Arkagyij úgy járkált a tágas irodájában, mint egy vadállat a szűk ketrecben, nem találva helyét. Minden egyszerre zúdult rá, mintha odafent valaki próbára akarta volna tenni őt. A balsors törvénye ismét kegyetlen arcát mutatta — minden, ami félrecsúszhatott, valóban félre is csúszott. Ráadásul a lehető legrosszabb pillanatban.
Alig egy hete szakított Aliszával, akivel három éven át élt együtt. Nem egyszerűen egy kapcsolat volt ez — együtt laktak, megosztották az ágyat, az ételt, a mindennapokat… Első ránézésre úgy tűnt, valódi szerelem vagy legalábbis stabil kapcsolat van köztük. Alisza fiatal volt, gyönyörű, hibátlan külsejű — akár egy magazin címlapjáról is léphetett volna elő. Egy ilyen szintű üzletember számára tökéletes társ látszatát keltette. Legalábbis Arkagyij ezt hitte korábban. Most azonban belátta, hogy tévedett.
A szépség csak üres csomagolás volt. Belül nem volt semmi — se értelem, se érdeklődés könyvek vagy önfejlesztés iránt. Talán nem is csoda — üzletember ismerősei közül is sokan hasonló típusú nőkkel vették körbe magukat: szépek voltak, de felszínesek. Csak kevesek mondhatták el, hogy olyan feleségük van, aki képes stratégiailag gondolkodni és segíteni az üzletben. Arkagyij nem tartozott közéjük — neki nem volt szerencséje.
De ez még nem volt a legrosszabb. Kiderült, hogy Alisza nemcsak buta, hanem áruló is. Miközben ő halálra dolgozta magát, hogy fenntartsa közös életüket, a lány vigasztalót talált… a sofőr személyében. Hihetetlen, hogyan lehet valaki ennyire önző és elvtelen. Arkagyijban felmerült, hogy megbünteti őket, de hamar belátta, hogy megváltoztak az idők. Végül egyszerűen kitette őket a városból, és búcsúzóul ennyit mondott: „Ha még egyszer a szemem elé kerültök, magatokra vessetek!” Mégis, a fájdalom belülről továbbra is emésztette.
És most, amikor még ki sem heverte a magánéleti tragédiát, üzletét is komoly veszély fenyegette. A bankot, amelyet évek munkájával épített fel, támadás érte versenytársai részéről, akik egyértelműen be akarták kebelezni. Bár a bank szerkezete elég szilárd volt, új befektetések nélkül a helyzet katasztrofálissá válhatott. A veszteségek elkerülhetetlenek voltak, és olyan méretet ölthettek, amit elképzelni is ijesztő volt.
És pont ma – épp ma! – volt megbeszélve a találkozó potenciális befektetőkkel. Ez a találkozó döntő jelentőségű volt, az egész vállalkozás sorsa ezen múlhatott. De kiderült, hogy a főbefektető, egy bizonyos Miguel, megszállottja a családi értékeknek. Ha Arkagyij egyedül megy, az üzlet kútba esik. Miguel kikötése: egy pár, lehetőleg romantikus kapcsolatban, vagy legalább úgy téve, mintha azok lennének. Enélkül semmi bizalom, semmi együttműködés.
Ez a hír igazi csapásként érte Arkagyijt. Kit vigyen magával? Sorra vette a fejében az ismerős nőket, de egyik sem volt megfelelő. Még ha bele is egyeznének, utána nehéz lenne megszabadulni tőlük — a pénz túlságosan vonzóvá teszi a férfit a szemükben. Neki ideiglenes megoldás kellett, színtiszta színjáték pár órára. Semmi komoly elköteleződés, semmi következmény.
Ránézett az órájára — már majdnem öt óra volt. Itt az idő cselekedni. Az irodában alig maradt valaki. Kiment a főterembe — ott ült két operátor nő, mindkettő túl a negyvenen, fáradt arccal, a család és háztartás gondjai alatt roskadozva. A könyvelésen — Anna Fjodorovna, tapasztalt, de már idős. Ki más lehetne?… Ja, a takarítónő!
