Az Igorral való románcunk a második hónapja tartott. Udvarias, figyelmes férfi volt, negyvenévesen olyan benyomást keltett, mint aki biztosan áll a lábán. A családi értékekről és a természet szeretetéről szóló beszélgetései megnyerőek voltak. Ezért amikor felajánlotta, hogy töltsük a májusi hosszú hétvégét a szülei vidéki házában, fel sem merültek bennem kétségek.
Idilli képet képzeltem magam elé: fonott bútorok a verandán, pattogó tűz a kandallóban, egy pohár bor és hosszú beszélgetések a fülemülék éneke mellett.
Ennek megfelelően készültem: világos farmer, könnyű kasmírpulóver, a kedvenc könyvem. Emelkedett volt a hangulatom, hiszen az utazás azt ígérte, hogy kapcsolatunk új szintre lép.
A „családi fészek” ferde kerítéssel és dohos szaggal fogadott bennünket. A masszív gerendaház október óta zárva állt. Amint Igor kinyitotta az ajtót, állott levegő csapta meg az orromat, egerek nyüzsgésének és régi holmik szagának keverékével.
— Nos, üdvözöllek! — jelentette ki vidáman a lovagom, miközben bevitte az élelmiszeres táskákat. — Mindjárt életet lehelünk ezekbe a falakba.
Zavarba jöttem. Odabent hidegebb volt, mint kint.
— Igor, itt jó lenne befűteni. És kiszellőztetni.
— Természetesen! Mindjárt elintézem a vizet meg a tűzifát. Te addig rendezkedj be, teremts egy kis otthonosságot.
Az „teremts otthonosságot” kifejezés teljesen ártatlannak hangzott. Általában azt jelenti, hogy felvágjuk a sajtot, megkeressük a poharakat vagy virágot teszünk a vázába. De Igor eltűnt a kamra mélyén, és egy perc múlva visszatért. A kezében nem virág volt.
Ünnepélyesen átnyújtott nekem egy rozsdás horganyzott vödröt, egy hosszú nyelű kefét és egy halom rongyot, amelyek gyanúsan hasonlítottak régi családi fehérneműre.
— Tessék — mondta a jóindulatú művezető mosolyával. — Mindjárt hozok vizet a kútból, majd felmelegítjük merülőforralóval. Anyu kérte, hogy töröld fel a padlót, portalaníts, az ablakokat is töröld le egy kicsit, mert már alig jön be a napfény. A sarkokból szedd össze a pókhálókat is, légy szíves. Én addig begyújtom a grillsütőt. Munkamegosztás: a férfi a beszerző, a nő a tisztaság őrzője.
Ott álltam a piszkos nappali közepén fehér tornacipőben, kezemben ezzel a takarítónői csendélettel. A romantikus fátyol egy pillanat alatt szertefoszlott, átadva helyét a kemény valóságnak. Nem szeretett nőként hoztak ide. Ingyen munkaerőként szállítottak ide, aki képes kitakarítani egy kétszintes házat a tél után.
— Igor — szólaltam meg nyugodt hangon, bár belül egyre nőtt a felháborodás. — Magyarázd el, kérlek. Azt javaslod, hogy pihenés helyett mossak fel száz négyzetméternyi idegen ingatlant?
— Miért „idegen”? — csodálkozott őszintén. — Hiszen egy pár vagyunk. A szüleim már nem fiatalok, nekik nehéz. Neked viszont fiatal, ügyes kezed van. A friss levegőn végzett munka egészséges! Neked is jólesik majd tisztaságban üldögélni. Nem koszban fogunk vacsorázni. Itt legfeljebb háromórányi munka van, ha gyorsan nekiállsz.
Az ő világképében minden logikusnak és indokoltnak tűnt. Nem azért hozott ide, hogy a naplementét csodáljam és a madarakat hallgassam, hanem hogy „megnyissuk a szezont”. Csak elfelejtette pontosítani, hogy a program része a tél alatt felgyülemlett porréteg nagytakarítása is. Lényegében ez egy próbaút volt: mennyire vagyok házias, engedelmes, és mennyire vagyok hajlandó kérdés nélkül kiszolgálni a családja érdekeit.
— Tudod — óvatosan letettem a vödröt a padlóra, igyekezve, hogy ne koszoljam össze a farmeremet —, a munka kétségtelenül nemesít. De én jobban szeretem a nemesedést egy fitneszklubban, a saját pénzemen. Én azért jöttem, hogy az erdő illatát szívjam magamba, nem pedig a klórét. A takarító szolgáltatás kiszállása a városon kívülre úgy tizenötezerbe kerül. Hétvégén dupla tarifával dolgozom. Hajlandó vagy kifizetni?
Igor arca megváltozott. A barátságos lelkesedést sértődöttség váltotta fel.
— Anya, mi van veled? Miféle pénz? Azt hittem, normális, egyszerű lány vagy… Erre kiderül, hogy egy szőke hercegnő vagy koronával a fejeden? Leesik a koronád, ha felmosol a szerelmed kedvéért?
— A korona stabilan a helyén van. De nem illik össze a felmosóronggyal egy olyan házban, ahol vendég vagyok.
Elővettem a telefonomat. A térerő gyenge volt, de a taxialkalmazás végül betöltött.
— Hová mész? — kérdezte zavartan, amikor látta, hogy felveszem a táskámat.
— Haza. A saját tiszta lakásomba. Te pedig „lehelj életet” a szülői fészekbe egyedül. Jó munkát a hétvégi takarításhoz.
Még csak fel sem ajánlotta, hogy kivisz az állomásra. Mélyen sértette, hogy nem voltam hajlandó betölteni a „természetes rendeltetésemet”, és segíteni az anyjának, akivel egyébként még csak nem is találkoztam.
A taxi nem volt olcsó, sokáig tartott az út, az autó zötykölődött a földúton, de ez volt a hónap legjobb utazása. Az ablakon túl elterülő mezőket nézve világosan megértettem: a „kényelmes nő” vizsgáján látványosan megbuktam, viszont megőriztem a manikűrömet és — ami még fontosabb — az önbecsülésemet.
A szezon elején szóló nyaralómeghívás gyakran álcázott csapdának bizonyul. A férfi összemossa a fogalmakat: a ház kitakarításának nehéz munkáját „pihenésnek” és „segítségnek” nevezi, miközben a nemi sztereotípiákra („hiszen te háziasszony vagy”) és az idős szülők iránti kötelességtudatra játszik.
Ha valaki öt perccel az érkezés után felmosót nyom a vendég kezébe, az biztos jele a fogyasztói szemléletnek. Neki nem lelki társa kellett, hanem egy funkcionális erőforrás, aki képes időt és pénzt megtakarítani a takarításon. Az elutasítás és az azonnali távozás ilyen helyzetben az egyetlen helyes döntés. Ha a kapcsolat elején beleegyezünk egy „kis segítségbe”, biztosak lehetünk benne: a kötelezettségek listája csak nőni fog, a „szeretett nő” státusza pedig gyorsan „ingyenes házvezetőnővé” változik.
És ti készek lennétek feltűrni az ingujjatokat, és felmosni az első közös utazás során, vagy úgy gondoljátok, hogy a vendéglátó félnek kell előre megteremtenie a pihenés feltételeit?
