Egy átlagos este volt egy kis élelmiszerboltban, egy forgalmas utca sarkán. A bejárat előtt egy macska ült — sovány volt, fakó szőrrel, de kedves tekintettel, amelyben állandó aggodalom tükröződött.
A mancsait maga alá húzva kuporgott, időnként felkelt, és a járókelők lábához dörgölőzött. Az emberek már jól ismerték: sokan rendszeresen hoztak neki valamit enni. Valaki egy darabka kolbászt, más egy szelet kenyeret hagyott neki.
A macska óvatosan vette el az ételt, de nem magának: a szomszédos, elhagyatott sufni sötét sarkában három éhes kölyökmacska várta. Minden falatot nekik vitt, mert számára az ő életük fontosabb volt, mint a sajátja.
Aznap a szokásosnál kicsit korábban érkezett, és panaszos nyávogással próbálta felhívni magára a vásárlók figyelmét. Néhány törzsvásárló odadobott neki egy virslit, és ő ügyesen elkapta az ennivalót. Az emberek meghatódva figyelték, hogyan viszi az ételt a kölykeinek anélkül, hogy ő maga beleharapott volna. Úgy tűnt, mindenki együtt érzett a szegény anyamacskával — kivéve egyetlen személyt.
Egy idős eladónő, aki nemrég kezdett dolgozni a boltban. Mindig ingerült és elégedetlen volt — úgy gondolta, hogy a kóbor állatok rontják az üzlet arculatát, és elriasztják a vevőket. Amikor meglátta, hogy a macska visszatért egy újabb falat reményében, csak megvetően fújt egyet.
— Már megint te? — sziszegte a fogai között.
És amikor a macska közelebb ment, a nő habozás nélkül megrúgta. A macska fájdalmasan felnyávogott, majd elszaladt. De az eladónő hamarosan keservesen megbánta, amit tett.
Ekkor egy közelben álló fiatal lány látta az egészet. Ő gyakran etette a macskát, sőt, azt tervezte, hogy örökbe fogadja az egyik kölykét. Megdöbbenve nézte végig a jelenetet, majd előkapta a telefonját, és az egészet videóra vette.
— Hogy nem szégyelli magát! — kiáltott rá az eladónőre, de az csak ingerülten legyintett.
A lány nem vitatkozott tovább — tudta, hogy a videó többet mond majd minden szónál. Feltöltötte a felvételt a közösségi oldalakra, és röviden ezt írta hozzá:
„Ez a macska nem magának kér enni, hanem a kölykeinek. Ma segítség helyett egy rúgást kapott. Tudja meg mindenki az igazságot.”
A poszt pillanatok alatt elterjedt a városi fórumokon. Az emberek felháborodott kommenteket írtak, és az eladónő megbüntetését követelték.
Az üzlet tulajdonosa, miután értesült a botrányról, nem habozott — még aznap elbocsátotta az eladónőt, mert nem akarta, hogy az üzlet jó híre csorbát szenvedjen.
És a macska? A története meglepő módon jól végződött. A videó után sokan segíteni akartak — volt, aki ételt hozott, mások kifizették az állatorvosi ellátását, sőt egy család végül örökbe fogadta őt a kicsinyeivel együtt.
Most már volt egy hely, ahol nem kellett többé koldulnia vagy félnie az emberek kegyetlenségétől. És Tamara — így hívták az eladónőt — hosszú időre megjegyezte ezt a leckét: hogy a közönynek és a kegyetlenségnek ára van.
