Aznap este én maradtam ügyeletben, és éppen az esti vizitet tartottam a szülészeti osztályon. Az egyik kórteremben észrevettem egy lányt, aki tegnapelőtt szült. A szülést egy kollégám vezette le, minden rendben ment; a kismama nem gyötörte meg a stábot, türtőztette magát és szinte nem is kiabált.
Tegnap a kollégám csodálkozva meg is jegyezte:
– Tudod, Nasztyához még mindig nem jött el senki, furcsa… a papírjai szerint rendezett körülmények közül jön, van bejelentett lakcíme, minden vizsgálata megvolt.
Most ott ült az ablaknál és némán sírt… Rám emelte nagy, zöld szemeit, és én… elvesztem. Világosbarna haj, gyönyörű, átszellemült arc és az a megfoghatatlan karizma, amitől összeszorul az ember szíve, és legszívesebben magához ölelné a nőt, hogy megvédje őt mindentől és mindenkitől… már az első pillantásra teljesen lenyűgözött.
Sok oka lehetett a sírásnak, ez gyakori szülés után, de nem tudtam elmenni mellette szó nélkül.
– Mi történt, kedvesem? Minden rendben van? Nézze, mindjárt tengernyi könnyet ejt nekünk itt, Ágnya Petrovna, a takarítónő meg majd morogni fog – viccelődtem, nem túl szerencsésen.
Ő így válaszolt:
– Minden rendben, csak… csak nemsokára hazaengednek, és mi a babával egy üres lakásba megyünk. Még kitakarítani sem volt időm, ő pedig most lesz először otthon életében, és ott rendetlenség van.
Látta a csodálkozást a tekintetemben és a néma kérdést, ezért úgy döntött, megosztja velem szomorú történetét.
– Érti, doktor úr, tizenöt éves korom óta árvaházban nőttem fel. A szüleim meghaltak, a rokonaimat pedig nem érdekeltem. Amint betöltöttem a tizennyolcat, rögtön kaptam egy lakást, felvételiztem az egyetemre, éjszakánként dolgozom. Amikor megismertem azt a fiút, azt hittem, ez szerelem, de ő megtudta, hogy terhes vagyok, és eltűnt. Érti?
Folytattuk a beszélgetést… Mindenről szót ejtettünk a világon, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. Az egész éjszakát a kórtermében töltöttem. Szerencsére egyedül feküdt ott.
Nem, ne gondoljanak semmi rosszra… Egyszerűen csak beszélgettünk, és nem tudtuk abbahagyni. Belül éreztem, hogy ő a rokon lelkem, és valószínűleg ő is így volt vele. Próbáltam támogatni, ahogy csak tudtam. Mondtam neki, hogy a legfontosabb, hogy a baba egészséges – kislánya született –, a többi meg majd megoldódik.
Amikor eljött a hazamenetel ideje, együtt hagytuk el a kórházat. Rendeltem egy autót, vettem virágot, és elvittem álmaim asszonyát a lakására. Ott feltűrtem a ingujjamat, és nekiláttam a takarításnak (hiszen az én Nasztyám annyira aggódott, hogy koszos lakásba viszi haza a lányát…). A takarítás meg ott… …egészen kevés volt; nagyon pedánsan élt, minden a saját helyére volt téve.
Összességében pár óra elteltével már minden ragyogott, de a legfényesebben az ő boldog szemei csillogtak. Immár öt éve, hogy Nasztyával házasok vagyunk, született egy közös fiunk, és most várjuk a harmadik gyermekünket.
Soha nem gondoltam volna, hogy a szerelem éppen a… munkám során talál rám. Mégis így történt.
