– A húgod családja mostantól pénzért zabál nálunk – döbbentette meg a férjét –, a borscs 8$.
– Tánya, hol van nálad a kristálycukor? – kérdezte újra Nasztya, miközben a konyhafiókjaiban turkált. – Miért pakolod állandóan máshová?
Tányának már nagyon elege volt Sása húgának váratlan látogatásaiból. Még rendben is lett volna, ha egyedül jön. De nem, magával cipelte az egész családot – a férjét, Tolikot, a fiukat, Kirjut, meg a tacskójukat, Jerryt.
Ezek a látogatások mindig siralmas véget értek. Kirju rohangált a lakásban, és mindig feldöntött vagy eltört valamit, Jerry „ajándékokat” hagyott a szőnyegen, Tolik meg csak ült a kanapén, a telefonjába temetkezve, mit sem törődve a környezetével.
Tánya nem egyszer célzott rá Sásának, hogy valahogy finoman meg kellene értetnie a rokonsággal: az otthonuk nem átjáróház, és jobb lenne előre szólni a látogatásról – vagy találkozni, mint a normális családok, ünnepekkor.
De Sása mindig csak habozott, és elkezdett az együttérzésre apellálni.
Az igazság az volt, hogy Nasztya és Tolik már régóta munka nélkül voltak. Ugyanabban a cégnél dolgoztak, és amikor az megszűnt, nehéz idők jöttek. Tolik egy ideig fuvarozott, de a bevétel csekély volt, a kiadások meg nagyok. Így aztán úgy döntöttek, az a legjobb, ha az apa otthon marad, és tovább keresnek munkát.
Tányához pedig étkezni jártak. Szinte minden nap feltúrták a szekrényeit és a hűtőszekrényt valami ehető után. De Tányát nem is ez háborította fel igazán. Hanem az, hogy Nasztya mindig a legfinomabb és legdrágább ételeket választotta. A konzervleves senkinek nem kellett. Mindenki a minőségi sajtot, drága csokoládét, gyümölcsöt szerette, télen pedig még a szezonon kívüli zöldséget is.
Amikor az uborka drágább volt a marhahúsnál, Tánya csak egyet vett, hogy egy szeletet tegyen a szendvicsre. Nasztya meg csak simán elvette, megsózta bőven, és ropogtatta.
Ugyanez történt az első cseresznyével és a görögdinnyével is.
A sógornő mindig akkor bukkant fel a családjával, mintha megérezte volna, hogy Tánya valami friss idénygyümölcsöt vett.
– Kirja! – kiáltott fel Tánya, de már késő volt: Kirill lendületből ugrott a kanapéra, a párna visszacsapódott, és nekicsapódott a dohányzóasztalnak. A vizespohár leesett, és darabokra tört.
– Na jó, Kirill, ne mozdulj, most mindjárt összeszedi a nénikéd! – ordította Nasztya. – Jaj, ne csinálj már ügyet, csak egy pohár, a lényeg, hogy a gyereknek nem esett baja.
– Nasztya, ezeket a poharakat még apám hozta Németországból, felbecsülhetetlen értékűek! – mondta keserűen Tánya.
– Akkor meg minek rakod ki a drága készletet, ha gyerekes vendégeid jönnek? Én mindent elraktam otthon, szekrénybe, zár alá!
– Talán mert mi nem hívunk senkit gyerekkel, hanem csak úgy beállítanak? – fakadt ki Tánya.
– Ajjaj, Tányecska, hát lehet így beszélni a rokonokkal? Hisz nem is vagyunk idegenek. Ugyan már, egy pohár. Az csak egy tárgy! Tárgyat lehet újat venni, de a rokon az rokon, az a miénk, az a család.
– Jó, bocsánat. Elszaladt velem a ló – mondta bűnbánóan Tánya, miközben a szilánkokat szedegette.
– Na, ugye! És mi lesz ma az ebéd? – kérdezte a sógornő, kezeit dörzsölve.
Közeledtek a szilveszteri ünnepek, és bár a szilveszter éjszakájára Tányának és Sásának sikerült kibújniuk a családi látogatás alól, mivel kollégáikkal foglaltak helyet egy kávézóban, a közelgő ünnepek rémülettel töltötték el Tányát. És nem is ok nélkül.
Minden egyes nap ott lebzselt a sógornő a családjával a lakásukban. Először csak azért jöttek, hogy megegyék, ami az ünnepek után megmaradt. Aztán – hogy Kirjának mesét mutassanak a nagy képernyőn. Merthogy náluk kisebb a tévé, itt meg olyan, mint egy moziban – a gyerek lefoglalja magát, a szülők meg pihenhetnek.
