Mása összeszorította a fogát, majd erőltetett mosollyal, nyugodtan válaszolta:
– Drágám, nem akartam, hogy kihűljön!
– Majd felmelegíted, ha kell! – fújtatott Rinat. – Feleség vagy te, vagy nem az?
– Már raktam is fel! – felelte Mása ugyanazzal a kényszeredett mosollyal.
– Hol a só? – mordult fel Rinat. – Az asztalon kell lennie!
Mása odatette a só- és borsszórót a férfi jobb keze mellé, majd leült vele szemben a kisszékre.
– Muszáj nézned, ahogy eszem? – villant rá Rinat. – Így még meg is fulladhatok!
– Csak örömömre szolgál, hogy etethetem a szeretett férjemet! – mondta Mása továbbra is mosolyogva.
– Elég volt már a bámulásból! Tisztítsd ki a csizmámat, valamibe beleléptem! – forgatta Rinat a kanalat a levegőben, mintha azt jelezné: ne zavarj. – Szólok, ha kellek!
– Persze, drágám! – pattant fel Mása és sietett az előszobába.
Rinat közben bekapcsolta a sportcsatornát, és vacsorázni kezdett, Mása pedig rendbe tette a férje ruháit és cipőit. Szokványos este egy szokványos családban.
– Töltesz teát a férjednek? – kiáltotta Rinat a konyhából.
– Igen, drágám! – felelt Mása. – Egy pillanat!
– Hogyhogy semmit nem győzöl időben? – förmedt rá Rinat. – Te vagy a ház asszonya, vagy csak sétálni jöttél? Ne késztess arra, hogy megbánjam, amiért feleségül vettelek!
– Máris jövök! – mondta Mása, de nyugodt léptekkel lépett be a konyhába.
– Ennél lassabban is tudsz menni? – vetette oda Rinat. – Mi lesz, ha élet-halál kérdésről van szó? Te meg andalogsz, mintha parkban sétálnál! Elfelejtetted, hogy a férj utasításait gyorsan és pontosan kell teljesíteni?
– Nem felejtettem el, nem! – hebegte Mása, miközben a férje kedvenc bögréjébe töltötte a teát.
Másik bögréből nem volt hajlandó inni. Ha mégis abba töltött, a bögre a falon landolt.
– Miért nincs cukor az asztalon? – következett az újabb kérdés.
Mása mélyet sóhajtott, fogait összeszorítva szívta be a levegőt, és orron át engedte ki.
– Már hozom is, drágám! – válaszolta erőltetett mosollyal. – Kérsz a teához cukorkát vagy kekszet? Van még ostya is!
– Mindet hozd, majd én eldöntöm! – bólintott nagylelkűen Rinat. – És mozogj már, te tehén!
– Bocsáss meg, drágám! – mondta Mása, összeszedve maradék erejét.
Letette a férje elé a cukorkás és kekszes tálat, majd a kis tányérra ostyát is tett.
– Egészségedre! – mondta. – Nem zavarok, addig a fiunkkal foglalkozom!
Villámgyorsan eltűnt a konyhából.
Valójában azonban csak öt perc múlva ment be a gyerekhez – előtte még benézett a fürdőbe.
Tizenöt perccel később Rinat lépett be a szobába, ahol Mása a fiával együtt építőkockázott.
– Takarítsd le az asztalt, és mosogass el! – adta ki a parancsot. Majd, észrevéve, hogy felesége haja nedves, megkérdezte: – Miért vizes a fejed? Beteg akarsz lenni?
– Hajat mostam, hogy pakolást tegyek rá – szorította össze a fogát Mása, de mosolygott. – A szeretett férjem kedvéért mindig szép akarok lenni!
Rinatnak valahogy nem stimmelt a felesége hangja a mondandó tartalmával.
– Mi van a hangoddal? Elzsibbadt az állkapcsod?
– Aha, görcsbe rándult, mert olyan gyönyörű és összetartó családunk van! – válaszolta Mása, fogait továbbra sem engedve szét.
– Mi van ma veled? Megkattantál? – kérdezte gőgösen Rinat. – Vagy a padlásod költözött a pincébe?
– Elegem van! – mondta Mása, a „r” hangot pedig már csaknem morranva ejtette.
Rinat megijedt. Nem is annyira a morgástól – bár az is váratlan volt –, hanem a felesége tekintetétől: hideg, határozott, kemény volt. A mosoly pedig, ami az arcán maradt, már inkább vicsorgásnak tűnt.