A gondolat abszurdnak tűnt. Tényleg egy takarítónőtől kellene segítséget kérnie? De nem volt más választása. Visszatérve az irodába, már majdnem feladta a reményt, amikor megrezdült a telefonja. Kirill hívta — régi barátja és a biztonsági szolgálat vezetője.
– Szia! Na, találtál valakit?
– Nem, a francba is! Egyáltalán nincs kit vinnem.
– Kár. Miguelnek egyébként van egy fia… hát, tudod, nem a „megszokott irányba” húz.
– És?
– Az apja ezért teljesen elutasítja a nem hagyományos kapcsolatokat. A találkozón egy férfi és egy nő kell, legalábbis egy párként.
– Ez szép! Micsoda helyzet…
– Arkása, ne vedd félvállról! Ez az ember tényleg ki tudna húzni téged a bajból. Akkor aztán minden gondodat elfelejtheted.
– Tudom! De mit tegyek?!
– Három órád van. Találj valakit, fizess neki. Oldd meg!
Arkagyij a telefonját az asztalra hajította, teljesen összezavarodva. Mit tegyen? Hol talál nőt ilyen rövid idő alatt?
Kirohant az irodából, és majdnem nekiment a takarítónőnek, aki éppen befejezte a munkát.
– Hogy hívnak?
– Lília…
– Gyere velem, gyorsan!
Berontott vissza az irodába, a lány utána.
– Vedd le a kendőt.
Lília engedelmesen megtette. Válláról lecsúszott a vastag fonat, és Arkagyij kissé meglepődött — a lány nagyon szép volt.
– Fordulj meg.
A lány ijedten hátrafordult. Alakja formás volt, arcvonásai értelmesek, elgondolkodók.
– Akarsz keresni egy havi fizetést egyetlen este alatt?
Lília elpirult.
– Minek néz engem?! – fakadt ki.
Arkagyij felnevetett:
– Ne aggódj! Egészen másról van szó. Egy olyan nőre van szükségem, aki eljátssza a barátnőmet egy fontos üzleti találkozón. Minél jobban alakítod a szerepedet, annál többet kapsz. Utána szabad vagy, elmehetsz, ha akarsz.
A lány csak egy pillanatra gondolkodott el.
– És ennyi?
– Ennyi. Aztán vége.
– És ezzel a külsőmmel? – mutatott a melegítőjére.
– Mindenről gondoskodunk. Felöltöztetünk, rendbe hozunk – megoldjuk. Benne vagy?
Lília bólintott. Arkagyij már tárcsázta is Kirillt:
– Kirjuxa, hol vagy? Gyere, vidd el innen Líliát. Két órátok van, hogy valódi hölgyet faragjatok belőle – frizura, ruha, smink, minden, ami kell.
– Megoldjuk, ne aggódj! A húgomnak van egy szépségszalonja, az lesz az első állomás.
Tíz percen belül az iroda kiürült. Arkagyij beletemetkezett a papírokba, minden egyes pontot újra átnézett, alaposan felkészülve a találkozóra. Annyira belemerült a munkába, hogy észre sem vette, mennyi idő telt el.
Csak akkor ocsúdott fel, amikor kinyílt az ajtó, és Kirill hangja hallatszott:
– Hol találtad ezt a gyöngyszemet?
Arkagyij megfordult, és szinte megdermedt a látványtól. Előtte már nem ugyanaz a Lília állt. Haját laza, vastag hullámokba szedték, amelyek a derekáig omlottak. A sötétkék ruha szabadon hagyta egyik vállát, és tökéletesen kiemelte alakját. A szemei különös mélységgel ragyogtak.
– Ez… ki?
– Hogyhogy ki? Lília!
– Ez nem lehet… Indulunk! Útközben elmondok mindent, amit tudnod kell. Csak kérlek, próbálj meg keveset beszélni, és ne kelts feltűnést.
A lány bólintott. Együtt indultak kifelé. Útközben Arkagyij részletesen elmagyarázta a helyzetet:
– Mutatkozz be úgy, mint a menyasszonyom. Esküvőt tervezünk, de még nem tűztük ki a dátumot, mert várjuk, hogy a nagymamád hazaérkezzen.
– Az én nagymamám?
– Igen, legyen inkább a tiéd. Ez így jobb. A lényeg, hogy ne kezdeményezz beszélgetést, és ne vond magadra a figyelmet.