A pofátlanság csúcsa az volt, amikor Tolik megkérte Sását, hogy sétáltassa meg Jerryt.
– És te miért nem? – kérdezte Sása meglepetten.
– Hideg van, és nem jó cipőt vettem fel. Na, ne mondd, hogy ez neked akkora fáradság – Tolik szemmel láthatóan nem értette, mi olyan furcsa a kérésében.
– Tolik, Kirja, gyertek enni! – kiabált be a konyhából Nasztya, mintha ő lenne a házigazda.
– Hé, és mást nem akarsz meghívni? – Tánya már teljesen le volt döbbenve az arcátlanságon.
– Hát Sanya úgyis megy Jerryt sétáltatni, te biztos vele tartasz, nem?
Mintha csak alá akarná húzni az abszurditást, Jerry felemelte rövid kis lábát, és egy nagy tócsa keletkezett a padlón.
– Hát ez remek, így már nem is kell kimenni – nevetett fel Nasztya. – Takarítsatok csak fel utána, mi már leültünk enni, meg is mostuk a kezünket.
Múlt az idő, de munka továbbra sem akadt. Tánya alig élte túl a szilveszteri káoszt, és most, a nyári szünet közeledtével, türelemmel, bátorsággal és macskagyökérrel szerelkezett fel.
– Tány, jövő héten nem jövünk, a barátaink meghívtak minket a nyaralójukba – mondta Nasztya bánatos hangon, de Tánya legszívesebben táncra perdült volna ettől a hírtől.
– Hát persze, menjetek csak, pihenjetek – mondta sajnálkozó arccal. – És mit sütsz te ott? Ezek steakek?
– Aha, találtam nálad a fagyasztóban. Alig leltem rá, mintha direkt el akartad volna rejteni – vigyorgott a sógornő.
– Te egyáltalán érted, hogy ez Sásának van?! Évfordulónk lesz, romantikus vacsorát akartam neki csinálni, a kedvenc steakjeivel! – tört ki Tányából a kiáltás.
– Jaj, hát még van idő, vesztek majd másikat – legyintett Nasztya.
– Elegem van abból, hogy állandóan újra kell töltenem a készleteket! Étel, edény, felmosórongy – meddig lehet ezt csinálni? Meddig fogtok még itt dekkolni?!
– Hát most tényleg kiborultál, persze, értem én… Nyugi, nyugi, beszéljünk később.
– Nem beszélünk! Menjetek el! – Tánya kirántotta a kezéből a sütőkesztyűt és a csipeszt. – Ki a lakásunkból!
Nasztya vegyes döbbenettel és rémülettel nézett a sógornőjére.
– Te teljesen meghibbantál vagy mi? Fiúk, indulunk! Tánya néni bekattant – mondta, és sietve hátrálni kezdett a kijárat felé.
A következő héten Nasztya élvezte a csendet, a nyugalmat és a finom ételeket. Változatos vacsorákat főzött Sásának, esténként filmeket néztek, elővették a szép pezsgőspoharakat is.
— Mintha második mézesheteink lennének — sóhajtott álmodozva a férjének.
— Ne is mondd! Határozottan jobb így, nélkülük — értett egyet Sása. — Remélem, találnak valamilyen munkát.
— Sás, ugyan miért keresnének munkát? Nálunk esznek, apró kiadásokra a szülőktől kapnak, és Kirját is anya látja el mindennel. Tökéletesen berendezkedtek.
— Szerinted nem is keresnek?
— Úgy gondolom, nem. Mikor keresnének, ha egész nap nálunk lógnak?
— Ezen még nem is gondolkodtam — mondta eltűnődve Sása.
— Mert te elfoglalt vagy, megvannak a saját dolgaid. De valahogy rá kell őket vezetni az önálló életre, mert egy egész nyarat nem bírok velük ki.
— És mégis hogyan? Nem akarom megbántani őket.
— Megbántani muszáj lesz, másképp nem értik. De szerencsére már kiötlöttem, mit fogunk csinálni. Még múlt héten, amikor Nasztya belenyúlt a fagyasztóba, és elkezdte sütni a steakeimet.
— És mit találtál ki?
— A húgod családja mostantól csak pénzért étkezik nálunk — közölte Tánya, és ezzel teljesen lesokkolta a férjét — a borscs például 8$.
— Tánya, mi van?!
— Amit hallottál. Elegem van a boltokba járkálásból. A pénztárcám nem végtelen. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy két családot tartsunk el…
— Na mi van a tiéddel, megjött az esze? — Nasztya épp a bátyját hívta, hogy felmérje a helyzetet.