Az egész látvány valóban félelmet keltett.
– Mi ez nálad? – hátrált Rinat. – Hagyd abba! Én vagyok a férjed! Nyugodj meg!
Egy nőnek soha nem szabad azt mondani, hogy „nyugodj meg”, ha így néz ki. Az mindig az ellenkező hatást váltja ki. De Rinat erről semmit sem tudott.
Valójában a feleségét sem ismerte. Az öt együtt töltött év alatt sem sikerült igazán megértenie.
– Jaj, nem fog az férjhez menni! Jaj, nem fog! – sopánkodott Nyina Szemenovna. – Huszonöt éves már, és egyetlen férfi sem bírta vele sokáig!
– Hát, nem csoda – vont vállat Léna, Mása barátnője. – Néni Nyina, az ő természetével!
– Az apja csak öt éves koráig nevelte, mielőtt meghalt, de sokat beletett! – rázta a fejét Nyina Szemenovna. – Hordta magával focira, horgászni, és mindig együtt javítottak mindent! Négyévesen már tudta, mi a különbség a csavar és a facsavar között! Én meg egy életet leéltem, és fogalmam sincs!
– De legalább biztonságban vagyunk mellette, mint a kőfal mögött! – mosolygott Léna.
– Mosolyogsz? – csóválta fejét elégedetlenül Nyina Szemenovna. – Engem ez nem derít jókedvre! Ki veszi el így feleségül? Mindent tud, mindent megcsinál! Fiúnak kellett volna születnie, az illett volna hozzá! Így meg? Se esküvő, se unokák.
Mása még Lénát is megvédte a huligánoktól.
A fiúbandában megtanították neki, hogyan üssön, és hogyan álljon ki magáért. Márpedig az ő természetével – éles, kemény, makacs – ez volt a legfontosabb.
Az iskola után az egész társaság szakmát választott. Ki villanyszerelőnek, ki vízvezeték-szerelőnek, ki építőnek ment tanulni. Mása is úgy döntött, beiratkozik a technikumba, hogy villanyszerelő legyen.
Eleinte mindenki csodálkozott: mit keres itt egy lány? De egy hónap múlva már a sajátjuknak vették. Pontosabban: a „saját fiúnak”.
Csakhogy a hormonokat nem lehet kikapcsolni, és a kamaszkor a maga szabályait diktálja.
Mása próbált találkozgatni a fiúkkal. Csak hát egy baj volt: erősebb, határozottabb és magabiztosabb volt, mint bármelyik, akire ránézett.
Bármennyire igyekezett, mindig rosszul végződött.
Az elején minden rendben ment, de amint egy kapcsolat kicsit mélyebbre jutott – azonnal vége lett.
A természete nem engedte, hogy panaszkodjon, fájdalmát vagy sértettségét kimutassa. Irigységét is magában tartotta. Pedig irigyelte Lénát – azt, hogy a barátnője maga szakított, amikor akart, és a fiúkat úgy cserélgette, mint más a kesztyűt.
Csak éjjel engedett utat a könnyeinek. A világ előtt viszont acélkemény maradt.
Ha nem lett volna Nyina Szemenovna álmatlansága, senki sem tudta volna meg az igazat.
– Beszélhetnél vele – mondta bizalmas hangon Nyina Szеменовна. – Hiszen gyerekkorotok óta barátnők vagytok! Talán itt az ideje, hogy a mi acél Másánk egy kicsit meglágyuljon, hogy a férfiak ne meneküljenek előle!
– Ha ezért elpáhol, majd magyarázkodjon maga a barátomnak meg anyámnak! – figyelmeztette Léna.
– Hát akkor csináld okosan! Tudod jól, hogy Máska hirtelen, mint a hasmenés! – csattant fel Nyina Szеменовна.
– Maga próbált már valaha hozzá nyugodt, kedves hangon szólni? Sikerült elmagyarázni valamit? – kérdezte félmosollyal Léna.
– Ha nagyon megsérülsz, nemcsak elmagyarázom, de meg is gyógyítalak! – ígérte Nyina Szеменовна. – Csak házasítsd ki nekem Máskát, és szerezz unokákat! Én meg életem végéig hálás leszek neked!
– Te férjhez akarsz menni? – kérdezte egyenesen Léna, amikor kettesben maradtak.
– Á, minek az – fintorgott Mása.
– Ha abbahagyod a hazudozást, segítek! – mondta titokzatos mosollyal Léna.
