Egyszer Uljanát a férje Júliának szólította. Reggel volt. A férj odabújt a feleségéhez, átölelte, és a fülébe suttogta:
– Jó reggelt, Júlia.
Aztán elégedetten szuszogva tovább aludt. Uljana viszont felébredt. Kinyitotta a szemét, és mozdulatlanul feküdt, félve megmozdulni. A rémülettől belül teljesen kihűlt. Hogyan történhetett ez? Mi történhetett? Hiszen minden rendben volt. Vagy mégsem? A férj megfordult, ásított.
– Uljana, milyen hideg vagy, még az álom is kiment belőlem. Jól vagy? Kint nyár van, te meg a takaró alatt fázol. Főzök mindjárt egy teát.
És a férj, Szemen, mintha mi sem történt volna, fütyörészve elindult a konyhába. Uljana még feküdt egy kicsit, aztán erőtlenül felkelt, elment megmosakodni. A lábai ólomsúlyúnak tűntek. A fejében valami fehér zúgás volt. Talán tényleg innia kellene egy teát.
Szemen palacsintát kért. Uljana sötéten ránézett.
– Reggel Júliának hívtál.
– Tessék, drágám?
– Szemen! Reggel Júliának hívtál!
– Csak hallucináltál, drágám. Uljana, Júlia – félálomban összekeveredett. Ezért vagy ilyen hideg és borús? Ó, nők… Kitalálod, megsértődsz, és kész. Éhesen megyek dolgozni.
**
Uljana, próbálva magához térni, meglocsolta a virágokat, megsütötte a palacsintát, gyorsan felöltözött, és elindult a férjéhez a munkahelyére. Biztos csak félrehallotta. Uljana, Júlia. Tényleg.
A férje előszobájában új titkárnő ült. A reggeli félelmek újra kavarogni kezdtek a fejében. A titkárnő fiatal volt és szép, vörös, göndör hajjal, telt keblekkel.
– Szemen Jurjevics elfoglalt, ma nem fogad. Felírhatom a jövő hétre – mondta a titkárnő.
– Inkább magadat írd fel hozzá. Neked nagyobb szükséged lesz rá – bukott ki váratlanul Uljanából.
– Tessék? – a titkárnő még a nagy szemeit is elkerekítette. – Asszonyom, ki maga?
– Szegénykém. Uljana Viktorovna. Szemen Jurjevics felesége. Na, félre! Összeszednek itt mindenféle utcalányt.
Ekkor a hangszóróból Szemen vidám hangja szólalt meg:
– Julcsikám, hoznál nekem egy kávét? Julcsika?
Uljana felhorkant.
– Na, csináld csak. Én majd beviszem.
– Uljanácska? – hebegte Szemen, amikor meglátta a feleségét a tálcával az irodájában. – Történt valami?
– Itt a kávéd. Palacsintát is hoztam. A válókeresetet postán kapod meg. Jó étvágyat!
– Uljana, az ördögbe is, mi folyik itt? – dühöngött a férfi. – Kora reggeltől úgy viselkedsz, mint egy boszorkány.
– A boszorkány a váródban ül. Miért nincs összefogva a haja? Egy ilyen tekintélyes fogorvoshoz ilyen közönséges titkárnő… elég olcsó, Szemen Jurjevics.
– Uljana, hagyd abba. Elég. Nem viselem el a hisztériát. Tudod mit? Egy hétre kiköltözöm a dácsába. Várok, amíg megnyugszol. Lehiggadsz, aztán hívsz.
– Késő, Szemen. Komolyan beszélek. Nem tűröm a hűtlenséget. Ezt nem bocsátom meg. Csak mondd meg, hogy tudjam: miért?
Szemen fáradtan felsóhajtott, belekortyolt a kávéba, és fintorgott.
– Varvara felmondott. Júliát az ő ajánlására vettem fel.
– Mikor?
