A Murphy nevű fehérfejű rétisas már több évtizede, az 1990-es évek óta él egy védett rezervátumban. Az évek során egyre erősebben érezte a magányt, és egyre furcsábban viselkedett: elkezdett egy kerek követ költeni, mintha az egy tojás lenne. A különös helyzet néhány hónapig tartott, míg végül a rezervátum munkatársai meghozták a döntést – kicserélték a követ egy valódi fehérfejű rétisas tojására, kamerákat szereltek fel, és figyelni kezdték az eseményeket.
Murphy sérült szárnnyal érkezett a rezervátumba, és bár a gondozók szeretettel ápolták, a szárnya sosem gyógyult meg teljesen. Hozzászokott az emberek jelenlétéhez, de a magány érzését nem tudta leküzdeni.
Kiderült, hogy túl későn találkozott a saját fajtársaival, így nem tanulta meg, hogyan kell helyesen kapcsolatba lépni más madarakkal. Talán éppen ezért talált ki magának egy furcsa pótlékot – tojás helyett követ költött a fészkében, és őszintén reménykedett az utód érkezésében.
A természetben a fehérfejű rétisasok megosztják egymás között a szülői feladatokat, így Murphy viselkedése, bár szokatlannak tűnt, tulajdonképpen megfelelt a faj természetes ösztöneinek. A magány érzése azonban túl erős volt – Murphy saját falkára vágyott.
Amikor a gondozók észrevették a madár növekvő nyugtalanságát és csalódottságát, úgy döntöttek, hogy közbelépnek. Szerencsés véletlen folytán egy másik fehérfejű rétisas elhagyta a fészkét, benne egy tojással. A gondozók óvatosan eltávolították a követ Murphy fészkéből, és a helyére tették a tojást.
Néhány nap múlva kikelt a fióka, és Murphy azonnal odaadó apaként kezdett viselkedni. Gondoskodott a kicsiről, mintaszerű szülőként viselkedett, és mindenben helytállt.
Amikor a kis sas megerősödik és elég nagy lesz, a terv szerint szabadon engedik, hogy visszatérhessen a vadonba. Murphy azonban valószínűleg a rezervátumban marad – ott, ahol végül megtalálta a helyét, és ahol gondoskodó szülőként új értelmet nyert az élete.
