— Katya, mondta már neked Szása? — hadarta az anyós. — Nézd csak! Negyven ember lesz. Ezért főzni éjjel kell kezdenünk. Előző este hatkor érkezem.
— Mi? Éjjel? — mosolyodott el gúnyosan a meny. — Nem, erre én nem vállalkoztam.
— Várj már, még nem fejeztem be. A bevásárlólistát elküldtem Szásának, megígérte, hogy mindent megvesz.
Szása mindig segített a nővérének, Veronikának. Harmincéves korára Veronika már kétszer férjhez ment és kétszer elvált, és minden alkalommal a férjek voltak a hibásak — „rossz példányok jutottak neki”. Anyjuk, Anasztaszija Grigorjevna, gyerekkora óta belenevelte Szásába:
— A nővérednek segíteni kell.
És Szása segített. Hol pénzzel, amikor Veronika „ideiglenesen” munka nélkül maradt, hol a bérelt lakásának felújításában, hol véget nem érő költöztetésekben a válások után.
Aztán megnősült.
Katya, a felesége, eleinte tűrte. De amikor Veronika ötödször kérte abban az évben, hogy „pár napra” kölcsönkapja az autójukat, mert az övé „megint cserben hagyta”, Katya finoman, de határozottan azt mondta:
— Szása, talán most már elég? Nekünk is kell az autód ezen a hétvégén. Azt hittem, vannak terveink…
— Igen? És mit kell csinálnunk? Gyalog nem lehet megoldani?
— Nem. A szüleim nyaralójához gyalog nem lehet eljutni. Két vödör uborkát szedtek nekünk. Azt hittem, hallottad, amikor erről beszéltem.
— Igen… mintha hallottam volna, de érted, Szvetának sürgős dolga van.
— Ugyan miféle sürgős dolga van megint?
— Pontosan nem tudom — habozott Alekszandr —, de neki most nagyobb szüksége van rá.
— Nem, Szása. Ezúttal nem fog menni! Vagy visszautasítod a nővéredet, vagy veszel nekem egy autót. Elegem van abból, hogy trolibusszal járok, miközben a férjem kocsival bárhová elvihetne.
Szása először elgondolkodott, és már tárcsázni akarta a nővérét, hogy visszautasítsa, de Anasztaszija Grigorjevna gyorsan visszarántotta mindent a régi kerékvágásba:
— Mi az, a feleséged miatt cserbenhagyod a nővéredet? Hiszen ő egyedül van! Ki segítene rajta, ha nem te?
És Szása újra segített, a feleségével való veszekedések ellenére. Egyszer néhány napig egyáltalán nem beszéltek Katjával, végül Szása nem bírta tovább:
— Miért hallgatsz folyton?! Megsértődtél talán?
— Na ne mondj ilyet! Három nap kellett neked ahhoz, hogy rájöjj, megsértődtem? — háborodott fel Katya.
— Egyszerűen nem értem. Pontosan miért is?
A feleség felnevetett a döbbenettől:
— Tényleg? Nem érted? A drága nővérkéd teljes hétvégére elrabolt téged, mert el kellett mennie a barátnőjéhez vidékre. Én azt hittem, csak elviszed, aztán hazajössz, erre ott maradsz vele két napig. Nem zavar ez téged egy cseppet sem?
— Miért zavarna? Na, ittunk egy kicsit. Ott volt az exférje is, akivel jóban vagyok. Meg kellett valahogy ünnepelni ezt a találkozást. Mit csináljak, mint valami idióta, hirtelen felálljak és elmenjek? Az csúnyán nézett volna ki.
— Legalább felhívhattál volna.
— Te is hívhattál volna — vágott vissza Alekszandr.
— Hívtalak is, csak a telefonod ki volt kapcsolva. El tudod képzelni, mit kellett gondolnom? Teljesen ideges voltam, fogalmam sem volt, hol a férjem. Aztán kiderül, hogy ő egyszerűen úgy döntött, pihen egyet nélkülem — fakadt ki Katya.