– Egy hónapja – válaszolta kelletlenül, elfordítva a tekintetét.
– És miért nem mondtad el? Mindig megosztottad velem a híreket.
– Nem gondoltam, hogy Júlia maradni fog. De remekül dolgozik.
– Nem kételkedem.
– Munkában! – pirult el Szemen. – A munkáját végzi kiválóan!
– Nem csak azt.
– Véletlen volt! Nem akartam!
– Aki nem akarja, az nem csal meg. Ma összepakolok, és elköltözöm.
– Hová? – idegeskedett Szemen. – Mondtam, egy hétre a dácsába megyek, csak nyugodj meg. Uljana, nem akarok válni!
– De muszáj lesz. Nem tudom elviselni, hogy a nevemet a szádból halljam. Uljana, Júlia. A vörös titkárnőd állandóan a szemem előtt lesz. Ne tedd tönkre az idegeimet. Így is idegőrlő a munkám. Gyerekekkel dolgozom.
– Hová mész? Maradj a lakásban.
– Minek nekem a lakásod? Van saját házam.
– Abban az isten háta mögötti helyen? Az öreg faházban?
– Az az otthonom. Pont.
A ház a szüleitől maradt rá, és szomorúságot árasztott. Uljanának sírni támadt kedve. Mennyi emlék. És nincs semmi. Csak a dohos szag. A barátnője, Natalja, aki mellette állt, ezt mondta:
– Itt nem fogsz tudni élni, Uljana. Menj vissza a lakásba. Ott majd kitalálsz valamit. Eladod ezt a házat, részletre veszel mást. Aztán majd meglátod…
– Nem kell ott semmit nézni. Nem tudnám. Te tudnád?
– Nem tudom, mit tennék a helyedben.
Uljana végigment a házon, és mindenhol kinyitotta az ablakokat.
– Egyébként idővel nagyon is lehetne itt élni. A ház jó. A településtől a város tizenöt perc autóval. Látom, a városiak megszerették ezt a helyet. Mennyi házat építettek. Biztos már minden közmű megvan. Öt éve nem jártam itt egyszer sem.
– Lehet, de mennyi munka van vele! És ma kellene valahol laknod. Nem maradsz egy kicsit nálam?
– Hol? A kamrában?
– Alekszandra a szünetre elutazott anyámhoz – válaszolta Natalja sértődötten. – A szobájában lakhatsz őszig.
– Egy kamasz szobája szent és sérthetetlen. Szép anya vagy te… ráadásul tanár.
– Á, hagyj már – legyintett Natalja.
– Érzed az illatát? – kérdezte hirtelen Uljana. – Fűszagú. Gyerekkor szaga.
– Igen, a fű itt rendesen megnőtt. Kaszálni kell. Uljana, ezt nem fogod bírni…
– Majd megoldom. Most lehet brigádot hívni, hogy felássák a telket. Van megtakarításom. Nem is kevés, valószínűleg. Az elmúlt öt évben, amióta Szemen megnyitotta a magánklinikát, az ő pénzéből éltem. A fizetésemet afféle szórakozásnak tartotta. Így is mondta: tedd félre szórakozásra.
– Pedig jó férj volt – sóhajtott Natálja.
– Én is ezt hittem. Aztán tessék. Nehéz a lelkem.
– El is tudom képzelni.
– Nem is tudod. Arra gondoltam, kiverem annak a Júliának az elülső fogait, hadd csináljon neki Szemen újakat. De ugyan, mit érek én vele. Fiatal, egészséges, még a végén én maradnék fogak nélkül.
– Mi van, öreg és beteg vagy? – kérdezte Natálja. – Negyvenévesen az élet még csak most kezdődik.
– Hogyan magyarázzam el mindezt Polinának? Gondolni sem akarok rá. Elválunk – majd akkor elmondom. Mert félbehagyná a tanulást, hazajönne békíteni, győzködni… nem akarom.
