— Vitya, vendégeink vannak? — kérdezte Tánya, amikor egy hosszú munkanap után hazajött, és az ajtóban idegen cipőt látott, a szobából pedig női hangok hallatszottak.
A férje helyett egy nő lépett ki az előszobába.
— Vitya még nincs itthon — nézett a nő szúrósan Tányára. — És maga kicsoda?
Egy pillanatra Tányának úgy tűnt, eltévesztette a lakást. De az előszoba berendezése és a tükör mellett lévő holmijai azt bizonyították, hogy nem így van.
— Tatjána vagyok, itt lakom.
A nő gúnyosan felnevetett.
— Akkor ezek szerint te az én lakásomban laksz. Kezdheted összepakolni a cuccaidat — mondta, és eltűnt a közeli szobában.
Tánya és Vitya hét éve éltek együtt. Összekapcsolták őket a közös érdeklődések, szerették az aktív pihenést, és nem akartak gyereket.
Tatjána úgy gondolta, hogy gyereket csak negyven felé érdemes vállalni, Vitya pedig mindig hallgatott a témában. Így a nő arra a következtetésre jutott, hogy férje egyáltalán nem akar gyereket.
Mindketten reggeltől estig dolgoztak, néha késő estig maradtak bent. De a hétvégéket mindig együtt töltötték.
Tánya szervezte a programot: péntek este simán elutaztak Szocsiba síelni két napra.
Hétfő reggel hatkor érkeztek haza, és rögtön mentek dolgozni.
Mindketten jól kerestek, egymásra sosem sajnálták a pénzt. Vitya lakásában éltek, ő hozta ide a feleségét.
Amikor Tatjána felvetette a közös vagyon kérdését, a férfi azonnal leállította:
— Minek? Kettőnknek ez a lakás is elég. Inkább spóroljunk egy vidéki házra.
Így is éltek: félretettek valamennyit, utaztak, pihentek.
Egészen a mai napig…
Tatjána hazajött a munkából, de otthon egy idegen nő várta, Vitya nem volt sehol, a telefonja nem felelt.
Mit tegyen? Az asszony ragaszkodott hozzá, hogy Tánya hagyja el a lakást.
— Én itt élek a férjemmel, a lakás az övé — nem hagyta magát Tánya. — Maga kicsoda? És hogy jutott be idegen lakásba?
A nő mellett a kanapén ült egy körülbelül tizenkét éves kislány, aki teljesen lemásolta anyja viselkedését.
— Ez a mi lakásunk — ismételte az idegen. — Saját kulccsal nyitottam ki az ajtót. Vitya tud róla.
Ettől a kijelentéstől Tánya teljesen megdöbbent. A nő viszont mintha élvezte volna a helyzetet, elmosolyodott.
— Szóval Vitya semmit nem mondott neked? — nevetett fel. — Képzeld csak, Liza, apád megint meglepetést okozott!
Liza anyjával együtt felkacagott.
— Vitya az én volt férjem — kezdett végül magyarázkodni a nő. — Liza pedig a mi lányunk. Sokáig külföldön éltünk, természetesen Vitya pénzén.
Most pedig úgy gondoltam, helyre kell állítani a családot, visszajöttem. Úgyhogy nyugodtan pakolhatsz.
— Nincs maguknak semmilyen családjuk. Vitya a férjem, és senki sem várta magukat ide — vette elő Tatjána a táskájából a telefonját. — Kiveszek maguknak egy hotelszobát, én fizetek, ha egyszer nincs pénzük.
— Nem érted, ez nálatok nincs család. Nálunk van lányunk. Szerinted kit választ majd Vitya?
Egy órával korábban Tánya biztosan azt mondta volna: csakis őt. Férjében sosem kételkedett. De most úgy tűnt, nem ez a helyzet.
— Kételkedsz? — kacagott fel a nő. — Jól is teszed. Nem kellene magad megszégyenítened, inkább pakolnál.
Tánya nem válaszolt. A cuccait sem kezdte el összeszedni. Nem akarta csak úgy átadni a férjét valami nőnek.
Lehet, hogy az egész csak hazugság? Csak meg kell várni Viktort.
— Rendben — mondta Tatjána. — Várjuk meg Viktort. Ő majd mindent tisztáz.
Tánya pizsamát vett fel, és vacsorát kezdett készíteni magának.
Minden erejével azon volt, hogy úgy tegyen, mintha semmi sem történt volna.
Megterítette magának az asztalt, elfordult, hogy kivegyen egy joghurtot, de amikor visszanézett, Liza már az ő vacsoráját ette.
— Ez az én vacsorám — tolta el a tányért a gyerektől Tatjána. — Téged, úgy tűnik, nem jól nevelt meg az anyád.
— De én éhes vagyok! — Liza cseppet sem volt halk és engedelmes kislány. — És ez az én otthonom, ehetek, amit akarok!
— Azt eheted, amit az anyád főzött neked. Menj, kérd meg őt.
Tatjána kidobta a maradék ételt a tányérból, így kénytelen volt egyetlen joghurttal vacsorázni, Liza éles pillantásai kíséretében.
Viktor csak késő éjszaka tért haza. De otthon senki sem aludt, mindenki rá várt.
— Lena? Mit keresel te itt? — ő látta meg először volt feleségét.
— Inkább mondd el te, hogy kik ezek és mit keresnek a lakásunkban! — Tánya egy kicsit távolabb állt, arckifejezése egyértelműen mutatta a nemtetszését.
— Visszaköltöztünk hozzád — jelentette be örömmel Lena, majd eltűnt a szobában, hogy teret adjon Viktornak, magyarázkodjon Tánya felé.
A férfi ideges lett; nem gondolta volna, hogy volt felesége valaha visszajön.
