— Dima, váljunk el. Öt éve vagyunk házasok, és még mindig nem tudok teherbe esni. Miért gyötörnénk egymást tovább? Más gyerekét nem akarom. A béranyaság nem nekünk való. Az IVF csak idő- és pénzpazarlás volt.
— Én is így gondolom, Léna, mindez hiábavaló. Az egymás iránti szeretet önmagában kevés ahhoz, hogy családot alapítsunk.
— Nincs semmilyen vagyoni követelésem feléd, Dima. A lakás maradjon a tiéd, én pedig visszaköltözöm anyámhoz.
Ugyanazon a napon váltak el mély szomorúsággal, amikor beadták a válási kérelmet. Léna a procedúra előtt és után is sírt, Dima szemét pedig könnyek töltötték meg.
Amikor kiléptek az anyakönyvi hivatal épületéből, ellentétes irányba indultak.
Otthon Léna elmesélte az anyjának:
— Dima anyja állandóan nyomást gyakorolt rá, azt hangoztatva, hogy meddő vagyok, és nem vagyok méltó a fiához. Hát most örülhet. Felszabadítottam a fiacskáját a barátnői lányai számára. A fele már férjnél van, de neki az sem elég.
— Kislányom, ne törődj velük. Dmitrijnek megvan a maga esze. Kár, hogy te erőltetted a válást.
— Elegem lett abból az önfejű anyósból. Hol beállított, hol hívogatott, hogy hagyjam végre békén azt a „nemes” fiát.
Lénához látogatóba jött egykori osztálytársa, Vitalij.
— Tegnap láttalak, ahogy megérkeztél a cuccoddal. A feleségem szülés közben meghalt. Az ikreket elvittem a nagymamához vidékre. Anyámnak még dolgoznia kell, nyugdíj előtt áll, a nagyi viszont már nyugdíjas.
— Vitalik, csak nem véletlenül ugrottál be? Ki vele, mit forgatsz a fejedben?
— A fiaimnak anyára van szükségük. Hamarosan iskolába mennek, nem hagyhatom őket a faluban.
— Szóval neked egy bébiszitter kell? De én dolgozom.
— Nem, Léna. A nagymama beköltözik hozzánk. Mindig is tetszettél nekem, már az iskolában is, de te azt az egyetemi srácot választottad. Én meg szeretet nélkül vettem el Szvetát.
— Pedig nekem is mindig tetszettél, csak te nem is tudtál rólam.
— Léna, volna kedved hozzám jönni feleségül?
— Vitalik, hát te aztán sietsz! Adj egy kis időt gondolkodni.
— Beadjuk a kérelmet, és lesz pár hónapod meggondolni magad.
— Jó, meggyőztél. Holnap munka után gyere el az irodámhoz. Címet sms-ben küldöm. De semmi nagy esküvő!
— Ahogy kívánod.
Vitalij elment, Léna pedig elnevette magát.
— Anya, most váltam el, és máris itt az új vőlegény. Micsoda világ!
— Vitalik rendes fiú, kislányom. Szvetocska kár, hogy meghalt. Nagyon nehezen viselte a terhességet, szinte végig kórházban feküdt. Gyenge volt a szíve.
— Ó, anya, nekem a terhességtől nem kell tartanom.
Pár héttel később Léna hívást kapott volt anyósától.
— Dimocska és Julja beadták az esküvői kérelmet. Azt sem tudtam, hogy terhes tőle. Kiderült, hogy már három hónapos.
— Gratulálok a fiának — válaszolta Léna, majd megszakította a hívást.
— Anya, Vitalik épp jókor jelent meg. Habozás nélkül hozzámegyek feleségül — mondta Léna, majd elmesélte anyjának a hírt a volt férjéről.
Elena és Vitalij beadták a házassági kérelmet az anyakönyvi hivatalban. Már az utcán jártak, amikor Vitalij felajánlotta neki, hogy költözzön hozzá.
— Ne haragudj, de egyelőre nem vagyok kész ennyire közeli kapcsolatra. Csak az esküvő után költözöm hozzád. Addig is próbáljunk meg távolról összecsiszolódni.
Vitalij belement, de Léna megérezte a hangjában a sértettséget. Akkor azonban jelentéktelennek tűnt. Úgy gondolta, az idő gyorsan elrepül, és minden a helyére kerül.
Esténként, főleg az éjszakai órákban, Elena gyakran gondolt Dmitrijre. Többször is elhatározta, hogy felhívja, és számon kéri rajta, hogy házasként hogyan engedhette meg magának a viszonyt Juljával. De valami mindig visszatartotta.
Közeledett az esküvő napja Vitalijjal, amikor Elena hirtelen rosszul lett. Reggelenként hányinger és szédülés gyötörte. Azt hitte, az idegességtől van. Anyja azt tanácsolta, menjen orvoshoz.
