Viktorija Petrovna átlépte az új szépségszalon küszöbét, amely nemrég nyílt meg a háza közelében, és meglepetten nézett körbe.
– Milyen otthonos és stílusos itt! – villant át az agyán. A falakon feltűnő külsejű lányokat ábrázoló poszterek díszelegtek divatos frizurákkal, a tükrök ragyogtak a tisztaságtól, a bőrfotelek pedig szinte hívogatták, hogy lazítson és élvezze a pillanatot.
– Drágáim, – fordult a szalon dolgozóihoz, – lehet valakihez beülni? Szeretnék hajat vágatni és befestetni.
A fodrászok összenéztek, és arcukon halvány gúnyos mosoly suhant át. Előttük egy alacsony idős asszony állt, viseltes kabátban és megfáradt csizmában. Szerényen, szinte észrevétlenül nézett ki – ha nem számítjuk tiszta tekintetét, amely belső erőről árulkodott.
– Mit szeretne pontosan? – kérdezte unottan az egyik fodrász, a kitűzőjén az „Aljona” névvel.
– Hoztam egy kivágást egy magazinból, valami ilyesmi frizurát szeretnék – nyújtotta át félénken Viktorija Petrovna az oldalt.
Aljona hangosan felnevetett, és intett a kolléganőinek, hogy csatlakozzanak a látványhoz.
– Nézzétek csak! Divatos frizurát szeretne! – mondta gúnyosan. – Először is, ez egy fiatalos fazon, nem maguknak való. Másodszor, az ön haja vékony, ősz, alig néhány szál – kétszer megvágom, és már kopasz is. Harmadszor, nézett maga már tükörbe? Ilyen vékony alkatra ez egyáltalán nem illik. Ráadásul ez nem olcsó – rámegy az egész nyugdíja.
– Van pénzem – válaszolta alig hallhatóan Viktorija Petrovna.
– Na ne! Mindjárt elájulok! – forgatta a szemét Aljona. – Hány éves maga, nagymama? Most jutott eszébe megfiatalodni? Nem gondolja, hogy már kicsit késő?
Az idős asszony elpirult, lesütötte a szemét, és halkan megszólalt:
– A férjem már tizenöt éve nincs…
– Aha, szóval most új férjet keres, mi? Egy új frizurával. Elhatározta, hogy megéli a második ifjúságát? – gúnyolódott tovább egy másik fodrász.
Mivel világossá vált, hogy itt semmi jót nem várhat, Viktorija Petrovna csendben kisétált ebből a fényes, de hideg helyből.
Kis idő múlva egy csendes mellékutcába fordult be, ahol meglátott egy apró fodrászatot, két székkel.
– Jó napot, segíthetek? – köszöntötte mosolyogva egy fiatal nő.
– Igen, leánykám… Csak egy hajvágásra jöttem volna – válaszolta bizonytalanul Viktorija Petrovna, felkészülve egy újabb gúnyos megjegyzésre. De a fodrász csak bólintott, és hellyel kínálta.
– Na, mesélje el, milyen frizurát szeretne?
– Hoztam egy képet egy magazinból… Lehet, hogy fiataloknak való, de talán valami hasonlót ki tudnánk hozni? – kérdezte zavartan Viktorija.
A lány alaposan megnézte a képet, elmosolyodott, és így szólt:
– Ez nagyon is jól állna önnek. Én még festést is javasolnék – választunk egy elegáns árnyalatot. Vagy nézzen körül a színkatalógusban. Ne aggódjon, nem lesz drága. A lényeg, hogy tetszen majd az eredmény.
– Köszönöm, kedvesem. Ma különleges nap van – hetvenéves lettem. Szerettem volna egy kicsit örömet szerezni magamnak – vallotta be Viktorija Petrovna.
– Ó, isten éltesse! Sok egészséget, boldogságot kívánok! És a szépség miatt ne aggódjon, most királynőt varázsolunk magából – válaszolta vidáman a lány.
