Agáta felnézett a laptopjából, és meglepetten pillantott Márkra.
– Biztos vagy benne? Volt benne garnéla, vörös ikra és lazac is. Ráadásul a múltkor alkalom volt rá – a születésnapom. Miért kellene ennyit költeni egy sima látogatásra? Teázhatnánk egyszerűen csak.
Márk elkomorodott, mintha Agáta valami eget rengető butaságot mondott volna.
– Ők a szüleim! Sajnálsz tőlük egy kis igyekezetet?
– Kiért igyekezzek, Márk? – Agáta lecsukta a laptopot. – Egyáltalán emlékszel, mit adtak nekem a születésnapomra? Egy bizsut. Egy karkötőt, ami jó, ha kétszáz hrivnyát ért. A harmincadik születésnapomra, csak úgy mellesleg!
– Na, kezdődik – forgatta meg a szemét a férfi. – Már megint a pénzt kevered bele. A szüleim nem gazdag emberek, mit vártál tőlük?
– Normális hozzáállást – vágta rá Agáta. – Nem gyémántokat.
Márk legyintett, és bevonult a fürdőszobába. Részéről a beszélgetés le volt zárva. Mint mindig, most is: amint Agáta valamilyen kényelmetlen témát hozott fel, Márk azonnal kicsitstílűnek, kötekedőnek vagy hálátlának bélyegezte. Kényelmes skatulyák az élet minden helyzetére.
A salátát végül mégis megcsinálta. Nem az anyósa, hanem a békesség kedvéért. Mert az elutasítás újabb három napnyi duzzogást jelentett volna Márk részéről, látványos sóhajtozásokkal és a hűtőajtó csapkodásával kísérve. Egyszerűbb volt másfél órát tölteni a garnélákkal, mint egy hetet a béküléssel.
Az anyósa, Alina Grigorivna, jóízűen ette a salátát. Még repetázott is. A végén azonban mégis talált valami kivetnivalót.
– Nem rossz, Agáta. Kevés benne a citrom, persze, de összességében nem rossz.
Agáta elmosolyodott. Pontosan ugyanannyi citrom volt benne, mint a múltkor, amikor Alina Grigorivna élete legjobb salátájának nevezte. De akkor születésnap volt, és az anyós a szerető rokont alakította. Ma egy átlagos este volt, nem kellett megerőltetnie magát.
A vacsora a szokásos, unalmas mederben telt. Márk a munkájáról mesélt az apjának, vagy háromszorosan felnagyítva a saját érdemeit. Alina Grigorivna olyan szomszédok életéről csacsogott, akiket Agáta soha nem látott, és nem is akart látni. Agáta teát öntött, kínálta az ételeket, és szorgalmasan tartotta az arcán a barátságosnak nevezhető kifejezést.
Már az előszobában jártak, amikor aósék öltözködtek, és Vadim Sztepanovics hirtelen Agáta felé fordult. Összevonta a szemöldökét, amitől a szemei között mély, éles ránc jelent meg.
– Agáta, Márk elmondta nekünk, hogy nem voltál elégedett az ajándékunkkal.
Agáta Márkra nézett, és végigfutott rajta a hideg. A férje ilyen egyszerűen fogta magát, és bemártotta őt. Elmesélte a szüleinek a panaszát!
– De meg kell tanulnod hálásabbnak lenni – folytatta Vadim Sztepanovics. – Nem szabad mindent pénzben mérni. Majd ha megtanulod értékelni a figyelmet az árcédulák helyett, na, akkor leszel tökéletes feleség.
Alina Grigorivna elismerően bólintott. Márk végre életjelet adott magáról, de nem a feleségéhez, hanem a szüleihez fordult:
– Gyertek, kikísérlek titeket az autóhoz.
Agátát szó szerint rázta a düh az előszobában. Egész este görcsösen erőltette magára a mosolyt, és ezzel az átkozott salátával bajlódott, miközben hol a citrom, hol a frizurája, hol a tartása miatt kapott megjegyzéseket. Ő hallgatott és nyelte a szurkálódásokat, miközben Márk rohant a szüleihez. Nemcsak hogy elmesélte a veszekedést, de minden szót úgy forgatott ki, hogy Agátát egy anyagias feleségnek állítsa be, akit ideje móresre tanítani.
És a szülei? Betoppannak a házába, felzabálják a méregdrága salátát az ikrával és a garnélával, majd veszik a bátorságot, hogy kioktassák!
Agáta úgy összeszorította az állkapcsát, hogy belesajdult az arccsontja. Szóval „tökéletes feleség”? Jól van, ezt megjegyzi…
Az elkövetkező két hétben Agáta egyetlen szót sem ejtett a történtekről. Szó sem volt megbocsátásról – egyszerűen csak kivárt. A sérelem nem csitult, hanem mintha megbújt volna benne, és tompa fájdalommal emlékeztette magára valahányszor Márk szóba hozta a szüleit.
És a férfi a papírforma szerint lépett.
– Szombaton jönnek a mieink. Készíts egy átlagos ebédet, de mindenféle hókuszpókusz nélkül.
Márk ezt csak úgy mellesleg vetette oda, majd megmerevedett. Láthatóan arra számított, hogy most robban a bomba: vádaskodás, veszekedés vagy a szemrehányások végtelen sora következik. Agáta látta rajta, ahogy megfeszül, várva a pofont, hogy azonnal visszavághasson.
– Jó – felelte Agáta. – Mindent elkészítek.
Márk úgy nézett rá, mintha életében először látná – hosszan, fürkészve, próbálva elcsípni valami turpisságot a tekintetében. De amikor a kétségei eloszlottak, az arcán átfutott a fölényes elégedettség, ami büszke mosollyá szélesedett.