– És őt is meg lehet érteni. Húsz év együtt… nem sajnálod?
– Hagyd már – legyintett Uljana.
– Kegyetlen vagy – csodálkozott Natálja. – Azt hittem, sírni fogsz.
– Arra várhattok.
– Ez a stressz hatása rajtad.
– Lehet. Na jó. Támogatni akartál? Tessék. Tartsd a vödröt. Megyünk vizet hordani. Felmosok, ablakot pucolok, letörlöm a port.
– Inkább hotelben laknál egy ideig. Aztán… Nem, komolyan, tényleg ezzel a házzal akarsz bajlódni?
– Miért ne? A szüleim háza. Nem akarom lebontani. Eladni sem.
– Akkor felbérelhetnél tervezőket meg építőket, rendbe tennék az egészet. Nem kellett volna így hirtelen elszakadnod. Az a ti közös lakásotok.
– Nem akarok ott maradni.
– Nem osztjátok meg, vagy mi?
– Szerintem Szemen nekünk hagyja a lányunkkal, neki ott a dácsa. Aztán majd Polina eldönti. Tulajdonképpen az ő lakása. Nekem nem kell.
– Igen, Szemen olyan dácsát épített, egy elit nyaralót. Jobb lett volna, ha nektek hagyja. Van ott vécé is, víz is.
– Itt is lesz minden. Elég a nyafogásból, támogatás, persze… Induljunk a közkúthoz, ha még nem gondoltad meg magad.
– És a kút?
– Nem szeretem a kutakat.
A közkút már nem volt a régi helyén. Ott egy új, szép ház állt, elég magas kerítéssel.
– Na, ezen nem lepődöm meg – jegyezte meg szkeptikusan Natálja. – Annyi év telt el. Nézd csak, milyen közel vannak egymáshoz a házaitok. Ezek meg még ide is építkezni akartak.
– Honnan veszed?
– Kerüld meg a házat. Kerüld meg. Három oldalról van kerítésük. A te házad felől meg csak karók. Valószínűleg keresték a tulajdonost, aztán itt vagy te.
– Lehet, hogy még nem jutottak el odáig a kerítéssel.
– Aha. Ó, nézd csak, autó jön ide. Talán megérkeztek a gazdák.
– Natálja, te csak mesélni tudsz.
– Az élet néha csodálatosabb, mint a mesék. Nézd csak, milyen férfi, csinos, ugye?
– Natálja, hallgass már. Épp válok, megcsaltak. Most nem a férfiak érdekelnek.
– Akkor mit állsz itt?
– Megkérdezem azt a férfit, hol van a közkút, vízre van szükségem.
– Persze, persze.
Uljana határozottan nem értette, a barátnője mitől találta ezt a férfit „csinosnak”. Barátságtalan volt. Még csak nem is biccentett. Felállt az autója mellett, a kezét a zsebébe dugta, és hallgatott. Natálja is hallgatott. Pedig őt általában lehetetlen elhallgattatni. Szép kis barátnő. A férfi végül megköszörülte a torkát.
– Kell valami? – kérdezte.
– Aha, fát vágni – vágta rá Uljana.
A férfi a sarkáról a lábujjára billent.
– Fát lehet vágni. Véletlenül nem maga ennek a háznak a gazdasszonya?
– De igen. Egyébként régen itt volt a közkút. Vízre lenne szükségem.
– Hát, sajnálom. Nálam meríthet a kútból.
– Más közkút nincs errefelé?
– Régóta nincs.
– Rendben, akkor megyek a maga kútjához.
– Miért nem mentek rögtön oda?
– Ivóvíz van nálad? – súgta Natálja.
– Figyelj, menj már haza, csak idegesítesz – súgta vissza Uljana.
