Miután kitette a szeretőjét a kocsiból, Bucsin gyengéden elbúcsúzott tőle, majd hazafelé vette az irányt. A lépcsőház előtt egy pillanatra megtorpant, átgondolva, mit is mond majd a feleségének. Felment a lépcsőn, és kinyitotta az ajtót.
– Szia – mondta Bucsin. – Vera, itthon vagy?
– Itthon – válaszolta flegmán a felesége. – Szia. Na, süssem a szegyet?
Bucsin megfogadta, hogy egyenesen cselekszik – határozottan, keményen, férfiasan! Végérvényesen lezárja kettős életét, amíg szeretője csókjainak melege még ott lüktet az ajkán, mielőtt újra visszaszívná a kispolgári posvány.
– Vera – köszörülte meg a torkát Bucsin. – Azért jöttem, hogy elmondjam… el kell válnunk.
A hírre Vera meglepően nyugodtan reagált. Verát egyébként sem volt könnyű kibillenteni az egyensúlyából. Bucsin régen éppen ezért csúfolta „Hűvös Verának”.
– Vagyis? – kérdezte Vera a konyhaajtóból. – Akkor ne süssem meg a szegyet?
– Ahogy gondolod – vont vállat Bucsin. – Ha akarod, süsd meg, ha nem, ne süsd. De én elmegyek egy másik nőhöz.
A legtöbb feleség ilyenkor nekiront a férjének egy serpenyővel, vagy legalábbis jelenetet rendez. De Vera nem tartozott ebbe a többségbe.
– Nahát, micsoda fene nagy úr vagy – jegyezte meg. – A csizmámat elhoztad a susztertól?
– Nem… – zavarodott meg Bucsin. – Ha ez ennyire fontos neked, azonnal elmegyek érte!
– Hohó… – mormogta Vera. – Te mindig is ilyen voltál, Bucsin. Ha egy bolondot elküldesz csizmáért, a régi, levetett darabot hozza vissza.
Bucsin megsértődött. Úgy érezte, a házasságuk lezárása nem éppen úgy halad, ahogy elképzelte. Hiányoztak a drámák, a szenvedélyes kitörések, a dühös szemrehányások! De mit is várhatott volna egy „Hűvös Vera” becenévre hallgató feleségtől?
– Úgy érzem, Vera, nem figyelsz rám! – csattant fel Bucsin. – Hivatalosan bejelentem, hogy elmegyek egy másik nőhöz, elhagylak, és te meg itt a csizmákról beszélsz!
– Helyes – bólintott Vera. – Én nem mehetek sehova, de te igen. A te csizmáid nincsenek a suszternál. Miért is ne menekülnél?
Sok éve éltek együtt, de Bucsin még mindig nem tudta eldönteni, mikor beszél a felesége iróniával, és mikor komolyan. Annak idején éppen Verának ezt a nyugodt, konfliktuskerülő természetét kedvelte meg. No meg a házias jellemét és formás idomait.
Vera megbízható volt, hűséges és hidegvérű, mint egy harminctonnás horgony. De Bucsin most már mást szeretett. Szenvedélyesen, bűnösen, édesen! Ezért le kellett zárni ezt az ügyet, és fejest ugrani az új életbe.
– Szóval, Vera – mondta Bucsin egy kis ünnepélyes bánattal a hangjában –, nagyon hálás vagyok neked mindenért, de elmegyek, mert mást szeretek. Téged pedig nem szeretlek.
– Hát ez döbbenetes – jegyezte meg Vera. – Nem szeretsz engem, te félcipős kóklerek királya! Tudod, anyám például szerette a szomszédot. Apám meg a dominót és a vodkát. És akkor mi van? Nézd meg, milyen remek ember lettem én ebből!
Bucsin tudta, hogy Verával veszekedni szinte lehetetlen. Minden szava súlyos volt, mint egy vasgolyó. Minden harci kedve elpárolgott.
– Verus, tényleg remek ember vagy – mondta savanyúan. – De én mást szeretek. Szenvedélyesen, bűnösen, édesen. És hozzá fogok költözni, érted?
– Mást… kit? – kérdezte Vera. – Talán azt a Natasa Krapivinát?
Bucsin hátrahőkölt. Egy évvel ezelőtt valóban volt egy titkos viszonya Krapivinával, de azt hitte, Vera nem is ismeri őt!
– Honnan tudod, hogy… – kezdte, de elharapta a mondatot. – Nem, Vera, nem Krapivináról van szó.
Vera ásított.
– Akkor talán Szvetlana Burbulszkaja? Hozzá mész?
Bucsin hátán végigfutott a hideg. Burbulszkaja is a szeretője volt egykor, de az már régen véget ért. Ha Vera tudott róla, miért nem szólt soha? Ja, persze, ő egy kőszikla, belőle nem lehet kihúzni egy szót sem.
– Nem talált – felelte Bucsin. – Se Burbulszkaja, se Krapivina. Egy teljesen más, csodálatos nő. Ő az álmom, nem tudok nélküle élni. És ne próbálj lebeszélni!
– Akkor biztosan Majka – mondta Vera. – Ó, Bucsin, Bucsin… te kis lyukas agyú szerves anyag. Ekkora titkot! Az álmaid nője Maya Valentinovna Guszjajeva. Harmincöt éves, egy gyerek, két abortusz… Ugye?
Bucsin a fejéhez kapott. Tökéletes találat! Valóban Majával volt viszonya.
– De hogyan?! – hebegte Bucsin. – Ki árult el minket? Kémkedtél utánam?
— Egyszerű, Bucsin – mondta Vera. – Apám, én gyakorlott nőgyógyász vagyok. Ebben az átkozott városban már minden nőt végigtapogattam, míg te csak egy töredéküket. Nekem elég egyetlen pillantást vetni oda, ahová kell, hogy megértsem, hogy te ott jártál, te szerencsétlen!
Bucsin összeszedte magát.
— Tegyük fel, hogy eltaláltad! – mondta független hangon. – Legyen akár Guszjajeva, ez semmin nem változtat, én hozzá megyek.
— Ostoba vagy, Bucsin – sóhajtott Vera. – Legalább kíváncsiságból megkérdezhettél volna engem! Egyébként semmi különleges nincs Guszjajevában, pont olyan, mint az összes többi nő. Ezt orvosként mondom. Egyébként az álmaid asszonyának kórtörténetét láttad már?
— N-nem… — vallotta be Bucsin.
— Na ugye! Először is, azonnal be a zuhany alá. Másodszor, holnap felhívom Szemenicset, hogy soron kívül fogadjon a rendelőben – mondta Vera. – Aztán majd beszélünk. Szégyen, hogy egy nőgyógyász férje még egy egészséges nőt sem képes találni magának!
— És most mit csináljak? – kérdezte Bucsin panaszosan.
— Én megyek megsütni a szegyet – felelte Vera. – Te meg fürödj, aztán csinálj, amit akarsz. Ha olyan álomnőre vágysz, akinek nincsenek betegségei, szólj, ajánlok egyet…
