Alig lépett be Lena az irodába, amikor Anya a recepcióról nagy szemeket meresztett, és azt mondta neki:
– Szia! Már kerestek… Menj be a Zsényihez.
A Zsényi Olga Petrovna volt, Lena főnöke. Igazán mindig mindent nagyon részletesen és unalmasan mesélt el.
Lena bólintott:
– Oké, köszi.
Aztán gyors léptekkel ment be a saját irodájába. Ott felakasztotta a táskáját a székre, levette a télikabátját, átváltott csizmára, majd a tükörbe nézett és elmosolyodott. Lena hangulata kiváló volt. Tegnap este nagyon sokáig dolgozott, de mégis sikerült az összes tervet előkészítenie és továbbítania a gyártásnak.
Ez pedig azt jelentette… azt jelentette, hogy nem csúsznak a határidők – minden időben kész lesz.
„Ki a menő? – pörgött Lena fejében. – Én vagyok a menő!”
Lena fogta a tervdossziét és bement Olga Petrovna irodájába.
……………
– Jó napot! Bejöhetek? – mondta vidáman Lena.
– Gyere csak be! Miért késtél?
– Olga Petrovna! Tegnap mindent sikerült befejeznem!
– Remek! Akkor minden időben elkészül – látszott, hogy Olga Petrovna elégedett. – Csak hát miért késtél?
– Tudja, tegnap későn feküdtem le… – Lena nem értette, miért kérdezik épp őt a késésekről, hiszen itt sokan szoktak késni…
– És honnan gondolod, hogy engem ez érdekel?
– Hogyne érdekelne? Tegnap este 11-ig itt ültem. Este 12-kor értem haza…
– Lencsi… – szelíd hangon szólt Olga Petrovna. – Ez már a harmadik késésed ezen a héten, és még az is kiderült, hogy nem tudsz megbirkózni a munkával… Miért nézel rám így? Igen, nem birkózol meg. Meddig tart a munkaidőnk? Pontosan, 18 óráig. De 23 óráig semmiképp sem…
Lena meglepetten nézett Olgára: mit beszél ez? Mindig sokan maradnak tovább, ha nem végeznek… De ő azt mondja, hogy nem szabadna késni…
– Szóval, Lena. Tovább nem tűröm a késéseidet – fel vagy rúgva! Menj a HR-re, ott majd elmondják a továbbiakat.
…………….
– Szóval, Marin, újra kirúgtak – panaszkodott Lena az este a barátnőjének.
– És mennyit dolgoztál ott?
– Fél évet… Hát… én vagyok nekik minden…
– Na ne sírj… Csak keresned kellene munkát nagyobb cégeknél, te meg mindig csak valami kis helyeken próbálkozol. Ez az eredmény. Ezt úgy látom: ha szezon van, felvesznek, ha nincs, akkor integetnek.
– Tényleg? – csodálkozott Lena.
– Hát persze… Nálatok véget ért a szezon, ugye?
– Igen… Marin, én nem tudok nagy cégekhez menni. Nézd meg az önéletrajzom: mindenhol 3-6 hónap. Nem vesznek fel!
– Lencsi, hol az a kreatív bátorságod? Készíts portfóliót és mutogasd! Az egyik hely nem vesz fel, a másik igen… a harmadik meg majd tépni fog érted! Menj most nyaralni, pihenj egy kicsit, aztán a te irányításom alatt elkezdjük szétküldeni az önéletrajzod. Egyetértesz?
Lena felsóhajtott:
– Hova is mehetnék most? Még nem szezon van. Meg Miskát sem engedik el…
– Menj egyedül. Szezon, nem szezon… mindegy! Inkább nincs turistatömeg.
………………
Marina elment. Lena elmosolyodott, és felhívta Miska telefonját.
– Szia! Hogy vagy? Hát így… Kirúgtak… Menjünk holnap este valahova? Á… elfoglalt vagyok… munka… Jó, akkor szombatig.
