— Hogyhogy nem fizetted be? Mi van veled? Miért nem? — nézett ki meglepetten a fürdőszobából Szvetlána, ahol épp kézzel mosta a lánya ruháit.
Az oviba vinni kell a gyereket, tiszta ruha meg már nincs, és még a mosógép is pont most ment tönkre. Pénz meg javításra most egyáltalán nem volt.
— Hát most egyszerűen nincs miből fizetnem. Tudod jól, a hónap elején adtam kölcsön Vityának harmincezret bútorra. Megígérte, hogy visszaadja, de eddig nem adta — tárta szét a karját Szergej.
— Te nem vagy normális? A bank nem fog várni! Keress pénzt, hívd fel anyádat, a nővéredet a városban. Kölcsönkérhetsz tőlük, legalább pár napra, amíg visszakapod a pénzed! — méltatlankodott Szvetlána.
Na tessék, már megint. Mi ez az átok? Ha a hitelt kell fizetni, mindig felbukkan valami baj. Múlt hónapban a férje fizetését tartották vissza, aztán kifizették, de nem az egészet — valami büntetéseket szabtak ki a brigádjukra. Most meg a kedves férjének, aki mindenkin segíteni akar, nem adták vissza a kölcsönt. Hogy ebből most hogy keverednek ki, azt már csak az Isten tudja.
— Hívd fel a sajátjaidat, kérj tőlük — válaszolta kedvetlenül Szergej.
— Ugyan már, az én családomat? Nekik már két hónapja tartozunk! A múlt hónapban is, meg azelőtt is az ő pénzükből fizettünk, elfelejtetted? — mondta bosszúsan Szvetlána. — Hívd fel a tieidet, mondom. Nincs más választásunk, a hitelt senki sem fogja helyettünk fizetni.
Szergej kelletlenül elővette a mobilját, és tárcsázta a városban élő nővére számát.
— Szia, Gál, hogy vagytok? — kezdte Szergej nem túl vidáman.
— Ó, szia, öcskös! Szia-szia! — a nővére, ellentétben vele, derűs és energikus volt. — Jól tetted, hogy hívtál. Már én is akartalak keresni, csak annyi dolgom lett az indulás előtt.
— Hát… az van… azért hívlak, mert — folytatta tétován Szergej —, hogy is mondjam… Szvetkával most fizetnünk kell a hitelt, de anyagilag elég nagy bajban vagyunk. Nem tudnátok kölcsönadni? Amint Vitya visszaadja a pénzt, rögtön visszautalom.
— Nocsak, mi meg pont hozzátok készültünk vendégségbe, erre te kölcsönt kérsz? Ez hogy van, öcskös? Mivel fogtok minket fogadni, ha üres a zsebetek? — kérdezte viccelődve Galina.
— Vendégségbe? Hozzánk? — lepődött meg Szergej.
— Mi van? Kik jönnek vendégségbe? — nézett ki megint a fürdőszobából Szvetlána, teljesen kimelegedve a szokatlanul megerőltető munkától.
— Hagyd már — legyintett rá ingerülten Szergej, akit bosszantott a hír.
— Igen, hozzátok! — kiabált bele a telefonba a nővére. — Hát nem örülsz? És a pénz miatt meg ne aggódj. Kölcsönadom, amennyi kell.
— Köszi, Gál, tényleg. De most komolyan, nem igazán alkalmas az idő. Nem lehetne, hogy inkább a szülőkhöz menjetek? — javasolta Szergej, már előre rettegve Szvetlána reakciójától.
— Ugyan már! Miért ne mehetnénk hozzátok? A szülőknél minden hónapban ott vagyunk, nálatok meg még sosem. Már fél éve beköltöztetek a házba, és senkit sem hívtatok meg a családból. Mi meg szeretnénk Igorkával és a gyerekekkel pár napra elmenni hozzátok. Megnézni, hogy rendezkedtetek be az új helyen. Vagy nem örülsz nekünk? Talán betegek vagytok?
— Egyszerűen nem alkalmas most, tényleg, Gál! Egymásra jön minden. Nincs pénz. A hűtő üres, a mosógép tönkrement, a hajszárító kiégett, az internetet és a kábeltévét se fizettük be. Szvetka rág. Teljesen padlón vagyunk.
— Jaj, nem bírom, hát te nyafogsz! Hogy nincs pénz, meg egér lóg a hűtőben! Nem ismerlek rád, öcskös. Te vagy ez egyáltalán? Minden problémára van megoldás. A legfontosabb, hogy mindenki egészséges, a többi csak apróság. Szóval döntés megszületett, és nincs fellebbezés! Van házatok, tehát tudtok vendéget fogadni. Ami kell, azt mi visszük. Holnap ott leszünk!
Galina letette a telefont. Pár perccel később a Szergej számlájára megérkezett az összeg, amiből be tudták fizetni a hitelt.
— Ó, megjött a pénz.
— Hát akkor fizess, mire vársz? — kérdezte Szvetlána.
— Most meg másik gond lett. Gála holnap jön az egész családdal — mondta Szergej lemondóan.
— És te nem tudtál nekik nemet mondani? Mondhattad volna, hogy ha már kölcsön kérünk, akkor nem igazán alkalmas az idő. Mivel fogom én őket kínálni? — Szvetlána ingerült volt.
— Próbáltam! Komolyan! Hallottad is. De Galinát nem lehet csak úgy lebeszélni. Hát nem ismered? Azt mondta, mindent hoznak, amire szükség van.
Másnap estefelé Galina családja megérkezett a Vasziljevék kis, barátságos házához egy városi terepjáróval, ami megállt a csendes falusi utcán.
— Na, itt vagyunk, rokonok! — kiáltotta vidáman, miközben kinyitotta a még félig rendezetlen udvar kapuját.
