Nadja golyóként pattant ki az ágyból, felkapta, ami éppen a keze ügyébe került, és gyorsan a kocsihoz rohant. Az utóbbi hónapokban az apja súlyosan beteg volt, állandóan a szívéhez kapott. Mindent megpróbáltak – műtétet, speciális tornát, gyógyszereket adtak neki, injekciókat kapott –, de hiába. Nadja ezért nagyon félt, hogy talán már nem is fogja látni őt.
– Tolja, én anyához megyek.
– Mi? Tessék?
– Anyához megyek! Apát kórházba vitték. Ha valami kell – a hűtőben van borscs, a tűzhelyen még makaróni húsgombóccal, reggelizz majd.
– Aha… értem – motyogta a férje az orra alatt, majd párnával takarta el az arcát.
Szerencsére a szüleihez nem kellett messzire menni – autóval mindössze harminc perc a szomszédos kerületbe. Ráadásul még a kijárási tilalom kezdete előtt odaért.
– Anya, anya, minden rendben?
– Én csak bemegyek a konyhába, és látom, hogy a szívéhez kap, az egyik kezével a falnak támaszkodik. Gyorsan felhívtam a kórházat, aztán téged is. Istenem, adj neki erőt!
Nadja egész éjjel nem tudott elaludni. Reggel megreggelizett, lemosta az arcáról a könnyeket, majd az anyjával együtt elment a kórházba. Szerencsére apával minden rendben volt, az ügyeletes orvos megnyugtatta őket. Nadja az anyját a kórteremben hagyta, ő maga kiment a friss levegőre, és elindult a boltba, hogy vegyen valamit.
Egyszer csak látja – jön Tolja, a kezében egy hatalmas virágcsokorral. A nő azt gondolta, hogy a férje így akarja felvidítani, és vett neki a kedvenc vörös rózsáiból. Nadja integetett neki, de Tolja nem vette észre. Ehelyett odarohant egy fiatal doktornőhöz, felkapta a karjába, és megpörgette a helyén.
Nadja azt hitte, ilyesmi csak a sorozatokban történik. De nem. Abban a pillanatban megértette, hogy Toljának szeretője van valahol. Ráadásul úgy alakult, hogy éppen ebben a kórházban dolgozik, ahol az apja feküdt. Mintha maga a sors akarta volna megmutatni, milyen áruló Tolja.
Ölelkeztek, csókolóztak, Tolja a többi ember előtt végigtapogatta a lány minden domborulatát. Nadja pedig úgy érezte, mintha egy vödör moslékot öntöttek volna a fejére. Gyorsan elővette az autó kulcsait, és hazahajtott. Nem vetkőzött le, még a kabátját sem vette le – azonnal a hálószobába rohant. A szekrényben talált egy nagy bőröndöt, és beledobálta Tolja összes holmiját. Ingjeit vállfákkal együtt, gyűrött farmereit és csizmáit, nyakkendőit és alsóneműit. Mindent egy kupacba dobott, majd kitette az ajtó elé. Még a lábával is jól lenyomkodta.
– Nem értem, Nadja, miért dobtad ki a cuccaimat, mintha a szemétbe való lenne? Most majd mindent ki kell vasalni!
– Majd az a fiatal nővérkéd felszedi és kivasalja.
– Nadja, mindent megmagyarázok. Ő egy régi ismerősöm, volt osztálytársnőm. Csak köszöntem neki.
– Nem tudtam, hogy manapság ahhoz, hogy köszönj egy nőnek, meg kell tapogatni nyilvánosan, és a szoknyája alá kell nyúlni.
Tolja összeszedte minden holmiját, és elment a fiatal szeretőjéhez, Lilikéhez. Azt hitte, a lány majd örülni fog, hiszen már régóta kérte, hogy szakítson a „vén boszorkány” Nádjával.
– Te mit keresel itt?
– Hogyhogy mit? Most már szabad ember vagyok, veled fogok élni!
– Nálam nincs számodra hely.
Liliké a szüleivel élt egy kicsi, egyszobás lakásban a város szélén, majdnem a kijáratnál. Toljának még egy éjszakára sem volt helye, nemhogy saját szobáról álmodhatott volna. Végül együtt elmentek egy motelbe – valami régi és nagyon lepusztult helyre. Ott töltötték az éjszakát, reggel Tolja felébredt, és készülődni kezdett a munkába.
– Lili, kérdezd meg, nincs-e itt vasaló. Ki kell vasalnom az ingemet.
– Én nem fogom kivasalni. Vedd fel azt, ami tegnap rajtad volt, még egész jól néz ki. Ha izzadságszagú lesz – fújd be dezodorral.
Tolja akkor értette meg, hogy Liliből rossz háziasszony lesz. Ha még egy inget is lusta kivasalni, akkor finom reggelire vagy rendre a lakásban aligha lehet számítani. Neki inkább éttermi randikra volt szüksége, virágcsokrokra, drága ajándékokra – új telefonra, ruhára vagy divatos nyári cipőkre.
Tolja fizetése pedig lassan elfogyott. Már csak ezer hrivnya maradt, és az is éppen arra volt elég, hogy valami harapnivalót vegyen magának. Ezért összepakolta a bőröndjét, és hazament Nádjához.
– Nadja, tudom, hogy rosszul cselekedtem. De kérlek, adj egy második esélyt.
– Másodikat? Vagy talán száznegyvenkettediket? Már nem bízom benned, és látni sem akarlak. Vidd a maradék cuccaidat, és tűnj el innen. Ne felejtsd el, hogy ezt a lakást a szüleim vették nekem még az esküvő előtt. A szeretődnek is mondd meg, hogy egy négyzetméterre se számítson.
Tolja szó nélkül felvette a fogkeféjét, a bögréjét, a házipapucsát. A konyhában csodálatos illat terjengett – Nádja híres fasírtjai sültek, a rizs pedig éppen főtt. A rákpálcikás salátája olyan étvágygerjesztően nézett ki, hogy azonnal megkordult a gyomra.
– Gyerünk, fogd a cuccaidat, és menj – mutatott Nadja az ajtóra.
Így Tolja megértette, hogy nagy bajba került. Ahogy mondani szokták: két széken akart egyszerre ülni. Azt akarta, hogy a felesége finoman főzzön neki, a szeretője pedig az ágyban szórakoztassa. De nem jött be!
– Na, lányok, igyunk az életem új fejezetére! Árulók és szeretők nélkül! – nevetett Nadja, és finom bort töltött a barátnőinek a poharakba.
A nő tudta, hogy egyszer biztosan találkozik majd a hercegével fehér lovon, aki szeretni és megbecsülni fogja. És Tolja? Az csak egy tapasztalat volt. Nem minden sikerül tökéletesen elsőre – még a házasság sem.
És Ön mit tett volna Nadja helyében? Érdemes lett volna Toljának második esélyt adni?