Lena sóhajtott – hát persze, mindenkinek munka…
Egyszer csak megszólalt Lena telefonja:
– Igen, Miska? Á… anyu… te vagy az? Rendben, holnap hétre megyek, és segítek.
Lena újra sóhajtott. Hát igen, holnap be kell ugrania anyjához… Miska pedig elfoglalt… És miért nem tudnak még mindig együtt élni? Honnan jött az a gondolata, hogy a férfinak a házasság előtt mindenképp saját lakást kell vennie? Lehetne nálam is… Vagy eladhatnánk ezt, és venni egy nagyobbat. Lena kiment a konyhába, és teát töltött magának: unalmasnak, szomorúnak és magányosnak érezte magát.
……………..
Egész nap semmit sem csinált Lena. Persze, néha hívták a régi munkahelyéről, kérdeztek valamit, de ő makacskodott. Először azt mondta, hogy semmire sem emlékszik, aztán egyszerűen nem vette fel a telefont.
„Mit akartak ezek? – gondolta. – Egy nap alatt kirúgtak. Ennyi. Akkor majd oldják meg ők maguk.”
Este hatkor végre kimozdult otthonról. Tűnődött, hogy metróval vagy busszal menjen, amikor egyszer csak megérkezett az a busz, amelyik megállója mellett elment – éppen arra a megállóra, ahol áthaladt. Így a metró vagy busz választás problémája megoldódott.
Lena berohant a busz ajtaján, és meglátta, hogy van egy hely az ablak mellett.
„Micsoda szerencse! – gondolta. – Pont olyan, amilyet szeretek.”
Leült, majd bedugta a fülhallgatót, és zenét kezdett hallgatni. Egyre többen szálltak fel. Egy megállónál bejött egy fiú és egy lány. Talán Lena nem is figyelt volna rájuk, de a fiú alakja és ruházata felkeltette a figyelmét. A fiú felé fordult, és Lena rájött, hogy ez Miska – ezért a kezével az arcát takarta el. Persze, azonnal hívni akarta, de Miska végignézett az embereken körülötte – láthatóan olyan helyet keresett, ahol kényelmesen megállhatna a lánnyal. Egy kicsit előrébb mentek, a lány is, és tovább beszélgettek.
„Talán a kollégája?” – gondolta Lena. De aztán rájött, hogy a kollégák nem néznek egymásra így. Aztán leszálltak a buszról, karonfogva mentek el.
„Hát persze… Nem kolléga az… Ezek azok a ‘ügyei’, amikkel nagyon elfoglalt.”
A busz elindult, és egyre messzebb vitte a csalódott Lenát.
………………..
– Megint sírsz, mi? – rontott be Marinához Lena.
– Sírok… És akkor? Azt csinálok, amit akarok!
– Hát Miska eleve nem tetszett nekem. Nem megbízható. És mindig átvert téged…
– Marina, ne prédikálj. Nekem amúgy is rossz. Nincs munka, nincs karrier, nincs fiú… Minden rossz…
– De nem! Éppen hogy minden jó! Szabad vagy, gyönyörű lány. Előtted minden út nyitva áll. Most fogd magad, és rendelj egy utat egy üdülőbe. Vagy legalább egy jegyet.
Lena sóhajtott.
– Nem! – tiltakozott Marina. – Én nem fogok rajtad őrködni!
– Nem kell őrködni. Menj már… Egyedül akarok lenni…
– Megint sírni fogsz?
– Menj már, mondom!
És Lena szinte erővel tolta ki Marinát az ajtón, aztán ismét sírni kezdett. Csak azt hitte, hogy Miska majd támogatja, megnyugtatja, de ő… egy ilyen hátba szúrás…
Éjszaka felé Lena úgy döntött, megnézi, hova is lehetne elmenni. Nézte a különböző országokat, szállodákat, árakat… de nem tudott dönteni, így lefeküdt aludni.
Reggel az ébresztőt anyja hívása jelentette:
– Lencsi! Emlékszel a szomszédasszonyomra?
– Igen… – motyogta félálomban Lena. – Mi van vele? Történt valami?
