Filja, a macska felébredt, és egy savanyú uborkából meg egy megszáradt kekszdarabból álló reggelit talált maga előtt. Ez volt minden, ami megmaradt alkoholbeteg gazdája ebédje után. Más ételt a macska nem kapott, csak a gazdája és barátai ivászatainak maradékait. A gazda még dicsekedett is az ismerőseinek, hogy az ő macskája növényevő, és megeszik bármit, amit elé tesznek.
Eszébe sem jutott, hogy a macskáknak egészen más étrendre van szükségük. Filja koszos rongyokon aludt, amelyeket a padlóra dobtak. Természetesen az alomtálcájának állapotával senki sem törődött. Filja nem élt, csak létezett. Mégis, amikor kinézett lakása ablakán, látta, hogy más állatok sem élnek jobb körülmények között.
Az ablak a szeméttárolókra nézett, ahol állatok kutattak élelem után. A szerencsétlenek áztak az esőben, menedéket kerestek a hóvihar és a fagy elől. Filja örült, hogy legalább van otthona. Ugyanakkor halálosan rettegett az udvaron garázdálkodó kóbor kutyafalkától. Ezek a kutyák kimondhatatlan félelemmel töltötték el.
Amitől Filja a legjobban félt, az az volt, hogy elveszíti az otthonát. De, mint tudjuk, az életben épp az történik meg, amitől a leginkább tartunk. Egy nap a gazda részegen jött haza, rossz hangulatban, és dühkitörés tört rá. Minden haragját a szerencsétlen állaton töltötte ki. Kivágta a macskát az ajtón, és azt mondta neki, hogy innentől magának szerezzen ennivalót.
A szegény macska a szeméttárolókhoz indult élelmet keresni. Olyan éhes volt, hogy észre sem vette, amikor körülvette egy kutyafalka. Filja lehunyta a szemét, és búcsút mondott az életének. Az egyik kutya közelebb lépett hozzá, megszaglászta, majd elfordult, és ugatni kezdett, mintha utasítást adna a falkájának. A parancs világos volt: ne bántsátok a macskát.
A kutyák egyenként odamentek Filjához, megszaglászták, majd barátságosan csóválni kezdték a farkukat. Befogadták a cicát a falkájukba. A rémült Filja ekkor megértette, hogy nincs mitől félnie, senki sem fogja bántani.
Hirtelen elárasztották az emlékek. Eszébe jutott, hogy valaha a kutyafalka vezére gondoskodott róla – még mielőtt a szerencsétlen gazdája rátalált volna. Az a kutya melegével óvta őt a hideg napokon, gyengédséget és törődést adott neki.
Bármilyen furcsán hangzik is, Filja boldogan élt, miután a kutyák közé került. Nem sokkal később az egykori gazda is észhez tért. Kiment az udvarra, és hívni kezdte a macskát, hogy jöjjön haza, de Filja nem akart visszatérni. A boldog életet választotta az új családjával.