Reggel Uljanát malacvisítás ébresztette. Mint gyerekkorában. Csakhogy a házban nem volt pirogillat. Senki sem járkált. Nem csapkodtak az ajtók. Megint könnyek szöktek a szemébe. Micsoda bolond, minek jött ide? Biztos a stressz.
De ekkor újra felvisított. Honnan van itt disznó? És lépések is hallatszottak. Uljana hallotta, hogy valaki az ablak alatt járkál, zörög a fűben.
– Hé, ki van ott? Hívom a rendőrséget!
– Ne féljen, a szomszéd vagyok. El kell vinnem Hektort.
Uljana pizsamában lépett ki a tornácra.
– Milyen Hektort? Mit beszél össze-vissza?
– Hektor! – kiáltotta a férfi, mit sem törődve Uljana dühével, a benőtt kert belseje felé.
A fű megmozdult, röfögés hallatszott, majd a bozótból előbukkant egy malacor.
– Hektor, ne félj, gyere elő, menjünk haza, te bolond.
A malac kibújt a fűből, és óvatosan megkerülte Uljanát. Kicsi volt és fekete. Uljana még sosem látott ilyet.
– Fajtatiszta?
– Őszintén szólva egyáltalán nem értek a malacokhoz.
– Akkor minek magának egy malac?
– Nem az enyém. Egyszer csak befutott a telkemre, és beköltözött az ólba. Bejártam az egész falut, senki sem keresett malacot. Aztán, őszintén szólva, megszerettem. Nem is igyekeztem nagyon keresni a gazdáját. Hektor barát. Mi van, ha le akarták vágni, elszökött, én meg most visszaviszem?
– Hogy került maga egy ilyen gondolkodással ebbe a faluba?
– Milyennel? – sértődött meg a férfi. – Itt természet van, friss levegő, csend és nyugalom. Maga sem falusi, ahogy látom.
– Ezt miből gondolja?
– Először is, három éve először látom magát itt, másodszor a kertje teljesen benőtt fűvel. És ráadásul szép is.
– Na hallja, ember – csattant fel Uljana –, ezt most hagyjuk. Egy hét múlva válok, stresszes vagyok. Idegösszeroppanás szélén állok. Még kárt is tehetek valakiben. Egyébként itt nőttem fel, akkoriban mindenkinek volt malaca. Ne nézze a kezemet. Egy fejszével fenyőből is tudok nyírfát vágni.
– Hektor, menjünk, itt veszélyes – mondta a férfi. – Csak ne idegeskedjen annyira, kérem. Még nem volt időm felhúzni a kerítést, Hektornak nagyon tetszik az ön füve.
– Gyerekeket és állatokat nem bántok. Viszontlátásra.
Másnap reggel Uljanát kutyanyüszítés ébresztette. Felháborító. Malacok, szomszédok, kutyák… ő meg azért jött ide, hogy egyedül legyen, és rendet tegyen a gondolataiban.
Tegnap egész nap semmit sem csinált. Csak kóborolt a környéken, és benézett a helyi szupermarketbe. Még csak nem is hívott senkit, hogy felássák a telket. Na és ha felássák, akkor mi van? Hadd nőjön inkább a fű.
A nyüszítés megismétlődött, közvetlenül az ablak alatt. Uljana felsóhajtott, kilépett a tornácra, és meglátott egy kiskutyát.
A szomszéd sokáig nem nyitotta ki a kaput, Uljana már kezdett ideges lenni. Végül kattanva nyílt a zár, és az álmos szomszéd megjelent előtte. Pizsamában volt, szinte ugyanolyanban, mint Uljana. Mellette röfögött Hektor.
– Ez az ön kiskutyája? – kérdezte türelmetlenül Uljana.
– Miből gondolja?
– Nincs kerítése, a malacai elszöknek, lehet, hogy a kutyák is.
– Nem szeretné megtartani a kiskutyát? Egy családi házhoz kell a kutya. Én épp ezen a héten készültem elmenni egy menhelyre.