— Ne képzelődj — legyintett a férj, majd jelezte, hogy hívják.
Alekszandr csak akkor vette fel a telefont, amikor kiment az erkélyre. Jól tudta, hogy a felesége nem értékelné a nővérével folytatott beszélgetést.
— Szia, öcsikém! — csicseregte vidáman Veronika a vonalban. — Két hét múlva jubileumom van! Harminc éves leszek! Érted, ugye?
Szása óvatosan Katjára pillantott, aki éppen a levest szedte a tányérokba.
— Nos… mit szeretnél? — kérdezte.
— Hogy te mindig azonnal megértesz engem! — nevetett fel Veronika. — Nálatok szeretném megünnepelni! Hiszen nagy a nappalid. Az albérletemben túl szűkös lenne, ráadásul a háziasszony is panaszkodna, az étterem meg túl drága.
— Talán inkább egy kávézóban? Adok hozzá, amennyi kell.
— Megőrültél?! — háborodott fel Veronika. — Hiszen ez jubileum! Azt akarod, hogy terembérletre költsek, amikor neked ott van a saját lakásod? Úgyis hozzá kell járulnod valamennyivel. Vagy talán azt hiszed, milliomoslány vagyok?
— Előbb hadd beszéljek Katjával. Végül is ez az ő lakása is, hátha voltak tervei.
— Késő! — vágott közbe a nővére. — Már mindenkinek megmondtam, hogy nálad lesz az ünneplés. Szabadítsd fel a lakást egész napra, jó? Mama pedig mondta, hogy mindent megfőz.
Szása nagyot sóhajtott, és a szemét kezével eltakarva próbált összeszedni magát. Miközben azon törte a fejét, hogyan fordíthatná a helyzetet a maga javára, a telefonja ismét megzörrent. Ezúttal üzenet érkezett az anyjától.
„Veronika megkért, hogy állítsak össze egy menüt. Itt a lista az ételekről. A hozzávalókat is meg kell venni. Szólj Katjának, hogy segítsen. A főzéshez is jól jönne a segítsége.”
Közben Katya, aki mit sem sejtett Veronika közelgő jubileumáról, kényelmesen elhelyezkedett a fotelben a telefonjával. Épp a kedvenc sorozatát akarta nézni. Amikor Alekszandr lesütött szemmel belépett a szobába, Katya rögtön mindent megértett.
— Na, mi van már megint? — kérdezte nyugodtan, és megállította a filmet a telefonján.
— Katjus, figyelj… Veronikának… jubileuma lesz, érted. Harminc éves. Tudod… azért ez mégiscsak egy dátum. Ünnepelni akar.
Katya felnézett.
— Hát, ünnepeljen. Talán tiltjuk mi meg neki?
Szása a tarkóját vakarta.
— Nem erről van szó. Ő nálunk akarja megünnepelni.
— Micsoda?! — Katya felugrott a döbbenettől. — Várj csak. A mi lakásunkban?
— Igen, de csak egy estére. Azt mondja, az étterem túl drága, az ő lakásában meg szűkös…
— És te mit csináltál? Belementél?
— Azt mondtam, hogy beszélek veled! Csakhogy… Veronika már mindenkit meghívott. És anya éppen a menüt állítja össze…
Katya lehunyta a szemét, és mélyen beszívta a levegőt.
— Szása. Mondd csak, te biztosan felnőtt ember vagy? Vagy egyszerűen csak közvetítő Veronika és az ő kívánságai között?
— Na, ne kezd már megint!
— Én kezdem? — Katya gúnyos mosollyal a telefonra mutatott. — Nem furcsa, hogy hozzám még csak nem is méltóztattak közvetlenül fordulni? Ez, ha nem tudnád, az én lakásom, nem pedig átjáróház a nagyravágyó rokonaidnak. Veronika az én otthonomban akarja ünnepelni a jubileumát, nekem kell főznöm, nekem kell segítenem az anyádnak, és közben engem még csak tájékoztatni sem tartottak szükségesnek?!
Ebben a pillanatban Katya telefonja megcsörrent.
