– Gondolkodj csak el ott fenn, drágám, azon, hogyan illik bánni a feleségeddel! Ha mindent átgondoltál, majd jelzel! Akkor leengedlek – kiabált egy csinos nő a darukabinból. A kampón pedig ott lógott egy kis házikó, amilyen minden falusi udvarban megtalálható.
Amikor a faluban szóba kerül ez a történet, a nők nevetésben törnek ki, a férfiak pedig szégyenkezve lesütik a szemüket és elpirulnak. A legenda, hogyan tanította móresre a férjét Taja, mindenki által ismert a környéken. Most itt az ideje, hogy te is megismerd ezt a történetet.
Taja, egy törékeny és bájos lány, gyerekkora óta arról álmodott, hogy darukezelő lesz. Nem tudni pontosan, mi vonzotta őt ebben a szakmában. Míg más lányok babáztak, ő boldogan játszott autókkal a fiúkkal, és állandóan azt kérte a szüleitől, hogy vegyenek neki játékdarut.
De az apja és az anyja nem voltak hozzászokva, hogy gyerekes szeszélyeknek engedjenek. A falusi élet kemény – itt kevés idő jut a szórakozásra. Helyette azt hajtogatták a lányuknak, hogy ideje félretenni a gyerekes játékokat, és a gazdasággal kell foglalkozni.
Taja engedelmesen ment a tehénnel a legelőre, locsolta a végtelen zöldségágyásokat, gyomlált, etette az állatokat, tojást szedett, és hordta a fát meg a vizet a fürdőhöz.
Az iskolában sem tűnt ki különösebben. Közepes tanuló volt – nem voltak egyesei, és ez is valami. Minden tantárgyból hármasai voltak.
A tanárok csak csóválták a fejüket. Azt tanácsolták Taja szüleinek, hogy adják be őt valami varrónői vagy szakácsképző tanfolyamra. Legalább lesz egy rendes szakmája. Szerintük többről nem is álmodhatott volna.
De Taja mégiscsak álmodozott. Képzeletében nem akárkiként, hanem darukezelőként látta magát, aki ügyesen irányítja a gépet egy nagy építkezésen.
Romantikusnak és könnyűnek találta ezt a munkát. Úgy gondolta, hogy ülni a fülkében és mozgatni a karokat – gyerekjáték. Csak megfogod a terhet, áthelyezed máshová – kész! Csodás!
Így aztán Taja elvégezte az iskolát, és eljött az idő, hogy iskolát válasszon. A lány tisztában volt vele, hogy a közepes bizonyítványával egyetemről ne is álmodjon, így technikumokat és szakiskolákat kezdett hívogatni a környező városokban, csak egy kérdéssel: van-e náluk darukezelői szak?
Végül talált is egy ilyen iskolát. Felvételi vizsga nélkül is be lehetett jutni. A felvételi bizottság elmondta neki, hogy ebben az évben kevés a jelentkező, így fel fogják venni – de azért javasolták, hogy inkább más szakmát válasszon.
A tanárok kétkedve néztek a nádszálvékony lányra:
— Te, kislány, biztos udvarlót jöttél keresni? Itt csak fiúk tanulnak! Persze, felveszünk, ha ennyire darukezelő akarsz lenni. De jegyezd meg: itt szigor van. Ha valamit elrontasz, azonnal kirúgunk. Ne merj flörtölni a fiúkkal!
De Taja nem akart flörtölni, és legkevésbé sem akart férjet keresni. Boldog volt, hogy álma teljesülni látszik. Megtanulja a szakmát, és igazi darukezelő lesz!
Meglepő módon a tanulás könnyen ment neki. Gyorsan megjegyezte az elméletet, megtanulta az összes szabályt és normát, és sikeresen letette a vizsgákat.
Talán egy tanár szavai motiválták:
— Aki nem ismeri az elméletet, nem mehet gyakorlatra! Jegyezzétek meg! Ne is próbáljatok meg daruba ülni, amíg nem tanultatok meg mindent az előadásokon!
Taja tanult. Aztán belejött, elsajátította az új szaknyelvet, és olyan magabiztosan válaszolt a tanárok kérdéseire, hogy azok kénytelenek voltak ötösöket adni neki.
