— Valya, este készíts valamit az asztalra. Mihállyal munka után átmegyünk hozzánk. Ma este foci lesz a tévében — hívta fel a feleségét a munkahelyéről Zahár.
Valya befogta a telefon mikrofonját a kezével, és elköszönt a látogatóktól.
— És mikor kellene mindezt megcsinálnom? — méltatlankodott, amikor a sportolók mögött bezárult az ajtó a fitneszklubban, ahol adminisztrátorként dolgozott. — Én hamarabb érek haza, mint te.
— Ugyan már! Te vagy a világ legjobb háziasszonya! — hízelkedett a férje. — Olyan vagy, mint egy tündér: egyetlen kanállegyintés, és már meg is van terítve az asztal!
— Tudsz te győzködni — nevetett Valya. — Jól van, legyen, majd kitalálok valamit.
Munka után beszaladt a szupermarketbe, telepakolta a kosarat, és sietett haza. Zahár és a barátja hamarosan megérkeztek. Otthon gyorsan átöltözött, kipakolta a csomagot, és nekiállt főzni. Felvágta a kolbászt, a sajtot, megfőzte a tojásokat, megpucolta a krumplit. Felnyitott egy konzerv sprotnit, és különféle szendvicseket készített.
Amikor feltette sülni a krumplit, vidám férfihangokkal nyílt az ajtó — a közelgő meccset vitatták meg.
— Valya, megjöttünk! — kiáltotta Zahár az előszobából. Valya kinézett a konyhából:
— Na, ügyesek vagytok, hogy megjöttetek. Szia, Mihály. Menjetek be addig a szobába, mindjárt viszek mindent.
— És habosat vettél nekünk? — kérdezte elégedetten a férj.
— Van benned szégyenérzet, Zahár? — csodálkozott Valya. — Így is alig bírtam hazacipelni a szatyrot.
— Jól van, jól van! — nyugtatta Zahár. — Számítottunk erre, ezért gondoskodtunk róla.
Ők ketten elővették a zsebükből az üvegeket, és megmutatták Valyának. Ő csak a fejét csóválta.
A férfiak elhelyezkedtek a kanapén a televízió előtt, közelebb húzva a dohányzóasztalt.
— Valya, készen vagyunk! — kiáltotta Zahár.
Valya tálcára rakta a harapnivalókat, és bevitte a szobába.
— Egyelőre falatozzatok. Mindjárt kész lesz a krumpli, akkor rendesen is esztek — mondta, miközben a tányérokat az asztalra rakta.
— Hűha! — kiáltották a férfiak, dörzsölve a tenyerüket. — Ez aztán a kiszolgálás!
Az egész estét Valya azzal töltötte, hogy újra meg újra rakott a tányérokra, aprított és sütött. A szobából pedig kiáltások hallatszottak:
— Mellélőtte! Miféle játékos ez?!
— Gyerünk, gyerünk! Na-na! Még egy kicsit! Góóól!
— Valya-a-a!
Valya pedig hozott, elpakolt, újra rakott.
A meccs után a két szurkoló még egy kicsit üldögélt, a játékosokat vitatva, majd Mihály készülődni kezdett.
— Valentina, maga csodálatos háziasszony! Az asztal remek volt! Rég ettem ilyen finomat! Köszönöm! — hajlongott a vendég.
— Szívesen bármikor — mondta Valya, aki már alig várta, hogy a vendég elmenjen. Fájt a lába, le akart feküdni és elaludni. — Jöjjön máskor is, ha gondolja.
Ha tudta volna, milyen meggondolatlan volt ez az utolsó meghívás.
— Zahár, legalább a mosogatást csináld meg. Már alig állok a lábamon — nézett be Valya a hálószobába. A férje aludt.
— Zahár! — toppantott sértődötten, de a „kenyér és cirkusz” után az álom különösen mély és édes volt.
Valya nem szerette éjszakára otthagyni a mosatlant, így kénytelen volt a konyhába menni és a mosogatóhoz állni.
— Hogy vinné el mindnyájatokat… — morgott mérgesen, miközben elmosta a hegyekben álló edényeket.
Alapos pillantással végignézett a tiszta konyhán, elégedetten bólintott, majd visszatérve a hálószobába odabújt a férje mellé, és azonnal elaludt.
Másnap Valya elhatározta, hogy munka után beugrik néhány ruhaboltba, és vesz magának valami újat. Zahár telefonhívása a próbafülkében érte, miközben éppen egy ruhát próbált.
— Valya, hol vagy? — kérdezte a férje aggodalmasan.
— A boltban, egy ruhát próbálok — jelentette, miközben a tükör előtt forgolódott.
— Valya, Mihállyal átjöttünk vacsorázni, de te nem vagy itthon. Jössz hamar? — Zahár hangja szomorú volt és panaszos.
