A kiscicát az utcán pillantotta meg. A kicsi, piszkos jószág észrevette a férfit, rohant feléje minden kis lábacskájával, felkapaszkodott a nadrágjára és erősen belecsimpaszkodott…
— Na, most mit kezdjek veled? — mosolyodott el.
A cica dorombolni kezdett, dörgölőzött a tenyeréhez, könyörögve, hogy vigye magával.
— Úgy tűnik, nincs választásom, — sóhajtott. — Gyerünk haza…
Így lett neki Myszka — így nevezte el.
Myszka gyorsan nőtt: eleven, harapós, de borzasztóan szeretetteljes volt. Aludni legszívesebben a fején szeretett, jelezve, hogy komolyan gondolja, ő fog vigyázni rá.
A férfi gyerek lett számára. Myszka ellenőrizte, mit eszik, elsőként kóstolta meg a finomságokat, és értékelte a próbálkozásait.
Mielőtt munkába indult volna, gondosan becsempészett neki kekszet vagy falatkákat a táskájába. A férfi nevetett, és hogy meg ne bántsa, mindig megköszönte és magával vitte az ajándékokat.
Néha éjjel Myszka zsákmányokat hozott az ágyba: csótányokat, legyeket, egyszer pedig egy élő egeret, amelyet a férfi óvatosan szabadon engedett az utcán.
Ha megbetegedett, Myszka mellé feküdt, melegítve kis testével. És a betegség visszahúzódott…
Így éltek.
Ő próbált kapcsolatokat építeni, ismerkedett nőkkel, de Myszka mindig kimondta a végső szót. Ha ő negatívan ítélte meg a helyzetet — a románc azonnal véget ért.
A nők megsértődtek:
— Vagy én, vagy ez a macska! — háborogtak.
— Neked a macskád fontosabb, mint én! — szemrehányták.
— Jobban szereted őt! — vádolták.
És igazuk volt…
Ő bízott Myszka-ban, tudta, hogy az ösztöne tévedhetetlen: meglátta az emberek valódi lényegét.
Így teltek az évek, mígnem egy nap felhívta egy régi barátja, és felajánlotta, hogy töltsék együtt a szabadságot a természetvédelmi területen, ahol ő volt az igazgató. A rezervátum zárva volt a kívülállók előtt, de neki kivételt tettek.
A barát horgászatot, bogyókat, erdőket, naplementét ígért a tó fölött… És még célozgatott is:
— A feleségemnek van egy barátnője. Te még mindig nőtlen vagy… Gyere, pihenj, ismerkedj meg vele, és ha nem tetszik, akkor majd azt mondod, hogy nem volt megírva.
A férfi beleegyezett, de feltételt szabott:
— Myszkával jövök. Nincs kire hagynom.
A barát meglepődött, de belement:
— Ha macskával, hát macskával.
Autóval érkezett a rezervátumig, onnan azonban gyalog folytatta az utat — hátán hátizsák, a hordozóban pedig Myszka.
A cica izgatottan nézelődött, nyávogott, érezte, hogy kaland vár rájuk.
— Tarts ki, kicsikém, mindjárt odaérünk, — nyugtatta őt a férfi.
A ház a tó partján állt. Csend, nádak susogása, madárdal — éppen olyan szépség, amilyet a barátja ígért.
A kulcs el volt rejtve, és a férfi egyedül lépett be a házba: a barátja késett — az anyósa sürgős kórházi kezelése felborította a terveket.
— Pihenj csak egyedül, — mondta telefonon. — Mi néhány nap múlva érkezünk…
A férfi sóhajtott, de hamar megnyugodott. Myszkával sosem unatkozott.
Barangoltak az erdőben, halat fogtak, együtt csodálták a naplementét…
Egy hét észrevétlenül elszállt. Már készülődött haza, amikor hirtelen leszakadt az ég: felhőszakadás, orkánerejű szél.
A vihar után kilépve a házból megcsúszott a nedves fűben, és erősen kificamította a bokáját.
A boka feldagadt. A telefonon nem volt térerő.
Nem tudta, hogy a hegyről lezúduló áradat elsodorta az utat, és földcsuszamlás torlaszolta el a környéket.
Most már Myszkával ketten teljesen el voltak vágva a külvilágtól.
Eleinte ez nem tűnt nagy bajnak: működött a generátor, a hűtő tele volt. De az élelemkészletek lassan fogyni kezdtek.
A férfi készített magának egy mankót, lassan és nehezen közlekedett. Myszka árnyékként követte, aggódva nézett a szemébe.
— Minden rendben lesz, kicsim, — nyugtatta, de belül kételkedett.
Amikor az étel elfogyott, whiskyt ivott, hogy elnyomja a kétségbeesést, és lefeküdt aludni.
Reggel, fejfájástól szenvedve, elvánszorgott a konyhába… és megdermedt.
A mosogatón egy hal feküdt. Igazi, friss hal.
Mellé telepedve ott ült a büszke Myszka.
— Te voltál?.. — lehelte.
A macska bólintott.
— Megmentőm! — suttogta meghatottan, és orron puszilta.
A halból levest főzött, együtt ettek. Így kezdődött az új életük.
Myszka éjszaka apró vadat fogott, nappal halat hordott.
— Mit csinálnék nélküled, kicsikém? — tréfálkozott a férfi.
És Myszka dorombolt, hozzádörgölőzött, odabújt hozzá.
Múlt még tíz nap. A boka érezhetően jobban lett.
Myszka igazi vadásszá változott, szemei lángoltak.
Amikor végre a mentők áttörtek a torlaszokon, a férfit élve és vidáman találták — a kandalló mellett, karjaiban a doromboló Myszkával.
Megtudva a történetét, a mentők fényképezkedtek vele és a macskájával, csodálva a cica bátorságát.
A barát rábeszélte, hogy maradjon még néhány napig, hogy kipihenje az átélt megpróbáltatásokat.
Újra hoztak élelmet, igazi ünnepet rendeztek.
És Myszka, mint egy valódi bíró, figyelmesen szemlélte a barát által hozott új ismerőst.
Három nap múlva az ölébe mászott.
— Átmentem a vizsgán? — nevetett a nő.
A férfi csak bólintott.
Két hónap múlva Myszkának öt kölyke született. Az apjuk egy vad erdei macska volt.
Kettőt megtartottak, a többit jó kezekbe adták.
Most gyakran visszatérnek ahhoz a házikóhoz a tóparton.
Myszka pedig vadászatra tanítja a kölykeit.
Egyébként a nő a férfi városába költözött. Fordítóként dolgozik, és boldog.
Néha nevetve mondja:
— És ha nem tetszettem volna Myszkának?
A férfi mosolyogva felel:
— Rábeszéltem volna…
De valójában mindketten tudják: az utolsó szó mindig a macskáé.
És ha a macska jóváhagyta — akkor így akarta maga az Isten.
És kik vagyunk mi, hogy vitatkozzunk Istennel?
