Kati szülei messze laktak, és csak nyáron jöttek látogatóba, amikor az öccse tanszüneten volt. Édesanyja édestestvére viszont egészen közel, a külvárosban élt.
Szvetlana, Kati nagynénje, imádott az egész családdal – lányával, vejével és az unokákkal – vendégségbe járni az ünnepek alatt. Ilyenkor ugyanis nem kellett sem főzni, sem takarítani; mindent megcsináltak helyettük, nekik csak a pihenés és a társalgás maradt.
– Szveta néni már megint hívogat, el tudod hinni? – mondta Kati a férjének. – Megint az egész csapattal nálunk akarnak állomásozni szilveszterkor.
– Esetleg ne vedd fel a telefont? – javasolta Gyima, aki szintén nem volt elragadtatva az ötlettől.
– Pontosan tudod, hogy őt ez nem állítja meg. Egyszerűen csak ideállítanak, méghozzá jó előre. Addig fogja nyomni a csengőt, amíg ki nem nyitjuk. Kár, hogy nekünk nincs lehetőségünk elutazni valahova – sóhajtott fel mélyen a fiatalasszony.
Kati szülei vendégszerető emberek voltak, az újévi ünnepekkor náluk gyűlt össze az egész rokonság. Az anyja imádott főzni, ételeiről a vendégek még egy hétig áradoztak. Nem éltek jómódban, de a vendégeknek még a föld alól is előkerítették a finomságokat. Kati emlékezett rá, hogy öccsével nem ehettek a hűtőben két hónapja várakozó kolbászból, mert az „a vendégeknek van félretéve”.
Amikor Kati felnőtt és elköltözött szülővárosából, hogy Dnyipróban tanuljon, Szveta néni ugyan fogadta, de csak két napig engedte maradni.
– Értsd meg, ez itt nem szálloda – mondta akkor Szvetlana az unokahúgának. – Két napot alhatsz itt, amíg nem találsz szállást, aztán magadra maradsz.
Így Kati egy lányánál húzta meg magát, akivel a vonaton ismerkedett meg, amíg nem kapott kollégiumi helyet.
Az egyetemi évek alatt Szvetlanáék feléje sem néztek; a rokonok soha nem hívták meg sem szilveszterre, sem más ünnepre. Szvetlana csak akkor kezdte el hívogatni az unokahúgát, amikor az férjhez ment, és Gyimával lakást vettek Dnyipro központjában.
Akkor a rokonság először a lakásavatóra érkezett meg, majd onnantól kezdve aktívan bejelentkeztek minden évvégi ünnepségre.
Kati legszívesebben az orrára csukta volna az ajtót a nagynénjének, de ilyenkor az anyja könnyek között hívta fel: azt hajtogatta, hogy nem teheti ezt a saját édestestvérével.
– Az egész rokonság azt fogja mondani, hogy rosszul neveltelek! – siránkozott az anyja. – Hogy lehet ilyen durván elutasítani a vendégeket?
– Anya, én azokat a vendégeket szeretem, akiket én hívtam meg! Szveta nénivel tíz évig nem is beszéltem, amíg Gyimával be nem költöztünk a központba. Most meg minden ünnepkor nekem kell asztalt terítenem és kiszolgálnom az egész családját? Neked csak az számít, hogy az emberek ne gondoljanak rosszat, én meg pihenés helyett az egész rokonságot szolgálom ki az ünnepek alatt.
– Kati, egyetlen vendég előtt sem szabad bezárni az ajtót, hát még a rokonok előtt! Ne hozz rám szégyent öregkoromra, nagyon kérlek!
És ez így ment minden alkalommal. Amikor Kati megpróbálta visszautasítani a rokonokat, azok felhívták az anyját, és végül mindig meg kellett adnia magát.
Ezúttal Szvetlana közölte, hogy 29-e környékén érkeznek, mert szeretnének a belvárosban sétálni, vásárolgatni és a rokonokkal tölteni az időt.
Kati borzadva emlékezett vissza a tavalyi évre: reggel hétkor kellett kelnie, hogy mindenkinek reggelit készítsen, aztán egy hegy instabilities mosatlant elmosson, mert a rokonok szórakozni jöttek, nem házimunkát végezni. Szerettek jókat enni, korcsolyázni járni, este pedig hosszan ülni az asztalnál. Kati még mindig emlékezett rá, mennyire örült, amikor végre munkába kellett mennie, mert a rokonok elutaztak.
