– Ott majd benéz hozzád Petro, vidd el a kórházba, kislányom.
– Halló, anya, jó napot, milyen Petro?
– Jaj, Katyuska, neked is szia. Hát a szomszéd, Petya bácsi… Natália meg őt…
Katya már nem hallgatta tovább, egyszerűen letette a telefont, és kinézett az ablakon. Két hete nem volt otthon.
– Katerina, mi bajod van? Ma kiengednek? – egy fürge idős asszony, apró léptekkel csoszogva, letett egy poharat az éjjeliszekrényre. – Talán engem is… kiengednek. Mondtam a fiamnak, hogy ne kéredzkedjen el a munkából, nem vagyok én úrihölgy, a telefont is tudom használni, majd hívok magamnak taxit.
Katya elmosolyodott. Nina néni, a szobatársa, igazi kis energiabomba volt, sugárzott belőle a jóság és a melegség.
– Értem én, nem akarsz tőlünk elválni, igaz? Olyan jó barátok lettünk mindannyian. De hát telefonszámot cseréltünk, majd tartjuk a kapcsolatot, Katya.
Katya hirtelen ránézett Nina nénire, és… elsírta magát. Nem szépen, gyerekesen eltorzítva az arcát.
– Jaj, Istenem, kicsikém – Nina néni leült Katya ágyára –, mi van veled, rosszul vagy?
Katya megrázta a fejét.
– Nem, semmi… csak anya… bocsánat… bocsánat ezért a gyengeségért.
– Na, nyugodj meg, szépen sorban. Megbántott az anyád?
Katya megvonta a vállát, majd sóhajtva bólintott.
– Nina néni, én magam sem tudom, hogy megbántott-e… vagy… mindig is így volt, érti? Én vagyok a legidősebb, három év múlva született a testvérem, aztán egy évre rá a húgom.
– Ők a kicsik, én meg a nagy – és ez így volt egész életemben. Érti? Nekem mindent kell, én ezt, én azt. Hatvan kilométerre laknak a várostól, az Andrijivka nevű faluban, ismeri?
– Persze, egy barátnőm ott lakott régen.
– Na látja. Hogy hozzám eljöjjenek és segítsenek – szó sem lehet róla! Fáj a lábuk, gazdaság van… de ha a kisebbek kérnek valamit – a világ végére is elmenne, mezítláb, gyalog.
– Amikor a húgom férjhez ment, majdnem az egész jószágot eladták, hogy szép esküvő legyen. A bátyám is megnősült, másodszor egyébként, a nagymama házát is eladták, a pénzt neki adták – hát persze, fiatal család!
– Az én esküvőmre… hát milyen esküvő, csak egy bejegyzés volt… nem akartak eljönni. Úgy alakult, hogy én mentem férjhez a legkésőbb, mert tanultam, karriert építettem – de ők nem jöttek, mert nekik ott volt az állatállomány…
– De hát mintha meglátogatott volna téged. Olyan boldog voltál, mondtad, hogy anyukád hozott csomagot.
– Nina néni, az Jurij anyja volt, a férjemé, az anyósom.
– Nahát…
– Igen. Neki öt gyereke van, mindegyiknek anyja, nem válogat, érti? És hozzánk, vejekhez és menyekhez is melegen viszonyul… én meg… nálunk ez van. Mindig kívülálló vagyok.
– Felhívtam, hogy kórházba megyek, a saját anyámat, és ő elkezdett a húgomról mesélni, hogy neki hol és mi fáj… ez normális?
– Mondtam, hogy legalább két hétig bent leszek, erre felhív, se köszönés, se elköszönés, és olyan gondoskodó hangon közli, hogy holnap el kell vinnem valami Petya bácsit a kórházakba, a szomszédot.
– És te mit mondtál neki, Katya?
– Semmit. Letettem. Tessék, megint hív.
– Add ide a telefont, add csak ide.
– Halló, ez nem Katya. Nem ismeri a saját lánya hangját? Kedvesem, Katyuska épp kezelésen van – Nina néni kacsintott Katyára –, én meg látom, hogy az anyja hívja, gondoltam, felveszem.
