– András, meddig lehet még az anyukádnak és a nővérednek adni a pénzt? Majdnem fél éve házasok vagyunk, és te egyszer sem fizettél a lakbérbe. Öt hónap! Öt!
– Én már az elején megmondtam, hogy anyával kell élnünk. Nem fogok fizetni, amíg bele nem egyezel. Anya vár ránk.
– Ez most komoly? Szóval a fizetésed szinte egészét neki adod? És a nővéred meddig fog még a nyakadon ülni? Nem gondoltam volna, hogy azért megyek férjhez, hogy eltartsam a férjemet.
– Jó fizetésed van, karriered. Nekem is minden rendben van. Felvehetnénk lakáshitelt, megengedhetnénk magunknak, ha együtt csinálnánk. De te úgy döntöttél, hogy az anyádért, a nővéredért és az unokaöccseidért élsz! Én a saját gyerekeimet akarom!
– Anyának van egy szobája nekünk, örömmel fogadna minket. Tudnánk spórolni a lakáshitelre, neki is nyugodtabb lenne.
– Képzeld el, a fiad és a lányod melletted, vele, mind együtt. Mindig is jóban voltunk. Most segítesz Kseniának és a gyerekeknek, aztán majd ő segít nekünk.
– Még a munkanélküli nővérednek is segítenem kell? Érdekes, miben?
– Mindenben! Néha pihennie kell. Anya nem mindig bírja – a kora, a vérnyomása, a fájós lába miatt.
– És ott fogunk spórolni? Vagy csak én?
– Mi, természetesen mi. Higgy nekem, minden rendben lesz. Polina, anya vár. Miért fizetnél albérletet, ha holnap is átköltözhetünk?
Polina kételkedett. Ha András most ad pénzt az anyjának, akkor később jönnek majd a sürgős kiadások. A rezsi rendben van, de a kaja és a többi… A saját fizetését is kockáztatta.
– Ha anyukádhoz akarsz menni, beleegyezem, de van egy feltételem. Az élelmiszereket én veszem meg, én főzök, és csak ránk kettőnkre.
– Kifizetjük a részünket a rezsiből, a többit pedig takarékszámlára tesszük, mindenki a sajátjára. Ha továbbra is az anyukádnak adod a pénzt, akkor én elmegyek. Te vagy a családfő, és kettőnkért kell gondoskodnod, egyelőre kettőnkért.
– Ez az anyámnak nem fog tetszeni.
– Nekem pedig az nem tetszik, hogy a mi pénzünket adod oda! Te az anyádért és a nővéredért dolgozol!
– Polina, miért nem hoztad el az összes holmidat?
– A többit anyukámhoz viszem. Nem akarok raktárat csinálni az anyád lakásából. Ott már így is tele van a nővéred cuccaival. Nem kell segíteni, majd elboldogulok.
– Rendben.
Az anyóssal töltött első hét csendben telt. Persze az anyának nem tetszett, hogy a fia és a felesége külön étkeznek. Polina maga után takarított, elmosogatott. Otthon csak reggeliztek és vacsoráztak.
Eltelt a második hét is. Szombat reggel Polina javasolta a férjének, hogy sétáljanak egyet a városban.
– Hiszen Krisztina elment, mi maradunk a gyerekekkel.
– Velem senki nem egyeztetett. Nekik van nagymamájuk.
– Anya sincs már itthon, elment a nővéremhez falura.
– Csodás! Neked szóltak, engem meg elfelejtettek értesíteni! És mit kellene tennünk? Véletlenül nem sétálni a gyerekekkel? Szórakoztatni? Etetni őket?
– Igen, Krisztina még kérte, hogy vegyünk nekik dzsekit, mindjárt itt a tél.
– És cipő kell?
– Semmit sem mondott, de anya az összes ruházatra utalt.
– Hagytatok pénzt mindenre? Nem! Mehetek? Hiszen megbeszéltük!
– De hát ők az unokaöcséim!
