A rendőrőrs ügyeleti részlegén csend volt. Az óra körülbelül reggel tízet mutatott. Hirtelen magabiztosan belépett egy hetven év körüli idős nő, kezében egy rendkívül duci, vöröses színű kutyával. A kutya farkát csóválva kissé ugrált a helyén, és finoman szólva túlzottan élettel telinek tűnt.
– Jó reggelt. Szeretnék beszélni az önök főnökével – mondta nyugodtan a nő.
Az ügyeletes tiszt nem azonnal értette, mire gondol.
– Asszonyom, be szeretne jelentést tenni?
– Nem. Egy titkot szeretnék elmondani. Nagyon fontosat. A kutyámról van szó. És talán ennél is többről…
– A kutyáról? – kérdezett vissza az ügyeletes, meglepődve a kutyára nézve, amely ekkor megpróbált az első lábaival a pultra mászni, kiölte a nyelvét.
– Igen… Tudja, az… hogy is mondjam… az utóbbi időben túl vidám. Sőt, túlzottan.
– Asszonyom… ha a kutyájával valami gond van, a túloldalon van egy állatorvosi rendelő.
– Nem! – vágta rá határozottan. – Nem értik. Egyedül élek. Minden nap vele vagyok. Látom, hogy valami megváltozott. Nemcsak örül az életnek – úgy viselkedik, mintha… mintha szereket kapna!
A tiszt összeráncolta a homlokát.
– Ön azt akarja mondani, hogy a kutyája… tiltott szereket használ?
– Nem tudom! De kérem – engedjék, hogy beszéljek valakivel. Vizsgálják meg a kutyát. Érzem, hogy valami nagyobb dolog áll a háttérben.
Az ügyeleti teremben kínos csend lett. Az egyik fiatalabb tiszt halkan motyogta:
– Parancsnok úr, hívjunk talán egy egészségügyi szakembert? Vagy… a szociális szolgálatot? Ez a nő nincs teljesen a helyzet magaslatán.
Azonban a tapasztalt, ösztönös érzékkel bíró főtörzsőrmester hirtelen azt mondta:
– Vigyék be a kihallgató szobába. Én beszélek vele.
És ekkor a rendőrök valami nagyon szörnyű és szokatlan dolgot fedeztek fel.
Az idős nő leült a törzsőrmesterrel szemben. A kutya, aki a lábánál helyezkedett el, továbbra is rugóként ugrált.
– Kezdjük az elején. Mióta viselkedik így?
– Körülbelül egy hete. Addig lassú és nyugodt volt, ahogy egy ilyen korú és testalkatú kutyának illik.
– Mit ad neki enni?
– Csak tápot. Kifejezetten idős kutyáknak, a „CanBest” márkát. Mindig ezt ette. Reggel és este egy-egy tálat. Víz – szűrt. Semmi csont, semmi jutalomfalat. Naponta kétszer sétálunk: reggel a ház mögötti parkban, este a tó közelében.
– A sétáltatott helyek őrzöttek?
– Hát… a parkot néha járőrözik valaki. A tó mellett senki nincs. Ott csend van.
– Értem. És hol vásárolja a tápot?
– Mindig ugyanabban a boltban a ház közelében. Még hűségkártyám is van. De az utolsó csomagot az interneten rendeltem – a futár hozta házhoz. Ugyanaz a csomag, ugyanaz az íz… de pár nap múlva a kutya már őrült módjára ugrált.
A törzsőrmester parancsot adott, hogy a maradék tápot küldjék laborba. A kutya tálját is megvizsgálták. A biztonság kedvéért az állatorvosoktól kérték, hogy végezzenek teszteket a kutya szervezetében esetleg jelen lévő anyagokra.
Két nap múlva megérkezett a jelentés: a tápban szintetikus pszichostimulánsok nyomait találták – tiltott anyagok analógjait, zsíroldékony adalékoknak álcázva.
Az idős nő bevitette a kutyáját a rendőrőrsre, és azt állította, hogy a kutya szokatlanul vidám lett: a rendőrök nyomozásba kezdtek, és furcsa dolgot fedeztek fel.
Magát a tápot valóban egy ismert cég gyártotta, de a csomagolás… hamisított volt.
Egyidejűleg megérkezett a kutya vizsgálati eredménye is – a vérben kimutatták ezeknek az anyagoknak a felhalmozódását, még ha kis dózisban is. Ez magyarázta a „vidám viselkedést”.
Hamarosan sikerült eljutni a raktárhoz, ahonnan a „hamis” táp érkezett. A tápok álcája alatt a régióba kis mennyiségben pszichoaktív anyagokat szállítottak.
A bűnözők terve szerint ezek a dózisok kezdetben nem keltettek gyanút, de idővel függőséget alakítottak volna ki az állatokban, ami arra ösztönözte volna a gazdákat, hogy éppen ezt a „márkát” vásárolják.
Az idős nő, teljesen akaratlanul, egy országos nyomozást indított el. Kutyája nem volt az egyetlen – a laborok további 12 esetet erősítettek meg a szomszédos kerületekben.
Megkezdődött az üzletek, beszállítók és online áruházak ellenőrzéseinek hulláma.
A törzsőrmester újra kihívta a nőt.
– Asszonyom, ön valószínűleg több tucat családot mentett meg. Köszönjük.
Átadott neki egy hivatalos köszönetnyilvánításról szóló igazolást.
A kutya eközben az asztal alatt ült, kissé álmosan – az állatorvosi méregtelenítés után.
– Remélem, újra lusta lesz, mint régen – mosolygott a nő.
– Nos, ha bármi van – mi itt leszünk. A kutyája mindig a felügyeletünk alatt marad… biztonság kedvéért.
Mindketten nevettek.