Lena csak udvariasságból kérdezte, mert igazából nem érdekelte, mi van a szomszédasszonnyal.
– Nála minden rendben. Csak holnap menne üdülőbe, de nem tud, mert a fiához utazik, és nem tudja elhalasztani. Mondtam neki, hogy helyette te mehetnél, nehogy elvesszen az utalvány. Szerintem neked jól jönne egy kis pihenés.
„Úgy tűnik, mindenki jobban tudja, hogy nekem mi lenne a jó.”
– Hol van az az üdülő? – ásítva kérdezte Lena.
– Erdőben, ötven kilométerre innen. Van fedett uszoda, masszázs meg mindenféle kezelések…
– Hát ott biztos mindenki 50 felett van… – mondta Lena, majd újra ásított.
– És neked nem mindegy? Neked magadhoz kell jönnöd.
„Miért is ne?” – gondolta Lena. – „Ha bármi van, mindig vissza tudok jönni.”
– Rendben, anya. Beleegyezem. Később felhívlak, megbeszéljük az egészet – és Lena újra elaludt.
…………………
Lena már öt napja volt az üdülőházban. Furcsa módon, de nagyon tetszett neki itt. Valóban volt medence, és Lena reggel és este is úszni járt. Egészen jó masszázst is csináltak. Volt szauna is. Az idő lassan telt.
A medence látogatása mellett Lena sokat sétált a területen, néha az erdőben is. Örült, hogy a hó már elolvadt, és néhány fa rügyezni kezdett.
És azt is szerette, hogy figyelhette a pihenő embereket. Ahogy sejtette, idősebb korosztály volt jelen. Voltak aktívak és kevésbé aktívak. Néhányan még mindig „forgatták” a szerelmet, másokat ez nem érdekelt. De a játszódó drámák egészen szórakoztatók voltak. Lena szinte elfelejtette a jogtalan elbocsátását, és azt is, hogy a pasija egy másik lánnyal kezdett járni.
…………………
Lena, mint mindig, a medencében úszás után lefeküdt a napozóágyra, és lehunyta a szemét. Hallotta, hogy valaki leült a mellette lévő ágyra, de nem nyitotta ki a szemét.
– Szia, szép lány – szólt hirtelen egy férfihang. – Régóta itt vagy?
A hang fiatal volt, ami meglepte Lenát, és azonnal kinyitotta a szemét.
– Dima a nevem. És te?
– Lena. Már öt napja vagyok itt.
– Anyáddal?
– Nem. Egyedül.
A fiú nevetett.
– És mit csinálsz itt egyedül?
– Hát, pihenek…
– Én anyámmal vagyok. Színesítem az ő pihenését.
– Akkor te egy anyukám kedvence vagy? – csúszott ki Lena száján.
– Részben igen. Jobb neki így velem. Na, eljössz velem úszni?
Lena megvonogatta a vállát, de ment.
„Valakire emlékeztet… csak nem tudom, ki az.” – gondolta Lena.
A fiatalok összebarátkoztak, és a maradék napokat együtt töltötték, majd amikor Lena ment, telefonszámot is cseréltek.
………………
– Hát ez aztán! Üdülőbe menni! – háborodott fel Marina. – Mit is csináltál ott?
– Semmit, pihentem, úsztam, masszázsra jártam, sétáltam, fényképeztem, vázlatokat készítettem…
– És hol a romantika?
– Milyen romantika?
– Hát, nyaralós!
Lena nevetett.
– A nyaralós romantikáról nem is beszéltél. Csak azt mondtad, hogy szórakozzak. És őszintén szólva – sóhajtott Lena – még nem vagyok kész semmilyen románcra.
– Jó, akkor írjuk meg az önéletrajzot.
……………
Eltelt az idő, Lena újra munkába állt. De nem adta bele magát száz százalékkal. Megfigyelte, hogyan dolgoznak mások, és úgy dolgozott, mint ők. Miska nem tisztázta vele a dolgokat, csak küldött egy SMS-t, hogy szakítaniuk kell.
