– Most ne beszélj erről. Ráadásul ünnep van, és még össze is veszekedhettek. Legalább holnapig várj, és reggel nyugodtan kérdezd meg tőle, miért nem beszélte meg veled.
Az esküvő véget ért, a vendégek hazamentek, Szonyja és Matvej hazatértek. Szonyja nem tett fel kérdéseket a férjének, bár látta rajta, hogy várja azokat, sőt, mintha „védekezésre” is felkészült volna.
Viszont reggel, közvetlenül reggeli után, miközben épp elpakolta az edényeket, Szonyja megszólalt:
– Matvej, két kérdésem lenne hozzád. Az első: miért nem beszélted meg velem, hogy Ljubáékat beköltözteted a lakásodba? A második: most hogyan fogjuk fizetni a hitelt, ha nem kapunk többé bérleti díjat?
– Az első kérdésre egyszerű a válasz: az az én lakásom, tehát teljesen természetes, hogy én döntöm el, kit engedek oda lakni. Vadimnak nincs saját lakása, nem akar az anyóséknál lakni, és nem akarnak albérletet fizetni. Ljuba megkért, én pedig nem utasítottam vissza. Ami a hitelt illeti, ne aggódj – minden részlettel elboldogulok.
Ezzel a beszélgetés le is zárult.
Eltelt két hét. Elérkezett a következő törlesztőrészlet ideje. Amikor Szonyja belépett a banki applikációba, látta, hogy Matvej befizette azt. Egy héttel később pedig felhívta a férjét:
– Drágám, tudnál átdobni a kártyámra úgy tízezer forintot? Épp a boltban vagyok, és olyan jó marhahús van itt romstekhez. Ma vacsorára szeretnék azt csinálni.
– De hát alig van pár ezer forint a kártyámon, hisz kifizettem a hitelt – válaszolta Matvej.
Amikor Matvej leült vacsorázni, Szonyja egy tányér sült krumplit tett elé, valamint egy tálka savanyított uborkát és paradicsomot, amit az anyja kertjében termesztettek.
– Úgy rémlik, mintha romstekről lett volna szó – jegyezte meg a férje.
– De hát nem utaltál pénzt, nekem meg nem volt elég. Úgyhogy vettem tojást, sajtkrémet, kenyeret meg kefirt – mondta Szonyja, majd töltött magának egy bögrével a kefirből, és leült az asztalhoz.
– Szonyja, te mégiscsak üzletvezető vagy – nem vehetnél ki annyi fizetést, amennyit csak akarsz? Akár százezret is? De te ugyanannyit hozol haza, mint én.
Szonyja valóban vehetett volna ki magának magasabb fizetést. De a házasságuk kezdetén úgy gondolta, ez kellemetlen érzéseket kelthet Matvejben – férfi létére kevesebbet keres a feleségénél. Ezért mindig annyit tett a közös kasszába, amennyit Matvej is.
A bolt páncélszekrényében körülbelül egymillió forintnyi tartaléka volt váratlan kiadásokra, de az üzletből származó fő bevételt inkább visszaforgatta a vállalkozás fejlesztésébe, és azon gondolkodott, hogy öt év múlva nyit egy újabb boltot a város egy másik kerületében.
– Te olyan naiv vagy, Matvej. Néha a vezető eladóm többet keres, mint én – mert neki van fix fizetése, plusz jutalék az eladásból. Nekem pedig az marad, ami megmarad, miután minden adót és munkabért kifizettem. Hat ember dolgozik nálam – négy eladó, egy vezető eladó és egy takarítónő. Spórolásból én magam csinálom a könyvelést. Pedig valójában könyvelőt kellene alkalmazni. Ha felsorolnám neked, mennyi járulékot fizetek magam után és az alkalmazottak után, meg sem tudnád jegyezni. És a rezsi? Villany, víz, szemétszállítás – mindez pénzbe kerül. És ha valami elromlik? A napokban elromlottak a fém redőnyök, amikkel éjszakára lezárjuk a kirakatokat. Szerelőt kellett hívni, és sürgősségi felárat is fizetni. A kirakat ablakokat nyáron hetente kell mosni – takarítócéget hívunk. Ami ezek után megmarad, az az enyém.
Másnap reggel Matvej rántottát kapott reggelire, a kávé mellé pedig két szendvicset sajtkrémmel. Vacsorára pedig tésztát tálalt Szonyja, amit felkarikázott virsliből, hagymából és répából készült szósszal öntött le. Ő maga megint beérte egy pohár kefirrel.
– Legalább palacsintát süthettél volna a teához – mondta ingerülten Matvej.
– Ma nagyon elfáradtam, de megígérem, hogy vasárnap reggel sütök neked egy nagy adag palacsintát! – Szonyja puszit nyomott a férje arcára, és elment a fürdőszobába.
Szombaton, miután Szonyja zabkását főzött reggelire és elrohant dolgozni, Matvej úgy döntött, ellátogat a húgához, remélve, hogy mint kedves vendéget fogadják. Valóban, teát kínáltak neki, Ljuba odatolta elé a tálat mézeskalácsokkal és cukorkákkal, de rögtön hozzátette, hogy nincs sok idejük, mert épp készülnek elmenni a szupermarketbe, hogy bevásároljanak egy hétre.
