Újra megszólalt a dallam a férje telefonján, már másodszor. Nadja résnyire nyitotta a fürdőszoba ajtaját:
– Matvej, valaki megint hív téged.
– Nadja, ha még egyszer telefonálnak, vedd fel!
Alig csukta be az ajtót, a telefon ismét megszólalt. Felvette:
– Hallgatom!
– Hol van Matvej? – szólalt meg egy ismeretlen női hang.
– A fürdőszobában. És maga kicsoda?
– Polina, az első felesége. Magát hogy hívják?
– Nadja.
– Nadja, nyugodjon meg! Nem akarom elvenni a férjét. Baj ért: meghalt az anyám, az ő volt anyósa, és én ma nem tudok odamenni. Mondja meg neki, hogy hívjon vissza.
A férj pár perc múlva kijött, és azonnal megkérdezte:
– Ki volt az?
– Az első feleséged. Meghalt az anyja. Azt kérte, hívd vissza.
Matvej felvette a telefont, és megérintette az utolsó hívást:
– Polina, mi történt?
– Meghalt az anyám, és én nem tudok odamenni. A szomszéd hívott, elvitték anyát, Anna pedig egyedül van otthon. A szomszédok mind megbízhatatlanok ott.
– Hogyhogy a gyereket egy beteg nagymamával hagytad? – kérdezte ingerülten a volt férj.
– Mit kellett volna, idecipeljem? Itt senkire sem lehet rábízni – majd rögtön, mintha kérné vagy parancsolná: – Matvej, gondoskodj Annáról. Hiszen ő a te lányod is.
A kapcsolat megszakadt, ő pedig leült a kanapéra, és azon gondolkodott, mit tegyen. Közben sírni kezdett a fiuk, és a felesége odasietett hozzá.
Egy perc múlva visszatért a kisfiúval a karján, és leült mellé. A kicsi azonnal átmászott az apja ölébe. Már a második évét taposta, és érezte, hogy az apja karja erősebb.
– Hogy vagy, Miska? – próbált mosolyogni az apa, de nem sikerült.
– Meséld el, mi történt! – követelte a feleség.
– A volt anyósom… Rokkant volt, körülbelül öt éve balesetet szenvedett. A volt feleségem újra férjhez ment, és az új férjével külföldre ment dolgozni. A lányát a nagymamánál hagyta.
– És mikor láttad utoljára a lányodat?
– Két-három éve, még mielőtt összeházasodtunk volna. A tartásdíjat levonják a fizetésemből.
– Add ide Mihaszikot! – mondta a feleség, majd azonnal utasította: – Menj a lányodhoz! Nézd meg, mi van ott. Hány éves?
– Hét.
– Ha nincs kire hagyni, hozd ide.
– Köszönöm, Nadja!
A volt anyós a városon kívül, egy kis házban lakott. Matvej már estefelé ért oda. Bement a kertkapun, és bekopogott a zárt ajtón.
Sokáig senki sem nyitott ajtót, bár érezni lehetett, hogy valaki áll mögötte. Végül megszólalt egy ijedt gyerekhang:
– Ki az?
– Anna, én vagyok, az apád. Nyisd ki!
– Tényleg te vagy az apukám?
– Igen, kislányom, én vagyok.
Az ajtó kinyílt. A lánya megnőtt ugyan, de hét éves létére még mindig kicsi és sovány volt.
– Apa – bújt hozzá, és sírva mesélni kezdett. – A nagyi meghalt, elvitték. Apa, félek. Anya elment, és egyáltalán nem jön haza.
– Jól van, Anna, nyugodj meg! Itt vagyok veled.
Bementek a házba. Otthon barátságtalan volt a hangulat. Ennivaló sem volt. A lánya továbbra is a kezét fogta, félve attól, hogy elmegy.
Halkan kopogtak az ajtón, és belépett a szomszédasszony:
– Te vagy az, Matvej?
– Én.
– Meghalt az anyósod. Az utolsó héten már alig tudott felkelni. Felhívtam Polinádat, de neki soha nincs ideje. Ma reggel Anna átszaladt hozzám, hogy a nagyi nem kel fel. Bementem, és már… hideg volt.
Ő csak bólintott.
– Kezdeni kell valamit Annával – folytatta a szomszédasszony. – Én nem tudom magamhoz venni. Az én uram megint részeg.
A gyerek még szorosabban bújt hozzá, megijedve, hogy itt hagyják egyedül.
– Magammal viszem – mondta határozottan Matvej. – Maga nézzen rá a házra, amíg Polina megérkezik!
– Persze, persze, vigyázok rá.
– Kislányom, pakolj össze! Az első időre ruhát is hozz magaddal!
A lány sietve zacskókba pakolta a holmiját, folyton hátrapillantva, hogy az apja el nem ment-e. Aztán odalépett a kis szekrényhez:
– Apa, a nagyi azt mondta, ha történik vele valami, ezeket a papírokat és a pénzt el kell vinni, hogy el lehessen temetni – és a kislány sírni kezdett.