„Nagyon eredeti” – mosolygott Lena. Azonnal törölte az üzenetet, és próbálta elfelejteni az együtt töltött két évet. „Jó, hogy csak két év volt, nem huszonkettő. Bár 22 évig randizni nonszensz.”
Március 8-a volt. Lena lassan ment haza, és szomorkodott. Úgy érezte, hogy körülötte boldog nők tömege sétál virággal. Neki is ajándékoztak egy csokrot, de otthon hagyta a munkahelyén. De nem is ez volt a lényeg. Úgy érezte, hogy a vele egy irányban haladó nők nem egyedül vannak, mint ő. Valaki várja őket, és sietnek hozzájuk.
Csörgött a telefon. Lena meglepetésére Dima hívta.
„Na ne! Vajon miért hív most fel?” – gondolta Lena.
– Igen – szólt bele.
– Szia! Boldog nőnapot!
– Szia! Köszönöm…
– Mit csinálsz?
– Sétálok…
– És mi mellett sétálsz el épp?
Lena körülnézett:
– Egy kávézó mellett.
– Szeretnél egy kávét?
– Tegyük fel, hogy azt mondom, igen… – Lena elmosolyodott.
– Akkor gyere be a kávézóba. Én itt ülök az ablak melletti jobb oldali asztalnál, és látlak is. Egyébként nagyon jól nézel ki!
Lena még egyszer az ablak felé fordult, és valóban, meglátta Dimát, aki integetett neki.
Ezután kávéztak és beszélgettek… csak beszélgettek és beszélgettek… Mígnem végül úgy döntöttek, hogy egyből összeköltöznek.
…………………
– Lena, miért izgulsz? Hiszen már találkoztál anyámmal. Most csak vacsorára hívott meg minket.
– „Csak”… Neki ma van a születésnapja!
– Na és?
– Ott lesznek a rokonaid is… Mind értékelni fognak engem…
– Lenám, minden rendben lesz. Gyönyörű vagy!
– És ha valami provokatív kérdést tesznek fel? – Lena rémülten az égnek emelte a szemét.
– Milyet? Hogy mikor házasodunk össze? – kérdezte Dima mosolyogva.
– Például… bár eddig erre nem is gondoltam…
– És te melyik évszakban szeretnél házasodni?
– Hát… nem is tudom…
– A tél megfelel?
– Talán igen.
– Akkor mondjuk azt, hogy decemberben.
– De hát december már csak három hónap múlva van! Várj csak… Most te épp megkérsz a kezemre?
– Úgy tűnik, igen – kuncogott Dima. – Igen mondasz?
– Hát… igen! Miért is ne?
………………………..
Furcsa módon, senki nem tett fel semmilyen kérdést. Lenának egy halom családi fényképet adtak, és ő azokat nézegette, miközben Dima magyarázott: „Ez itt én vagyok, ez is én, itt ezt csinálom, ott meg azt, itt a nagynénémmel vagyok, itt a nagybátyámmal…”
– És ez itt én vagyok nyaraláson, a Krímben.
Lena kézbe vett egy fotót, és elakadt a lélegzete. Otthon neki is volt egy pont ugyanilyen: a képen ő volt kislányként, mellette pedig egy kissé idősebb kisfiú állt.
– Anyu meséli, hogy amikor megláttam ezt a kislányt, azonnal beleszerettem, állandóan vele játszottam, sőt még házasságot is ígértem – mosolygott Dima. – Remélem, nem leszel rá féltékeny?
Lena előbb Dimára nézett, aztán a kezében tartott képre, majd megint Dimára: hát ezért volt olyan ismerős!
– Nem, rá nem leszek. Csak épp… nekem is van egy ugyanolyan képem otthon. Mert az a kislány… az én vagyok…
Dima persze először nem akarta elhinni. De amikor Lena elhozta a fényképet az anyjától, már nem volt több kétség.
– Na látod – mondta Dima, amikor elindultak a nászútra –, milyen pasit fogtál ki magadnak: megígérte, és be is tartotta!