— Ó, tessék, itt a hab a tortán — sziszegte Katya. — Az anyád — legyezte meg a készüléket a férje arca előtt.
— Katya, Szása már mondta neked? — hadarta az anyós. — Figyelj! Negyven ember lesz. Ezért éjjel kell elkezdenünk főzni. Előző este hatra megérkezem.
— Mi? Éjjel? — mosolyodott el gúnyosan a meny. — Nem, erre én nem vállalkoztam.
— Várj csak, még nem fejeztem be. A bevásárlólistát elküldtem Szásának, ő megígérte, hogy mindent megvesz.
— Tegyük fel… — fújtatott Katya. — És a pénz? Honnan vegyünk ennyi pénzt?
— Szása megígérte, hogy segít — felelte röviden Tamara Vladimirovna.
— Áhá, szóval így állunk. Nem elég, hogy az én lakásomból akartok éttermet csinálni, még a bankettet is nekünk kellene kifizetnünk? — Katya már nem tudta tovább türtőztetni magát.
— Veronika talán senki nektek? Tényleg olyan nehéz egy napot segíteni, a konyhában sürögni-forogni, salátát szeletelni… Hiszen te vagy a háziasszony a házban!
— Tamara Vladimirovna, — vágott közbe Katya, — én most tudtam meg a születésnapról. Nem adtam engedélyt arra, hogy Veronika az én lakásomban ünnepelje.
— Mit hajtogatod állandóan, hogy „az én lakásom”? Te és Szása férj és feleség vagytok. Minden közös! — csattant fel az anyós.
— Tényleg? És ha a lakás Szásáé lenne, ugyanezt mondaná? Akkor én csak élősködőnek számítanék.
— Ne beszélj butaságokat. Ennyi, a beszélgetésnek vége. Péntekre be kell vásárolni mindent — mondta Tamara Vladimirovna, és rácsapta a telefont.
— Ez meg mi volt? — kérdezte Katya a férjétől, miután csak a foglalt jelzést hallotta.
— Elég már, hogy itt alakítod a sértődöttet! — fakadt ki végre Szása. — Már mindenki elmondta, hogy nincs igazad. Ismerd be a hibádat, és hagyd abba a makacskodást.
Katya teljesen ledöbbent férje szavain. Felállt, odament a szekrényhez, és szó nélkül előhúzott egy nagy sporttáskát. Aztán visszament a hálószobába, kinyitotta a komódot, és monoton mozdulatokkal kezdte belepakolni férje pólóit és farmerjeit. Szása eközben győztesnek érezte magát.
Hangosan kinyitotta a hűtőt, kivett egy üveg sört, bevágta az ajtót, és átment a nappaliba, ahol letelepedett a tévé elé, mintha semmi sem történt volna.
Úgy gondolta, Katya majd „lehiggad”, és minden lesz, mint régen. Kicsit háborog, morgolódik — aztán lenyugszik. Szása még a focit is bekapcsolta, abban a hitben, hogy Katya nemsokára benéz a szobába és hívja vacsorázni. De tévedett.
Fél óra múlva Katya a folyosón állt, egyik kezében egy szatyorral, mellette pedig ott hevert a sporttáska, egészen a tetejéig telepakolva a férje ruháival. Szása kilépett a nappaliból, hogy ismét a hűtőhöz menjen, de észrevette a feleségét a folyosón.
— Ez meg mi a fene? — morogta. — Miféle cirkuszt rendeztél itt?
Katya ellenszenvvel nézett rá.
— Ez nem cirkusz, Szása. Ez a vég. Nem vagyok hajlandó tovább az árnyékodban élni, szolgaként a saját lakásomban, és díszletként a végtelen anyád- és nővérkéd-színjátékban. Jó testvér és jó fiú akarsz lenni? Tessék. Menj vissza anyádhoz. Készüljetek együtt a jubileumra. Biztos vagyok benne, hogy örömmel ad neked egy sarkot a nappalijában.
— Most komolyan beszélsz? — lépett közelebb. — Én nem fogok visszamenni.
