— Matvej, elmegyek tőled. Megtaláltam álmaim férfiját — mondta határozottan a feleség. — Te sosem bántottál, de nem szeretlek. A jövendőbeli férjem külföldi, és vele megyek. Ványát nálad hagyom. Boldogulsz vele, hiszen már tízéves. Hívtak magukkal, de a fiam nélkül.
Az anya megcsókolta Ványát, odavetette: „Ne búsulj”, és eltűnt a bőröndjével. Matvej a fiával maradt, és elhatározta, hogy neki szenteli az életét. Tudta: a fiúnak hiányzik az anyai szeretet, de mit lehet tenni — apa az apa.
Évek múltak. Ványa befejezte az iskolát, beiratkozott az egyetemre. Egy nap elhozott egy lányt, és kijelentette:
— Apa, ő Arina. Nálunk fog lakni.
És bevitte a szobájába.
Matvej számára ez meglepetés volt. Mostantól hárman lesznek a lakásban. Széttárta a karját:
— Ahogy van, úgy van. Hadd lakjon itt. Asztalt kell teríteni.
Arina mosolyogva lépett a konyhába:
— Matvej Ivanovics, hadd készítsem el a vacsorát.
— Ugyan, Arisa, én megszoktam, hogy magam csinálom.
— Most ideje lesz leszoknia róla. A konyha az én területem. De ha szeretné, segíthet.
A hangja olyan meleg volt, hogy Matvej zavarba is jött.
— Menjen, pihenjen. Szólok majd.
A tévé előtt ülve töprengett:
— Egyszerűen öltözködik, nincs rajta smink, a haja simán hátra van fésülve. Nem egy kifestett baba, hanem kedves, gyengéd. Furcsa, hogy a nagyképű Ványa pont őt szemelte ki. Látszik, van benne valami.
— Férfiak, terítve van! — hívta Arina.
A vacsora remekül sikerült. Érezni lehetett a női kezet.
— Köszönöm, Arisa — mondta Matvej.
A fia bólintott, és elvonult a számítógéphez.
Arinával vidámabb lett a ház. Régebben csendben vacsoráztak, váltottak pár szót — aztán mindenki a maga szobájába. Most hosszasan beszélgettek. Elsőként mindig Ványa vonult el — beszippantották a játékok. Matvej viszont sokáig elbeszélgetett Arinával. Rengeteget tudott, és ő csodálkozott: a lány húsz évvel fiatalabb, mégis milyen okos.
Ványa a virtuális világban élt. Arina hívta moziba, parkba, de ő csak legyintett:
— Hagyd már!
Néha még gorombáskodott is. A lány megbántódott.
Matvej aggodalmaskodott:
— Mit lehet vele kezdeni? Csak a játékok járnak a fejében. Elszalad mellette az élet.
Arina közeli családtaggá vált. Matvej mindig megvédte, amikor a fia sértegette. Tetszett neki a lány — kedves, okos, dolgos. Tisztelte az elveit.
Egy nap, amikor munkából jött haza, veszekedés zajára nyitott ajtót.
— Pakold a cuccaidat és tűnj el! Én az elején megmondtam: gyerek szóba se jöhet! Nem értetted? Húzz innen!
— Mi történt? — riadt meg az apa.
Arina sírt, közben rakosgatta a holmiját. Ványa a monitorba merült.
— Nem a te dolgod! — mordult rá a fia.
— Hogyhogy nem az én dolgom? Hová megy így éjjel?
— Ne, Matvej Ivanovics, — suttogta Arina. — Elmegyek. Van helyem a kollégiumban.
Elment. A házban csend telepedett meg.
Eltelt egy hónap, aztán még egy. Arina nem tért vissza. Matvej titokban elment az egyetemre, és felkutatta a barátnőjét, Katját.
— Ő elutazott falura — mondta Katja. — Tessék, itt a cím.
Hétvégén Matvej elindult a Berjozovka nevű faluba. Az ajtót egy idős asszony nyitotta ki.
— Arina otthon van?
— Tessék, jöjjön be.
A szobából Arina lépett ki — sápadtan, láthatóan gömbölyödő hassal.
— Terhes vagy? Mi történt Ványával?
— Hát ez — tette a kezét a hasára. — Lemondott a gyerekről. Azt mondta: vagy abortusz, vagy többé nem lát. Én választottam.
— Arisa, okosan tetted! Hiszen ez maga a boldogság! Nekem unokám lesz! Nagyapa leszek! — Matvej érezte, hogy gombóc szorítja a torkát. — Bocsáss meg a fiamért. Az unokát nem hagyom magára. Készülj, nálam van egy lakás — egy barátom kiküldetésben van. Menj át levelezőre.
Arina nem habozott.
Megszületett Iljusa. Matvej munka után rohant hozzájuk: sétált vele, fürdette, altatta. Mindent ügyesen csinált — Arina csak ámult.
Ványa nem tudta, hogy Arina a városban van. Lányokat hozott haza, de azok sosem maradtak sokáig. Az apjával alig beszélt.
Egy nap Matvej a fiát bőrönddel találta.
— Anyához költözöm. Végleg.
— És az egyetem?
— Ott hagytam. Anyám hív. A férje meghalt, milliókat hagyott rá. Most együtt fogunk gazdagodni.
Matvej megértette: a fia kiköpött mása az anyjának. Neki a pénz mindennél fontosabb.
— Hát akkor, sok szerencsét.
Ványa elment, vissza sem nézve.
Matvej mindezt elmesélte Arinának. Este, miután lefektették Iljusát, indulni készült. Arina megállította:
— Maradj. Ha csak nem bánod…
— Hiszen én magam is erről álmodtam, csak féltem kimondani! — átölelte. — Nem tudok nélkületek élni.
— Hogy is ne engedném be a szerelmemet? — csókolta meg Arina az arcát.
Hamarosan összeházasodtak, beköltöztek a saját lakásukba. Később megszületett a kislányuk is — Iljusa húga.
Most minden rendben van náluk. Matvej és Arina boldogok. És már eszükbe sem jut, hogy húsz év van köztük. De hát számít ez egyáltalán?