— Már megyek is — Valya még egyszer megnézte magát minden oldalról, sóhajtott, és visszaöltözött, szomorúan nézve a ruhát, amely visszakerült a vállfára.
— Majd máskor jövök — mondta az eladólánynak. — Így kapkodva nem megy.
Az megértően bólintott.
Valya hazafelé beugrott az élelmiszerboltba, vett leveles tésztát és pizzához való hozzávalókat, majd sietett az éhes férfiakhoz. Ma még elfoglalni sem tudták magukat, csak céltalanul kapcsolgatták a tévét.
— Ó, ez az! Hagyd ezen! — hallotta Valya, amikor belépett. A fülébe jutott egy szerelmi műsor zenéje. Halkan felkuncogott.
— Hadd örüljön a gyerek, aminek akar — nevetgélt Valya. A hangulata kicsit jobb lett. Megcsörgette a kulcsokat, mire a tévé azonnal a Kultúra csatornára váltott. A barátok szerényen ültek a kanapén, és egy operadívát bámultak a képernyőn.
— Jó estét, Valya! — állt fel Mihály. — Nem tudtam nemet mondani Zahárnak, amikor vacsorára hívott. Maga igazán csodálatos háziasszony!
Valyát már nem hatották meg ezek a nyílt hízelgések. Fáradtan elmosolyodott, és eltűnt a konyha mélyén, újra kezdve a második műszakot. Valya ismét aprított, reszelt, nyújtott, sütött. Amíg sült a pizza, lavash-tekercseket készített különféle töltelékekkel, felnyitotta a befőtteket paradicsommal és uborkával, majd mindent bevitt a szobába.
— Imádom a feleségemet! — dicsekedett Zahár a barátjának. — Olyan vendégszerető, és micsoda háziasszony!
— Már észrevettem! — válaszolta Mihály, miközben újabb tekercset tett a szájába, és elégedetten csettintett.
Valya estéje megint a konyhában telt. A hűtő látványosan kiürült — már jól látszott a hátsó fala.
— Zahár — ment be este a hálószobába Valya, miután minden edényt elmosott — legalább az üvegeket vidd ki a szobából. Halomban állnak ott.
— Valya, ne ma! Majd holnap kiviszem — nyögte a férje, a másik oldalára fordulva, a fejére húzva a takarót. Onnan hallatszott a hangja: — Nagyon álmos vagyok egy ilyen kiadós vacsora után! Feküdj már le te is.
Valya maga szedte össze az üres üvegeket egy zacskóba, és az ajtó mellé tette, hogy reggel ünnepélyesen a férje kezébe adhassa, amikor munkába indul.
„Remélem, holnap nem hoz ide senkit” — gondolta Valya, miközben elaludt.
Reggel megmutatta a férjének a félig üres hűtőt.
— El kell menni bevásárolni — egyezett bele Zahár. — Menjünk munka után együtt, mert egyedül unatkozom, és cipelni is nehéz.
— Zahár, van benned egy kis lelkiismeret? — háborodott fel Valya. — Két napig jártam a boltokat, tele szatyrokkal cipekedtem.
— Jól van, jól van — nyugtatta a férje — gyere csak velem társaságnak. Legalább te választod ki, mit kell venni, mert különben olyan lesz, mint legutóbb.
Valya összerezzent. A „legutóbb”-ot nem akarta újra átélni.
A sima tojás helyett a férje fürjtojást hozott:
„Valya, olyan aranyosak! Ilyet még sosem láttam!”
A krumpli helyett édesburgonyát cipelt haza:
„Én láttam, rá volt írva, hogy ‘krumpli’! Hogy édes, azt nem vettem észre.”
Ezért többé nem küldte el egyedül a boltba, még bevásárlólistával sem.
Munka után a megbeszélt helyen találkoztak, és elindultak a szupermarketbe.
— Minek szedsz ennyit, ez egy egész évre lesz? — nézett Valya csodálkozva a megtelő bevásárlókocsira. Amit ő beletett, Zahár megduplázta, sőt megháromszorozta.
— Hátha kell — fújtatott a férj, miközben a kasszánál zacskókba pakolta az árut.
— Akkor cipeld is — mondta Valya, felkapva egy kisebb csomagot az apróságokkal.
Zahár hősiesen hazacipelte a terhet. Igaz, azonnal lerogyott a kanapéra, mint egy zsák krumpli, és vacsoráig fel sem állt.
— Elfáradtam! — ennyi volt az egész beszélgetés.
Valyának azonban már az is jólesett, hogy aznap nem vártak vendégeket. Végre fellélegezhetett, és nyugodtan főzhetett, a maga örömére. Bepácolta a csirkecombokat, feltette párolódni a zöldségeket, és bordából húslevest főzni a borscshoz.
