A férj a nap második felében felhívta Polinát a munkahelyén.
– Polja, ma hánykor végzel?
– Mint mindig – felelte ő. – Mi történt?
– Semmi különös – mondta Makszim. – Csak anyám valamiért megkért, hogy ma munka után ugorjunk be hozzá.
– Max, biztosan téged akar látni, én neki minek. Menj egyedül.
– Nem, azt mondtam neki, együtt megyünk. Nagyon komoly hangja volt, biztos megint kitalált valamit, úgyhogy együtt fogunk védekezni – viccelődött a férj.
– Értem, tehát mögém akarsz bújni, és anyád rohamát egy gyenge nővel feltartóztatni – folytatta a tréfát Polina. – Rendben, gyere értem hatra, megyünk együtt.
Mindketten jól tudták, hogy egy ilyen „hivatalos meghívás beszélgetésre” jó eséllyel azt jelenti, komoly anyagi hozzájárulást várnak tőlük.
Mielőtt az anyósához indultak volna, Polina vacsorát javasolt egy közeli kávézóban.
– Ha Antonina Petrovna komoly beszélgetésre készül, aligha fog minket megvendégelni, talán teát kínál. Otthon meg sincs semmi – főzni kellene – mondta ő.
Miután ettek, megérkeztek Makszim szüleihez.
Polina, mintha előre sejtette volna – Antonina Petrovna, miközben beinvitálta őket a szobába, kijelentette:
– Etetni nincs mivel. Ha akarjátok, teát töltök.
De Makszim és Polina a teát is visszautasították, és megkérték Antonina Petrovnát, magyarázza meg, miért hívta őket.
Makszim sejtése beigazolódott – azt javasolták, hogy tegyenek ajándékot az öccsének.
– Vadimnak egy hónap múlva lesz a tizennyolcadik születésnapja, és három hónap múlva végez a főiskolán. Ezért apjával úgy döntöttünk, hogy erre a kettős ünnepre veszünk neki egy autót – mondta az anya. – Az apja már ki is nézett egyet, igaz, használt. Hatszázezerért. Tanuljon ezen, aztán talán veszünk neki valami jobbat.
– Egyedül nem tudjuk összeszedni az egész összeget – tette hozzá az apa. – Ezért azt javasoljuk, hogy ti is tegyétek bele a felét. Hiszen a hitelt már kifizettétek, és Makszim múltkor mondta, hogy nyaralásra gyűjtötök. Megvesszük Vagyimnak a kocsit, a nyaralásra pedig szeptemberig még simán összegyűjtötök.
Polina mondani akart valamit, nagyot sóhajtott, de nyitott szájjal némán ült tovább.
Makszim viszont elmosolyodva megszólalt:
– Anya, valahogy nem emlékszem, hogy az én sikereimet vagy ünnepi alkalmaimat ilyen széles körben jutalmazták és ünnepelték volna. A nagykorúságom napján te meg apu egy inget adtatok. Fehéret. Aztán ünnepekkor hordtam. Amikor pedig az egyetemen kitüntetéses diplomát szereztem, családi teázással ünnepeltük, a kedvenc sóskás pitémmel. Egyébként rég nem sütöttél olyat!
– Fiam! Most egészen más idők járnak. Hiszen majdnem tíz év telt el! Vagyim sok ismerőse már autóval jár, ő meg kénytelen irigykedve nézni rájuk! – kiáltott fel az anya. – Neked is van autód!
– Igen, van. De van egy kis különbség is: én magam vettem. A saját keresetemből. Ha Vagyim is megkeresi rá a pénzt és vesz magának, egy szót sem szólok. De háromszázezer forintot a családi költségvetésből kivenni nem áll szándékomban – felelte Makszim.
– Tudtam! Mégis reméltem, hogy nem leszel ilyen fösvény – sértődött meg az anya.
– Ennek semmi köze ahhoz, hogy fösvény vagyok-e vagy sem. Vagyimnak most nem autóra van szüksége, hanem arra, hogy elkezdjen munkát keresni. Ti apával észrevettétek a kocsikat a három haverjánál, de azt, hogy a csoportja felének már van szakmabeli állása, észre sem veszitek. Erre kellene figyelni – mondta Makszim, majd felállt.
Hazafelé menet még sokáig háborgott:
– Valahogy a szüleim már teljesen túlzásba estek. Igen, Vagyimot mindig kényeztették – kései, kisgyerek. De nem ennyire!
