„– Negyven éve élünk egy fedél alatt, és hatvanhárom évesen te hirtelen úgy döntesz, hogy megváltoztatod az életedet?” – Maria a kedvenc karosszékében ült, és az ablakon kifelé nézett, próbálva elfelejteni az elmúló nap eseményeit. Még néhány órával korábban kapkodva készítette a vacsorát, és várta Vaszilt a horgászatról. Hazajött – de nem zsákmánnyal, hanem olyan hírekkel, amelyeket már régóta el akart mondani, csak eddig nem merte.
– El akarok válni, és arra kérlek, hogy ezt megértéssel fogadd – mondta váratlanul Vaszil, félrenézve. – A gyerekek már felnőttek, mindent megértenek, az unokáknak ehhez semmi közük, mi pedig egyszerűen, veszekedések nélkül pontot tehetünk a végére.
– Negyven éve élünk egy fedél alatt, és hatvanhárom évesen te hirtelen meg akarod változtatni az életedet? – nem értette Maria. – Jogom van tudni, mi lesz ezután.
– Te maradsz a városi lakásunkban, én kiköltözöm a nyaralóba – válaszolta Vaszil, láthatóan mindent előre eldöntve. – Nincs mit megosztanunk egymás között, később pedig úgyis minden vagyon a lányoké lesz.
– Hogy hívják? – kérdezte Maria beletörődve.
Vaszil elvörösödött, kapkodva pakolni kezdett, és úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a kérdést. A reakcióból Maria számára nem maradt kétség a vetélytárs létezését illetően. Fiatalon nem ismerte az efféle gondokat, és nem gondolta volna, hogy öregkorára egyedül marad, miközben a férje egy másik nőhöz megy el.
– Talán még minden rendeződik, és minden jóra fordul – nyugtatták később Mariát a lányai. – Nem kell komolyan venni apa viselkedését.
– Már semmi nem lesz – sóhajtott Maria. – De változtatni sincs értelme, így fogom leélni a hátralévő éveimet, és a ti boldogságotoknak örülni.
Vika és Ira elutaztak a nyaralóba egy fontos beszélgetésre az apjukkal. Utána nagyon lehangoltan tértek haza, de az igazat nem siették elmondani az anyjuknak. Csak a hangnemük változott meg, és elkezdték győzködni, hogy talán egyedül még jobb is élni, nem kell senkiről külön gondoskodni.
Maria mindent megértett, de nem faggatta a lányait, és megpróbált egyszerűen tovább élni. Ez azonban nem volt könnyű, mert a rokonok és az ismerősök mind kérdezősködtek, érdeklődtek a helyzet felől.
– Nahát, ennyi évig együtt éltek, aztán az élet alkonyán a férj elszökött egy másikhoz – mondogatták nem túl tapintatosan a szomszédasszonyok. – Fiatalabb nálad? Vagy gazdagabb?
Maria nem tudta, mit válaszoljon, de egyre gyakrabban gondolt a vetélytárs személyére, és szerette volna látni őt. Ennek érdekében még Vaszil nyaralójába is elutazott, arra hivatkozva, hogy elhozza a nyáron eltett befőtteket. Nem szólt előre, hogy biztosan összefusson a házasságtörővel – és valóban bele is botlott.
– Vaszil, nem mondtad, hogy az exfeleséged hozzánk fog járni – méltatlankodott egy extravagáns hölgy túlzottan élénk sminkkel. – Azt hittem, minden kérdést lezártatok, és neki itt semmi keresnivalója.
– Komolyan engem cseréltél le erre? – kérdezte Maria, végigmérve a szemtelen alakot.
– Te csak állsz ott, és hagyod, hogy ez itt sértegessen? – rikácsolta a nő. – Mellesleg csak pár évvel vagyok fiatalabb maguknál, és sokkal jobban is nézek ki.
– Ha ebben a korban valóban azt hiszi, hogy a feltűnő külső a legfőbb érték – mondta Maria, próbálva elkapni volt férje zavarba jött tekintetét.
Egészen a buszmegállóig hallotta ennek a kifestett, öregedő Barbienak a kiabálását, és igyekezett nem sírni. Csak otthon engedett szabad utat az érzelmeinek, és felhívta a nővérét, megkérve, hogy jöjjön át hozzá.
– Ugyan már – készítette a mentateát Nina. – Te magad is mondod, hogy Vaszil új felesége nem szép, és minden jel szerint nem is túl eszes.
– Lehet, hogy igaza van, és én tényleg egy öregasszonyra hasonlítok a koromhoz képest – bizonytalankodott Maria.
– Jól nézel ki a korodhoz képest – mondta őszintén Nina. – Csak szerintem óriási hiba a hetedik ikszhez közeledve leopárdmintás leggingsben járni vagy miniszoknyát hordani. Egy nő bármilyen korban gyönyörű, ha tudja, hogyan mutassa meg magát, és a korának megfelelően néz ki.
Maria a tükörben nézte magát, és arra jutott, hogy a nővérének igaza van. Jó fizikai formában volt, az egészségére sem panaszkodott különösebben. Jól öltözködött, a lányai pedig rendszeresen ajándékozták kozmetikumokkal.
Sosem volt közönséges nő, és nem akart papagájra emlékeztetni, ezért el sem tudta képzelni, hogy úgy viselkedjen, mint az imént látott vetélytársa.
– Na, hát akkor jól van – folytatta Nina. – Most, hogy szabad nő lettél, élhetsz a saját örömödre. A lányaid önállóak, a mi korunkban pedig rengeteg lehetőség van a fejlődésre és a kulturális kikapcsolódásra, úgyhogy nem engedem, hogy lemondj magadról.
