezében.
– Bocsáss meg, drágám – suttogta mosolyogva. – De pénz nélkül nem maradok.
A világ elmosódott. Az ereje gyorsan elszállt, a végtagjai elnehezedtek, tudata elhomályosult. Az utolsó dolog, amit érzett, hogy visszahanyatlott az ülésre, majd mindent elnyelt a sötétség.
Amikor Alisa magához tért, már ebben a nyirkos pincében volt. Szergej egy rozoga széken ült, cigarettázott, és gúnyos tekintettel nézte őt. A szemében nem volt semmi sajnálat.
– Végre magadhoz tértél – mondta, miközben lerázta a hamut. – Már megrendeltem a temetésedet. Egy ismerős patológus kiállítja a halotti bizonyítványt: szívroham. Én pedig gazdag özvegy leszek.
– Megőrültél! – suttogta Alisa, miközben próbált kiszabadulni.
– Nem, épp ellenkezőleg – végre felébredtem. Azt hiszed, élveztem, hogy szerető férjet játszom? Hogy hallgatom a prédikációidat? Hogy elviselem a hisztijeidet? Jobb, ha egyből mindent megszerzek.
Felállt, elnyomta a cigarettát a padlón, és elindult kifelé:
– Hamarosan visszajövök. Gondold át, hogyan akarsz meghalni – gyorsan vagy kínok között.
Alisa küzdött a kötelekkel, de az ereje egyre fogyott. A kétségbeesés és a félelem szorította a mellkasát – érezte, hogy az élet és halál határán van.
Néhány órával később Szergej a csomagtartóba gyömöszölte a megkötözött Alisát. Az út hosszú és rázós volt – minden egyes huppanó fájdalmasan rázta meg a testét. Megpróbálta megjegyezni a kanyarokat, de a sötétben ez lehetetlen volt. Végül az autó megállt.
– Megjöttünk, kicsim – mondta Szergej, miközben kirángatta őt.
Körülöttük sűrű erdő terült el. A fenyők sűrű fala szinte áthatolhatatlannak tűnt. Semmi nyoma nem volt embernek. Szergej egy vastag fához kötözte Alisát, gondosan ellenőrizve a csomókat.
– Itt senki nem talál rád – sziszegte kegyetlen élvezettel. – A vadállatok gyorsan elintézik a testedet. Én meg gyászolni fogom a drága feleségemet, és elviszem az egész vagyonodat.
Ezután beült az autóba, beindította a motort, és elhajtott. Alisa kétségbeesetten kiáltott segítségért, de válaszul csak visszhang és a lombok neszezése felelt. Amikor a hangja elcsuklott, és minden ereje elfogyott, zokogni kezdett. Az erdő végtelennek és könyörtelennek tűnt. A csend nyomasztó volt, és minden nesz újabb pánikot szült.
Hirtelen egy hatalmas, sötét alak bukkant elő a fák közül. Alisa szíve kihagyott egy ütemet – egy farkas volt! A rémülettől felsikoltott, majd elvesztette az eszméletét.
Arra az érzésre ébredt, hogy valaki óvatosan oldozza a köteleket a csuklóján. Egy negyvenes éveiben járó férfi állt előtte, jóságos, bár fáradt arccal és figyelmes tekintettel. Mellette egy nagy német juhászkutya ült, a farkát barátságosan csóválva – Alisa őt nézte korábban vadállatnak.
– Hogy hívják? – kérdezte a férfi gyengéden. – Engem Jegornak hívnak, helyi vadőr vagyok. Ő itt Jack, a kutyám. Ő talált magára.
– Alisa… – suttogta, még mindig alig hívén, hogy életben van. – A férjem… meg akart ölni.
Jegor elkomorodott, de nem kezdett el azonnal faggatózni. Óvatosan segített felkelni – Alisa lábai remegtek, alig tartották meg. Támogatta őt, amíg lassan elindultak egy keskeny ösvényen a kis faház felé, amely Alisa számára maga lett a megmenekülés.
Odabent meleg és otthonos légkör fogadta. A levegőben fa és erdei gyógynövények illata keveredett. Jegor egy puha fotelbe ültette a kandalló mellé, ellátta a csuklóján lévő sebeket, majd forró teát töltött neki mézzel és gyógynövényekkel.
– Igyon csak – mondta gondoskodó hangon. – Ez segít megnyugodni. Most már biztonságban van.
Alisa belekortyolt a teába, és hosszú órák után először érzett megkönnyebbülést. Jegor nem tett fel felesleges kérdéseket, nem erőltette a részleteket. Egyszerűen csak ott volt mellette. A hangja, a nyugalma kapaszkodóvá vált számára. Úgy érezte, újra képes lesz bízni az emberekben.
Másnap Alisa elmesélte neki a történetét. Hogy hogyan ismerte meg Szergejt egy üzleti vacsorán, hogyan szeretett bele. Hogy fiatalon elvesztette az apját, és örökölte tőle a vállalkozást. És azt is, hogyan írták alá a házassági szerződést, amelynek meg kellett volna védenie őt – de nem védte meg.