Egész héten csend volt. Aztán Makszimot felhívta az apja:
– Fiam, anyád azt javasolja: mi betesszük a saját háromszázezerünket, ti meg Polinával, ha már annyira féltek, hogy nem lesz időtök újra nyaralásra gyűjteni, vegyetek fel hitelt egy-két évre. Így el is utaztok, meg a testvérednek is vesztek ajándékot. Egy-két év alatt észrevétlenül visszafizetitek.
– Apa, mi semmiféle hitelt nem fogunk felvenni. Nikitának még a gyerekszobában kell felújítást csinálni. Úgyhogy ostobaságokra nem szándékozom pénzt pazarolni – felelte a fia.
– Rendben, akkor vegyétek fel ti a hitelt, de majd mi anyáddal törlesztjük. Csak akkor már nem két évre kell felvenni, hanem öt évre – állt elő az apa az újabb javaslattal.
– Ne csináljatok butaságot – állította le apját Makszim. – Vagyim nem tudja értékelni sem a tárgyakat, sem a pénzt, mert egyetlen rubelt sem keresett meg. Az autót sem fogja megbecsülni. Ti még vissza sem fizetitek a hitelt, ő már a roncstelepre juttatja a kocsit. Jó, ha maga épségben marad. Ne csináljatok magatoknak bajt!
Makszim szülei és Polinát többé nem zaklatták, míg véletlenül meg nem tudták, hogy ők segítettek a barátaiknak, nagy összeget kölcsönadva egy beteg gyerek műtétjére.
Az anya háborgott a legjobban:
– A saját testvérnek sajnáltátok a pénzt, idegeneknek meg rögtön adtatok! Ha ezt elmesélném valakinek, el sem hinné! Nincsenek ennek a gyereknek rokonai, hogy összeszedjék a pénzt a gyógykezelésre?
– Anya, nem látod a különbséget a helyzetek között: először is, a barátaink kölcsönkértek, ti meg azt követeltétek, hogy ajándékozzunk Vagyimnak háromszázezer forintot. Ők eladásra tették a nyaralójukat, hogy kifizessék a műtétet, de az ingatlaneladás nem megy olyan gyorsan, a műtétet viszont azonnal meg kellett csinálni. Ha eladják a nyaralót, visszaadják a kölcsönt. Másodszor pedig ne hasonlítsuk össze egy ember egészségét azzal a szeszéllyel, hogy „autót akarok”. És egyáltalán, ha mi Polinával magunk kerestük meg ezt a pénzt, engedjétek meg, hogy mi döntsük el, mire költjük. Egyébként Vagyim már megkapta a diplomát, de talált már munkát?
– Keres. Még semmi megfelelőt nem talált.
– Nincs állás autószerelőnek? – csodálkozott Makszim. – Menjen tanoncnak egyelőre. A lényeg, hogy elkezdje, aztán majd halad tovább.
– Vagyik éppen most tette le a vizsgákat. Hadd pihenjen egy kicsit! Ráér még, úgyis eleget fog dolgozni – válaszolta az anya.
Makszim megértette, hogy vitatkozni felesleges.
Eltelt a nyár. Szeptember első felét Polina, Makszim és fiuk, Nikita a tengernél töltötték. A barátaik, miután eladták a nyaralót, visszaadták a kölcsönt, így anyagi gondjuk nem volt – két hétig fürödtek, napoztak, kirándultak.
Amikor pedig hazatértek, megtudták, hogy a szülők mégis felvettek hitelt, és vettek Vagyimnak egy autót. Épp a tengerparti nyaralásuk előestéjén.
És tegnapelőtt, amikor Makszim a családjával úton volt, Vagyim úgy döntött, részt vesz azokon a versenyeken, amelyeket az országúton rendeznek hozzá hasonló semmittevők.
Éppen csak elállt az eső, az út még mindig nedves volt, de a „versenyzőknek” ez még érdekesebbnek tűnt. Ennek eredményeként Vagyim és egy másik fiú elvesztette az irányítást, és lesodródtak az országútról.
Vagyim autója az orrával „átölelte” az oszlopot. Őt magát pedig két lábtöréssel szállították kórházba. Vagyim körülbelül három hetet töltött bent, majd még másfél hónapig otthon lábadozott.
Az autónak kevesebb „szerencséje” volt. Alkatrésznek, roncsautóként adták el.
Makszim szülei az esetet nem hozták szóba, és Makszim is kímélte őket, ezért ő sem feszegette a témát, bár nagyon szeretett volna emlékeztetni anyját, mennyire erősködött, hogy Vagyimnak autót kell venni.
De mindegyikük magában arra gondolt, hogy a fiú még viszonylag könnyen megúszta.
Makszim és Polina pedig abban reménykedtek, hogy ez a történet Vagyim számára tanulságul szolgál, és végre felelősségteljesebb, komolyabb emberré válik.
