Lída már két hete kiküldetésben volt, és rájött, mennyire hiányzik neki a férje. Jegyet vett, és a hét közepén, meglepetésként hazautazott – szó szerint csak két napra. Kora hajnalban érkezett meg, a saját kulcsával nyitotta ki az ajtót, a sötét előszobában csendben levette a cipőjét, és a hálószoba felé indult.
– Még alszik a szerelmem – mosolyodott el, amikor meglátta Andrijt az ágyban.
Gyengéd csókkal akarta felébreszteni, örömet akart neki szerezni. Hirtelen azonban észrevette, hogy ketten fekszenek az ágyban.
– Ez meg mi? – lepődött meg.
Lída határozott mozdulattal lerántotta a takarót az ágyról, és kővé dermedve bámulta a látványt.
– Rita, hogy tehetted ezt velem? Hiszen közelebb álltunk egymáshoz, mint a testvérek – tört ki belőle a sírás. – Mondd, miért?
– Bocsánat – vetette oda közömbösen Margarita. – Nem te mondtad mindig, hogy a barátságunkra soha semmi nem lesz hatással?
– Úgy tűnik, nagyon tévedtem – suttogta Lída. – Menj el. Többé nem akarlak ismerni…
…Harmincéves korára Lída pontosan tudta: az élet csodálatos dolog. Művészeti projektek kurátoraként dolgozott, kortárs művészekkel tartotta a kapcsolatot, kiállításokat és performanszokat szervezett.
Lída maga is különleges jelenség volt: magas, szőke nő durva munkásoverallban, rövid hajjal, szinte mindig smink nélkül, viszont magas sarkú cipőben, amely még vagy hét centimétert adott az amúgy is modellmagasságához.
– Olyan vagy, mint egy kisfiú – nevetett a legjobb barátnője, Rita. – A teljes képhez már csak egy garbó kellene meg egy hosszú nyak, ami kilóg belőle.
– De legalább felismerhető a stílusom – mosolygott Lída. – A szakmámban egyáltalán nem hátrány, ha saját arculatod van.
– A tiednek az a neve, hogy „kőműves szabadnapon”? – nevetett Rita.
Ő volt Lída legjobb barátnője. A lányok egykor együtt tanultak művészettörténetet. Rita, a ragyogó szépségű barna lány már az első napon megragadta Lída figyelmét. Egyszerűen bement az előadóterembe, és leült mellé. Az egyetemi éveket végig egymás mellett töltötték.
Együtt béreltek lakásokat, együtt mentek férjhez, és együtt élték át Rita válását is.
Lída férjével, Andrijjal is egyszerre ismerkedtek meg. A fiú a tanulmányai mellett pincérként dolgozott egy kávézóban, nappal pedig szorgalmasan tanult, hogy színész lehessen.
Külseje tökéletesen megfelelt egy szerelmes hős szerepének: markáns vonású, feltűnő barna férfi volt, aki bármelyik tömegben azonnal magára vonta a tekinteteket. Rita is rögtön felfigyelt rá. A fiú azonban már az első randin bevallotta neki:
– Ne haragudj, de jobban tetszik a barátnőd. Megmondanád, hogyan nyerhetném el a figyelmét?
– Persze – rándult meg kissé Rita arca. – Lída szereti a különleges dolgokat. Szervezz neki valami igazán rendhagyó randit, és könnyen meghódíthatod a mi megközelíthetetlen királynőnket.
– Miért hívod így? – érdeklődött Andrij. – Lída nagyon szép, persze, de aligha királynő. Inkább tűzmadár – ragyogó és különleges.
– Azért, mert a te Lídád eddig még senkinek sem viszonozta az érzéseit, pedig bőven akad udvarlója – horkant fel Rita. – Igazi királynő, akár trónra is ülhetne. Csak ül és válogat.
– Te is szép vagy – mondta vigasztalóan Andrij. – De Lída egyszerűen különleges. Amikor ránézek, eláll a lélegzetem. Ne haragudj, veled ezt nem érzem.
Andrij megfogadta Rita tanácsát. Hőlégballonos repülést szervezett Lídának, majd pikniket egy városi tetőn. A lány értékelte ezeket a gesztusokat. Pár lettek, és az egyetem befejezése után összeházasodtak.
Természetesen Rita volt a fő vendég az esküvőn. Lída el sem tudta volna képzelni nélküle.
Rita fehér ruhában jelent meg, mintha a menyasszonyt akarná túlragyogni. Könyékig érő kesztyűt viselt, mélyen dekoltált fűzős ruhát. Az esküvőn úgy mulatott és táncolt, mintha az lenne az utolsó alkalom.
Végül Antonnak kellett ölben az autóig vinnie, hogy hazavigyék – a felesége legjobb barátnője már járni sem tudott.
Nem sokkal később már Rita esküvőjén mulattak. A lány egy franciához ment férjhez, és hamarosan vele együtt Párizs egyik elővárosába költözött. Ott három évet töltött, majd kiábrándult magából a házasság intézményéből is.
Francia férje szűkmarkúnak bizonyult, minden fillért megszámolt.
Hazatérése után Rita azonnal felkereste a legjobb barátnőjét, és vidáman megkérdezte:
– Te még mindig hercegnőset játszol?
– Ugyan már, Rita – mosolygott Lída. – Inkább mesélj, milyen ott a Louvre.
– Ugyanolyan, mint volt, a helyén áll – mosolygott Rita. – És mi van közted és Andrij között? Még mindig úgy döntöttetek, hogy nem vállaltok gyereket?