– Na, látod. Végre megértetted, mi az a család. Nem is olyan nehéz, ugye?
Agáta visszamosolygott rá. A legmelegebb, legkedvesebb mosolyával. Márk elégedetten fészkelte be magát a kanapéba. Agáta pedig kiment a konyhába, és csendben, akkurátusan, szinte élvezettel elkezdte írni a bevásárlólistát.
Szombaton Márk már kora reggel elment a szüleiért. Valami olyasmit hordott össze, hogy segítenie kell egy csöpögő csapnál. Agáta felesleges kérdések nélkül engedte útjára. Az egész család ebédidő tájékán érkezett meg.
– Gyertek beljebb, kérlek – lépett hátra Agáta, utat engedve a vendégeknek. – A nappaliban már meg van terítve.
Mögöttük sétált, önkéntelenül is számolva a lépteit. Vadim Sztepanovics belépett a szobába, és hirtelen földbe gyökerezett a lába. Alina Grigorivna kinézett a háta mögül, és neki is tátva maradt a szája.
Az asztalon árválkodott a tálalás: vastag szelet fehér kenyerek és a legolcsóbb párizsi, legyező alakban kiterítve. Mellette – négy alma. Semmi saláta, meleg étel vagy egyéb harapnivaló. Csak a vízforraló és a cukortartó.
Alina Grigorivna Agátára nézett.
– Ez meg mi? Ez vendéglátás, vagy valami vicc? Mit engedsz meg magadnak?
– Megjegyeztem, amit Vadim Sztepanovics mondott nekem a múltkor – Agáta leült az asztalhoz, és a vízforraló után nyúlt. – Hogy ne mérjek mindent pénzben, és ne fussak az árcédulák után. Így hát úgy döntöttem, hogy a lehető legkevesebbet költöm. Mi különbség van, nem igaz? A lényeg a figyelem!
A csend vagy öt másodpercig tartott. Azután Márk magához tért.
– Te gúnyolódsz? Ez mégis mi a fene, Agáta?
– Ez az asztal a megérdemelt érdemek szerint való! – Agáta a férjére nézett. – A családod disznó módon viselkedik velem. Én ugyanígy válaszolok. Mondjanak köszönetet, hogy egyáltalán vettem valamit.
Alina Grigorivna elvörösödött.
– Teljesen kibújtál a szög a zsákból! – visította az anyós. – Hogyan viselkedhetsz így a férjed szüleivel!
– Így – Agáta beleharapott az almába. – És így is fogok. És mellesleg az ünnepekre se várjatok tőlem drága ajándékokat! Hiszen ti magatok mondtátok, hogy az anyagiak nem számítanak! Nem fogom törni magam. Veszek valami kétszáz hrivnyás apróságot, és azt mondom, tiszta szívből jön. Példát veszek rólatok, megjegyzem.
Vadim Sztepanovics megfordult, és szó nélkül az előszoba felé vette az irányt. Alina Grigorivna dühvel és értetlenséggel teli pillantást vetett Agátára, majd követte a férjét. Márk, akinek a füle is vöröslött a dühtől, felkapta a kocsikulcsot.
– Hazaviszem őket. Veled pedig beszélünk, ha visszajöttem!
Két óra múlva tért vissza. Agáta nyugodtan olvasott egy könyvet és teázott, amikor a férje hisztizni kezdett:
– Mindent a feje tetejére állítottál! A szüleim felnőtt, tiszteletreméltó emberek. Te meg cirkuszt rendeztél!
– Amíg nem kapok tiszteletet, addig cserébe ők se várjanak semmit – Agáta lapozott egyet. – Se salátát, se ajándékot, se mosolyt! Ez ilyen egyszerű, Márk!
A férfi bement a hálószobába, és bezárkózott oda egészen reggelig.
…Olyan napok következtek, amikor teljesen idegenekké váltak egymás számára. Reggelente teljes némaságban ültek az asztalnál, éjszaka pedig az ágy két szélén aludtak el. Márk mély sértődöttséget demonstrált, minden mozdulatával azt mutatva, hogy a feleségének nem volt igaza. Agáta viszont meg sem próbált semmit helyrehozni, élte a saját életét és várt.
Márk egy hét múlva szólalt meg. Bocsánatkérés és a bűnösség elismerése nélkül, egyszerűen úgy kezdett el kommunikálni, mintha mi sem történt volna. A vacsoráról kérdezett, morgott a kolléganőjére, aki megint elrontott valamit az irodai technikával. Az élet visszatért a megszokott kerékvágásba, a sarkalatos kérdéseket pedig egyszerűen elsimították.
Egy hónap telt el, mire Agáta feleszmélt: a férje szüleinek látogatásai elmaradtak. Márk hallgatott erről, Agáta pedig végképp nem tervezte megkérdezni. De tudta, hogy lezajlott egy kellemetlen beszélgetés a férje és a szülei között. És annak a beszélgetésnek ő volt a középpontjában.
Esténként nyugodtan pihent. Most már csak ketten voltak. Senki sem rángatta az idegeit, és többé nem kellett udvarias mosolyt erőltetnie olyanok előtt, akiket nem kedvel. Ez egy csendes, de fontos győzelemnek érződött.
Agáta pedig nagyra értékelt minden egyes estét, amit nyugodt légkörben tölthetett. Talán ez csak a vihar előtti csend volt, de az is lehet, hogy a felismerés: emberükre akadtak!
Mit gondol a meny tettéről? Írja meg véleményét a kommentekben, és támogassa a szerzőt egy lájkkal!