Kirill, aki vezetett, hirtelen közbeszólt:
– Lília, maga férjnél van?
– Nem. Tanulok.
– És dolgozik is?
– Természetesen.
– Mivel… foglalkozik? Úgy értem… mindegy is! Talán… akad egy szabad estéje? Elmehetnénk moziba, vagy beülhetnénk valahova?
Lília elmosolyodott:
– Most épp vizsgaidőszakom van. Még nem tudom.
Arkagyij furcsa, kellemetlen feszültséget érzett belül. Miért flörtöl Kirill vele? Élesen odaszólt:
– Kirjuxa, az útra figyelj!
– Igenis, főnök!
Arkagyij elhúzta a száját — utálta, ha így hívták.
Amikor beléptek az étterembe, Arkagyijban hirtelen átfutott egy aggodalom: vajon Lília ismeri az etikettet? Mi lesz, ha nem tudja, hogyan kell helyesen enni? Az egész lelepleződhet! De most már késő volt ezen rágódni — előbb kellett volna gondolkodni…
Az olaszok már várták őket. A kölcsönös udvariassági formulák után mindenki helyet foglalt az asztalnál. Miguel, a főbefektető érdeklődve nézett Líliára, majd a tolmácson keresztül így szólt:
– Ön hihetetlenül szép! Ritkán látni ilyen természetes szépséget a sok művi között.
Lília elmosolyodott:
– Köszönöm, nagyon kedves.
– Én tartozom köszönettel. Arkagyij, maga igazán szerencsés ember!
Arkagyij belül megfeszült. Minden mozdulatát figyelte a lánynak, de Lília természetesen, kecsesen és magabiztosan viselkedett.
Ezután kezdetét vette a tárgyalás üzleti része. Miguel olaszul kezdett beszélni, és nem hagyta, hogy lefordítsák. Arkagyij egy szót sem értett, de észrevette, hogy az olaszok homloka egyre jobban ráncolódik. Egyértelműen kételkedtek az őszinteségében.
Lília gyorsan átlátta a helyzetet, és halkan, olaszul szólt Miguelhez:
– Kérem, bocsásson meg nekünk… különösen a vőlegényemnek. Engem nagyon szigorúan neveltek, és megkértem őt, hogy nyilvánosan ne mutassa ki az érzéseit. Kellemetlenül érzem magam…
Miguel meglepődött:
– Ön beszél olaszul?
– Igen, de soha nem mondtam el Arkagyijnak. A férfiak nem szeretik, ha egy nő többet tud náluk.
– Ön csodálatos teremtés! Most épp segített a párjának megkötni az üzletet. A közös jövőtökért!
Az olasz üzletember kezet nyújtott, és a megállapodást aláírták. Arkagyij látta, ahogy Miguel hangulata teljesen megváltozott. Tudta, hogy Lília érdeme, hogy minden sikerült, de a részletekről fogalma sem volt.
Hazafelé menet Arkagyij megkérdezte:
– Mit mondtál nekik?
– Elmagyaráztam, hogy te nem mutatsz érzelmeket nyilvánosan, mert én kértem így. A szigorú családom miatt.
– Akkor tulajdonképpen megmentettél?
– Lehetséges.
Lília háza előtt Arkagyij a megbeszéltnél sokkal több pénzt adott neki. A lány meglepődött.
– Ez túl sok!
– Ráfér. Ha nem lettél volna… Na, most megölelhetlek?
Megölelte, de túl szabadon tette. Lília kibontakozott a karjaiból, és lekevert neki egy pofont:
– Ez nem szerepelt a megállapodásban!
Azzal sarkon fordult, és otthagyta a megzavarodott Arkagyijt.
Másnap Arkagyij megjelent a házuknál – egy orvossal. Kifizette az édesanyja kezelését a város legjobb egészségügyi központjában.
– Nagyon szépen köszönjük! Mi magunk sosem tudtunk volna összegyűjteni ennyit!
– Líl, pihenjünk együtt egy kicsit. Mondjuk, egy síparadicsomban. Ígérem – külön szobákban. Csak lazítani. Régóta nem töltöttem időt okos nő társaságában.
A lány elmosolyodott:
– Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer nyáron síelhessek…
Egy év múlva összeházasodtak.