Hazafelé Matvej az utolsó pénzén tankolt – csak fél tankot töltött –, majd a házuk melletti boltban vett magának ebédre egy csomag csirkés ízesítésű instant tésztát 8 dollárért.
Este, amikor sült krumplit evett konzerv padlizsánnal, Matvej arra gondolt, hogy Ljubáéknak valószínűleg ma is bőségesebb vacsorájuk van.
És még Szonyja is elszomorította:
– Nem tudom, a következő hónapban tudok-e egyáltalán fizetést adni magamnak. Először is, szinte semmi forgalom nincs – március nyolcadika után valami holtszezon kezdődött. Másodszor, a beszállítók előleget kérnek a nyári kollekcióra. Ez több millió forint.
– Nem tudnád egyszerűen nem megrendelni azt a kollekciót? – kérdezte Matvej.
– Akkor mégis mivel dolgozzunk? Mindenki már most a nyári holmikat keresi.
– Akkor még egy hónapig krumplit és tésztát ehetek? – háborgott Matvej.
– Drágám, igyekszem változatosan főzni. Tegnap sajtos tésztát csináltam vacsorára. Előtte való nap zöldséges spagettit. Holnap zöldséges szószos rizst tervezek. Tudod, valami jó is van ebben az étkezési rendszerben. Lecseréltem a vacsorát kefirre, és egy hónap alatt négy kilót fogytam. Tegnap felpróbáltam a boltban pár nyári ruhát – fantasztikusan álltak rajtam! Már csak két hónap van nyárig, szerintem még öt-hat kilót leadok. Neked pedig szombaton sütök pirogot – emlékszel, a nagymama töltött pirogokat csinált, krumplis-fokhagymás-hagymás töltelékkel. Isteni volt. Ja, és most szombaton jönnek hozzánk a szüleim.
– Őket is tésztával kínálod majd? – kérdezte Matvej.
– Ne aggódj, drágám, minden rendben lesz.
Szombaton Szonyja tejbegrízt főzött reggelire a férjének, majd elfoglalta a konyhát. A szobába onnan olyan illatok szűrődtek be, hogy Matvej nyála összefutott a szájában.
A szülők pont ebédre érkeztek.
Szonyja az asztalra tette a nagymama készletéből való szép levesestálat, mellé pedig két nagy tányér pirogot – az egyikben krumplis, a másikban tojásos-zöldhagymás töltelékkel.
– Ó! Gombaleves! – kiáltott fel az anyós. – Azokból a vargányákból, amiket a házunk mögötti erdőszélen szedtetek?
A leves finom volt, a pirogok is, de Matvej nagyon vágyott egy kis húsra.
Abban reménykedett, hogy második fogásként Sonya húst is készített. De második fogás nem volt egyáltalán. A leves után Szonyja teáscsészéket tett az asztalra, majd behozott egy nagy egrestöltelékes pitét a konyhából. A vendégek ettek és dicsérték a sütit.
– Szonyka, úgy teleetettél, hogy nem tudok volán mögé ülni – be se fér a hasam! – mondta az apja, miközben felállt az asztaltól.
Ebéd után Szonyja az anyjával a konyhába ment mosogatni és beszélgetni. A férfiak a szobában maradtak – a tévében focimeccs ment.
– Mióta tartod hús nélkül? – kérdezte halkan az anya.
– Második hónapja. Már sajnálom is, meg nekem is elegem van abból, hogy mindig valami húsmenteset kell kitalálnom – válaszolta halkan Szonyja.
– Semmi baj, tarts ki még egy kicsit. Most egy kicsit gyorsítok a dolgokon. Tegnap direkt telefonon egyeztettem pár receptet az anyósoddal.
Amikor kijöttek a konyhából, csatlakoztak a férfiakhoz.
– Szonyecska, kislányom, hol a táskám? – kérdezte az anya. – Matvej, tegnap beszéltem anyukáddal telefonon, és megkérdezte tőlem a tejszínes csirkepörkölt és csirkés julienne receptjét, amit a születésnapomon főztem. Azt mondta, Vadimnak – Ljubocska férjének – nagyon ízlettek ezek az ételek. Azt szeretné, ha Ljuba megtanulná őket elkészíteni. Tessék, vidd el anyukádnak, mindent részletesen leírtam, érteni fogják.
Matvej átvette a recepteket, és zsebre tette a zakójában. Az arckifejezése olyan volt, hogy Szonyának megszakadt a szíve a férjéért.
Az éjjel Matvej azt álmodta, hogy egy hatalmas tál húsos pörkölt van előtte. Mennyei illat áradt belőle. Matvej kinyújtotta a kezét, hogy elvegye, de hirtelen megjelent Vadim, és elrántotta a tálat az orra elől.
Másnap reggel Matvej rizskását reggelizett, majd elment otthonról. Ebédre már visszatért, jó étvággyal megette a maradék gombalevest és pár pirogot, majd megkérdezte a feleségét:
– Szonyja, Marja Szemjonovna lánya és a férje még mindig nem találtak lakást?
– Nem, épp ma, mikor elmentél, megint hívott. Miért?
– Hívd vissza, és mondd meg neki, hogy jövő héten költözhetnek – válaszolta Matvej.
– És Ljuba meg Vadim? – kérdezte Szonyja.
– Ők átköltöznek a szüleimhez. Négyen csak elférnek valahogy a háromszobás lakásban.