— Ja, minden rendben van.
— Szuper, akkor hamarosan megyünk — Nasztya meg se várta a választ, bontotta a vonalat.
— Jönnek — kacsintott Sása a feleségére.
— Remek! — vigyorgott Tánya.
A vendégek, ahogy mindig, most is egyenesen a konyhába vonultak be.
— Mi van ebédre? A nyaralóban majd éhen haltunk, a házigazdák áttértek az egészséges életmódra, ott aztán semmi ehető nem volt! Képzeld, egyedül banán volt. Úgy ültünk ott, mint a majmok.
Mindenki leült az asztalhoz, Tolik dörzsölte a tenyerét. Jerry a lábához telepedett, hátha gazdája elejt valami finomat.
— Mit óhajtanak? — Tánya katonásan kihúzta magát, mint egy profi pincérnő.
— Na ne mondd! Választani is lehet? — örvendezett Tolik.
— Hát persze. Tessék, még étlapot is nyomtattam nektek — Tánya átnyújtott három színes oldalt.
— Hűha! Ez szuper! — ámuldozott Kirill.
— Tánya, mik ezek a számok? Itt nézd, „krumplipüré fasírttal — 350”. Ez súly lenne? Minek nekünk súly, nem vagyunk mi ellenőrök — nevetett Nasztya.
— Nem, ez az ár. A püré fasírttal 7$ adagonként, a borscs pedig 8. A borscsot nagyon ajánlom! Tegnap vettem egy drága marhahúsdarabot gyönyörű csonttal, megnyaljátok utána az ujjatokat! — segített lelkesen eligazodni az étlapon Tánya.
— Miii? Pénzt akarsz kérni az ételért? — Toliknak leesett az álla.
— Természetesen. Nem etethetek titeket örökké ingyen. Sáska amúgy is tervezi, hogy otthagyja a munkát. Nem élhetünk fényűzően, ezt ti is megértitek — Tánya részvéttel vonta meg a vállát.
— Sása, ez igaz? Miért akarsz kilépni a munkádból? — kérdezte megrémülve a bátyját Nasztya.
— Elegem van, pihenni akarok. Nézem majd a saját nagy tévém, eszem a steakeimet. Mint ti. Ezután mi fogunk hozzátok járni — játszott rá Sása a felesége tervére.
— Na jó, beszélgessünk később, most rendeljetek, amíg meleg — szakította félbe Tánya. — Előételnek hozhatok egy kis füstölt lazacot vagy kolbászt? A halas és húsos tál is csak 4$, ez szinte az önköltségi ár! Vétek lenne nem kérni.
Tolik és Nasztya összenéztek.
Nasztya adta fel először.
— Fejedre estél, hogy pénzt kérsz a rokonaidtól? Munkanélküliek vagyunk! — kiabálta.
— Mi is — válaszolta röviden Tánya.
— A férjednek még van munkája!
— És a tiédnek is lesz, ha keresni kezditek, ahelyett hogy nálunk ültök. Nasztya, komolyan mondom, a borscs kihűl! — bizonyítékként Tánya megérintette a lábast, majd gyorsan elkapta a kezét — még forró. Merítsek? Három adagot? Az 24 lesz — nyúlt a merőkanál után.
— Tűnjünk innen ebből az abszurd színházból! — Nasztya felpattant, majdnem feldöntötte a széket, Jerry rémületében felvonyított.
A család kifelé vánszorgott.
— Ez még visszaüt nektek! — sziszegte a sógornő, mielőtt becsapta volna maga mögött az ajtót.
Tánya eleinte attól tartott, hogy hamar elfelejtik az egészet, és visszatérnek a megszokott menetrendhez, de Nasztya ezúttal tényleg megsértődött. A szülőknek azt mesélte, hogy a meny „elment az esze”. Hol kidobja őket a házból, hol meg pénzt kér az ételért, mintha étterem lenne. Tánya és Sása csak nevettek rajta, amikor az anyjuk ezeket a történeteket továbbadta a fiának.
Egy hónappal később viszont Tolik munkába állt — méghozzá nem is akármilyen állásba, hanem a saját szakterületén.
Sajnálatos vagy éppenséggel szerencsés módon a sógornő többé nem hozta át hozzájuk a családját, és innentől kezdve csak családi ünnepségeken találkoztak. Minden pontosan úgy lett, ahogy Tánya megálmodta.
Igaz, egyetlen találkozó sem telt el anélkül, hogy ne esett volna szó az „őrült menyecskéről” és a 8$ borscsairól. Tánya azonban nem törődött vele. A legfontosabb az volt, hogy újra ő lett az otthona igazi úrnője.