– Van anyjuk, aki tartásdíjat kap! Véletlenül hallottam a beszélgetésüket az anyjával. Megkapta a pénzt az exétől, azért ment el szórakozni. A saját pénzedet fogod rájuk költeni?
– Anya már így is megsértődött. Nem gondolta, hogy külön fogunk étkezni. És segítséget sem kap tőled, csak a saját edényeinket mosogatod, míg Krisztina…
– Nem azért fogadtak fel! A nővérednek magának kellene takarítania a gyerekek után.
– A takarításról meg el is feledkeztem. Hétvégén mindig nagytakarítás van.
– És miért ment el mindenki a nagytakarítás elől? A szobánkban rend van, a fürdőt és a WC-t kitakarítom, te pedig menj sétálni a gyerekekkel. Hiszen azok az unokaöccseid!
– Nem bírok velük!
– Akkor maradj otthon, én elmegyek sétálni, de egyedül. Meg kell látogatnom anyut.
Polina összepakolt és elment.
Este az anyós elégedetlen volt. A ház nincs kitakarítva, a gyerekek nem sétáltak, nem vettek nekik semmit. András mentegetőzött az anyja előtt, de rosszul sült el.
– Anya, nincs pénzem. Mindent neked adtam. Hogy vegyek nekik dzsekit, még fagylaltra sem maradt. Nincs kitakarítva? És Krisztina miért nem takarít? Elszaladt.
– Krisztinát ne bántsd! A te Polinád is vehetett volna mindent, nálunk él, tehát kellene, de belőle egy kanyi vasat sem lehet kicsikarni. Fukar!
– Mi fizetjük a rezsit, és még neked is adok! Ezúttal én maradtam pénz nélkül, mert a részlegünk nem kapott jutalmat.
– Akkor majd tartozol! És figyelmeztesd a feleségedet, ha itt akar lakni, szálljon be a közös kasszába! Most ő segít, aztán majd mi.
– Alig tudtam rávenni, hogy ideköltözzön.
Az anyós hangosan beszélt, nem volt mit titkolnia, a menyére gondolt. Polina a lényeget meghallotta – András odaadta a pénzt. Alig két hét telt el.
Polina gyorsan összepakolta a bőröndjét és elment. Az albérletért akkor kifizette a bérleti díjat, a szerződést nem bontották fel, mert Andrásra nem számított.
Eltelt még két hét. András megpróbált kibékülni Polinával, de ő úgy döntött, kivár. Aztán Andrást váratlanul elbocsátották, bezárták a részlegét. Munkát kezdett keresni, de nem sikerült. Idegessé vált. Egy hónap, kettő. Az anyja már be is nyújtotta neki a számlát, a nővére elégedetlen volt.
András késő este megjelent az albérlet küszöbén.
– Polina, bejöhetek? Anya kidobott. Azt mondta, pénz nélkül nem kellek nekik. Neked sem kellek?
– Már majdnem találtam munkát, holnap állásinterjú. Aludnom kellene. Aztán elmehetek, ha nem kellek neked. Egy fillért sem adok nekik többé. Megértettem, miért…
– Gyere be, nem kell elmondanod. Vacsorázol?
– Igen. Köszönöm.
Andrást felvették a munkába, még aznap munkába állt.
– Pénzt fogunk gyűjteni. Itt magasabb a fizetés, és jutalmat is ígértek. Képesek leszünk rá. Megértettem, hogy csak egy bankautomata voltam az anyám és a nővérem számára. Pedig ő nagy tartásdíjat kap.
– Véletlenül találkoztam az exével. Számonkértem rajta, miért nem fizet a nővéremnek a gyerekek után. De ő megmutatta nekem az összes átutalást. Amennyit csak adsz neki, az mind kevés. Nyugodtan ül és nem dolgozik, még tőlem is megpróbáltak pénzt kicsikarni. Ennyi, a bolt bezárt!
– Örülök, hogy magadtól is rájöttél.
– Nem egészen magamtól, te segítettél. Most már csak egy családom van – én és te. Egyelőre én és te. Együtt vagyunk…
Írjátok meg kommentben, mit gondoltok erről, lájkoljátok!