– Miféle kezelésen? Hiszen ő kórházban van, műtét után! Milyen Petro? Maga normális, mama?
– A lánya kórházban van, maga pedig nemhogy nem jött el, de még csak fel sem hívta, hogy érdeklődjön az állapotáról!
– De valami Petro miatt aggódik! Nem szégyelli magát? Maga biztosan anya? Ugyan mit számít, ki az? Mit számít?
Nina néni dühösen bontotta a hívást, majd visszaadta a telefont Katyának.
– Tudod, én is olyan voltam, mint te. Mindenkinek feláldoztam magam. Aztán egyszer csak megértettem, hogy így nem lehet élni. Elkezdtem megtanulni nemet mondani, megtanultam megmutatni a fogam, amikor kell.
– Kislányom, rajtam is mindenki átgázolt. Ennek megvan a maga nyoma: hozzászoksz, hozzászoksz ahhoz, hogy alázatosan teljesítsd mások parancsait.
– Annak idején otthagytam azt a munkát, ahol mindenki azt hitte, hogy én mindent elvállalok. Beugrottam mások helyett, pénzt adtam kölcsön – legtöbbször vissza sem kaptam. A kollégák még a gyerekeiket is hozzám hozták… hogy vigyázzak rájuk, amíg ők a hétvégén szórakoznak.
– Aztán elkezdtem szeretni magamat. Jaj, milyen nehéz ez, kislányom. Megtanultam visszavágni. Nem titkolom, sokan – köztük rokonok is – elkezdtek elítélni. Azt mondták, Nina beképzelt lett. Pedig nem lettem az, csak megtanultam tisztelni magamat, és másokat is rákényszerítettem, hogy tiszteljenek.
– Neked is ezt tanácsolom, érted?
– Aha – mondta Katya, és felvette a telefont. – Halló, igen, anya, igen, visszajött… minden rendben. Anya, de milyen Petya bácsi? Hát most komolyan? Mi közöm van hozzá? Mit ígértél meg?
– Kórházban fekszem! Nem, Jura sem tudja. Akkor csinálja Tanya! Hogyhogy Tanyának dolga van? Oldjátok meg magatok, ennyi, nincs időm…
Nina néni bólintott, és felemelte a hüvelykujját.
– Ügyes vagy, kislány. Már megy neked. Az meg, hogy remeg a kezed és megrogy a térded – az teljesen normális…
– Tudod, én nagyon szeretem a gyerekeimet és az unokáimat. De néha elmenekülök előlük – például a parkba, egyedül. Veszek magamnak egy fagyit, sétálok az ösvényeken, vagy leülök egy padra. Néha még moziba is elmegyek…
– Ezt muszáj megtenni.
Egyszer Katya eszébe jutott, mit tanácsolt neki Nina néni. Fogta magát, és elszökött a parkba – egyedül, gyerekek és férj nélkül.
Jurij nyugodtan elengedte, a gyerekeknek pedig elmagyarázta, hogy anyának pihenésre van szüksége.
Katya megtanulta, hogyan építse fel a kapcsolatait – másokkal és a családjával is.
Így sétál Katya a parkban, fagylaltot eszik, és egyszer csak szembe jön vele… egy hölgy, ruhában, kalapban… Nina néni.
Odamentek egymáshoz, és úgy meghajoltak egymás előtt, mint egy régi filmben.
– Kedves kisasszony, meghívom, hogy tartson társaságot egy idős hölgynek, ha nincs ellenére.
– Egyáltalán nincs – mosolygott Katya. Nagyon hálás volt, hogy az élet útján találkozott ezzel a csodálatos nővel – Nina nénivel.
– Néha érdemes hallgatni Nina néni tanácsaira – én így gondolom. És önök?
Írják meg a véleményüket kommentben, és nyomjanak egy lájkot!
Barátaim, ha szeretnének még több történetet olvasni tőlünk – hagyjanak kommentet, és ne felejtsék el a lájkokat! Ez inspirál minket a további írásra!
