A fiú véletlenül meglátta az anyja végrendeletét, és kirakta őt a házból: „Csomagolj, el kell menned.”
Artyom Sokolov döbbenten bámulta a laptop képernyőjét, képtelen volt elhinni, amit látott. Egy ügyvéd levelében megkapta anyja végrendeletét – egy titkot, amely nem neki volt szánva, de valakinek a hibájából mégis hozzá került. A mellkasában forrongott a düh. Felkapta a telefonját, hogy szembesítse az árulással, amely úgy tűnt, mindent romba döntött, amiben eddig hitt.
– Arina, – szólt élesen Artyom a titkárnőjéhez, – kapcsoljon először az ügyvédhez, aztán Marina Petrovához, az ingatlanoshoz, végül anyámhoz. Késlekedés nélkül.
Arina, aki tíz éve dolgozott mellette a permi építőipari cégénél, jól tudta: ha így szól, nem szabad vitatkozni. Azonnal tárcsázta az ügyvéd számát, miközben Artyom összeszorított fogakkal, ökölbe szorított kézzel bámult tovább a képernyőre. Meg volt győződve róla, hogy ezt nem hagyhatja annyiban.
Amikor az ügyvéd felvette, Artyom nem tudta visszafogni magát:
– Alekszandr, maguk teljesen megőrültek? Az anyám végrendelete helyett nekem küldték el!
Az ügyvéd mentegetőzni kezdett, de Artyom dühösen félbeszakította. Hátradőlt a székében, és a havas város utcáit bámulva próbálta megemészteni, amit olvasott.
A következő hívás Marinának, az ingatlanosnak ment:
– Marina, még ma meg kell oldania ezt az ügyet, – mondta határozottan. – Különben keresek valakit, aki képes rá.
A biztos válasz kissé megnyugtatta.
– Rendben, öt órakor, – erősítette meg.
Ezután anyját kérte a vonalba.
– Anya, – kezdte, amint meghallotta a hangját, – két dolog. Először is: az ügyvéded elküldte nekem az új végrendeletedet. Másodszor: csomagolj. Ma elköltözöl a házamból.
Anyja, Ljudmila Nyikolajevna, aki majdnem egy éve lakott Artyom nagy vidéki házában Perm mellett, megdermedt.
– Tyoma, ha ez a végrendelet miatt van, hadd magyarázzam el… – hangja remegett, de Artyom félbeszakította:
– Nincs szükség magyarázatra. Négyre készülj el.
Letette a telefont, anyját kétségbeesésben hagyva.
Ljudmila könnyei potyogtak a bőröndre, miközben pakolt. Nem tudta elhinni, hogy a fia, aki mindig a támasza volt, most kidobja őt. Egy évvel korábban, amikor az ízületi gyulladás elviselhetetlenné tette az életét, Artyom maga ragaszkodott ahhoz, hogy hozzá költözzön. Gondosan ápolta, a legjobb orvosokat fogadta mellé. És most, egyetlen dokumentum miatt, attól rettegett, hogy végleg elveszíti őt.
El akarta mondani, hogy döntése a többi gyerek iránti gondoskodásból született, de Artyom nem adott neki lehetőséget.
A végrendelet szerint Ljudmila a vidéki házat és a megtakarításokat a kisebb gyerekeknek – Szvetlánának és Dmitrijnek – hagyta, akiknek nehezebb sors jutott. Artyomnak, aki sikeres és tehetős volt, a családi értékeket szánta: a Káma-parti nyaralót, az apai karórát és a nagyapja frontképeiből álló albumot. Azt hitte, Artyom megérti: ezek számára többet érnek a pénznél, hiszen mindig is tisztelte a családi emlékeket. De fia reakciója másról árulkodott.
Pontban négykor Artyom megérkezett. Szótlanul vette fel a bőröndöt, és berakta az autóba. Néma csendben utaztak, mígnem Ljudmila összeszedte a bátorságát, hogy megszólaljon:
– Tyoma, a végrendelettel kapcsolatban… – kezdte, de Artyom élesen félbeszakította:
– Igen, a végrendelet. A ház és a pénz Szvetkének és Dimának, nekem meg a nyaraló, az óra és a régi fényképek, ugye?
Ljudmila bólintott, ajkai remegtek:
– Igen, fiam…
Az autó egy magánrepülőtér előtt állt meg, ahol egy repülő várakozott. Artyom anyja felé fordult, és arca meglágyult:
– Anya, mindent megértettem, – mondta halkan. – Jobban ismersz engem, mint gondoltam. Nem a pénz számít nekem. Hanem ezek a dolgok – ezek felbecsülhetetlen értékűek. Jól döntöttél.
Ljudmila megkönnyebbülve felsóhajtott, könnyek áztatták az arcát:
– Tyoma, azt hittem, haragszol… hogy kidobsz engem! – suttogta.
Artyom elmosolyodott:
– Kidoblak? Ugyan már, anya. Két hétre viszlek Szocsiba. A tenger és a napfény jót tesz majd az ízületeidnek, és én is szeretnék veled lenni.
Ljudmila zokogva ölelte át a fiát. A szíve, amely nemrég még a fájdalomtól hasadt meg, most boldogságtól dalolt. Artyom megértette őt, és az utazásuk a melegség és a kiengesztelődés idejévé vált.
Szocsiban Ljudmila látta, hogyan pihen a fia, hogyan ismerkedik meg egy pétervári lánnyal, és a szívében remény ébredt: talán végre megtalálja a boldogságát.
Ez a történet arra tanít: ne ítélj elhamarkodottan.
Ljudmila majdnem elvesztette a fiát a kimondatlan szavak miatt.
Az igazi gazdagság nem a pénzben rejlik, hanem abban, ami a lelket melegíti.
Artyom számára a családi emlékek többet értek millióknál.
És ami a legfontosabb: a szeretet és a megértés minden sebet begyógyít.
