Egy napon a fiatal lány rettenetes választás elé került: börtön a saját otthonában, vagy élethosszig tartó csapda egy kényszerházasságban. De a bátorsága mindent megváltoztatott.
Már nyolcéves korában elrendezték a házasságát. Tizennégy évesen látta először a jövendőbeli férjét – egy idős, alacsony férfit.
Tizenöt éves korában Angelicát a szülei bezárták a szobájába, mert megtagadta a kényszerházasságot. Saját otthonának foglya lett. A hét lány közül a legfiatalabbként végignézte, ahogy nővérei sorra ugyanarra a sorsra jutnak. Szinte mindet tizenöt éves koruk előtt férjhez adták.
A történet mindig ugyanaz volt: a lányokat kivették az iskolából, Indiába vitték, majd már férjezettként tértek vissza az Egyesült Királyságba, ahol megaláztatás, verés és lelki terror várta őket a férjüktől.
Amikor Angelica sora következett, ő nemet mondott. Hangosan. Makacsul. Kétségbeesetten.
A szülei, akik nem tudták elviselni az engedetlenségét, erőszakkal tartották otthon. Többé nem járhatott iskolába. Bezárták. Csak a mosdóba mehetett ki. Az ételt a szobájába vitték.
Az élete minden részletét ellenőrizték. Csak azokkal a barátnőkkel beszélhetett, akiket az anyja jóváhagyott.
De még az elszigeteltségben is sikerült titokban kapcsolatba lépnie egy családi ismerőssel — egy fiúval, aki már gyerekkora óta tetszett neki. Az ablakon keresztül beszélgettek. Esténként a fiú az udvaron állt, és a lány ajkáról olvasta le a szavakat. Arról álmodoztak, hogy megszöknek. A fiú elkezdett pénzt gyűjteni.
Egy nap azt mondta neki:
— Itt az idő. Készülj.
Angelica két bőröndbe pakolta a holmiját, és leeresztette őket az ablakból lepedők segítségével. Már csak a megfelelő pillanatot kellett kivárnia.
Amikor a bejárati ajtó résnyire nyitva maradt és senki sem őrizte, kicsúszott rajta. Futott, meg sem állt.
A fiúval együtt egy másik városba költöztek. Mindent elölről kezdtek. A család próbálta megtalálni, bántani. De Angelica még így is hiányolta a szüleit.
Felhívta az anyját:
— Jól vagyok. Haza akarok menni. Csak akkor, ha lefújjátok az esküvőt.
Az anyja válasza összetörte a szívét:
— Vagy hazajössz és hozzá mész ahhoz, akit mi választottunk, vagy számunkra meghaltál.
Eltelt 35 év. Ezalatt egyszer sem kapott születésnapi üdvözletet. Ma már háromgyermekes anya. A gyerekei sosem látták a nagyszüleiket.
Amikor a húga, Klára, 25 évesen öngyilkos lett, mert nem bírta tovább a kényszerházasság kegyetlenségét, Angelica elhatározta, hogy cselekszik.
A szüleik Klárát is arra biztatták, hogy „tűrjön, legyen jó feleség”. Azt mondták: tűrj, hiszen férfi, így fejezi ki az érzéseit. De Klára nem bírta tovább. Benzinnel leöntötte magát és felgyújtotta.
A testvére halála után Angelica létrehozta a Karma Nirvana nevű szervezetet — hogy harcoljon a kényszerházasságok ellen, és megmentse azokat a lányokat, akik ugyanabban a pokolban élnek, mint ő egykor.
A küzdelmének köszönhetően a kényszerházasságokat hivatalosan is bűncselekménnyé nyilvánították az Egyesült Királyságban. A BBC adatai szerint a szervezet már több mint 50 000 embernek segített.
Ma Angelica már nagymama. De a legnagyobb eredményének nem ezt tartja. A legfontosabb, hogy megszakította az erőszak láncát. A gyerekeiért. A jövőért.
Ha megérintett ez a történet — oszd meg a gondolataidat. Örömmel hallanánk a véleményedet.
