– Nina! Hogy teheted ezt? – Natalja Alekszandrovna, bár mélységesen felháborította a jelenet, felkapta a kicsit, és próbálta megnyugtatni. – Eldobod a saját lányodat egy bizonytalan házasság reményéért? Hogy fogsz majd Vera szemébe nézni?
– Csendben – mosolyodott el jelentőségteljesen a lány. – És egyébként nem is olyan bizonytalan az a lehetőség. Már pár hónapja találkozom egy nagyon érdekes férfival, és ma megkérte a kezem. Csakhogy idegen gyereket nem akar nevelni, ami teljesen természetes.
– Vitjának a felesége várandós! – háborodott fel a nő. – Ráadásul ikrekkel! Hová kellene még egy gyerek?
– Verának nemcsak anyja van, hanem apja is, úgyhogy ideje, hogy ő is részt vegyen a nevelésben! Vagy ha akarják, maguk is gondoskodhatnak az unokájukról! Na, minden jót!
Nina elment, hangosan kopogva a sarkával. Na, meg is szabadult az akadálytól, most már mehet az anyakönyvi hivatalba beadni a kérelmet. Mihail biztosan elégedett lesz.
A lány sosem szerette a gyermekét, csak azért szülte, hogy magához láncolja a kiszemelt férfit. Csakhogy Viktor ügyesen kicsúszott ebből – elismerte a lányt, rendesen fizette a tartásdíjat, hétvégenként meglátogatta, de kategorikusan elutasította a házasságot.
– Már az elején megmondtam, hogy köztünk nem lehet komoly kapcsolat. Szép lány vagy, de rossz feleség lenne belőled – magyarázta nyugodtan a férfi. – Túlságosan szereted a bulikat és a barátnőiddel való lógást. Egy napot sem bírsz ki szórakozás nélkül. Nekem pedig egy kedves, otthonülő lány kell, aki rendben tartja a házat, finom vacsorát főz, és felneveli a gyerekeimet.
– És most mit csinálok? Nem a te lányodat nevelem?
– Ha te ezt neveledésnek nevezed, akkor tényleg nem egy úton járunk – felelte Viktor. – Vera állandóan hol a nagymamánál, hol valamelyik barátnődnél van. Te meg közben ki tudja, merre csavarogsz!
A mélységesen felháborodott Nina levegőt vett, hogy mindent a férfi fejéhez vágjon, amit gondol róla, de aztán azonnal kifújta. Valamiben Vitja mégiscsak igaza volt – a lánya valóban gyakran másoknál volt. Egy lány nem képes állandóan egy síró csecsemő mellett lenni! Úgy tűnik, nincs benne az a bizonyos anyai ösztön.
– Összességében én majd jövök, előre telefonálok. Akár hétvégére is elvihetem a kicsit, hogy pihenhess. De ennél többre ne számíts.
Az első fél évben Nina még reménykedett valamiben, látva, milyen jól bánik Viktor a gyerekkel. Aztán… aztán megtudta, hogy a férfi megnősül. Talált magának egy igazi otthonos lányt, és azonnal feleségül is vette. Az ismerősök szerint Lili borscsot főz neki, pitéket és süteményeket süt, és a házban tökéletes rendet tart. Egyszóval minden megtestesült benne, amiről a férfi álmodott.
Ráadásul Lili tudott a férje házasságon kívüli lányáról, és még az sem zavarta, hogy foglalkozzon vele.
Nina egyszer félhangosan megemlítette, hogy megtiltja Viktornak, hogy találkozzon a lányával, ha nem mondja le az esküvőt. Nem mintha komolyan hitte volna, hogy ez működik, de ilyen reakcióra nem számított!
– Próbáld meg, és egy fillért sem kapsz többé – mondta halkan a férfi. – Lili szívesen szül nekem gyereket, te viszont megélhetés nélkül maradsz. Ha pedig bíróságra mész, még a kicsit is elveszem, értetted?
Ezután Viktor rendkívül hűvösen viselkedett a lánya anyjával. A férfi igyekezett a lehető legkevesebbet érintkezni vele.