– Tedd a zacskóba!
– Apa, a kulcsokat is el kell vinni, be kell zárni a házat.
– Vigyék csak – bólintott a szomszédasszony. – Nekem van egy pótkulcsom.
Kimentek a házból.
– Apa, hova megyünk?
– Hozzám, haza.
– Apa, miért hagytál el engem? Hiszen te jó vagy.
Matvej összerezzent, és lehajtotta a fejét. Nem tudta, mit válaszoljon a lányának.
Mire megérkeztek a házhoz, ahol Matvej az új családjával élt, már besötétedett. Beléptek a lakásba. Nadja az előszobában állt. Amikor meglátta az ijedt kislányt, nehéz sóhaj szakadt fel belőle:
– Miért vagy ilyen sovány? Éhes vagy? – majd válaszra sem várva gyengéden megfogta a vállát. – Gyere, mossunk kezet! Hogy hívnak?
– Anna.
– Engem Nadja néninek hívhatsz.
Leültek az asztalhoz. A háziasszony mindenkinek krumplipürét tett az asztalra húspogácsával.
Csendben ettek, mindenki a saját gondolataiba merülve. Nadja időnként a kislányra pillantott, és észrevette, hogy bár éhes, mégis rendesen eszik.
Nadja a saját életére is gondolt, és valami női megérzéssel érezte, hogy az életükben hamarosan változások következnek be.
Ő maga nagycsaládból származott. A szüleinek öt gyermeke volt, ő volt a második. Két fiatalabb testvére még mindig a szüleivel él a faluban. A szülei vettek neki egy egyszobás lakást, amikor befejezte a főiskolát, a bátyja is segített egy kis pénzzel. Technológusként kezdett dolgozni az üzem műszaki irodájában.
Matvej náluk dolgozott a műhelyben hegesztőként. Miután elvált az első feleségétől, minden fiatal, hajadon nő és lány felfigyelt rá. Jól keresett, a főállása mellett még mellékesen is dolgozott. Nadja is felfigyelt rá.
Egy év múlva összeházasodtak. Matvejnek volt pénze, és Nadjának is volt egy egyszobás lakása, ezért a két lakást elcserélték egy háromszobásra. Gyerekeket akartak, legalább kettőt. Megszületett Mihály. Örültek az életnek, és boldogok voltak.
És most Matvej lánya hirtelen betoppant a családi életükbe. Jó lenne, ha csak egy-két napra. De mi lesz, ha hosszabb időre? Nadja éppen ezen gondolkodott.
Miután ettek, felálltak az asztaltól.
– Köszönöm, Nadja néni! – mondta a kislány, majd hirtelen felajánlotta: – Mossam el a mosogatást?
Nadja majdnem elejtette a tányért. Az arcán mosoly jelent meg:
– Inkább menj a fürdőszobába, és mosakodj meg rendesen, kis segítő!
Vizet engedett a kádba. A kislány hozott egy zacskót.
– Vetkőzz le, és mássz be! Mindjárt levágom a körmeidet. Nézd csak, milyen egyenetlenek.
– Majd én levágom.
– Miért nem vágtad le eddig?
– A nagyinál olyan tompa olló volt, hogy letörte a körmöket.
– Jól van – mosolygott Nadja. – Majd megnézem.
A kislány óvatosan és egyenletesen vágta le a körmeit.
– És mi van a zacskóban? – kérdezte a nő.
– A ruháim.
Nadja belenézett. Anna fehérneműje volt benne, gyűrött és sokszor mosott:
– Én mostam ki lavórban – mondta a kislány. – Vasalni viszont a nagyi nem engedte, mert nálunk a vasaló nem kapcsolt ki.
A nő megint nem tudta visszatartani a mosolyát.
Kora reggel mindenkit Matvej telefonjának csengőhangja ébresztett fel. A volt felesége hívta:
– Mi az, ilyen korán? – morogta.
– Elfelejtettem, hogy nálatok más az idő. Ma nem tudok jönni, csak holnap.
– Hogyhogy?
– Hiszen a te anyósod volt, szervezd meg a temetést! – a volt feleség nem kért, hanem parancsolt.
– Az anyád hagyott tízezeret…
– Tízezerből nem lehet eltemetni. Diktáld a kártyaszámodat, átküldök húszezret. A harminc teljesen elég lesz.
– De… – próbált tiltakozni.
– Matvej, diktáld!
Lediktálta a számot.
– Rendben, mindjárt átutalom – majd eszébe jutott valami, és megkérdezte: – Hogy van a lányom?
– Nálunk van a lakásban.
– Hadd maradjon ma-holnap nálatok. Aztán majd eldöntjük.
A kapcsolat megszakadt, és pár perc múlva a telefon pittyenése jelezte, hogy megérkezett az átutalás.
– Mi történt? – lépett oda hozzá a felesége.
– Polina ma nem tud jönni, és azt kéri, szervezzem meg az anyja temetését – megmutatta a telefont. – Átutalt húszezret.
– Eltemetni akkor is el kell. Vegyél ki szabadnapot, és intézd!