Mása gyanakodva, szúrósan nézett rá. Ötperces tekintetpárbaj következett – és Léna győzött. Bármilyen kemény is volt Mása, Léna most rátapintott a legérzékenyebb pontra.
– Akarom – vetette oda Mása, majd elfordult.
– Mennyire akarod férjhez menni? – folytatta Léna.
– Nagyon, de hát elszöknek tőlem, mint a csótányok a fénytől! – mordult Mása.
– Készen állsz komolyan dolgozni rajta, hogy férjhez menj? – ez volt a végső kérdés.
– Meg akarod tanítani a női trükkjeidre? – kérdezte Mása.
Senki sem mondta, hogy Mása buta lett volna – csak épp más irányba állt a mutatója.
– Pontosan! – mondta elégedetten Léna. – Készülj, nem lesz könnyű!
Így alakult, hogy manapság már nem kovácsolnak acélból férfiakat. Talán a fejlődés, a nemek egyenlősége vagy a modern világ más vívmányai miatt – ki tudja. A végeredmény az lett, hogy a férfiak finomabbak, érzékenyebbek, lelkileg gazdagabbak lettek, mint valaha.
És ezek a férfiak nem akarnak olyan nőkkel foglalkozni, akik erősebbek náluk. Hiszen a nő mellett – vagy a feleség árnyékában – ők akarnak tűnni a főnöknek, az erősnek.
Mása mellett viszont sajnos szinte mindannyian kicsinek látszottak.
Így hát Léna nekilátott, hogy átformálja Mását — hogy a lánynak a kemény természetét valahová mélyre beletolja, és megtanítsa, hogyan engedjen meg a férfinak.
– Ő a család feje, és te a férjed mögött vagy! Azt mondta, engedelmeskedsz! Kért tőled valamit, teljesíted! Ha ő főséget érez melletted — erősnek, magabiztosnak —, a tiéd marad!
Ez a tanítás nehezen ment Másának. Egy jelöltnek például annyira kevésnek találta a butaságát, hogy még az orrát is eltörte miatta. De ez most mellékes.
Több efféle szabadságot magának nem engedett meg.
És ekkor lépett be az életébe Rinat.
Rövid ismeretség, szép esküvő, rég várt gyerek. Kívülről nézve – csodás család. Ő a fej, őt tisztelik és imádják. Gondoskodik róla.
Csak Mása tudta, mennyire nehezen megy ez neki.
Ha Rinat nem vette volna annyira a fejébe a felsőbbrendűségét, könnyebb lett volna számára. Kár, hogy senki nem súgta meg Rinatnak, kivel vállalkozott.
A titok szorongott! A titok ki akart törni! Mása, megint a fehér forróságig felhúzva, fejét jeges víz alá nyomta, hogy ne üsse agyon a férjét. És minden alkalommal egyre nehezebb volt visszafognia magát.
A türelem megrepedt, majd darabokra tört.
Mása kitolta Rinatot a folyosóra, hogy a kisfiú ne lássa, ne hallja, mi fog történni. Aztán bevonszolta a konyhába. Ott, a falhoz szorítva, engedte, hogy a dolog kicsússzon belőle.
Hajolt fölé, és halkan, de nagyon érthetően kimondta:
– Figyelj, te féligaz parancsnok! Elegem lett a nyavalygásodból! Ne próbálj engem parancsolgatni! Ha azt hiszed, te vagy itt a főnök, gyorsan lerövidítem a főnökséged!
Istenre mondom, sokáig tűrtem! De a türelmemnek vége! Ha rám emelsz a hangodat, megismerkedsz a sodrófával; ha sértegetsz – a serpenyővel!
És ha csak megpróbálod felemelni rám a kezed, olyan önvédelmet tanítok neked, hogy utána szondán fogsz enni!
– Mi volt ez? – hebegte Rinat.
– Ez volt a demonstráció, milyen egy jó és gyengéd feleség! – felelte Mása, miközben föléje magasodott. – Te meg beképzelted magad! Letértél a helyes útról! Megaláztál! Most pedig megkaptad, amit megérdemelsz! Most ilyen a feleséged! Élvezd!
Mása mély gondolkodásban hagyta Rinatot a padlón.
Nem, nem váltak el. Rinat egyszerre rádöbbent, hol volt a hibája. Így visszatért az a Mása, akit feleségül vett: engedelmességre szoktatott, kedves lett. De ha Rinat újra beképzelt lesz:
– Le a maszkokkal! – és – „Aki nem bújt el, ne csodálkozzon!”