Nina be is tartotta az ígéretét: színházba, sétákra és koncertekre kezdte hurcolni a nővérét. Hamarosan kialakult körülöttük egy azonos érdeklődésű társaság, főként velük egykorúakból. Akadt köztük egy férfi is, aki igyekezett Maria felé közeledni, de ő ezt azonnal leállította, és a külön találkozásoktól is elzárkózott.
– Hallom, mostanában színházról színházra jársz, új barátokat szereztél, talán még újra férjhez is mész? – nem állta meg szó nélkül Vaszil egy véletlen bolti találkozáskor.
– És te miért jöttél ilyen messzire bevásárolni? A nyaralóhoz közelebb nincs bolt, vagy az új feleséged nem főz? – kérdezte vissza Maria.
– Mindig itt vásároltam, megszoktam, és a mi korunkban már nehéz változtatni a szokásokon – morogta Vaszil.
Maria nem akarta tovább firtatni a témát, és elfoglaltságra hivatkozva hazament. Abban a pillanatban Vaszil valamiért nagyon szerette volna utolérni, és elmondani neki, mennyire megbánta a válást. Valóban egész életében a felesége és a gyerekei mellett állt, aztán belesodródott az élénk Tatyana iránti szenvedélybe, aki magával ragadta az érzelmek forgatagában.
Eleinte érdekesnek tűnt vele az élet, később azonban kiderült, hogy Tatyana nem szeret a háztartással foglalkozni, inkább pletykákat gyűjt, a férfiak körül forog, és zajos összejöveteleken tölti az idejét.
Vaszilnak az utóbbi időben egyre gyakrabban volt kedve hazatérni, és a Maria-val való találkozás csak tovább erősítette ezt az érzést. A nő nem rendezett jeleneteket, nem veszekedett és nem számoltatta el, hanem egyszerűen méltósággal és nemesen próbált élni az adott körülmények között. A férfi el sem tudta képzelni, hogy éppen ez a nyugalom és az otthonosság érzése fog hiányozni neki – az, amit csak Maria mellett tapasztalt meg.
– Már megint aszalt sárgabarackot vettél, pedig aszalt szilvát kértem – dühöngött Tatyana, miközben átnézte a hozott bevásárlást. – A sajt sem olyan zsírosságú, és a majonézt meg teljesen elfelejtetted.
– Régen a bevásárlást Maria intézte, vagy együtt csináltuk, te meg most mindent rám akarsz hárítani – fakadt ki Vaszil.
– Elegem van abból, hogy a volt feleségedhez hasonlítgatsz – ordította Tatyana. – Mindjárt azt is mondod, hogy megbántad, amiért érte hagytad el őt.
Vaszil valóban megbánta, csak tudta, hogy erről beszélni semmi értelme. Maria semmit nem tett ezért, nem áskálódott, nem szőtt intrikákat – egyszerűen önmaga maradt. A volt férj pedig kétségbeesetten bánta a tettét, és arról álmodott, hogy egyszer kiérdemli a megbocsátását.
Ugyanakkor pontosan tudta, hogy a volt felesége soha többé nem fog benne megbízni, és nem fogja visszafogadni. Többször is készült felhívni, és egy újabb veszekedés után először még arra is rászánta magát, hogy elmenjen annak a lakásnak az ajtajához, amely valaha az övé volt.
– El kell vinned még valamilyen holmidat? – kérdezte Maria, nem engedve a vendéget beljebb a küszöbnél.
– Beszélni szeretnék, van egy kis időd? – hebegte Vaszil, miközben a lakásból a kedvenc szilvás pitéjének illata áradt felé.
– Nincs időm, lehetőségem és kedvem sem – felelte nyugodtan. – Úgyhogy vidd el, amit akartál, én pedig vendégeket várok.
Valójában Vaszilnek nem volt mit elvinnie. Mondanivalója annál több lett volna, csak a megfelelő szavak nem akartak előkerülni. Visszatért a vidéki házba, és a konyhába ment vacsorát készíteni magának, mivel Tatyana ismét a faluban csavargott. Amikor hazatért, jócskán feldobott hangulatban volt, és Vaszil ekkor végleg megerősödött a döntésében: időt adott neki, hogy összepakolja a személyes holmiját.
A Tatyana által rendezett botrány után majdnem felhívta Mariát, hogy mindent elmondjon neki, aztán letett erről az ötletről, és megnyugodott. Vaszil túlságosan jól ismerte volt feleségét ahhoz, hogy ne értse: hiábavaló reménykedni a megbocsátásban és a sérelmek feledésében.
Talán egyszer majd, később, eljöhetne bűnbánattal, és beszélhetnének. Erre szükség lett volna, különben Vaszil nem talált volna nyugalmat. Még abban is reménykedett, hogy megbocsátást kap – pusztán úgy, a család helyreállítása nélkül. Maria a hűtlenséget nem tudta volna megbocsátani, ezt ő maga is pontosan tudta már akkor, amikor belekezdett a Tatyana-val való viszonyba.
Most neki a nyaralóban való tengődés jutott, Mariának pedig a városi lakásban zajló élet: a lányokkal és az unokákkal való kapcsolattartás, valamint a színházlátogatások. Ebbe az életképbe a volt férjnek már nem jutott hely.
💬 Barátaink, ha szívesen olvasnátok még több történetet tőlünk, hagyjatok kommentet, és ne feledkezzetek meg a lájkokról sem – ez inspirál bennünket arra, hogy tovább írjunk!