Aztán Nina megismerkedett Mihailal, és beleszeretett. Ő szinte azonnal feleségül kérte a lányt. Egyetlen dolog akadályozta a boldogságukat – pontosabban VALAKI: a kis Vera, aki idegesítette a férfit.
De most már vége! Ez a probléma megszűnt! Vera most már az apja és a nagymamája gondja.
Húsz évvel később.
Verát, aki éppen hazafelé tartott, a lépcsőház előtt egy pimasz tekintetű kamasz várta. Természetesen tudta, ki az, és éppen ezért készült szó nélkül elmenni mellette.
Az a valaki az anyja felől való féltestvére volt. Úgy rémlett, Igornak hívják. Hogy miért csak „rémlett”? Mert a lány nem tartotta fontosnak, hogy megismerkedjen az anyja családjával. Nem azután, hogy egyéves korában elhagyták.
Az apja többször is kérte, hogy próbáljon kapcsolatot teremteni Ninával (Verának még gondolatban sem jutott eszébe anyjának nevezni), de a lány határozottan elutasította. Még mit nem! Miért kellene neki egy teljesen idegen emberrel kapcsolatot tartania? Verának van apja, nagymamája és két féltestvére, akikkel szívesen tölti az idejét. Nina gyerekeit nem tekintette rokonainak.
– Várj, ne siess ennyire – a fiú elállta Vera útját. Mogorva képet vágva folytatta: – Ne csinálj úgy, mintha nem lennék itt! Beszélnünk kell.
– Nekem nincs miről beszélnem veled – mondta a lány kedves mosollyal. – Egyébként sem beszélgetek idegenekkel, tudod. Úgyhogy menj arrébb az utamból.
– Ne játszd meg, hogy nem ismersz! Pontosan tudod, ki vagyok – sziszegte Igor a foga között. – Gyere velem, anya látni akar.
– Elnézést, ki? Anya? – a lány nagyon meglepett arcot vágott. – Tévedsz, nekem nincs anyám. Egyéves korom óta nincs. Ilyen szerencsétlen vagyok!
Vera próbálta úgy tenni, mintha minden rendben lenne, és az anyjára való utalások egyáltalán nem érintenék. És a „kisöcs” savanyú arckifejezéséből ítélve ez remekül sikerült is neki. De belül rosszul volt.
– Elég volt, jó? Egyszerűen gyere velem! Anya most ágyhoz kötött, úgyhogy kötelességed meglátogatni és gondoskodni róla…
– Úgy tudom, ketten vagytok neki? – szakította félbe a pimaszt a lány. – Akkor gondoskodjatok róla ti. Egyébként meg mi közöm nekem ehhez?
– Mi még gyerekek vagyunk, nem tudunk segíteni! Tanulnunk kell, nem ápolónak állni! Neked viszont sok pénzed van, ha nem akarod teljesíteni a „leányi kötelességedet”, akkor fogadj fel ápolót. De rendeset, szakképzettet!
– Te fiú, nem vagy egy kicsit pimasz? Miféle kötelességről beszélsz… Én senkinek sem tartozom semmivel, érted? – a sértettség mélyről tört fel benne. Még hogy egy kölyök fogja őt kioktatni! – Életemben nem megyek annak az embernek a közelébe. Bár embernek nevezni is nehéz! Teljesen hidegen hagy, hogy van! És a pénzemet se számolgassátok! Keressetek magatoknak!
Vera félrelökte a fiút, és bement a lépcsőházba. Röviden szólt a biztonsági őrnek a ház előtt ólálkodó nem kívánatos látogatókról, és kérte, hogy intézkedjen.
Vera tudta, hogy Ninával valami baj történt, az apja mesélte. De ez a hír egyáltalán nem érintette meg. Hát megtörtént, és kész. Emberek ezreivel történik minden nap valami rossz – nem ő az első és nem is az utolsó. Ráadásul Nina állapota nem is olyan súlyos: egy ideig ágyban kell maradnia, de jók az esélyei.
Végül is Ninának van férje! Majd ő fizet ápolót, ha a saját gyerekei nem akarnak segíteni.
Ez így van rendjén. Hiszen ő is magára hagyta Verát tehetetlenül, és még csak meg sem látogatta, teljesen a saját családja felépítésére koncentrálva. Most pedig viselje a döntése következményeit.