– Nem sikerül – mondta szomorúan Lída. – Minden vizsgálaton átestünk, mindketten egészségesek vagyunk.
– Szervezeti összeférhetetlenség – viccelődött Rita. – Én meg most már egyedülálló vagyok. Fogadj be a társaságba, barátnőm.
Valóban gyorsan és természetesen visszailleszkedett Lída társasági körébe. Elkezdett Andrij színházába járni, a bemutatókra is – ahová a felesége csak ritkán jutott el.
Néhány alkalommal Ritát még a színész feleségének is nézték, miközben ő széles mosollyal szívesen pózolt mellette. A fiatal nő szépsége klasszikus, ragadozóan feltűnő volt – a fotósok imádták.
Andrij nevetett ezen az összetévesztésen:
– Lída, olyan ritkán jársz a premierjeimre, hogy hamarosan mindenki elfelejti, ki a feleségem. Ritát már másodszor írják így a képek alá.
– Majd én leszek a második feleség – mondta játékosan Rita, átkarolva a férfi vállát. – Érezd magad szultánnak.
Lída rájuk nézett, és egyre növekvő irritációt érzett magában. Egyébként is nehezen engedte közel magához az embereket, nagyon zárkózott természetű volt. Rita ezt tökéletesen tudta, mégsem hagyta abba a csipkelődést. A legbántóbb azonban az volt, hogy Andrij még rá is játszott erre.
Egy hónappal később Lída egy másik városba utazott, hogy megszervezze kedvenc művészei nagy kiállítását. Andrij megígérte a feleségének, hogy hétvégenként meglátogatja. Ő maga azonban új darabot próbált, és tudta, hogy valószínűleg nem tud elszabadulni. Rita viszont vidáman röpködött a barátai lakásában, és megígérte, hogy majd odafigyel Andrij étkezésére.
Lída elutazott, és belemerült a kedvenc munkájába. Andrij eleinte gyakran hívta telefonon, később egyre ritkábban. Három hét után Lída rájött, hogy rettenetesen hiányzik neki a férje. Jegyet vett, és a hét közepén meglepetésként hazautazott – szó szerint az utolsó pillanatban szökött el a szombatra tervezett kiállításmegnyitó előtt.
Kora hajnalban érkezett meg, a saját kulcsával nyitotta ki az ajtót, a sötét előszobában csendben levette a cipőjét, és a hálószoba felé indult. Fel akarta ébreszteni Andrijt, örömet akart neki szerezni.
De az ágyban ketten feküdtek. Barátnője sötét haja szétterült a férje vállán. Lída az ajtóban állt, és nézte őket, miközben világosan érezte, hogy egyre erősebben tör rá az izgalom és a megrázkódtatás.
A tekintetére Andrij kinyitotta a szemét, meglátta a feleségét, és ellökte magától Ritát. Lída pedig nézte őket, és arca lassan megváltozott. Suttogva kérte:
– Andrij, hívj nekem mentőt, valami nagyon nincs rendben.
– Azonnal, tarts ki, persze – kapkodott a férfi, miközben felkapta a telefonját, és próbált felöltözni.
A mentő vitte el Lídát – az idegi megrázkódtatás túl súlyosnak bizonyult. A kiállítás megnyitóját a kurátora nélkül tartották meg. Andrij úgy járt be a kórházi szobájába, mintha munkába menne. Próbált virágot, édességet, kedvenc éttermi fogásokat vinni neki. Lída azonban a fal felé fordult, és arra kérte, hagyja békén.
Rita is eljött, de vele rövidre zárult a beszélgetés. Lída kikerült a kórházból, számos orvosi előírást kapott a szakorvosoktól, majd elutazott, hogy felügyelje a kiállítását. Otthon maradni elviselhetetlen volt számára. Megírta Andrijnak, hogy válni akar. A férfi a felesége szüleihez szaladt támogatást keresni.
– Lída, ő férfi, ilyesmi megesik, nem tudott ellenállni a kísértésnek – mondta az anyja. – Látnád csak, mennyire szenved Andrij.
– Anya, ez értelmetlen beszélgetés – szakította félbe Lída. – Ne folytasd.
– De miért? Ritával is annyi évig barátnők voltatok. Tényleg olyan nehéz megbocsátani nekik?
– Anya, te most egyáltalán hallod magad? – kérdezte Lída. – Te megbocsátanál? Nem egyszerűen lefeküdtek egymással – mind a ketten elárultak engem. És közben semmi lelkiismeret-furdalást nem éreztek. Most pedig én vagyok a hibás azért, mert két „jó ember” szenved?
Sokáig tartott a válásuk, Andrij ellenezte. A lakást nem kellett megosztaniuk – Lída már a házasság előtt megkapta. Andrij még egy ideig ott lakott a szülei beleegyezésével.
Lída minden munkába belekapaszkodott, ami távol vitte a szülővárosától. Átment egy nagy művészeti galériába, és teljesen a fővárosba költözött. Szerzett magának egy kicsi, mókás kutyát, és órákig sétált vele a parkban. Lassan elcsitultak a benne kavargó érzések.
Amikor egy divatos rendezvényen véletlenül találkozott Andrijjal és Ritával, Lída rájött, hogy egyáltalán nem érez irántuk semmit. Rita megpróbált diadalmas pillantást vetni rá, de mintha üvegfalba ütközött volna.
A győzelem helyett inkább valami keserűséget érzett. Sokat tett azért, hogy megszerezze a barátnője férjét. De most ez a győzelem már nem tűnt olyan édesnek.