– Kati, a fiam is áthozta az unokámat az ünnepekre, mert a feleségével külföldön lesznek, szóval ezúttal hatan leszünk – újságolta Szvetlana a telefonban.
– Szveta néni, nem találkozhatnánk inkább az ünnepek után? Gyimával most más terveink vannak.
– Ugyan már, miért ülnénk kávéházban, mint az idegenek? Csak a pénzt költenénk! Különben is, már minden napunkat beterveztük!
Kati tudta: ha most azonnal elküldi a nagynénjét, az felhívja az anyját, aki megint kérlelni fogja, hogy ne hozzon szégyent a családra, és fogadja a vendégeket, ahogy illik.
Tehát ravaszabbnak kell lennie, és ki kell találnia, hogyan szoktassa le a rokonokat arról, hogy minden ünnepet náluk töltsenek.
Már december 28-a volt, Szvetlanáék pedig 29-ére ígérték az érkezésüket. Kati bármire készen állt, csak hogy ne szakadjon a nyakába a nagynénje családja.
– Gyima, van egy őrült tervem, de biztos vagyok benne, hogy remekül fog működni! – mondta Kati este huncut mosollyal.
– Úgy teszünk, mintha nem lennénk itthon? – nevetett fel Gyima.
– Jobbat! Összepakolunk, és még ma este mi megyünk el hozzájuk! Azt mondjuk, úgy döntöttünk, idén náluk ünnepelünk, és hamarabb érkeztünk.
– Kati, én ott nem fogom kibírni az egész ünnepet – ellenkezett Gyima. – Itthon legalább van hova elmenekülni a nagynénéd dumája elől.
– Hidd el, amint megtudja, hogy az egész ünnepre náluk maradunk, másnap már penderít is ki minket!
Kati biztos volt benne, hogy Szveta néni nem fog örülni a vendégeknek, és úgy döntött, ez lesz a legjobb módszer arra, hogy megleckéztesse a rokonokat, akik imádnak hívatlanul a nyakukba szakadni.
A lány emlékezett rá, hogy amikor az anyjával Dnyipróba utaztak a nyári szünetben sétálni egyet, Szvetlana soha nem hívta meg őket magukhoz, az anyja pedig szégyellte megkérdezni. Ilyenkor mindig egy olcsó szállodában szálltak meg pár napra.
Egyszer mégis beugrottak a rokonokhoz, mert Kati anyja úgy gondolta, illendő ajándékot vinni a gyerekeknek és a testvérének, ha már amúgy is ott járnak.
– Hogyhogy nem szóltatok előre?! – kiáltott fel a döbbent Szvetlana, amikor meglátta a testvérét és az unokahúgát a küszöbön. – Még ágyat vetni sem tudok nektek, a fiamat meg a lányomat át kell küldenem a szomszédba aludni! Ki csinál ilyet?!
– Csak egy teára jöttünk, hoztunk egy kis ajándékot – mondta Kati anyja bűntudatosan. – Megisszuk a teát és megyünk is, szállodában lakunk.
Kati és Gyima idén még egy kis műfenyőt sem állítottak fel, mert a munkahelyükön teljes volt a káosz az ünnepek előtt.
Amikor pedig Szvetlana közölte, hogy korábban érkezik, végképp elment a kedvük az egésztől. A házaspár így elhatározta: idén a rokonok megleckéztetése lesz a legszebb ünnepi dísz.
Bevásároltak, hogy a hétvégén ne kelljen a boltokba rohangálniuk, kitakarították a lakást, majd december 28-án este, minden figyelmeztetés nélkül, elautóztak Szvetlanához.
Kati bár leckét akart adni a nagynénjének, üres kézzel nem szokott vendégségbe menni. Így a férjével vettek ajándékokat Szvetlanának, a lányának és az unokáknak is.
– Szveta néni, boldog ünnepeket! – mondta hangosan Kati, amikor Szvetlana ajtót nyitott, és a kezébe nyomta az ajándéktasakokat.
– Katuskám! Hát ti mit kerestek itt? Hiszen mi holnap megyünk hozzátok! Miért hoztátok el előre az ajándékokat?
– Úgy döntöttünk, kell egy kis változatosság az életbe! – nevetett fel Kati. – Szóval idén nálatok ünnepeljük a szilvesztert! Mindig csak nálunk és nálunk vagyunk!
– Hogyhogy nálunk?!
