Éppen ebben a pillanatban ugrott elő a bokrok mögül Szürke – mint egy nyílvessző suhant el, és fékezés nélkül vetette magát egyenesen az autó nyitott ablakán át. A sofőr ölében landolva éles karmait mélyen belevágta a lábába!
Lord már kölyökkora óta veleszületett higgadtsággal bírt. Még amikor kis kölyökként tócsákat hagyott maga után, vagy megrágta a bútorokat, akkor is valami kölyökkutyás komolysággal tette mindezt. Nem is csoda – a fajta kötelez. A német dog neve büszkén hangzik, és ezt Lord is tudta.
Andrej és Kszusa otthonába akkor került, amikor alig volt másfél hónapos. Kicsi, mókás kiskutya volt – ajándék a barátoktól, akik az esküvőn egy dobozt nyújtottak át a fiatal házasoknak, amelyből nyüszítés hallatszott. Váratlan meglepetés volt, de a legértékesebb mind közül.
A fiatal párnak nem voltak tervei, hogy kiállítási bajnokot neveljenek belőle, vagy tenyésztésre használják. Határozott szándékuk volt azonban, hogy okos és jól nevelt kutyát faragjanak belőle, aki a család teljes jogú tagja lesz. Azt akarták, hogy értse az összes parancsot, és már fél szóból is megértse őket.
Lord az első naptól fogva érezte a szeretetet. A gazdik a földön mászva játszottak vele, karban vitték, amikor hasfájással szenvedett – ami gyakori volt kölyökkorában. Felváltva jártak egyetemre, hogy Lord soha ne maradjon egyedül.
Később jöttek a séták, a tréningek, a foglalkozások. Lord igyekezett, bár nem mindig értette, mit akarnak tőle. A parancsokat újra és újra meg kellett ismételni, de senki sem kiabált vele, és soha nem bántották.
Kapott játékokat, finomságokat, elvitték kirándulni is. Nem csupán háziállat volt – ő a család tagja volt. Minden tökéletesen működött… egészen addig, míg meg nem jelent Szürke.
Lord találta meg – egy szőrös kis gombóc volt az olvadó hóban, piszkos, reszketett, taknyos volt és nyüszített. Elhagyott volt, és még a nemes lelkű kutya sem tudott elmenni mellette. Kénytelen volt odavinni Kszusának.
Kszusa gyorsan megmosta a kiscicát, felmelegítette, megetette, és hamarosan egy kis szőrgombóccá változott. Igaz, az emésztése nem működött tökéletesen – az élet nyomai mindenhol megjelentek. Lord ezt nem tudta elviselni, így maga vette kézbe Szürke alomra szoktatását: a tarkójánál fogva vitte oda.
A macska értelmesnek bizonyult, és hamar megértette, hogy mivel ő a legkisebb, bármit megtehet. Kaparta a bútorokat, a gazdik párnáin aludt, szétásta a virágcserepeket, és még a hűtőt is megtanulta kinyitni, hogy a legfinomabb falatokat kihalássza.
De Szürkének ez sem volt elég. Andrej és Kszusa minden igyekezete ellenére a macska rendszeresen megszökött. Koszosan, összekarmolva tért vissza – de mindig elégedetten.
Lord tudta, hogy őt is szeretik, nem kevésbé, mégis féltékenységet érzett, amikor a cicát ölbe vették, vagy megengedték, hogy a párnán aludjon, miközben neki csak a lábaknál jutott hely. Féltékeny volt, különösen amikor Szürke dorombolva dörgölőzött Kszusához, miközben a kutya reakcióját figyelte. Lord viszont igazán szeretett – őszintén, elvárások nélkül.
Minden megváltozott azonban, amikor megérkezett az életébe a legfontosabb lény. Egy kis rózsaszín borítékban hozták haza késő ősszel – és Lord számára ő lett az élet értelme. A sírós, tejillatú kislány az övé volt – családtag.
Már az első találkozásnál valami mély és gyengéd érzés született benne. Rögtön eldöntötte: ő lesz a védelmezője. Nem tágított a gyerekszoba mellől, órákig ült a kiságy mellett, figyelmesen őrködve. A macskát nem engedte a gyerek közelébe.
Szürkének be kellett érnie a lakás többi részével – a gyerekszobába nem volt bejárása. Lord őrködött, és nem állt szándékában engedni.
Amikor a kislányt már babakocsiban sétáltatták, Lord mindig mellette ment, mint egy testőr. Büszkén és méltósággal kísérte. Kszusának így könnyebb dolga lett – nyugodtan hagyhatta a babakocsit a ház előtt, Lord mellett, miközben elintézte a dolgait, amíg a kislány aludt.
December végére a házuk előtt korcsolyapályát létesítettek. A bejárattal szemben hatalmas karácsonyfát kezdtek állítani. Ezúttal nem műfenyő volt, hanem igazi – egy erdőből hozták teherautón. A felállításhoz munkagépeket és egy brigádot is kirendeltek.
Sokan összegyűltek – gyerekek, nyugdíjasok. Mindenki figyelte az eseményeket, bár alig hallották egymást – a hangszórók dübörögtek, diszkózene bömbölt, a szavakat elnyelte a zaj.
A kislányt ez nem zavarta – nyugodtan aludt a babakocsiban kint, az utcán. Lord, a padhoz kötve, mellette ült, éberen figyelte a történéseket.
A fenyőt daruval emelték, és próbálták a földbe rögzített tartóba illeszteni. De a fa billegni kezdett – sehogy sem akart egyenesen állni. A munkások vitatkoztak, a nézelődők zajongtak, a zene bömbölt.