– Köszönöm! – mondta, és megölelte a feleségét.
– Nézd csak! – suttogta váratlanul az asszony. – Anna a mi Mihaszikunkkal játszik. És értik egymást.
A férj elment. A gyerekek jóllaktak. El kellett menni a boltba, de odakint unalmas eső esett, amely nem akart elállni. Vajon vigye magával a fiát? Ekkor váratlan ötlet jutott eszébe:
– Anna, ülj egy kicsit Mihaszikkal, amíg elmegyek a boltba.
– Ülök!
– Csak arra vigyázz, hogy ne másszon fel az ablakhoz.
– Rendben, Nadja néni!
Nadja természetesen sietett vissza. Hiszen most hagyta először a kisfiát idegen emberre.
Kinyitotta az ajtót. Berohant a szobába. A gyerekek békésen játszottak. Amikor meglátták, odafutottak hozzá.
– Ügyes voltál, Anna! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Nadja.
Miután elkészítette az ebédet, Nadja szólt a gyerekeknek:
– Gyertek ebédelni!
A fia felállt, hogy a konyhába szaladjon, Anna pedig elkezdte összeszedni a szétszórt játékokat. Amikor Mihály ezt meglátta, segíteni kezdett neki.
Az elhunyt lánya csak másnap, közvetlenül a temetés előtt érkezett meg. Sírva állt meg az anyja sírjánál a faluban, ahol az asszony élt.
Meglátta a volt férjét a lányával. Odalépett, megölelte a lányát, majd azonnal Matvejhez fordult:
– Maradj egyelőre Annával. A temetés után beszélünk.
A temetés után Polina ismét odament hozzájuk, és most már nyugodt hangon kérte volt férjét:
– Hívd fel a feleségedet, beszélni szeretnék vele.
Matvej meglepetten megvonta a vállát, de telefonált:
– Nadja, kész, eltemettük. Itt van Polina, beszélni akar veled.
– Add neki a telefont.
– Nadja, szia! – mondta barátságos hangon. – Beszélnem kell veled.
– Miről?
– Nem a férjedről. Van másik férfi az életemben.
– Rendben, gyere el! Beszélünk – mondta bátran Nadja.
Beléptek a lakásba. Polina körülnézett benne. A kis Anna odament Nadjához, és közölte:
– A nagymamát eltemették, és már nem fog visszajönni.
– Anna, ő most már az égből fog vigyázni rád. Menj a fürdőszobába, és mosakodj meg rendesen! Vettem neked egy új ruhát, nagyon szépet.
A kislány elment a fürdőszobába, a felnőttek pedig a konyhában kezet mostak, majd leültek az asztalhoz.
– És miről akartál beszélni velem? – kérdezte elsőként a háziasszony.
– Lemondok Anna után a tartásdíjról. Úgyis mindet anyámnak küldtem. A házat, ahol laktak, a nevedre íratom. Csináljatok vele, amit akartok!
– Polina, én ebből semmit sem értek.
– Nadja, nincs hová tennem a lányomat. Hadd lakjon nálatok.
Jó egy percig csend volt az asztalnál. A hallgatást a fürdőszobából érkező hang törte meg:
– Nadja néni, megfürödtem!
– Mindjárt.
Felkapott egy nagy törölközőt, és beburkolta a kislányt:
– Gyere, megmutatom, mit vettem neked.
– Milyen szép! – a kislány kíváncsian nézegette a ruhákat.
– Öltözz fel! Aztán megmutatod, milyen csinos vagy.
Nadja visszatért a konyhába, és a vendég azonnal megkérdezte:
– Nos, Nadja, beleegyezel?
– De ilyen nincs is.
– Miért ne? – Polina láthatóan már mindent átgondolt. – A szülőknek egyenlő joguk van a gyerek neveléséhez. Annát hozzátok jelentjük be lakcímre. A nagymama házát eladjátok. Vegyetek magatoknak valamit belőle.
Anna befésülve, új ruhában lépett be a konyhába, és vidáman megkérdezte:
– Nadja néni, szép?
– Szép! – mosolygott Nadja.
Az igazi édesanyja a kislány vállára tette a kezét, és gyengéden megkérdezte:
– Anna, szeretnél itt lakni?
– Apával és Nadja nénivel? Szeretnék – a kedves asszony felé fordult, a szemébe nézett. – Nadja néni, vegyetek magatokhoz! Játszani fogok Mihállyal, és segítek nektek.
– Nadja, beleegyezel? – kérdezte azonnal Polina.
– Igen! – és magához szorította a kislányt.
Eltelt egy év.
Anna berohant a lakásba, és az örömét nem tudva visszafogni, felkiáltott:
– Anya, kitűnő tanuló lettem!
Mindketten megdermedtek, amikor megértették, mi történt. A kislány először mondta ki ezt a szót, és most zavartan nézett Nadjára.
Nadja lehajolt, és átölelte:
– Örülök, kislányom, hogy ilyen okos vagy.
– Anya, annyira szeretlek! 💛