Léna időpontot foglalt a rendelőbe, de csak az anyakönyvi hivatalba menetel előtti napra.
— Ön gyermeket vár — közölte az orvos.
— Ez valami tévedés. Elváltam a férjemtől, és más kapcsolatom nem volt.
— Kérem, adja le a szükséges mintákat — mondta a doktornő, és átadta a beutalót.
Az eredmények nem érkeztek meg azonnal, viszont másnap lett volna a lagzi. Elmondja Vitalijnak? Mi van, ha csak téves jelzés vagy valami hormonális zavar? Lesz, ami lesz, gondolta, és lefeküdt aludni.
Késő este hívta Dmitrij.
— Hogy vagy, Lenocska?
— Minden rendben! Holnap feleségül megyek egy sokgyermekes özvegyhez. Más gyerekeit fogom nevelni.
— De velem nem akartál örökbe fogadni egy babát az otthonból.
— Dima, az idők változnak, az ember vágyai is.
— Küldd el a házasságkötő hivatal címét. Szeretnélek személyesen is felköszönteni.
— Reggel elküldöm az időpontot is. Örülj nekem, ahogy én nem tudtam örülni a te esküvődnek.
— Ezt hogy érted, Léna?
— A megcsalásodra gondolok, amiről korábban nem is tudtam. Az anyád világosított fel.
— Már megint anyám? Elegem van a húzásaiból. Rajtad kívül soha nem volt más nő az életemben. Nagyon hiányzol.
Az anyakönyvi hivatalban, amikor a szertartásvezető megkérdezte Elenát, akar-e Vitalij felesége lenni, ő habozott, és körbenézett a vendégek között. Várta Dmitrijt. És ekkor megjelent virágcsokorral a kezében, és kiáltotta:
— Szeretlek, Lenka! Ne menj hozzá!
— Én sem tudok nélküled élni, Dima! — kiáltotta Elena, és a férfi karjába vetette magát. Dmitrij felemelte, karjába kapta, és kiszaladt vele az utcára, ahol már várta a kocsija, és együtt elhajtottak a férfi otthonába.
— És mi lesz a terhes Juljenkáddal?
— Miféle Julja? Nem is ismerem. Nekem rajtad kívül soha nem volt más feleségem. Csak anyám talált ki mindent?
— Dima, még a válásunk után sem hagyott nyugton.
Este Dmitrij elmesélte Elenának, mit tudott meg.
— Két napja meglátogattam anyámat. Későre járt, és ott aludtam. Meghallottam, hogy a hálószobájában a barátnőjével beszél. Figyelmesen hallgattam, és mindent megértettem — mondta, majd elmesélte anyja és annak barátnője beszélgetését.
Elena nem sejtette, milyen alattomos is volt az anyósa. Ő volt az, aki egyszer, amikor vendégségbe jött, valamilyen folyadékot tett Elena teájába, amitől az első vetélés történt. És még akkor is, amikor Dmitrij bejelentette, hogy Elena várandós, az anyós továbbra is titokban ártani próbált neki. Még az IVF után sem nyugodott le.
— Dima, tényleg képes volt minderre?
— Alábecsültem őt, Lenocska. De most minden más lesz. Biztos vagyok benne, hogy teherbe fogsz esni.
Hirtelen Elena telefonjára megérkezett a laboreredmény.
— Dimka, már most is terhes vagyok tőled. Vitalijjal sosem volt köztünk testi kapcsolat. Képzeld, két és fél hónapos a terhesség. Amikor elváltunk, már bennem volt a gyermek.
— Az anyám többé nem teheti be a lábát a lakásunkba, Lenocska. Sem ő, sem a cseppei.
Elena sikeresen megszülte a kislányt a Dmitrijjel való új házasságában. Amikor a férfi elmondta az anyjának a hírt, az sokkot kapott.
— Újra együtt vagytok? Hogy tehetted ezt a hátam mögött, fiam? Hisz én már mindent megbeszéltem Olga Pavlovnával. A lánya befejezte az egyetemet, készültünk hozzád látogatóba. Ez a gyerek nem is a tiéd!
— Dehogyisnem az enyém! És nem állunk meg egynél. Azt is el kell mondanom, hogy amikor utoljára nálad aludtam, hallottam, mivel dicsekedtél a barátnődnek. Tudom, mit tettél Elenával. Amit te műveltél, anya, azért börtön járna. Soha többé ne közelíts a családomhoz!
Eltelt néhány év.
Dmitrijnek és Elenának két gyermekük lett. A férfi továbbra is tartotta a kapcsolatot az anyjával — felhívta, néha meg is látogatta. De a tilalom, hogy az anyja ne léphessen be az otthonukba, érvényben maradt.