A fiúk, Taja évfolyamtársai, eleinte kinevették, de aztán elhallgattak. Sőt, a szigorú tanárok példaként kezdték emlegetni őt, ami nagyon bántotta a férfiúi büszkeségüket.
A gyakorlati órákon Taja nemcsak a tanárokat és diákokat nyűgözte le. Még a tapasztalt mesterek is elismerően beszéltek darukezelői ügyességéről. De egyikük azt mondta neki:
— Kislányom, te született darukezelő vagy! De darun sosem fogsz dolgozni. Egy magára valamit is adó építésvezető soha nem vesz fel nőt az építkezésre! Pláne nem magasba! Maguknál hormonok vezetik a döntéseket! Soha nem lehet tudni, mi jár a fejükben!
Taja csak elmosolyodott, és türelmetlenül várta az iskola befejezését. A városban éppen új lakópark építése kezdődött. Ő pedig eltökélte, hogy ott fog dolgozni.
És Taja valóra váltotta a terveit. Piros diplomával a kezében elment az építkezés vezetőjéhez. Az végighallgatta a lányt, de csak a fejét rázta:
— Nem, kislányom, nem veszlek fel, és ne is kérlelj! Ha akarod, menj festőnek, vegyél ecsetet, vagy oszd ki az ebédet a munkásoknak. De darura nem ültetlek. Ez nem nőnek való. Ez olyan, mint a tengerészeknél: nő a hajón – szerencsétlenség. Ne is próbálkozz!
De Taja minden nap bejárt a főnökhöz. Újra és újra kérte, hogy adjon neki esélyt megmutatni, mit tud. Végül a férfi beadta a derekát. Megparancsolta, hogy üljön be a szabadon álló daruba, és helyezzen át egy kisebb rakományt. A rakományt pontosan egy krétával megjelölt helyre kellett letenni.
A hatalmas gép engedelmesen végrehajtott minden parancsot, amit különleges kezelője adott neki. A kis doboz azonnal a daru kampójára került, néhány pillanatig lebegett a levegőben, majd finoman leereszkedett arra a keresztre, amit a brigádvezető rajzolt a földre.
A munkások, akik figyelték az eseményt, elismerően füttyentettek. A főnök pedig vakarta a fejét. Már meg is bánta, hogy engedte a lánynak, hogy beüljön a daruba. De a férfi szava szent – megígérte Tajának, hogy felveszi a brigádba, ha sikerül a feladat.
Így lett Taja darukezelő. A magasban úgy érezte magát, mint hal a vízben. A legértékesebb rakományok szállítását is rábízták, mert tudták: az apró termetű lány megbirkózik a feladattal. Még a törékeny szerkezetek is épségben célba értek általa.
Taja jól keresett, jutalmakat is kapott. Mégsem költötte el a pénzét ruhákra vagy kozmetikumokra. Más álma volt: saját házat építeni, a saját két kezével.
Taja ugyanis vidéki lány volt. Arra vágyott, hogy visszatérjen a faluba. A város szűk volt számára. De nem akart a szülei nyakán élni. Ezért is álmodott saját otthonról.
Egy napon a munkások észrevették: a vidám Taja megváltozott. Már nem viccelődött, levertnek tűnt.
– Beleszeretett valakibe – mondta a művezető. És igaza volt.
Taja valóban szerelmes lett. Teljesen véletlenül találkozott Misával, amikor hazafelé tartott a munkából. A fiú kis híján fellökte őt biciklivel, mert nagyon sietett valahova. Azonnal elnézést kért, és találkozóra hívta.
Ettől kezdve sok időt töltöttek együtt. Sétáltak, nevettek, de Taja valamiért nem merte elmondani, hogy darukezelő. Szégyellte ezt a „nem nőies” szakmát.
Amikor azonban kiderült, hogy Mihail nem egyetemi tanár, hanem egyszerű traktoros, aki továbbképzésre érkezett a városba, megnyílt előtte.