Este hatkor megszólalt a telefon. Zahárt keresték. Rövid beszélgetés után bűnbánó arccal nézett be a konyhába.
— Valya, az van… Mihály a feleségével jön vendégségbe — hadarta a férj, vállait felhúzva és szemét lehunyva. Amikor kinyitotta az egyik szemét, meglátta a felesége elégedetlen arcát és a kezében a súlyos merőkanalat.
— Zahár! — emelte fel a merőkanalat Valya, és lépett egyet a férje felé.
A csengőszó megakadályozta, hogy folytassa.
— Ők azok! — Zahár rohant ajtót nyitni a hívatlan vendégeknek.
— Szia, Zahár — hallotta Valya Mihály hangját az előszobából, majd egy női hangot — Jó estét, Zahár. Mihály mondta, hogy meghívtatok minket vacsorára. Ez nagyon kedves tőletek.
— Persze, természetesen, kerüljetek beljebb — hajlongott a házigazda a vendégek előtt.
Valya kiment az előszobába.
— Jó estét, Valya! — mosolygott szélesen Mihály felesége, egy alacsony, kerekded asszony. — Mihály mondta, hogy magától kellene megtanulnom főzni. M-m-m, milyen finom illatok vannak itt! Egyébként Verának hívnak.
— Nagyon örülök — préselte ki magából Valya, bár egyáltalán nem örült. Alig tudta visszatartani magát, hogy ki ne tessékelje a hívatlan vendégeket. Fél szemmel észrevette, hogy üres kézzel érkeztek. Se torta, se pezsgő, se bonbonosdoboz, se szőlő — semmi!
— Gyertek csak beljebb — sürgölődött Zahár, igyekezve nem Valyára nézni. Nem akart megszégyenülni a vendégek előtt, de veszekedni sem akart a feleségével.
„Na várjatok csak!” — forrt Valya belül. — „Szakácsnőt találtatok magatoknak, ingyenélők!”
Eszébe jutott, hogy a hátsó szekrényben van néhány csomag instant tészta. A konyhaszekrény mélyén kutatva meg is találta.
„Na tessék, pont sertésízesítésű” — mosolygott Valya. — „Királyi vacsorát kaptok!”
Két csomagot leforrázott egy szép levesestálban, és hagyta állni.
A férje benézett a konyhába.
— Na, mi lesz? Mindjárt teríthetünk? — észrevette a levesestálat, és összedörzsölte a kezét. — Nahát! Ma aztán túlszárnyaltad magad.
— Tessék — Valya a kezébe nyomott egy kosár fekete kenyeret — vidd az asztalra, aztán gyere vissza.
Ezután elővett négy teáscsészét. Mindegyikbe tett egy-egy filteres teát, a csészealjakra két-két kockacukrot, majd ezeket és a tiszta tányérokat is átadta a visszatérő férjének.
A levesestálat maga vitte ki büszkén.
— Tessék! Sertéssel, ahogy kérték! Bocsánat, nekem el kell mennem. Sürgősen behívtak dolgozni — mondta, majd az alig megrakott asztalra tette a tésztát, sietve kiment a szobából és gyorsan elhagyta a lakást.
Sokat adott volna azért, hogy lássa a vendégek és a férje arcát, amikor felnyitották a levesestál fedelét.
— Gyere vissza, elmentek — hívta fel fél óra múlva Zahár.
Valya nem sietett. Még sétált egyet az esti városban, kipihente magát, majd tiszta fejjel és nyugodt idegekkel tért haza.
Zahár, pimasz mint egy veréb, éppen mosogatott.
— Milyen volt a vacsora? — kérdezte nyugodtan Valya. — Remélem, a vendégeidnek minden ízlett.
— Megsértődtek — morogta a férje.
— Ugyan már? Ez tényleg fontos neked? Az, hogy napok óta ki sem jövök a konyhából, főzök, mindenkit kiszolgálok, mint egy pincérnő, és mindenki után takarítok — az nem számít? Az meg, hogy senki még csak semmit sem hozott az asztalra — az sem jelent neked semmit? Szép férj vagy!
— Azt hittem, szeretsz vendégeket fogadni — lógatta az orrát Zahár.
— Vendégeket igen, nem élősködőket! Nem látod a különbséget? — Valya leült az asztalhoz, és a fejét a kezébe temette. Fogalma sem volt róla, hogy a férje ilyen nehéz felfogású.
Zahárnak idő kellett, hogy mindent átgondoljon, megértse, majd odament a feleségéhez.
— Valya, én csak azt akartam, hogy mindenki tudja, milyen… milyen klassz vagy nekem. Bocsáss meg!
— Istenem, Zahár, engem nem érdekel, mit gondolnak mások — az a fontos, hogy neked legyek klassz! — átölelte a férjét, és puszit adott az arcára.