– Hogy hívnak, napsugaram?
– Katya – felelte, és munkához látott.
Három órával később Viktorija Petrovna végigsétált az utcán – csinosan, rendezett frizurával, jó hangulatban. Könnyebbnek, fiatalabbnak, élőbbnek érezte magát.
„Katyerina igazi varázsló” – gondolta meleg szívvel Viktorija. A néhány óra alatt jól elbeszélgettek, és az asszony megismerte a fiatal nő történetét.
– A kisfiammal ketten élünk, most épp az óvodában van – mesélte Katya.
– És a férjed?
– Volt… de elment – felelte szomorúan. – Hét évig éltünk együtt, én ápoltam az anyját, amíg ő északon dolgozott. Az anyja súlyosan beteg volt, én temettem el. Aztán egy nap felhívott, és közölte, hogy ott új családja van. Ennyi volt. Eladta a házat, és a fiammal kénytelenek voltunk a városba költözni. Most egy szobát bérlünk.
Viktorija Petrovna figyelmesen hallgatta, és a szíve összeszorult az együttérzéstől. Kölcsönösen megosztották egymással emlékeiket, amikor hirtelen ismerős hang szólalt meg:
– Viktorija Petrovna? Maga az?
Az asszony megfordult, és egy ápolt, elegáns hölgyet látott maga előtt – Anna Volkovát, egykori tanítványát.
– Anyecska, lelkem! Micsoda szépség lett belőled!
– Olyan régen láttam önt. Hogy van?
– Megvagyok valahogy. És te?
– Most épp boltba tartok, szeretnék venni valamit az asztalra. Talán lenne kedve hozzám betérni?
– Vagy tudod mit, menjünk inkább étterembe! Meghívnálak, közben jót beszélgetünk – javasolta Anna.
Viktorija Petrovna beleegyezett. De a mosoly hirtelen lehervadt az arcáról, amikor odaértek ahhoz a bizonyos szalonhoz, ahol őt megalázták.
– Ez az én szalonom – jelentette ki büszkén Anna.
– Szép a szalonod – sóhajtott Viktorija. – Csak a személyzet nem az igazi. Ilyen emberekkel veszélyes vállalkozást építeni.
– Hogy érti ezt? – kérdezte meglepetten Anna.
– Mindjárt elmesélem – mondta Viktorija Petrovna, és részletesen előadta, mi történt. A dolgozók lesütötték a szemüket. Anna megdöbbenve hallgatta.
– Bocsásson meg nekem, Viktorija Petrovna – szólalt meg végül. – Kérem, fáradjon be az irodámba. Minden jóvátesszük.
Amint az ajtó bezárult mögöttük, Anna a munkatársaihoz fordult:
– Mindannyian el vagytok bocsátva. Holnap ne gyertek vissza. Az én szalonomban magasak a fizetések, és a városban a legjobb hírnévvel rendelkezünk. De ilyen hozzáállással nincs itt helyetek.
A nevetést csend váltotta fel a szalonban.
Viktorija Petrovnát pedig igazi ünnep várta. Meghívta barátait és egykori kollégáit, és az étteremben töltött este meleg, bensőséges és vidám hangulatban telt.
Másnap Katya ajánlatot kapott, hogy csatlakozzon Anna szalonjához – jó fizetéssel és tisztelettel.
Este pedig Viktorija Petrovna betért a kis fodrászatba.
– Katjuska, úgy hozta a sors, hogy nincs se gyerekem, se unokám. A lakásomat nincs kire hagynom. Költözzetek hozzám a kisfiaddal. Ingyen lakhattok. És ha már nem leszek, a lakás a tietek lesz. Legyél a lányom.
Katya szemébe könnyek szöktek. Nem tudta elhinni, hogy ilyen boldogság létezhet.
Viktorija Petrovna csak mosolygott, és ennyit mondott:
– Egész életemben egy lányra vágytam. Azt hiszem, most végre megkaptam.