— Teljesen komolyan. — bólintott Katya. — Nem akarom, hogy visszagyere. Annyit tűrtem, hogy most már magamnak is fel kell tennem a kérdést: miért? De elég volt. Ha három év alatt nem tanultad meg tisztelni engem, akkor ezután sem fogod.
— Katya… nem rombolhatsz le mindent így! Egy pillanat alatt!
— Nem lehet lerombolni azt, ami már összeomlott.
Szása vigyorogva állt előtte, még mindig nem fogva fel, hogy a felesége végleg döntött.
— És még valami, — tette hozzá Katya. — Itt van az összes inged és farmered. Ne köszönd. Indulj most azonnal.
Megpróbált még valamit mondani, de Katya kinyitotta a bejárati ajtót. Szása vörös fejjel állt ott, arca lángolt a dühtől, ajkai szorosan összepréselve. Még mindig abban reménykedett, hogy Katya meghátrál, de a nő teljes nyugalma csak tovább ingerelte.
— Micsoda hülye vagy! — vágta oda. — Azt hiszed, találsz majd jobbat nálam? Ilyet, mint én, nappal sem találsz a világon!
Katya fújtatva felnevetett, és egy lépést hátrált:
— Olyat, mint te, valóban nem találok. És hála istennek.
— Még meg fogod bánni, érted?! — üvöltötte Szása, miközben felkapta a táskát. — Még térden csúszva könyörögsz majd, amikor rájössz, hogy senki nem akar még beszélni sem veled! Nélkülem te senki vagy!
— Ha a „senki” azt jelenti, hogy az ember a saját lakásában él, dolgozik, nem szolgálja ki a férje felnőtt rokonait, és nem tűri a durvaságot, akkor azt hiszem, nagyon is tetszik nekem „senkinek” lenni.
Szása elment, Katya pedig egyedül maradt a csendben. Mély sóhajjal az ablakhoz lépett, elhúzta a függönyt, és nézte, ahogy a volt férje belöki a táskát a taxiba.
Eltelt néhány hónap.
A válási folyamat kellemetlennek bizonyult. Szása igyekezett Katyát kapzsi, pénzéhes nőnek beállítani. A fő vita az autó körül zajlott, amelyet a házasság alatt vettek. Ő azt állította, hogy teljes egészében ő fizette ki, Katya pedig állítólag csak „használta”.
— Bíró úr, én fizettem a pénzt, mindent az én nevemre írtak! — ismételgette magabiztosan a tárgyaláson. — A feleségem egy fillért sem tett bele!
Katya hidegvérrel átlapozta a dossziét, majd az asztalra tette a banki kivonatokat: átutalásokat, bizonylatmásolatokat. Még az előlegátadásról szóló szerződést is előkereste, ahol az ő aláírása szerepelt.
— Nem tartok igényt az ő részére. De a sajátomat sem szándékozom odaadni — mondta nyugodtan Katya.
A bíróság az igazság oldalára állt.
Ez Szásának egyáltalán nem tetszett. Az autó az ő nevére volt írva, és Szása már szinte a sajátjának tekintette. Most pedig el kellett adni, és a befolyt összeget megosztani. A tárgyalóteremből dühében eltorzult arccal távozott.
Otthon azonban nem támogatás várta, hanem a szemrehányások áradata.
— Te meg milyen balek vagy?! — ordította Tamara Vlagyimirovna. — Szépen mindent odaadtál neki! Az autót! A lakást! Még egy normális ügyvédet sem béreltél fel!
Ráadásul Szása hitelt is felvett a banktól, hogy kifizesse a nővére jubileumát az étteremben, mert „ő húzta csőbe a lakás miatt”. Így most Szásának külön kis zuga volt egy kihúzható ággyal Tamara Vlagyimirovna lakásában.
Katya eközben hosszú idő után először aludt nyugodtan. Úgy döntött, még elég fiatal ahhoz, hogy ne kapaszkodjon egy olyan emberbe, mint Szása. Méltó férfi bőven van körülötte, csak időben kell felismerni, ki kicsoda.
