— Igen, anya semmit sem ért! — kiáltotta Artyom, amitől Liza összerezzent. — Ő sosem tudta, mire van igazán szükségem.
Liza szíve összeszorult. El sem tudta képzelni, hogy a fia, akiért élt és dolgozott, így gondolkodik róla. Amikor Artyom becsapta a szobája ajtaját, Liza érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe. Elindult a szobája felé, hogy mondjon valamit, de a küszöbön megtorpant.
Az íróasztalon egy cetli feküdt, rajta a felirat: „Anya, bocsáss meg nekem mindenért…”
Liza hátán végigfutott a hideg. Mit jelenthet ez? Kapkodva megragadta a telefonját, és már tárcsázni kezdte Artyom számát, amikor meghallotta, hogy a bejárati ajtó zárja halkan kattant.
Liza kirohant a folyosóra, és meglátta Artyomot az ajtóban. A fiú arca feszült volt, de a szemében ott volt a bizonytalanság. Egy hátizsákot szorongatott a kezében, mintha indulni készült volna otthonról.
— Artyom, várj — mondta Liza remegő hangon. — Megmagyarázod, mi történik?
A fiú megállt, de nem nézett az anyjára, és nem mozdult tovább. Liza óvatosan közelebb lépett.
— Megtaláltam a cetlidet — folytatta. — El sem tudod képzelni, mennyire megijesztett.
— Anya, ez nem az, aminek gondolod — mondta Artyom halkan. — Csak… csak nem tudom, hogyan magyarázzam el neked.
Liza észrevette, hogy a fia vállai megereszkednek, és rájött, hogy valami nagyon nyomasztja őt. Mély levegőt vett, és igyekezett nyugodt maradni.
— Artyom, nekem mindent elmondhatsz. Bármi is történt, mindig melletted állok.
A fiú végre felnézett. A tekintete küzdelemmel és vívódással volt teli.
— Elfáradtam, anya — sóhajtott. — Belefáradtam abba, hogy az legyek, akit te látsz bennem. Tudom, hogy jót akarsz nekem, de úgy érzem, közben elveszítem önmagam.
Liza megdöbbent. Nem erre a vallomásra számított.
— Azt hiszed, én azt akarom, hogy valaki más legyél? — kérdezte halkan.
— Néha úgy tűnik — felelte Artyom. — Meg akarok felelni neked, de ez túl nehéz.
Liza szívét fájdalom szorította össze. Rájött, hogy a szeretete és gondoskodása talán nyomásként nehezedett a fiára.
— Artyom — mondta lágyan. — Te sokkal fontosabb vagy számomra, mint bármilyen elvárásom. Ha hibáztam, kérlek, bocsáss meg. Csak azt szeretném, hogy boldog légy.
Artyom szemébe könnyek gyűltek. A hátizsákja hangtalanul a földre hullott, és átölelte az anyját.
— Csak azt akartam, hogy megérts engem — suttogta.
— Megpróbálom — válaszolta Liza, miközben szorosan magához ölelte a fiát. — Együtt megoldjuk, Artyom.
Ez a beszélgetés mindkettőjük számára egy új kezdetet jelentett, ahol megtanulták igazán meghallani és megérteni egymást.