Szvetlána és Szergej, valamint ötéves kislányuk, Verocska a verandánál álltak.
— Szia, Gála. Szia, Igor — mondta Szergej, megölelve nővérét és sógorát, nem túl lelkesen.
— Üdvözlünk, fáradjatok be — mondta érzelemmentesen Szvetlána.
— Mi van veled, mintha élettelen lennél? Na gyere, ölelj meg rendesen! — mondta Galina a sógornőjének. — Nagyon örülök, hogy látlak benneteket! És az én kis unokahúgomat is! Szervusz, Verocska!
Galina sorra erős ölelésbe vonta testvére családját, magához szorítva és energiájával szinte átragasztva rájuk a jókedvet. Ezután Igor és a gyerekek is ölelgették és puszilgatták Szvetlánát és a kis Verocsát, amitől azok kissé zavarba is jöttek.
Az ölelések után Igor és Galina a gyerekekkel együtt kipakolták az autóból a rengeteg táskát és csomagot, amit magukkal hoztak.
— Na, itt a hordozható grill, a srácok mindjárt összeszerelik. Ebben a tárolóban a bepácolt saslik, tegnap este készítettük, finom lesz. Azokban a zacskókban étel van — hal, sajt, kolbász, zöldség… még valami, már nem is emlékszem. Talán gyümölcs is. Abban a táskában édességek és minden a teához — sütemények, keksz, ostya, pillecukor. Ja, és teát meg kávét is hoztunk. És a szeszes italokat se hagytuk otthon! — csacsogott vidáman Galina, egyre jobban meglepve Szergejt és Szvetlánát…
— Minek ennyi minden? — kérdezte a házigazda, miközben a rengeteg élelmiszeres zacskóra pillantott.
— Semmi gond, mindent meg fogunk enni. Nézd csak, hányan vagyunk! — válaszolta vidáman Galina.
Aztán elővett a táskájából egy gyönyörű babát Verocska számára.
— Tessék, szépségem, ez a tiéd!
— Köszönöm! — válaszolta a kislány, elragadtatva nézve a különleges játékot.
Ekkor megszólalt a kapu előtt megálló teherautó dudája.
— Ki lehet az? — lepődött meg Szergej. — Biztos eltévesztette a címet.
— Nem, nem! Nem tévedtek. Ez hozzátok jött. Gyere, Szergej, segíts kipakolni! — hívta a sógora, Igor.
— Szveta — kezdte Galina, miközben a férfiak egy hatalmas dobozt cipeltek be az udvarra —, hiszen most vagyunk nálatok először vendégségben. Úgy döntöttünk a férjemmel, hogy házavatóra ajándékba hozunk nektek egy mosógépet. Fogadjátok szeretettel, és használjátok sokáig ebben az otthonban.
— Tényleg? — lepődtek meg a fiatal házaspár tagjai. — Hiszen ez nagyon drága! Valahogy csak megjavíttattuk volna a régit…
— Ugyan már, nem számít! Ahogy anyám mondaná: belefér a keretbe — válaszolta elégedetten Galina, aki nagyon szeretett ajándékozni a szeretteinek. — Most ti, Igorral együtt szépen beszerelitek. Mi addig Szvetával kipakoljuk az élelmiszert és megterítünk. A gyerekek pedig segítenek nekünk.
Ezután a vendégek érdeklődéssel körbejárták az udvart és a házat, és nagyon elégedettek voltak Szergejék új otthonával.
— Ügyesek vagytok! Jól tettétek, hogy házat vettetek. Most már csak Verocskának kellene egy kistestvért rendelni a gólyától — mosolygott Galina.
Amikor már mindenki az ünnepi asztalnál ült, Szergej szívből megköszönte a nővérének és sógorának a bőkezű és nagyon hasznos ajándékot.
— Én is csatlakozom a férjemhez. Nagyon megmentettetek minket! Már teljesen feltörtem a kezem. Nem vagyunk hozzászokva a kézi mosáshoz, nem úgy, mint a nagyanyáink — mondta Szveta.
— Ez még nem minden! — jelentette ki ünnepélyesen Galina. — Szveta, ugye két hete volt a születésnapod?
— Igen… — válaszolta kissé zavarban.
— No, akkor fogadd el tőlünk, Igorral ezt az ajándékot: egy csúcskategóriás hajszárítót, különböző feltétekkel. Te leszel a legszebb a faluban!
— Jaj, köszönöm! Nagyon jól jön. Az enyém épp a napokban égett ki — csodálkozott Szvetlana, miközben átvette az ajándékot a sógornőjétől.
Az asztalnál ülők szívét ebben a pillanatban melegség és meghittség töltötte el.
A következő két napban a vendégek nem ültek ölbe tett kézzel. Segítettek a házigazdáknak rendbe tenni a telket. Kivágták a túlnőtt meggy- és málnabokrokat, melyek már majdnem az egész udvart ellepték, levágták a száraz ágakat a gyümölcsfákon, felásták a földet, és ágyásokat alakítottak ki a jövőbeni veteménynek. Emellett Szergej és Igor kijavították a régi lugast, majd világoskék színűre festették. A végén még asztalt és padokat is barkácsoltak bele.
— Na, legközelebb már itt fogunk üldögélni. Egyébként építsetek egy grillezőt is az udvarra. Nagyon praktikus — húst is lehet sütni, zöldséget is — mondta Igor.
— Megépítjük. Most, hogy ilyen segítők vannak, akár a kínai nagy falat is felhúzhatjuk — mosolygott Szergej.
Minden rendben volt. És persze a rokonsággal igenis tartani kell a kapcsolatot. Különösen, ha ők maguk is ennyire szeretnék.