Mihail így szólt:
– Taja, arról álmodom, hogy saját házat építek vidéken. De asszony nélkül ez nehéz lesz. Légy a feleségem! Az, hogy te darukezelő vagy, egyáltalán nem számít. A nő dolga az, hogy főzzön a férjének és gyerekeket neveljen. Mindenkinek megvan a múltja.
Taja alig hitte el, hogy ez a jóképű fiú feleségül kéri. A női sorsról mondott szavai nem bántották őt – boldogan igent mondott.
Így került Taja Mihail falujába. Az esküvőre a rokonok szép összeget ajándékoztak nekik, ami elég volt ahhoz, hogy azonnal belevágjanak az építkezésbe. A fiatalok nem halogattak semmit.
Tavasszal beindult a munka. Taja tudása jól jött. Egy nap, amikor figyelte a darukezelőt, összeráncolta a homlokát, és így szólt:
– Szálljon ki a fülkéből! Majd én! – Ettől a naptól kezdve ő maga vezette a házépítést. A munkások hallgattak rá, a férje pedig csak csettintett a nyelvével, és azt mondta:
– Ez aztán az asszony! Tényleg megállítja a vágtató lovat is, meg bemegy az égő házba is! – Pont ilyen társról álmodott.
Az építkezés befejeződött. A ház elkészült. A házaspár beköltözött, és szeretetben, bőségben éltek.
A faluban természetesen nem volt autódaru, de Taja nem csüggedt. A jelleme is megváltozott. Engedékeny lett, gyengéd, hagyta, hogy Mihail parancsoljon, hiszen ő a férfi.
Így telt a családi életük. Minden rendben ment. A ház ragyogott a tisztaságtól, a levegőben friss sütemény illata szállt, a kert pedig bőséges terméssel örvendeztette meg őket.
Mihail a helyi gazdaságban dolgozott. Korán reggel ment el otthonról, és csak naplementekor tért vissza. A feleségétől szeretetet és tiszteletet várt el, és Taja mindent megtett érte. Mert Taja őszintén szerette a férjét.
Idővel azonban Mihail visszaélt a helyzetével. Egyre durvább és követelőzőbb lett. A házban egyre gyakrabban hallatszottak a parancsai:
– Tajka! A padló ma valahogy koszos, a veteményes is tele van gyommal! Mit csinálsz egész nap? És tegnapi borscsot adtál nekem vacsorára! Így nem lehet!
– Misa, nehéz egyedül boldogulni a háztartással… Ráadásul hamarosan jön a baba is!
A közelgő apaság gondolata kissé lehűtötte Mihailt. Önelégülten elmosolyodott, és megveregette felesége hátát:
– Fiam legyen! Különben be sem engedlek a házba! A tyúkólban fogsz aludni!
— Fiút szülj nekem! Különben be sem engedlek a házba! A tyúkólban fogsz aludni! — mondogatta Mihály, teljes meggyőződéssel, hogy Tája „engedelmeskedni” fog, és fiút hoz a világra, aki épp olyan lesz, mint az apja.
De kislány született. Kékszemű, törékeny teremtés. De úgy tudott éjjel sírni, hogy azt hihette volna az ember, egy igazi férfi lakik a házban. Mihály persze nem küldte el Táját a tyúkólba, de egyre gyakrabban fejezte ki elégedetlenségét.
Minden nap hallatszott parancsoló hangja a házban:
— Tájka, odaégetted a fasírtot! A fürdő alig langyos, megint nem fűtötted be rendesen! A krumplit már ki kell ásni! Mivel töltötted az egész napot?
— Misike, hát Katinkával voltam. Nem tudok sokáig kimenni a kertbe. Nagyon nyűgös kisbaba, nem enged el magától!
Mihály összeráncolt homlokkal elfordult, és minél hamarabb távozott otthonról, feleségét otthagyva a síró csecsemővel.
Hamarosan viselkedése teljesen elfajult. Néha hajnalban ért csak haza, máskor eszméletlenre itta magát, vagy tányérokat dobált, mert nem találta őket elég tisztának.
Tája mindezt eltűrte. Magát hibáztatta, amiért lányt szült, nem fiút. Igyekezett mindenben kedvére tenni férjének, hogy elkerülje haragját.