– Apám mindig azt mondta, hogy a pénz veszélyes embereket vonz – sóhajtott, miközben a kandalló lángjába nézett. – De én túl naiv voltam, hogy megértsem ezt.
Jegor csendben hallgatta, csak néha tett egy-egy fát a tűzre. Alisa a szemében megértést látott, és valami mély, személyes fájdalmat. Tudta: ő is ismeri az árulást.
– Nagyon sajnálom, hogy mindezen keresztül kellett mennie – mondta végül Jegor. – De életben van. És ez azt jelenti, hogy kapott egy második esélyt.
Azon az éjjelen Alisa rémálmok nélkül aludt. Mellette a földön Jack feküdt, Jegor pedig a szomszédos karosszékben szundított. Először érezte újra hosszú idő után, hogy teljes biztonságban van.
Reggel Jegor óvatos, de határozott hangon szólalt meg:
– Itt bújkálni nem biztonságos. Szergej visszatérhet. Gyorsan kell cselekednünk.
Egy öreg UAZ-szal indultak el a városba. A kórházban az orvosok rögzítették az erőszak nyomait, a rendőrségen pedig Alisa feljelentést tett. A nyomozó figyelmesen végighallgatta, és megígérte, hogy segíteni fog. Hivatalos vizsgálat indult.
Ezalatt a „Zolotaja Ribka” (Aranyhal) étteremben épp Alisa „halotti torát” tartották. Szergej, elegáns fekete öltönyben, mesterien alakította a gyászoló özvegyet. Mellette ott ült Szvetlana – a szeretője.
– Alisa hihetetlenül jószívű ember volt – mondta Szergej a jelenlévőknek, miközben színpadiasan letörölt egy képzelt könnycseppet. – El sem tudom képzelni az életem nélküle…
Szvetlana együttérzően megsimogatta a kezét, mintha osztozna a fájdalmában. Mindenki meghatódott „gyászától”.
De hirtelen nagy robajjal kivágódott az ajtó. A küszöbön ott állt Alisa – élve és egészségesen, rendőri kísérettel. A terem elnémult.
– Remélem, nagyon hiányoztam – mondta hűvös mosollyal, belépve. – Különösen neked, drága férjem.
Szergej arca elsápadt. A pohár kicsúszott a kezéből, és széttört a padlón.
– Mondd csak el mindenkinek, pontosan hogyan is haltam meg – követelte Alisa, miközben közelebb lépett.
Szergej dadogva próbálta mentegetni magát, de a hangja elárulta a félelmét. A rendőrök bilincset csattintottak a csuklóján. Vele együtt letartóztatták a megvesztegetett patológust is, aki a gyászolók között volt.
– Nem akartam megölni! – kiabálta Szergej, miközben elvezették. – Szvetlana beszélt rá az egészre!
De már senki sem figyelt rá. A vendégek undorral néztek rá. Alisa a terem közepén állt, és érezte, ahogy hónapok óta cipelt félelme leomlik a válláról. A rémálom véget ért.
Később Alisa a körzeti rendőrtől tudta meg Jegor múltját. Valaha sikeres üzletember volt, egy építőipari cég tulajdonosa. De a legjobb barátja és üzlettársa elárulta, és bűncselekménnyel vádolta meg. Jegor mindent elveszített – a vállalkozását, a szabadságát, a jó hírnevét. Három évet töltött börtönben egy olyan bűntettért, amit nem követett el.
Szabadulása után nem tudta visszaszerezni korábbi életét. Csalódott az emberekben, és az erdőbe költözött, hogy vadőrként éljen. Éveken át élt magányosan, egyedül hűséges kutyájával, Jackkel.
Amikor Alisa elment Jegor házához, épp tűzifát hasogatott.
– Köszönök neked mindent – mondta, és átnyújtott neki egy csekket. – Kérlek, fogadd el.
Jegor megrázta a fejét:
– Nincs szükségem pénzre. Azért segítettem, mert így volt helyes.
– Akkor vigyél magaddal – kérte váratlanul Alisa. – Nem akarok többé városban élni. Nem akarok többé valakinek a trófeája vagy eszköze lenni.
Jegor meglepetten nézett rá, majd hosszú évek után először elmosolyodott.
– Tényleg képes lennél így élni, távol mindentől?
– Megtanulom – felelte Alisa. – Veled érzem magam igazán élőnek.
Eltelt két év. Alisa eladta öröksége nagy részét, csak annyit tartott meg, amennyi biztos alapot jelentett. Most már az erdőben élt Jegorral. Megtanult fatüzelésű tűzhelyen főzni, állatnyomokat olvasni, és az ég alapján megjósolni az időjárást.
Őszintén és tisztán szerették egymást – két ember, akik már elvesztették hitüket a világban, de újra megtalálták egymást ölelésében.
Egy napon Alisa az orvostól tért vissza, és boldog mosollyal mutatta meg az ultrahangfelvételt:
– Nézd csak. Hamarosan bővül a családunk.
Jegor gyengéden átölelte. Sokáig álltak így, némán. Jack, a kutya, boldogan csóválta a farkát – mintha ő is megértette volna: hamarosan új barátja lesz.