Szvetlana arcán egyszerre tükröződött a döbbenet és a jeges rémület. – Nem így beszéltük meg! Ez nem palota, csak egy kétszobás lakás!
– De hát a mi kétszobás lakásunkban is valahogy mindig elférünk, amikor ti jöttök, szóval nálatok is találunk majd helyet az alváshoz.
Kati magában ujjongott, látva, ahogy Szveta néni kijön a sodrából, de nem merte kitenni a hívatlan vendégek szűrét. Gyimával megegyeztek: pontosan úgy fognak viselkedni, ahogy a rokonok szoktak náluk.
Gyima bement a nappaliba, elnyúlt a kanapén és bekapcsolta a tévét – pontosan úgy, ahogy Szvetlana veje szokta náluk. Kati pedig kiment a konyhába, hogy szemügyre vegye a hűtőt.
– Szveta néni, miért van ilyen kevés étel? Miből fogunk főzni? Gondolom, menüt még nem készítettél, mert nem tudtad, hogy jövünk, úgyhogy írtam egy listát – Kati előhúzott egy papírt az ételekkel, és az asztalra tette. – Itt van minden, amit szerettek, és amit mindig kérni szoktatok tőlem szilveszterkor.
– És ki fogja ezt kifizetni? Nem vagyok milliomos, Kati!
– Hát, én is mindig megfőzöm, amit kértek, amikor hozzánk jöttök. Anya azt mondja, a vendégnek a legjobbat kell adni. Most mi vagyunk a vendégek, szóval az ellátás a ti dolgotok.
Szvetlana tajtékzott a dühtől, és ezt már leplezni sem tudta. Kati közölte, hogy lezuhanyozik, mert munka után rögtön indultak, és még vacsorázni sem volt idejük. Szvetlana adott egy törölközőt az unokahúgának, és duzzogva nekilátott a vacsorának, miközben Gyima az unokákkal játszva hatalmas felfordulást csinált a lakásban.
Később hazaért Szvetlana lánya is, és mindannyian asztalhoz ültek.
– Kati, ne haragudj – kezdte Szvetlana –, de ez így nem szép dolog. Beállítottatok szó nélkül, Gyima és a gyerekek felfordulást csináltak, te meg még napokig itt akarsz maradni.
– Miért ne lenne szép? Ti is gyakran így jöttök hozzánk, az unokáid nálunk is felfordulást csinálnak, én meg egész álló nap főzök és mosogatok. Úgy gondoltam, mi is jöhetünk hozzátok egy hétre vendégségbe.
– Ti ketten vagytok, mi meg öten, nem foglak titeket etetni! Csak pár órája vagytok itt, de úgy viselkedtek, mintha ti lennétek a gazdák. Még a zuhanyomat is használtad!
– Szveta néni, hát ti is pontosan ezt csináljátok nálunk, és ti is öten jöttök. Mi a különbség, hogy melyikünknél vagyunk együtt? – Kati tovább hergelte a nagynénjét, és várta, mikor dobja ki őket.
– Na ne, bocsáss meg, de én titeket ma nem vártalak, úgyhogy az alvást sem ajánlom fel. Megvacsoráztatok, most pedig ideje hazamenni.
– No, ha így állunk, akkor megyünk is! – mondta Kati, és sértődöttséget tettetett. – De akkor titeket sem várunk szilveszterre! Ha pedig elkezdenél anyának panaszkodni, az egész rokonságnak elmesélem, milyen „vendégszerető” voltál.
Kati és Gyima hazafelé az egész úton nevettek azon, milyen jól alakította Kati a pofátlan rokont. Azt hitték, tényleg ott kell éjszakázniuk, hogy megmutassák: a hívatlan vendég nem öröm a háznál – még egy kis táskát is vittek váltóruhával. Szvetlana azonban három órát sem bírt ki, aminek Kati mérhetetlenül örült.
A szilvesztert a házaspár kettesben töltötte, pontosan úgy, ahogy az utóbbi években mindig is szerették volna. Szvetlana többet nem telefonált, még köszönteni sem köszöntötte őket. Kati anyja sem említette a testvérét, amikor telefonon beszéltek, tehát Szveta nem mert panaszkodni, félve attól, hogy rossz híre megy a rokonságban.
– Ha valaki a rokonok közül ezentúl hívatlanul akar jönni, én mindig viszonozni fogom a látogatást – mondta büszkén Kati a férjének az újévi koccintáskor.