Ha most meglátta volna valaki volt évfolyamtársai vagy kollégái közül, senki nem ismerte volna fel benne azt a vékonyka, vidám lányt. A szeméből kihunyt a fény, már nem álmodozott, és mintha teljesen elfelejtette volna, hogy ő valaha kiváló szakember volt — sokkal különb férjénél.
Egy nap meghívást kaptak egy rokonhoz vendégségbe. Az asszony nyomatékosan kérte, hogy mindenképp jöjjenek el, mert fontos vendég érkezik.
Tája megbeszélte a szomszédasszonnyal, hogy vigyáz majd a kislányra. Az beleegyezett. Tája örömmel kezdett készülődni. Már régóta nem mozdult ki otthonról, örült a lehetőségnek.
Örömmel csinált frizurát, kivasalta a ruháját, és épp a szempillájára kente a spirált, mikor Mihály hazatért. Rosszkedvű volt. Tája rögtön megijedt a tekintetétől. A férfi összevonta a szemöldökét, és megkérdezte:
— Te meg hova készülsz ilyen díszbe vágva? Férfiakat akarsz csábítani? Egy asszony dolga, hogy ebédet főzzön a férjének, meg a gyereket nevelje! Hányszor mondtam már?! Inkább menj, és pucold ki a vécét, összehánytam! Nem való az asszonynak a vendégeskedés! Otthon maradsz, én meg megyek egyedül.
Tája nem hitt a fülének. A férje egy zsarnok lett, egy igazi despota. Szófogadóan levette a ruhát, letörölte a szempillafestéket. Mihály közben átöltözött és elment — önelégült mosollyal az arcán.
Amint eltűnt a szem elől, Tája sírni kezdett. Szabad folyást engedett a könnyeinek, amelyeket eddig visszatartott. Ekkor jött be a szomszédasszony, hogy ahogy megbeszélték, vigyázzon a gyerekre. Meglátta, hogy Tája sír, és megkérdezte:
— Tája, mi történt? Miért sírsz? Készülj, menj vendégségbe! Találkoztam Mihállyal útközben. Nagyon ki volt öltözve, jókedvű volt!
— De hát megtiltotta, Natasa! — tört ki belőle keserűen Tája. — Azt mondta, mossam ki a vécét! — és még hevesebben zokogott.
— Micsoda gazember! Nem akartam neked szólni, Tája, de most már muszáj. A Mihályodnak van valakije a szomszéd faluból. Könyvelő, nagyvilági nő, döglenek utána a férfiak, de ő épp a te Mihályodat választotta!
Azért ment el egyedül, mert le volt zsírozva a dolog a rokonnal. Az a nő is ott lesz! Gondold át, mit teszel! Elcsábítják a férjed a családtól!
Tája hirtelen összeszedte magát. A kislányára nézett, eszébe jutott, milyen gyengéd volt Mihály az esküvő előtt, és azt mondta Natasának:
— Vigyázz kérlek Katinkára, Natasa. Sötétedésig visszajövök.
— Persze, vigyázok, ne aggódj! Te csak menj oda, és adj neki rendesen! Ne csábítson más férjeket, ne borítsa fel a családokat!
De Tája nem vendégségbe sietett. Felszállt egy helyközi buszra, és elutazott a járási központba. Ott felkereste egykori brigádvezetőjét. Senki sem tudja, miről beszéltek, de amikor visszatért a faluba, egy autódaruval érkezett.
A gépet beállította az udvarba, abban a reményben, hogy a kissé ittas férje észre sem veszi. Ezután bement a házba, és felmentette a szomszédasszonyt a gyermekfelügyelet alól.
Közeledett az éjszaka, sötétedett. Tája lefektette a kislányát, majd maga is ágyba bújt. Mihály még nem volt otthon. Végül léptei hangzottak fel a sötétben. Vidám és spicces állapotban tért haza. Dúdolt valamit, elejtette a dolgait, hallatszott, ahogy a konyhában eszik.