— Tánjus, így alakult…
— Ezt soha nem mondtad el nekem.
— Nem mondtam, most elmondom mindent. Csak ne szakíts félbe, kérlek, hadd magyarázzam el. Lena az első feleségem.
— Nem mondtad, hogy házas voltál.
— Fiatalok voltunk, butaság.
— És a gyerekről sem beszéltél — Tánya karba fonta a kezét, sértődött volt, és még nem látott kiutat a kialakult helyzetből.
— Liza… Tizennégy? Nem — hárította Viktor gyorsan — Tizennégy helyett tizenhárom. Tíz évvel ezelőtt együtt mentek el az anyjával, akkor szakítottunk.
A lakást házasságban vettem, de nem osztottuk meg.
Ehelyett jó pénzt küldtem nekik havonta. Nem is gondoltam, hogy visszatérnek.
— Nem mondtad el nekem… Semmit sem tudtam rólad, az életedről… Hét éve vagyunk együtt, és te még csak meg sem említetted…
Azt hittem, nem akarsz gyereket, erre kiderül, hogy már van egy lányod…
— Reggel elutazom néhány napra. Meg akartam lepni téged, vettem háromnapos tengerparti utakat. De — elmosolyodott — egyedül megyek.
És te oldd meg a problémáidat. Egyébként sem akartál beavatni, szóval ne számíts segítségre.
Tánya kora reggel elment, magára hagyva a férjét a lakásban volt feleségével és lányával.
Viktornak nem esett jól a volt feleség feltűnése.
— Miért jöttél ide? Miért hoztad ide a gyereket?
— Mostantól itt fogunk lakni, veled — mosolygott Lena.
— Elég a hazugságból, régóta nem vonzólsz már számomra férfiként. Mit akarsz tőlem?
Lena eltorzította az arcát — volt férje jól ismerte ezt a grimaszt.
— Rendben, a férfi, akivel éltem, talált magának egy fiatal csajt. Szóval külföldön már nincs hova mennünk. Hova vigyem még a lányomat? Oroszországban nincs senkim.
— Van anyád.
— Nem megyek falura. A lányomat sem viszem el. Egyébként miért beszélsz így velem? Nyolc éve nem láttad a lányod! Hol a csomag? Hol az öröm?
— Azokból a pénzekből, amiket küldök havonta, futja ajándékra és örömre is. Segítek lakást bérelni, te és Liza elmentek onnan. A többi majd kialakul.
— Nem, mit jelent az, hogy lakást bérelni? Nem akarok albérletben élni, az borzalmasan kényelmetlen.
Normális életet akarok élni, férjjel és lányommal! — emelte fel a hangját Lena. — Talán elmondjam a lányomnak, hogy te elutasítod őt?
Egyébként itt van bejelentve! Nincs jogod kirakni őt!
— Nem őt rakom ki, téged teszlek ki.
Liza megjelent a konyhaajtóban, érdeklődve bámulta a szülőket. Neki mindegy volt, kivel és hol él, maga a konfliktus viszont érdekfeszítőnek tűnt.
— Na nézd, Liza, figyeld meg az apádat, és jegyezd meg: olyan férfihoz ne menj hozzá, mint a te apukád.
Liza felhorkant, majd eltűnt.
— Mi a bajod? — a hangja megkeményedett. — Évekig eltartottalak titeket, anyát és a gyereket is, szóval most nincs jogod kinyitni a szádat!
— Te még meg is pofonadsz? — Lena nem számított ilyen kirohanásra a volt férjtől. — Én vagyok a gyereked anyja!
— Lehetsz te akár Teréz anya! Mondtam: vagy bérelek nektek lakást, vagy tűnjetek el innen!
Lena sokáig nem gondolkodott.
— Elmegyek, de a lányt nálad hagyom. Majd meglátjuk, mennyi idő kell, hogy észhez térj, és könyörögj nekem, hogy visszajöjjek!
Vitya csak elmosolyodott.
— Mit vigyorogsz? Azt hiszed, a feleséged beleegyezik, hogy idegen gyerekkel éljen? El fog szökni tőled, és akkor majd eszedbe jutok!
Lena gyorsan összepakolta a bőröndjét, ott hagyta a lányát és elment.
Viktor megkönnyebbülten sóhajtott. Az egész hétvégét a lányával töltötte: elvitte a parkba, beültek egy kávézóba, megnéztek egy filmet.
Liza bár kissé távolságtartóan viselkedett, mégiscsak egy átlagos tinédzser volt.
Néhány nap múlva Tánya kipihenten tért vissza.
— Én mindent eldöntöttem, de a lányom velünk fog élni — jelentette ki a férfi köszönés helyett.
— Erről szó sem volt — Tánya soha nem akart gyereket.
— Ő már nagy, és nincs szüksége se anyára, se mostohaanyára. Úgyhogy válassz magad. Igen, hibáztam, nem mondtam el, titkoltam a gyereket.
De most minden megváltozott, és Liza itt fog élni velem. Neked kell döntened.
Tánya bólintott és bement a hálószobába. A választás nyilvánvaló volt: ő nem akart gyereket. Soha nem akart ilyen terhet…
Persze korábban azt mondta Viktornak, hogy majd negyven felé, nem előbb. De valójában soha nem így gondolta. Egyszerűen nem akart gyerekkel bajlódni, csakis magának akarta szentelni az életét.
Az ajtó résnyire kinyílt.
— Tanyi néni — Liza anyja nélkül egészen más volt: csendes, nyugodt —, apa mondta, hogy kész az ebéd, hív az asztalhoz.
Tánya bólintott. Talán elhamarkodta a dolgokat…
Megpróbálja elfogadni a más gyerekét, aki már majdnem felnőtt. És ha nem sikerül, mindig van választási lehetősége: bármikor elmehet.