A darukezelő – talán úgy döntve, hogy módszert vált – lassan hátratolatott, miközben a törzset is emelte. Valamit kiabált a társainak, kézzel hadonászott az autó nyitott ablakán, de nem látta, hogy közvetlenül mögötte, a pad mellett ott áll a babakocsi.
Lord már jóval a veszély közeledte előtt megérezte a bajt. Felpattant, testével elállta a kocsit, ugatni kezdett, remélve, hogy meghallják. De a zaj és a zene elnyomta a hangját.
Rángatta a pórázt, próbálta elmozdítani a padot, cibálta a kötelet – mindhiába. A daru egyre közelebb került a babakocsihoz.
És ekkor a bokrokból, mintha parittyából lőtték volna ki, kilőtt Szürke. A levegőbe emelkedett, és beugrott a jármű nyitott ablakán. A sofőr ölébe esett, és karmait fájdalmas erővel mélyesztette a lábába!
A férfi természetesen nem számított ilyen támadásra. Fájdalmasan felordított, rátaposott a fékre, és dühösen kihajította a macskát a fülkéből.
Fordítás magyar nyelvre:
Szürke elrepült, nekiütközött a rámpának, és mozdulatlanul maradt fekve…
A darukezelő szitkozódva ugrott ki a fülkéből, és a macska felé rohant – csak ekkor vette észre a babakocsit és a dühödten ugató Lordot, aki szó szerint csorgó nyállal ugatott a feszültségtől.
Meg kell hagyni – egy pillanat alatt mindent megértett. Elfehéredett, fejét a kezébe temette…
És éppen ekkor robbant ki a lépcsőházból Kszusa. Házi teendői közben fél szemmel figyelte az utcát, és amikor legutóbb kinézett az ablakon, jeges félelem szorította össze a szívét – azonnal lerohant.
Amint a babakocsihoz ért és megbizonyosodott arról, hogy a kicsivel minden rendben van, vadul a sofőr felé fordult, készen arra, hogy darabokra szedje. Ám a férfi tanácstalan és összetört arckifejezése egy pillanatra megállította – csak legyintett, és már épp el akart fordulni, amikor észrevette a mozdulatlan szürke testet a közelben.
— Szürke! – sikoltott fel pánikban Kszusa, és odarohant, hogy karjába vegye a macskát. – Mi történt veled?
Nem látta, hogyan ugrott be a macska a fülkébe, így nem értette, miért fekszik mozdulatlanul.
— Ébredj fel! Csak tarts ki, hallod? Ki bántott így téged?
— Ööö… Bocsásson meg… tényleg… – kezdett bele a sofőr, próbálva túlharsogni a hangos zenét. Mintha csak sors fintora lenne, épp ebben a pillanatban kapcsolták ki végre a hangosítást. – Én voltam… Én… véletlenül… Berepült hozzám a fülkébe, belém vájt a karmaival – először fel sem fogtam, csak reflexből kidobtam. Aztán kiugrottam – azt hittem, agyoncsapom a dögöt… De aztán, – mutatott a babakocsi felé – megértettem, hogy ő tulajdonképpen mindannyiunkat megmentett… És én majdnem…
Kszusa rázta a macskát, arcán patakzottak a könnyek. És ekkor Szürke valami érthetetlent motyogott, fújt egyet, megfeszült a háta, résnyire nyitotta a szemét, és zavarodottan kezdett körbenézni.
— Csitt, csitt… – suttogta Kszusa, miközben szorosan ölelte a macskát és egyúttal próbálta letörölni a könnyeket az arcáról, – csak ne mozogj…
— Bocsáss meg, öreg… – motyogta a sofőr, bűntudatosan nézve az állatra. – Nem akartam, csak úgy jött ki…
A macska végül teljesen magához tért, és karmaival belékapaszkodva a gazdájába, vadul forgatta a fejét, mintha nem értené, hol van.
A köréjük gyűlt tömeg morajlani kezdett, volt, aki dicsérte a macskát, más a sofőr megkarmolt lábait mutogatta. Ő lelkesen mesélte újra meg újra, hogyan történt az egész, és nem győzte ismételni: „Milyen jó, hogy így alakult…”
Kszusa óvatosan átfurakodott a tömegen, kibontotta Lordot a kötélből, egyik karjával átölelte a macskát, a másikkal lassan tolta a babakocsit a bejárat felé, igyekezve nem újra sírva fakadni…
Később, este, Andrej és Kszusa a karácsonyfa mellett ültek a padlón, összebújva. A nő századszor játszotta le fejében a rémisztő jelenetet, ahogy a hatalmas jármű hátrál a kislányuk felé. Már a gondolattól is kirázta a hideg. A férje gyengéden ölelte át, simogatta a haját, és nyugtatóan suttogta:
— Minden rendben… most már minden rendben…
A gyerekszobában pedig, életében először, egy kiságyon aludt együtt a pici kislány és a kissé még mindig megrendült, szürke, bozontos macska.
Lord nem messze ült tőlük, figyelte őket, és arra gondolt, talán mégsem volt hiábavaló az a nap, amikor kihúzta ezt a kócos, makacs gombócot a hideg hóból.
Talán nem volt hiábavaló az a sok nevelés – mert lám, a macska igazán jól sikerült. Igazi lett belőle.
Épp ebben a pillanatban Szürke, mintha megérezte volna a rá szegeződő tekintetet, félig kinyitotta ravasz kis szemét, és Lord – amennyire csak egy kutyapofa képes rá – kacsintott neki:
„Ügyes voltál, Szürke. Igazi férfi vagy… Tisztellek.”