Tája nem ment ki hozzá. Várta, míg belép a szobába. Végül Mihály megjelent. A nő úgy tett, mintha épp akkor ébredt volna, és így szólt:
— Misa, elromlott a vécé. Elzártam a vizet. Menj ki, kérlek, az udvarihoz. Álmosan még összetéveszted, aztán a bentihez indulsz.
Mihály morogva válaszolt:
— Na tessék, egyedül hagylak itthon, és máris mindent tönkreteszel! Most mehetek ki a hidegbe. Jó, hogy nem bontottam le az udvari klotyót! Micsoda előrelátás! Tudtam én, hogy bajt csinálsz.
Misa kiment az udvari vécébe. Alighogy leült, valami furcsa dolog történt. A kis fabódé megremegett, elkezdett forogni, majd úgy tűnt, mintha lebegni kezdene a levegőben. Mihály ijedten résnyire nyitotta az ajtót — és majdnem elájult.
Az udvari vécé a magasban lógott. A felesége hangja hangzott fel odafentről:
— Drágám, gondolkodj el ott a magasban, hogyan kell bánni a feleségeddel. Ha mindent átgondoltál, szólj! Akkor leengedlek!
Mihály visszazuhant az ülőkére. Ez az őrült daruval emelte fel a bódét! Teljesen megőrült! Üvölteni kezdett:
— Tájka! Azonnal hagyd abba ezt a cirkuszt! Engedj le! Beszélnünk kell!
— Mit mondasz, édesem? Nem hallok semmit. Vigyázz magadra ott fent, nehogy leess! Elég magasan vagy! És ne szégyenítsd meg magad! Mit gondolnak majd a szomszédok, ha meglátnak nadrág nélkül üvöltözni az égen? A kis városi cicád is rögtön értesül róla! Hogy nézel majd a szemébe?
Mihály azt hitte, hogy csak álmodik. Biztosan túl sokat ivott. Nekidőlt a bódé falának, lehunyta a szemét, bízva abban, hogy mire kijózanodik, újra az ágyban lesz, a felesége mellett.
De ez nem következett be. Amikor megszólalt a kakasszó és hajnalodni kezdett, még mindig ugyanott volt, felakasztva. Tája már nem volt a darukabinban — bizonyára hazament a kislányhoz.
A fabódét rángatta a szél, és bármikor lezuhanhatott. Mihály rémülten üvölteni kezdett:
— Jó emberek, segítsetek! Tájka felakasztott! Tája, könyörgök, engedj le! Tudod, hogy félek a magasságtól!
Tája megjelent a tornácon, miközben a ház körül kezdtek gyülekezni a szomszédok, akiket Mihály ordítása ébresztett fel.
Tája nyugodtan beszélt a tornácról:
— Drágám, elfelejtetted, hogyan szerettél engem? Csak emlékeztetni akartalak! Gondold át a viselkedésed! Ha menni akarsz, menj! Nem tartalak vissza! De többé nem engedem, hogy megalázz. És a vécét is takarítsd ki magad után! Gondolom, rendesen összepiszkítottad.
Én viszont nem takarítok többet utánad, nekem másra van tehetségem! A brigádvezető munkát ajánlott. Elmegyek a városba dolgozni. Csak tizenöt perc busszal. Belefér! Katinkára Natasa vigyáz majd. Te meg tanulj meg főzni, mosni, gyereket nevelni!
Mihály megértette: a felesége nem viccel. Elkeseredetten kiáltotta:
— Tája, bocsáss meg! Az ördög szállt meg! Szeretlek téged! A kislányt is! Esküszöm, soha többé nem bántalak titeket! Engedj le, kérlek!
Tája lassan odasétált a géphez, beült a kabinba, beindította a motort. A vécé még egy kicsit inogott a levegőben, majd finoman visszaereszkedett a helyére.
A szomszédasszonyok nevettek, könyökkel bökdösték a férjeiket, és fenyegetőztek, hogy ha bántani merik őket, majd szólnak Tájának. Azt mondják, azóta abban a faluban nincsenek veszekedések vagy családi viszályok. A férfiak ott tisztelik az asszonyokat, és gyengédek hozzájuk. Nem hiszi? Jöjjön csak el, nézze meg!