– Nekem sosem volt kutyám. Maga még a malaccal is boldogult.
– Akkor tekintsük ezt szomszédi ajándéknak. Köszönöm. És ha szeretné, adhat neki nevet.
– Legyen Ars. Szép név.
– Csak ne Ars. Engem Arszennak hívnak. Furcsa lenne a saját nevemen hívni a kutyát.
– Akkor legyen Csuk. Gekája már van. Ott röfög a lábánál.
– Csuk és Gek? Remek! Még egyszer köszönöm! És magát hogy hívják?
– Uljana.
– Szép név.
– Akkor… megyek – mondta bizonytalanul Uljana, de a helyén maradt.
Nem volt kedve elmenni. Itt volt a malac, a kiskutya, neki meg csak a szomorúság és az emlékek.
– Elmenni mindig ráér. Inkább foglalkozzunk a kiskutyával. Megtanítom magát bánni a kutyákkal. Aztán majd lesz sajátja is. Őrzi majd a házát – javasolta a szomszéd, észrevéve Uljana hezitálását.
És tényleg nem is rossz, ahogy Natálja mondta. Natálja pedig nem szokott hülyeségeket beszélni. Mondta is neki annak idején, hogy ne menjen hozzá egy Gorjemicsko nevű férfihez, mert csak a bajt hozza a nyakára. Igaza lett.
Uljanának viszont viccesnek tűnt a vezetéknév. Most meg itt van egy házban víz nélkül, kinti vécével. Uljana megvakarta a térdét. Most jól jönne egy zuhany.
– Mi van itt, pizsamaparti? – hallotta meg hirtelen Szemen hangját.
– Ismerkedjetek meg – sóhajtott Uljana. – Szemen, ő Arszén. Arszén, ő Szemen. A férjem. Illetve hamarosan az exférjem. Te mit keresel itt? És hogyan találtál rám?
– Mit kellett volna keresni? Nyitva a kapud. A ház ajtaja is. Azért jöttem, hogy megkérdezzem, nem gondoltad-e meg magad a válással kapcsolatban. De látom, nem. És jeleneteket is rendeztél nekem, miközben te magad is… ugye? És mióta tart ez nálatok?
– Régóta – mondta hirtelen komolyan Arszén. – Uljana nem akarta felzaklatni. De ha már így alakult… melyik nap lesz a válás? Akkor házasodunk össze, igaz, drágám?
Uljana a semlegesség mellett döntött.
– Értem – mondta Szemen. – A lányunk benézett hozzám. Azt hitte, üres a dácsa. A barátjával jött. Beszélj a lányoddal. Valószínűleg hív.
Szemen legyintett, és kiment a kapun. Uljana kérdőn nézett a szomszédra.
– Miért csinálta ezt?
– Mit tehettem volna mást? A háza régi. Nincs víz, nincs gáz, kinti vécé, úgyis állandóan hozzám fog járni. És az összes kóbor állatot is hozzám hordja majd. Úgyhogy mondjuk ki rögtön: költözzön hozzám. Úgysem fogok megszabadulni magától.
– Egyébként nem ellenzem. A feleségemmel rég elváltunk. Egyedül unalmas. Alkalmi nők nem kellenek. Egyezzen bele. Gyereket nem csinálunk. Elég lesz nekünk az állatsereglet. Magának már van lánya. Nekem kettő is. Élünk a magunk örömére. A házát meg átalakítom. Biztosan magányos ott. És talán tegeződhetnénk?
– Ember, maga normális? Honnan tudjam, nem valami bajkeverő? Ne jöjjön közelebb. Válok, megcsaltak. Szóltam előre.
Egy év múlva összeházasodtak, és vettek egy macskát.
💬 Barátok, ha szívesen olvastok még több ilyen történetet, írjatok kommentet, és ne feledkezzetek meg a lájkokról sem. Ez inspirál minket arra, hogy tovább írjunk!
